Augusztus 1. SZERDA – Ligouri Szent Alfonz Mária püspök és egyháztanító
1696-ban született nápolyi nemes családból. Az ügyvédi pályára lépett. Egy perrel kapcsolatban tévedésre jött rá, és ez meggyőzte a világi dolgok hiábavalóságáról. A papi pályára lépett, hivatása lett a nép nagyarányú, rendszeres és korszerű lelki gondozása. A bűnösök és lanyha keresztények is tömegesen tértek meg hatására. A népmissziók szolgálatára társulatot szervezett. XIV. Benedek pápa - látva áldozatos működésüket - jóváhagyta, és Redemptorista szervezet néven terjedt el.
Később engedelmességből elfogadta a püspöki kinevezést. Egyházmegyéjében minden plébánián missziót tartott, megszüntette az egyházi visszaéléseket: sokat tett a papság életszentségének és képzettségének érdekében. 79 élves korában visszamehetett szerzetébe, és azt vezette, még ágyhoz kötötten is. 94 éves korában halt meg; 1839-ben szentté, 1871-ben egyháztanítóvá avatták. Írásai 60 kötetet tesznek ki. Legnevezetesebb műve a Theologia Moralis, melyet a gyóntatók számára írt. Ma is népszerűek az Oltáriszentség és Szűz Mária dicsőítésére írt imái.
„Isten szándéka, hogy mindenki szent legyen a saját életállapotában. A szerzetes szerzetesként, a világi világiként, a kereskedő kereskedőként.”
Augusztus 4. SZOMBAT – Vianney Szent János áldozópap
Vianney Szent Jánost nehezen elvégzett tanulmányai nem akadályozták meg az életszentségre jutásban. Azt a keveset, amije volt, jól használta, odatette Jézus elé, aki bőségesen megszaporította, sokakat jóllakatva a kegyelemmel.
Tegyük mi is bátran Jézus elé tehetségeinket, képességeinket, bármennyire is kevésnek érezzük azokat. A többi az Ő dolga.
Lyon mellett született 1786-ban. Szülei egyszerű földművesek voltak. Édesanyja Isten szolgálatára nevelte, de a francia forradalom, majd az anyagi nehézségek lehetetlenné tették taníttatását. Földműves munkát végzet, de hő vágya volt, hogy pap lehessen. 19 éves korában sikerült iskolába kerülnie, de igen sokat küzdött a tanulással. A szemináriumban a fogyatékos latin tudása miatt nehezen végezte tanulmányait. 29. éves korában pappá szentelték, káplán lett, majd Ars plébánosa. A vallástalan falut néhány év alatt megváltoztatta, híre bejárta az egész országot. Nagyra értékelték őt, mint gyóntatót, a hívek mindenfelől sereglettek hozzá, és tanácsait szent tisztelettel fogadták. Súlyos kísértések és testi fájdalmak gyötörték, mégis mindig mindenkinek szeretettel állt szolgálatára. Az eucharisztikus Jézus volt életének középpontja. 74 éves korában halt meg 1859. augusztus 4-én. XI. Pius pápa avatta szentté 1925-ben, és tette meg a plébánosok és lelkipásztorok védőszentjévé.
Sok érdekes és sajátságos történetet jegyeztek fel róla. Engem a gyóntatásban való buzgólkodása, és az egyszerű emberek iránti szeretete fogott meg leginkább.
Vianney Szent János élete
(Részletek Trucho: Az ars-i plébános című kötetéből)
(Részletek Trucho: Az ars-i plébános című kötetéből)
Vianney Szent János emberszeretete és szociális érzéke legendás volt a maga korában. Amikor közölték vele a hírt, hogy érdemeit a világi hatóság is méltányolja és rövidesen a becsületrend lovagjává avatják, s megkapja a vele járó keresztet is, a következőket mondta: "A kereszttel jár valami fizetség?... Jelent ez pénzt is a szegényeimnek?" - Amikor megtudta, hogy ez csak tiszteletbeli kitüntetés, kissé csalódottan így válaszolt: "Ha ez így van és a szegények mit sem várhatnak ettől, kérem, mondják meg a császárnak, hogy nem vehetem hasznát."
Rendkívüli gyöngédséget érzett a vak Bichu anyó iránt, aki az ars-i templom közelében lakott. Szívesen adott alamizsnát neki, - azért is, mert az nem ismerte fel az adakozót. Csöndesen közeledett hozzá, pénzt vagy élelmiszert tett a kosarába és szó nélkül továbbállt. A derék asszony azt hitte, hogy valamelyik szomszédnője adta az alamizsnát, s így mindig azoknak hálálkodott: Köszönöm kedvesem.
Vianney élő példája volt annak, hogy a szentéletű emberek sem állnak távol a valóságos élettől, - s hogy humoruk is lehet. A következő két kis történet ezt igazolja. - Blanchon plébánost, aki jó barátja volt Vianney-nek, jól táplált, testes embernek ismerték. Egy alkalommal így szólt az ars-i plébánosnak: "Számítok önre, hogy könnyen az égbe jussak... Amikor a mennybe megy, majd a reverendájába kapaszkodom." A Szent kedves, hamiskás mosollyal így válaszolt: "Barátom, őrizkedjék ettől. A mennyország kapuja igen keskeny, mindketten az ajtó előtt rekedhetünk."
Egy ugyancsak kövér asszonyságot szintén a mennyországba való jutás módja érdekelte. Amikor efelől érdeklődött az ars-i plébánostól, az így válaszolt: "Lányom, tartson három nagyböjtöt."
"Sehol, még a Vatikánban sem várakozom" - mondta egy előkelő hölgy, aki azt hitte, hogy valóságos és vélt rangja elégséges lesz arra, hogy a plébános soron kívül meggyóntassa. "Ó, a szegény ars-i plébános előtt - tette hozzá csöndesen - mégis várakoznia kell!"
Egy nyári délelőtt Vianney Szent János nagy tömeg előtt tartotta meg szokásos katekézisét. Eközben egy szegény ember igyekezett a templomba bejutni. A plébános észrevette a mankókon járó, idős koldust. Azonnal fölkelt, s utat törve magának a hallgatók között, a templomba vezette. Minden hely foglalt volt. A Szent nem jött zavarba: saját székére, amelyről katekéziseit szokta tartani, ültette a koldust - ő pedig állva folytatta a tanítást. A jelenlevők és az utókor megítélése szerint is: ez a jelenet az assisi Poverello történetébe is beillene.
Vianney Szent János imája
Vianney Szent JánosJézusom, neked szentelem szívemet, zárd a tiédbe. Szívedben akarok lakni, szíveddel akarok szeretni, szívedben akarok élni. Szívedből akarom meríteni az igazi szeretetet, mely felemészti szívemet: benne erőt, világosságot, kedvet és igazi vigasztalást fogok találni. Jézusom, szívem a te szíved szeretetének oltára legyen, oltár, amelyen magamat neked áldozom. Szemem mindenkor szent sebeidre tekintsen, elmém mindig irgalmadra gondoljon.
Augusztus 5. ÉVKÖZI 18. VASÁRNAP
,,Én vagyok az élet kenyere.
Aki hozzám jön, nem fog éhezni, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg."
Amikor tehát a sokaság meglátta, hogy nincs ott sem Jézus, sem a tanítványai, beszálltak a bárkákba, és Jézust keresve Kafarnaumba mentek. Amikor megtalálták őt a tengeren túl, azt mondták neki: ,,Mester, mikor jöttél ide?'' Jézus azt felelte: ,,Bizony, bizony mondom nektek: Kerestek engem, de nem azért, mert jeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyerekből és jóllaktatok. Ne azért az eledelért fáradozzatok, amely veszendő, hanem azért az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet majd az Emberfia ad nektek. Őt ugyanis az Atyaisten jelölte meg pecsétjével.'' Erre azt kérdezték tőle: ,,Mit tegyünk, hogy Isten tetteit cselekedjük?'' Jézus azt felelte: ,,Isten tette az, hogy higgyetek abban, akit ő küldött.'' Erre megkérdezték tőle: ,,Milyen jelet viszel végbe, hogy lássuk és higgyünk neked? Mit cselekszel? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint írva van: ,,Égi kenyeret adott enni nekik'''' [Kiv 16,4]. Jézus ezt válaszolta: ,,Bizony, bizony mondom nektek: Nem Mózes adta nektek az égből való kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az Isten kenyere az, amely a mennyből szállott le, és életet ad a világnak.'' Ekkor azt mondták neki: ,,Uram, mindenkor add nekünk ezt a kenyeret!'' Jézus azt felelte nekik: ,,Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem fog éhezni, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg."
Azt mondom tehát, és kérve kérlek titeket az Úrban, hogy most már ne éljetek úgy, ahogy a pogányok élnek, akik hiúságokon jártatják az eszüket. Ti azonban nem így tanultátok Krisztustól, ha valóban őt hallottátok és róla kaptatok oktatást, annak az igazságnak megfelelően, amely Jézusban van: vessétek le a korábbi életmód szerint való régi embert, aki romlásba rohan a megtévesztő kívánságok miatt; újuljatok meg gondolkodástok szellemében, és öltsétek magatokra az új embert, aki Isten képére [Ter 1.26] igazságban és valódi szentségben teremtetett. /Szentlecke
Emléknapok
Augusztus 4. Babits Mihály halála
Szentistváni Babits Mihály, teljes nevén: Babits Mihály László Ákos (Szekszárd, 1883. november 26. - Budapest, Krisztinaváros, 1941. augusztus 4.) költő, író, irodalomtörténész, műfordító, a 20. század eleji magyar irodalom jelentős alakja.
A Nyugat nemzedékének Ady mellett az egyik legnagyobb költője Babits Mihály. Már a kortársak is úgy tartották nyilván Adyt és Babitsot, mint a két irodalmi vezért. Ezenkívül azonban semmi sem emlékeztet bennük egymásra. A politikus Ady mellett Babits hangsúlyozottan elhúzódik a politikától, és csak élete legvégén, a megerősödött fasizmus idején ébred rá politikátlanságának erkölcsileg is, művészileg is helytelen voltára. A formájában újat teremtő Ady mellett Babits formavilága benne gyökeredzik az évezredek hagyományaiban. Ady az életnek rendeli alá a költészetet, Babitsnál az élet alkalom a költészetre.
1883. november 26-án született Szekszárdon, erősen vallásos, latinos műveltségű értelmiségi család gyermekeként indul el a tanári pályára. Görög-latin szakos, de ugyanúgy érdeklik a modern külföldi irodalmak. Nyelveket, esztétikát, filozófiát tanul. Kortársai mindig ámulva említik rendkívüli és mindhalálig gazdagodó műveltségét. Igazi filozopterfajta. A jogásznak indult költők és írók után vele kezdődik el irodalmunkban a bölcsészek nagy sora.
Egyetemista korától kezdve jelennek meg versei és műfordításai, s az értők már ekkor felismerik formaművészetét. Fiatal vidéki tanárként kapcsolatba kerül a Nagyváradon készülő A Holnap körével. A Holnap köteteiben már érett költőnek bizonyul, Ignotus is felfedezi, és a Nyugat indulásától kezdve munkatársa a nagy hatású folyóiratnak, amelynek később szerkesztője, majd főszerkesztője lesz. Élete és művészete összekapcsolódik a Nyugattal.
1909-ben első verseskötetével az új magyar költészet első vonalába lép. Ezekben a korábbi versekben - egészen az első világháborúig - sok a szecessziós túldíszítés, nemegyszer fontosabb a forma, mint a tartalom. A sokáig eldugott vidékeken tanárkodó költő a formák szépségében találta meg a magány ellen a vigaszt, de a szép formákban ki is fejezte a magányt, a társakra vágyódást, a mindenben kételkedő pesszimizmust.
1911-ben végre felkerült Újpestre gimnáziumi tanárnak. Most már itt van a szellemi központban, társak, barátok között; elismerik költői nagyságát. Egyre nagyobb műfordítói munkát végez, belefog Dante Isteni színjátékának lefordításába (ez lett élete legnagyobb és legjelentékenyebb fordítói eredménye), hamarosan kiderül, hogy kitűnő kritikus és esszéíró. Szemléletében van sok konzervatív vonás is, de ez a kultúra eredményeinek őrzésére vonatkozik, és nem a politikára, még csak nem is a kultúrpolitikára. Szemben áll az akadémikus maradisággal, és érdeklődése lassanként a társadalmi kérdések felé is fordul. Érzelmileg közel áll a polgári radikálisokhoz. Az első világháború kitörése azután őt is a politika felé mozdítja: költészetében megszólal a harcos pacifista, az indulatos antimilitarista hangja. A békevágy klasszikus költeményeit írja a háború alatt. A nacionalizmus, a militarizmus felháborodik: Babits ellen fegyelmit indítanak, felfüggesztik tanári állásából. Természetes hát, hogy lelkesen fogadja 1918-ban a polgári forradalmat.
A polgári forradalom pedig egyetemi tanárnak nevezi ki. Az egyetemi katedrán éli át a tanácsköztársaság hónapjait is. De a szocialista forradalmat egyáltalán nem érti: jóindulatú idegenként szemléli a proletariátus küzdelmét. Aztán mégis kommunista forradalmisággal vádolják. Megfosztják katedrájától, még a nyugdíjat is megvonják tőle. Ettől kezdve kizárólag az irodalomból él. Nyomatékosan elkülöníti magát a forradalomtól, de az ellenforradalomtól is. Utálkozik a közélettől. Ekkor alakítja ki azt a hírhedett elvét, hogy a művésznek "elefántcsonttorony"-ba kell vonulnia, és kívülről-felülről kell szemlélnie a világot.
Ebben az időben (1921-ben) nősül, felesége a Török Sophie néven író Tanner Ilona, költőnő. Élete irodalommal- kultúrával telik. Versei, tanulmányai, műfordításai mellett egyre gyakrabban jelennek meg finoman költői novellái és a polgári élet hanyatlását ábrázoló, igen jó lélekrajzú, sivár világot tükröző regényei (a legjelentékenyebb ezek között a Halálfiai).
Tekintélye nőttön-nő, és a hivatalos irodalom is békülni akar vele. A Kisfaludy Társaság is tagjává választja. Közben a műpártoló, dúsgazdag Baumgarten Ferenc Ferdinánd végrendeletében vagyonának kamatait a magyar irodalomra hagyományozta, Babits Mihályt jelölve ki az alapítvány kurátorának, akinek döntő szava van, hogy évről évre kik kapják a Baumgarten-díjat. Ez a helyzet irodalompolitikai hatalmat adott a kezébe. S közben a Nyugatnak is ő lett a főszerkesztője. A Nyugat pedig akkor is a legnagyobb tekintélyű folyóirat volt, amikor alig néhány száz példányban jelent meg. A színvonalas irodalmi életben az számított írónak, akinek írásai megjelentek a Nyugatban, vagy megjelent könyvéről a Nyugat kritikai rovatában írtak. Igyekezett szélesíteni a Nyugat gárdáját, szívesen adott helyet fiataloknak, érdeklődve fordult a népi költők felé. Csak a szocialistáktól idegenkedett, illetve mindazoktól, akik a költészetben nyíltan politizáltak. József Attiláról kedve ellenére ismerte el, hogy milyen jelentékeny költő. De csak élete legvégén - amikor József Attila már régóta halott volt - látta be, hogy az utánuk következőknek ő a főalakja. Hanem addig még sok év tanulsága formálta belátását. Élete végső esztendeiben egyre elszigeteltebben állt az ellentétek között, személyiségét kettősség jellemzi: az alapvetően elzárkózó, sziget-magatartás váltakozik a megítélő, közösségért elkötelezett magatartással. Az elefántcsonttorony a világítótoronnyal. Már maga sem hitt az elefántcsonttorony elméletében, és azt kezdte hirdetni, hogy a szellem emberének őrtoronyban kell állnia. Ez is azt jelentette, hogy a költő maradjon az események fölött, de figyelje, mi történik, és jelezze a veszélyt. A veszély pedig nagyon is itt volt már. És akkor a már egyre betegebb költő kilép a sokáig görcsösen őrzött toronyból, és hitet tesz. Élete végén megírta élete egyik legfőbb művét, a Jónás könyvét. A lírikus egy nagy jelképes elbeszélő költeménnyel zárta le pompás életművét. A négyrészes elbeszélő költemény egyben bibliai történet mögé rejtett szellemi önéletrajz, elbeszélő keretbe foglalt, nagyszabású lírai önvallomás is. Kívülről szemléli önmagát, önarcképét Jónás személyében festette meg, jóllehet nem mindenben azonosulván műve főhősével. A küldetéstudat mellett jelen van az irónia ill. a groteszk humor is. A kezdetben gyáva Jónás semmi áron sem akar Ninivébe menni, menekül az Úr parancsa, lelkiismeretének szava elől.
Története csaknem végig híven követi a bibliai elbeszélést, de olykor naturalisztikus részletezéssel bővíti ki annak tömör, szófukar előadását. Legfontosabb eltérés a két mű között Ninive lakosságának viselkedésében van: a bibliai Jónás könyvében a niniveiek hallgatnak a próféta feddő szavára. Ott érthető és logikus az Úr kegyelme.
Babits művében gúny és közöny fogadja a próféta fenyegető jóslatát, de a szörnyű látomás nem teljesedik be: az Úr mégsem pusztítja el Ninivét, ebben ott rejlik valami remény Babits jelenjére vonatkozóan: az emberiség nagy alkotásai, maradandó értékei túl fogják élni a gonoszságot. Jogos ugyan Jónás felháborodása az erkölcsi romlottság fölött, de jogtalan a világ pusztulását kívánnia, hiszen az igazság végletes követelése saját ellentétébe csaphat át: a legszélsőségesebb igazságtalanságba és embertelenségbe.
“A szó tied, a fegyver az enyém. Te csak prédikálj, én cselekszem.” - zárja le a vitát az Úr közte és szolgája közt. Ekkor Jónásnak rá kell eszmélnie, nem az ítélkezés az ő kötelessége, hanem a bátor harc minden embertelenség és barbárság ellen, még akkor is, ha a küzdelem esetleg komikus és eredménytelen.
Babits kiemelkedő nagy művének végső tanulsága: a próféta nem menekülhet kötelessége elől, nem vonulhat magányos erdőszélre, semmiképpen sem hallgathat, ha szólnia kell.
Belső fájdalmak, betegség gyötri, de mindemellett olyan ember, akit nem hagy érintetlenül az élete folyamán két világháborúban sodródott magyarság sorsa: Trianon, a népiesek törekvései, a közösségért érzett felelősség.
Nem sokkal később, ötvennyolc éves korában, gégerákban meghalt.
6. hétfő : URUNK SZÍNEVÁLTOZÁSA
8. szerda : SZENT DOMONKOS ÁLDOZÓPAP
9. csütörtök : KERESZTRÔL ELNEVEZETT SZENT TERÉZ BENEDIKTA
10. péntek : SZENT LÔRINC DIAKÓNUS ÉS VÉRTANÚ
11. szombat : SZENT KLÁRA SZŰZ
12. vasárnap: ÉVKÖZI 19. VASÁRNAP
8. szerda : SZENT DOMONKOS ÁLDOZÓPAP
9. csütörtök : KERESZTRÔL ELNEVEZETT SZENT TERÉZ BENEDIKTA
10. péntek : SZENT LÔRINC DIAKÓNUS ÉS VÉRTANÚ
11. szombat : SZENT KLÁRA SZŰZ
12. vasárnap: ÉVKÖZI 19. VASÁRNAP
Augusztus 6. Urunk színeváltozása
Raffaello Santi: Jézus színeváltozása
Az evangélium nagy eseményei nem csupán arra valók, hogy egy évben egyszer megünnepeljük, hanem feltárják hívő életünknek a mindennapokban elrejtett lehetőségét és kötelességeit.
Tulajdonképpen minden embernek naponta fel kellene kapaszkodnia egy ilyen magas hegyre: vagyis elmélkedve, szemlélődve eltávolodni mindentől, mindenkitől és még saját magától is. Lehet-e enélkül az eljövendő években keresztényként, de egyáltalán emberként élni?
Hiszen egyedül onnét felülről lehet mindent jól látni. A lenti feladatok, megoldhatatlannak látszó nehézségek, bonyolult helyzetek azzal nyomnak a földre, hogy nem látjuk a helyes arányokat. Mivel nyakig benne vagyunk az események, teendők, érzések sodrásában, nem láthatjuk, merre van a kiút: mi mennyit ér, és megéri-e félni tőle, kell-e egyáltalán törődni vele; mi marad meg abból, ami ma elviselhetetlennek tűnik, egy hét múlva?
De én nem akármilyen hegyre megyek fel, hanem a Tábor hegyére, amely Jézus istenségének és eljövendő szenvedésének (tehát emberségének) kinyilatkoztatása. Ide azonban csak vele és szentjeivel mehetek fel.
Ezért elmélkedés előtt a Jézus-imát mondogatom: Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam!, azután elindulok a napi szentírási szakaszokat olvasva. Meg-megállok, elkalandozom. Igazában az elkalandozás, az elszórakozás is része annak az útnak, amely a szemlélődéshez vezet. Hiszen nem mesterségesen keltett jámbor érzemények művirágait kell szednem az úton, hanem önmagamat, valós önmagamat kell összeszednem; ez pedig csak úgy lehetséges, ha szórakozottságom feltárja előttem, hol is van a szívem. S akkor azt kell megbeszélnem az Úr Jézussal. Külön velük. Ha azokkal élhetek együtt, akik valóban hisznek és állandó megtérésben élnek, jó, ha elmélkedésre egy adott helyen és időpontban jövünk össze. Ez egyrészt megóv az önbecsapástól, másrészt olyan erőtérbe emel, amely testvéreim Jézus-követéséből árad ki.
Ott elváltozott előttük. Addig kell imádkozni, elmélkedni, míg egyszer csak ez az elváltozás be nem következik. Nem látomás ez, hanem annak felismerése egész egzisztenciákkal, hogy kicsoda Jézus az Atya számára és a mi számunkra. A szemlélődés lényege, hogy amit a hitből ismerünk, azt most mint a mindenség világosságát, életünk legteljesebb és örömteli megoldását szemléljük.
Nyilvánvalóan volt olyan Tábor-hegyi élményünk, amely Szent Péteréhez és társaiéhoz hasonló. Akkor elég a visszaemlékezés. Szent Péter is ebből élt; ez a visszaemlékezés ugyanis a jelen legmélyebb valóságára nyitja föl szemünket, mert Krisztus ugyanaz tegnap és ma és mindörökké.
Így megdicsőülésének szemtanújaként, az égből jövő szózat fültanújaként, olyan emberként, akinek a Hajnalcsillag felkelt a szívében, jöhetünk le a hegyről, s térhetünk vissza napi teendőinkhez, hogy találkozhassunk mindazzal, ami ránk és szeretteinkre vár itt a földön.
Az idő és az örökkévalóság partját köti össze Urunk színeváltozásának és a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe. Negyven nap - egy érett, emberi tapasztalás ideje - választja el egymástól a két ünnep dátumát (augusztus 6. - szeptember 14.), ezzel is jelezve, hogy Krisztus dicsősége, borzalmas kereszthalála és diadala összetartozik...
Az első ünnep kialakulása a magyar történelemmel is kapcsolatban van: III. Callixtus pápát a nándorfehérvári csata előtt egy évvel választották Szent Péter székébe. A hetvenhét éves pápa azonnal felismerte a török elleni harc világtörténelmi feladatát. Hajókat építtetett, ágyúkat öntetett, és közben prédikátorokat küldött Európa szinte valamennyi országába, hogy a mohamedán félhold elleni keresztes hadjáratra buzdítsák az embereket. Így jutott el hazánkba Kapisztrán Szent János. Európa népeinek többsége akkor sem hallgatott kellőképpen a pápára. Voltak, akik tiltakoztak a kivetett hadiadók ellen, mások különbékét kötöttek a szultánnal. II. Mohamed százötvenezer fős seregét, amely kétszáz hajóval és háromszáz ágyúval érkezett Nándorfehérvár alá, Hunyadi János maroknyi keresztesei visszaverték. A győzelem örömmel töltötte el a pápát, aki hálaadásul elrendelte Urunk színeváltozásának ünnepét és a déli harangszót, figyelmeztetni akarván ezzel Európa népeit az összefogásra, mely sajnos nem jött létre.
Ugyanakkor mély, lelki tartalma is van Urunk színeváltozása ünnepének: Jézus isteni dicsősége átragyog testi mivoltán. Valahogy úgy, mint amikor a tűz belülről átjárja, és folyékonnyá izzítja a vasat. Az álmukból felriadt apostolok Jézust látják, amint Illéssel és Mózessel közeli haláláról beszélget, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. Mindezt azonban akkor még nem értik az apostolok, és lelkesen felkiáltanak: Mester, jó nekünk itt lennünk! Ott, abban a pillanatban könnyűnek tűnt Péter és társai számára engedelmeskedni a mennyei szózatnak: "Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok". Jézus azonban úgy rendelkezett, hogy a hegyről vissza kell térni a hétköznapok világába, és folytatni kell azt az utat, amely Jeruzsálembe, a Golgotára vezet. A Katolikus Egyház Katekizmusa a tábor-hegyi színeváltozásról ezt írja: "Egy pillanatra Jézus megmutatta isteni dicsőségét, ily módon megerősítette Péter hitvallását. Ugyanakkor megmutatta, ahhoz, hogy bemehessen dicsőségébe, Jeruzsálemben a keresztet kell elszenvednie".
Az Ó-Kasztíliát átszelő Duero folyó völgyében, néhány órányira a püspöki székhelytől, Osmától fekszik Caleruega városa. A Guzman családnak nagy kiterjedésű birtokai voltak e vidéken. Domonkos itt született 1170 körül. Szülei egész kicsi korában az egyik nagybácsihoz, a közeli Gumiel de Izan esperes-plébánosához küldték, hogy ott kapja meg az alapvető iskolázást és a nagybácsi vezesse be őt a templomi szolgálatba. 1190-ben került Domonkos a palenciai székesegyház iskolájába, s ekkor már világossá vált, hogy pap akar lenni. Tankönyveinek lapszéli jegyzetei és a felebarátai iránt megnyilvánuló szeretete már előre jelezték, hogy mi lesz belőle, ha felnő. Kasztíliában éhínség volt, Domonkos pedig pénzzé tette könyveit, és árát a szegények között osztotta szét. Azt mondta: ,,Mit tanulmányozzam én ezeket a holt pergameneket, miközben odakinn az utcán éhségtől esnek össze az emberek?!'' Ez az első mondat, amit Domonkostól feljegyeztek, de már ez is mutatja segítőkész emberszeretetét.
Kispap korában tisztelettel néztek föl rá, és példáját növendéktársai és tanárai egyaránt követték. Tanulmányai befejeztével Diego de Azevedo, aki az osmai kanonokreform egyik követője volt, 1198- ban meghívta Domonkost a székesegyház szolgálatára. Itt szentelte pappá Martin Bazán püspök, és felvette a szerzetesi fegyelemben élő kanonokok sorába. Nem sokkal később Domonkos szubprior lett a kanonokok között.
Diego, aki Domonkos atyai jó barátja volt, 1202-ben püspök lett Osmában. Négy évvel később Domonkossal együtt Rómába ment, és azt kérte a pápától, hogy adjon mindkettőjüknek felhatalmazást a kunok közötti misszionálásra. A pápa megörült apostoli buzgóságuknak, de nem keletre, a kunokhoz, hanem Dél-Franciaországba küldte őket, ahol ebben az időben a katarok és az albigensek eretneksége pusztította az Egyházat. Ide küldte őket, hogy reformálják meg a papságot, és vezessék vissza a katolikus hitre az eretnekeket. Erre a területre korábban is küldött már a pápa misszionáriusokat, de ezek mint pápai követek túl nagy hatalommal léptek fel, és az emberek meg sem hallgatták őket. Diego püspök és Domonkos ezzel szemben teljes szegénységben és alázattal járták a vidéket. Prédikáltak a hívőknek, keresték a találkozási lehetőségeket a tévtanítókkal, vallási vitákat folytattak, és próbálták meggyőzni az igazságról az embereket. A pápának tetszett a módszer, és jóvá is hagyta. Ez az eljárás azért is volt olyan hatásos, mert ez a két eretnekség éppen azt hányta a papság és az Egyház szemére, hogy elhagyták az apostolok életformáját, meggazdagodtak és elárulták az evangéliumot. Domonkosék prédikációja is magatartása eleven cáfolat volt ezekre a vádakra.
A püspök hazautazott Osmába, hogy további munkatársakat gyűjtsön maga köré, de még mielőtt visszatérhetett volna a misszióba, 1207-ben meghalt. Domonkos pedig ott maradt egyedül a nagy küldetéssel; mégpedig teljesen egyedül, mert meghalt egy nagyon buzgó pápai küldött, Raoul is, más pedig nem volt, aki komolyan foglalkozott volna a katarok és az albigensek térítésével.
Ekkor Domonkos először Prouille-be ment, ahol Diego püspök korábban már elindította a missziót. A város Montréal és Fajnaeux között van. Az albigens asszonyok ,,kiképzőközpontokat'' állítottak fel, ahol eretnek tanításuk szellemében nevelték a leányokat. Domonkos erre felfigyelve első lépésként a központok ellensúlyozására alapított egy házat a katolikus leányok nevelése céljából. Utána Claret Vilmossal együtt, a használatukra átengedett templom mellett berendezték a saját otthonukat. A leányok számára nyitott házból hamarosan zárda, az első domonkos apácakolostor lett, mert Domonkos igen fontosnak látta, hogy az apácák imádságai támogassák az ő missziós munkájukat.
Prouille-ben egyedül viselte a misszió egész terhét. Innen járta be a környéket és tanított, prédikált, vitatkozott fáradhatatlanul az eretnekségtől veszélyeztetett vidéken. Minden útja előtt hosszasan imádkozott, és vezekléssel készült a térítésre. Sem gúnyolódások, sem ellenségeskedés, sem sikertelenség nem tudta feltartóztatni a lelkek üdvösségéért végzett fáradozásban. De sok-sok fáradság után alig mutatkozott valami gyümölcs. És éppen azon a területen, ahol működött, miután 1208-ban megölték Castelnaui Péter pápai legátust, kitört az albigensek elleni háború. A vallási ellentétek mellett ebbe a háborúba belejátszott az ország északi és déli része közötti ellentét is. Montforti Simon 1213. szeptember 14-én aratta végső győzelmét Toulouse- i Rajmund és szövetségesei fölött. Amikor Carcassone város püspöke egy időre Észak-Franciaországba ment, Domonkost tette meg általános helynökévé. Domonkos pedig a misszió kemény és áldozatokkal teljes iskolájában megtanulta, hogy milyen értéke van a lelkeknek és a kegyelemnek, amely egyedül ad erőt a prédikáló szónak. Megtapasztalta, hogy csak a kegyelem képes megnyitni és átalakítani a szíveket.
Közben egyre több társ csatlakozott Domonkoshoz. 1215. március 25-én Fulco toulouse-i püspök Domonkost és társait kinevezte egyházmegyei prédikátoroknak, kiknek feladatául adta az eretnekség kiirtását, a nép tanítását és a hívő lelkek vezetését. Domonkos előtt ennél átfogóbb tervek álltak: az egyházmegyei prédikátortársulaton túl egy világméretű szerzetesrendről álmodott, amely kizárólag az igehirdetésnek szenteli magát.
Amikor Fulco püspök elindult a IV. lateráni zsinatra, Domonkost vitte magával kísérőnek. A zsinat határozatot hozott, hogy fokozni kell a prédikációs tevékenységet és a papság szellemi felkészítését, de azt is kijelentette, hogy újabb szerzetet nem szabad alapítani. Új kolostor csak úgy alapítható, ha a már meglévő szerzetek regulái közül valamelyiket magukévá teszik a szerzetesek. Domonkos felajánlotta magát és a prédikátorok rendjét, amelyet alapítani készült, a pápa szolgálatára. Az új rend apostoli alapgondolatát a pápa is, a zsinat is szívesen fogadta, de nem tartották megfelelőnek, hogy csak a prédikálásra külön rendet alapítsanak. Ince pápa azt tanácsolta Domonkosnak, hogy válasszon ki egyet a meglevő szerzetesi regulák közül, a püspöktől pedig kérjen egy templomot, s ebben az esetben megkapják a pápai jóváhagyást. De még mielőtt e jóváhagyásra sor kerülhetett volna, Ince pápa meghalt.
Domonkos visszatért Toulouse-ba és megtanácskozta társaival, hogy az ágostonos regulát tekintik életük alapszabályának, és azt egészítik ki sajátos céljuknak megfelelően. 1216-ban megkapták a Szent Romanus- templomot, és megkezdték a szerzetesi életet. A templom mellé lakószárnyat építettek, majd III. Honorius pápától megérkezett a jóváhagyás is. Ezzel a rendalapítás megtörtént.
1217. augusztus 15-én Domonkos misszióba küldte a testvéreit: négyet Spanyolországba, hetet Párizsba, négyet Prouille-be, a többiek pedig ott maradtak Toulouse-ban. Maga Domonkos Észak-Itáliába ment, és úgy gondolta, hogy az egyetemi városban, Bolognában, illetve Rómában fogja terjeszteni a rendet. 1218 februárjában a pápa ajánlólevelet bocsátott ki az egyházi elöljárókhoz, amelyben figyelmükbe és oltalmukba ajánlotta a prédikátor testvéreket, márciusban pedig az alapítást jóváhagyó bullát küldte el Prouille-ba. A nyár folyamán Domonkos hazalátogatott szülőföldjére, és konventokat alapított Madridban és Segoviában, majd Párizson keresztül visszatért Itáliába. Állandó székhelye Bologna volt. Innen kereste fel háromszor a pápát, és három nagy utat tett Észak-Itália területén. Reginald testvért, aki kimagasló eredménnyel prédikált Bolognában, 1220-ban elküldte Párizsba. Rómában két kolostort alapított: a San Sistót az apácáknak, a Santa Sabinát pedig a férfi szerzeteseknek.
1220-ban és 1221-ben a domonkosok általános káptalant tartottak Bolognában, melyen elhatározták, hogy a rend tagjai mint közösség is lemondanak a földbirtokról, és ingatlan vagyonuk csak a konvent épülete és annak kertje lehet. Tevékenységük saját templomaikban az igehirdetés, a liturgia és a lelkek gondozása, s ebben nyújtanak segítséget a világi papságnak. Négy provinciát állítottak fel, és az általános káptalant a rend legfelső vezető szervének nyilvánították. Ezzel lett a domonkosok, vagy más néven a Prédikátorok rendje kolduló renddé.
Ebben a rendben az volt az újdonság, hogy felszentelt papok szerzetesi fogadalom szerint élnek, és teljesen a tanulásnak, a prédikálásnak és a lelkek mentésének szentelik magukat. Elvileg szigorú kolostori fegyelemben élnek, de ha ez a tanulást vagy a lelkek érdekében végzendő munkát gátolja, felmentést kapnak a kolostori élet egyes gyakorlatai alól.
Az 1221. évi általános káptalan után Domonkos felkereste Velencét, Trevisót és Veronát. Amikor visszaérkezett Bolognába, már beteg volt. Gyomorbántalmak kínozták, de ő minden zokszó nélkül viselte a fájdalmakat. Mielőtt meghalt, biztosította övéit, hogy halála után sokkal többet tesz értük, mint amikor még köztük volt. A haldoklók szentségeinek felvétele után 1221. augusztus 6-án halt meg. A következő szombaton temették el a bolognai Szent Miklós-templom szentélyébe.
A temetésen részt vett Hugolino bíboros is, aki, miután IX. Gergely néven pápa lett, 1234. július 3-án szentté avatta. Ünnepét azonnal felvették a római naptárba, augusztus 5-re. Havas Boldogasszony napjának bevezetésekor, 1568-ban augusztus 4-re helyezték. 1969-től augusztus 8-án ünnepeljük.
Az életrajzi források és a hagyomány figyelemreméltó részleteket elevenítenek fel a szent életéből.
Elbeszélik, hogy Domonkos édesanyja mint ez sok más szent idesanyjával megtörtént fia születése előtt álmot látott, és az álom prófécia volt a gyermek jövőjéről. Látott egy kicsi, tarka kutyát, amely a szájában fáklyát vitt, körbefutotta és lángba borította az egész földet. Ebben a domonkosok később magukra ismertek, amikor fekete-fehér ruhájukban és lángoló szavukkal, mint a nemes vadászkutyák Nagy Szent Gergely hasonlította az igehirdetőket a kutyákhoz elkergették a rókákat, amelyek az Úr szőlőjét pusztították.
Domonkos fiatal kanonok volt, amikor először megtérített egy lelket: Diego püspökkel úton voltak és Toulouse-ban megszálltak egy fogadóban. Egyszer csak kiderült, hogy a fogadós a katar eretnekek közé tartozik, s ő volt az első katar, akit Domonkos életében látott. Apostoli buzgósága azonnal cselekvésre indította: miközben a többiek éjszakai álmukat aludták, ő a fogadóssal beszélgetett, és végig vitatkozták vallási kérdésekről az éjszakát. Mikor pirkadni kezdett, a fogadós meghajolt az igazság előtt és megtért.
A katarok és a katolikusok közötti vitában gyakori volt az az eljárás, hogy mindkét fél pergamenre írta fel a maga tételét és annak bizonyítékait, majd döntőbírákra bízták: ítéljék meg, melyik oldalon áll az igazság. Domonkos Montréalban szerkesztett egy ilyen iratot és átadta a bírónak. Mikor este a bírák kandallónál ültek, egyiküknek az az ötlete támadt, hogy vessék tűzbe Domonkos pergamenjét, s ha sértetlen marad, akkor nyilvánvalóan nem a katarok, hanem a katolikusok oldalán áll az igazság. A javaslatot elfogadták, és bedobták a tűzbe a pergament, ám egy váratlan széllökés kivetette a kandallóból. Ugyanez történt másodszor, sőt harmadszor is: a pergamen sértetlen maradt. Akkor a bírák megegyeztek abban, hogy erről nem tudhat senki. Csakhogy az egyik bíró nem bírta tartani a száját, és híre ment a ,,csodának''.
Domonkos nagyon szeretett Carcassonéban misszionálni. Amikor megkérdezték tőle, hogy mi ennek a magyarázata, azt válaszolta: ,,az, hogy itt az egész világ ellenség''.
Hiába jeleztek neki előre veszedelmeket, soha nem változtatta meg útirányát, sőt, minden veszedelem ellenére nyugodtan aludt az útszéleken. ,,Nem félsz a haláltól? kérdezték tőle ámulva a katarok. Mit tettél volna, ha elfogunk?'' ,,Arra kértelek volna titeket válaszolta, hogy ne egy csapással öljetek meg, hanem lassan tépjétek szét a testemet, hogy így részese lehessek a mennyei koronának.''
Még ma is megvan az út menti kereszt Prouille mellett azon a helyen, ahol a következő történt: Domonkos jámbor énekeket énekelve ment, és beleütközött két rablóba, akik lesben álltak, hogy megöljék. Gondtalansága és nyugalma annyira lenyűgözte őket, hogy bénultan eresztették le a fegyverüket és kereket oldottak.
Egyik missziós útján előkelő asszonyok fogadták be a házukba, akik maguk is hajlottak az albigensek tanítása felé. Mikor látták, hogy eledelül csak kenyeret fogad el, csak vizet iszik és éjszaka a puszta földön alszik, apostoli egyszerűségén úgy megrendültek, hogy megszilárdultak katolikus hitükben.
Amikor Domonkos első társait maga köré gyűjtötte, a toulouse-i székesegyházi iskola magiszterének, a híres Stavensbynek volt egy álma. Reggel, még a tanítás megkezdése előtt a szobájában váratlanul elnyomta az álom az írópultnál. A város egész vidékét látta, teljes éjszakai sötétségben. Hirtelen feltűnt hét csillag, melyek gyorsan íveltek fölfelé az égen, majd egyre több csillag követte őket, s végül az egész táj kivilágosodott. Erre felriadt, összekapkodta a könyveit és sietett az órára, hogy el ne késsen. Mikor belépett a terembe, ott állt előtte Domonkos hat társával. Azzal a kéréssel fordultak hozzá, hogy ők egészen friss igehirdetők, de szeretnék elmélyíteni hitbeli tudásukat, ezért a mester engedje meg, hogy hallgassák őt. A mester úgy fogadta őket, mint az ég küldötteit.
Megrendítő ereje van azoknak a feljegyzéseknek, amelyek Domonkos későbbi imádságos életéről maradtak ránk. Ezek szerint amikor a többi testvér nyugovóra tért, Domonkos megkezdte a maga lelki őrködését a templomban. Körbejárta a templomot: minden oltár és szentkép előtt megállt, mélyen meghajolt, letérdelt, majd leborult a földre úgy, hogy homlokával érintette a kövezetet. Ezt nagyon sokszor elismételte, s ha a szent hév elfogta, kitárt karral imádkozott a templom közepén. Az egész teste- mondta az egyik testvér olyan volt, ,,mint egy lángoló nyíl, amely az Isten által megfeszített íjról száll az ég felé''. Majd visszavonult a templom egyik sarkába, és ostorozni kezdte a vállát és a hátát. Közben kérő imádságokat mondott, olykor annyira hangosan, hogy felhallatszott a testvérek cellájába, s egyik-másik fel is ébredt rá. Ezután az oltár lépcsőjére térdelt, és ott folytatta imádságát. A testvérek többször látták elragadtatásban a föld felett lebegni.
Mindössze két vagy három órát aludt, köpenyébe burkolózva a templom kövezetén vagy az egyik padban. Nem is volt cellája és ágya. Reggel a kórusban ő volt az első. Naponta misézett és az átváltoztatástól az áldozásig hullottak a könnyei. Hosszasan elmerült a Szentírás tanulmányozásában, térdén tartva a hatalmas könyvet, ahogy Fra Angelico is megfestette. Ötvenegy éves volt, amikor egyik nagyon kimerítő apostoli útjáról, Velencéből visszatért Bolognába. Lázas volt, és nagyon fájt a gyomra. A beteget, hogy kínjain könnyítsenek, egy városon kívüli kolostorba vitték, ahol a nyári forróságot nem lehetett annyira érezni. A testvérek összegyűltek köréje, és így kezdett beszélni hozzájuk: ,,Hármas örökséget hagyok rátok: a szeretetet, az alázatosságot és a szegénységet. Ha valaki ezt az örökséget tőlem átveszi, társam lesz a mennyek országának öröklésében. Ne szomorkodjatok amiatt, hogy eltávozom közületek, mert ahová most megyek, ott sokkal inkább a javatokra leszek, mint itt a földön.'' Ezután kérte a haldokló szentségeit.
Akkor feltárult a templom ajtaja, és néhány testvér jött lábujjhegyen, de haragos sietséggel. ,,A plébános háborogtak azt mondja, hogy aki a templomában hal meg, azt ott is kell eltemetni!'' Erre a haldokló Domonkos felemelkedett fektéből: ,,Soha! Én testvéreim lába alatt akarok nyugodni! Vigyetek ki innét, hogy az utcán halhassak meg, és jogom legyen ahhoz, hogy a saját templomunkban temessetek el!'' Akkor a testvérek hordágyat készítettek, óvatosan ráfektették, és elvitték magukkal a Szent Miklós-templomba. Moneta testvér cellájában készítettek neki helyet, hiszen saját cellája nem volt.
Mikor egészen közelinek érezte a halált, csendesen felsóhajtott: ,,Készüljetek! Kezdjétek!'' Elkezdték mondani a haldoklók imádságát. Mikor ezekhez a szavakhoz értek: ,,Jöjjetek segítségül, Isten szentjei! Jöjjetek, Urunk angyalai! Vigyétek az ő lelkét a Fölséges színe elé!'' Domonkos az ég felé emelte karjait, s mintha két erős kéz ragadná meg és emelné magához, kilehelte lelkét. Istenünk, ki Egyházadat arra méltattad, hogy Szent Domonkos életével és tanításával megvilágosítottad, kérünk engedd az ő közbenjárására, hogy földi dolgainkban oltalmat találjunk nálad, lélekben pedig egyre gyarapodjunk Benned!
A XX. Század kimagasló szentjei közé tartozik Edit Stein. Vértanúsága Isten iránti szeretetről tesz tanúságot. Isten útját járjuk, megtapasztalhatjuk, hogy kiválasztott és vezet minket, és ezért nem veszítjük el bizalmukat.
1891-ben született Breslauban, zsidó szülők tizenegyedik gyermekeként. Nagy érdeklődéssel fordult a filozófia felé, és állandó kapcsolatot tartott fenn korának jeles képviselőivel. (Husserl) Nagy hatással volt rá Avillai szent Teréz önéletrajza, és a kereszténységgel való számos találkozás hatására 1922 január 1-én megkeresztelkedik. Bár ekkor szeretett volna a Kármelbe lépni, de a tanítás és oktatás lett a feladata. Vágya csak 1933-ban teljesült, és Köln városának monostorába lépett be, ahol folyamatosan tette le a fogadalmait, 1938-ban az örök fogadalmat. Tudományos munkát végezhetett, és a lelki élet nagyjainak írásait tanulmányozta. keresztes szent János születésének 400. évfordulójára írt még egy cikket. 1942 augusztus 5-én, több nővérrel együtt a Gestapo elhurcolta és augusztus 9-én az Auschwitz-i haláltáborban fejezte be életét. Boldoggá avatása Kölnben 1987 május 1-én, szentté avatása 1998 október 11-én, Rómában, a szent Péter téren történt.
Szent Lőrinc példája a szolgálat példája. Egészen Isten szolgálta a vértanúságig. Én is szeretném egészen Istennek adni magamat. Egészen Őt szolgálni szavaimmal, tetteimmel. Valeriánus császár keresztényüldözése idején, II. Sixtus pápa tanítványa és kiváló tulajdonságai miatt, fiatal kora ellenére fődiakónus volt. Mint ilyen a pápa oldalán segédkezett a szent áldozat bemutatásánál, az egyházi javakat őrizte és a szegényeket gondozta. Amikor Sixtus pápát elfogták, szomorúan kérdezte: "Atyám, hová mész fiad nélkül?" De a pápa megvigasztalta, hogy néhány nap múlva követni fogja, de addig szét kell osztania az Egyház javait a szegények között, hogy a pogányok kezére ne kerüljön. Feladatát elvégezte. Közben megtudták, hogy ő a vagyon őrzője és elfogták. Amikor az Egyház vagyonát követelték, elővezette a betegeket és a szegényeket. Kegyetlenül megkínozták. A fogságban vakokat gyógyított meg, a megtérteket megkeresztelte. Végül a prefektus parancsára tüzes rostélyra fektették, és elevenen elégették 258. augusztus 10-én. Sírja fölé Nagy Konstantin császár bazilikát emelt, mely egyike Róma hét fő templomának.
Klára szent Ferenc követője a szegénységben, a szeretetben és a jámborságban. Ezzel tanújává vált Jézus feltámadásának, megerősít minket is, hogy ragaszkodjunk Jézushoz, kövessük tanítását, és tanúságot tegyünk róla. Szent Klára Assisiben született 1194-ben. 18 évesen tette le fogadalmát Assisi Szent Ferenc kezébe, akinek szent szegénységét követni akarta. Ferenccel együtt alapították meg a róla elnevezett klarissza rendet. Később csatlakozott hozzá két nővére is, és apjuk halála után édesanyja is. Szigorú szegénységben élt, de mégis gazdag volt a szeretet és a jámborság tetteiben. Szoros lelki barátság fűzte szerzetestársához Prágai Szent Ágneshez, III. Béla királyunk unokájához. Élete végén megérhette azt, hogy látta rendjének elterjedését még az Itálián kívüli országokban is. Meghalt 1253. augusztus 11-én, az Assisi melletti Szent Damján-kolostorban. Sértetlen teste, a róla elnevezett assisi bazilikában nyugszik.
A zsidók ekkor zúgolódni kezdtek ellene, mivel azt mondta: ,,Én vagyok a kenyér, aki a mennyből szálltam alá'', és azt mondták: ,,Nem Jézus ez, József fia, akinek ismerjük apját és anyját? Hogyan mondja most: ,,A mennyből szálltam alá''?'' Jézus azt válaszolta nekik: ,,Ne zúgolódjatok egymást közt. Senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya, aki engem küldött, nem vonzza; és én feltámasztom őt az utolsó napon. Meg van írva a prófétáknál: ,,Mindnyájan Isten tanítványai lesznek'' [Iz 54,13]. Mindaz, aki az Atyától hallott és tanult, hozzám jön. Nem mintha az Atyát látta volna valaki: csak az látta az Atyát, aki Istentől való. Bizony, bizony mondom nektek: Aki hisz, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában és meghaltak. Ez a mennyből alászállott kenyér, hogy aki ebből eszik, meg ne haljon. Én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből szállt alá. Ha valaki ebből a kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet majd én adok, az én testem a világ életéért.
Ízleljétek és lássátok, milyen édes az Úr!
Jézus mondja: "Én vagyok az égből szállott élő kenyér, aki eszik ebből a kenyérből, örökké élni fog.
Éljetek szeretetben, ahogy Krisztus is szeret minket!:
Ne szomorítsátok meg Isten Szentlelkét, aki által meg vagytok pecsételve a megváltás napjára. Minden keserűség és harag, indulat, szóváltás és
szitkozódás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. Egymás iránt legyetek inkább jóságosak, könyörületesek, bocsássatok meg egymásnak, ahogy Isten is megbocsátott nektek Krisztusban. Kövessétek tehát, mint kedvelt gyermekek, Isten példáját, s éljetek szeretetben, ahogy Krisztus is szeretett minket, és odaadta magát adományként, jó illatú áldozatul Istennek. /Szentlecke
Tulajdonképpen minden embernek naponta fel kellene kapaszkodnia egy ilyen magas hegyre: vagyis elmélkedve, szemlélődve eltávolodni mindentől, mindenkitől és még saját magától is. Lehet-e enélkül az eljövendő években keresztényként, de egyáltalán emberként élni?
Hiszen egyedül onnét felülről lehet mindent jól látni. A lenti feladatok, megoldhatatlannak látszó nehézségek, bonyolult helyzetek azzal nyomnak a földre, hogy nem látjuk a helyes arányokat. Mivel nyakig benne vagyunk az események, teendők, érzések sodrásában, nem láthatjuk, merre van a kiút: mi mennyit ér, és megéri-e félni tőle, kell-e egyáltalán törődni vele; mi marad meg abból, ami ma elviselhetetlennek tűnik, egy hét múlva?
De én nem akármilyen hegyre megyek fel, hanem a Tábor hegyére, amely Jézus istenségének és eljövendő szenvedésének (tehát emberségének) kinyilatkoztatása. Ide azonban csak vele és szentjeivel mehetek fel.
Ezért elmélkedés előtt a Jézus-imát mondogatom: Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam!, azután elindulok a napi szentírási szakaszokat olvasva. Meg-megállok, elkalandozom. Igazában az elkalandozás, az elszórakozás is része annak az útnak, amely a szemlélődéshez vezet. Hiszen nem mesterségesen keltett jámbor érzemények művirágait kell szednem az úton, hanem önmagamat, valós önmagamat kell összeszednem; ez pedig csak úgy lehetséges, ha szórakozottságom feltárja előttem, hol is van a szívem. S akkor azt kell megbeszélnem az Úr Jézussal. Külön velük. Ha azokkal élhetek együtt, akik valóban hisznek és állandó megtérésben élnek, jó, ha elmélkedésre egy adott helyen és időpontban jövünk össze. Ez egyrészt megóv az önbecsapástól, másrészt olyan erőtérbe emel, amely testvéreim Jézus-követéséből árad ki.
Ott elváltozott előttük. Addig kell imádkozni, elmélkedni, míg egyszer csak ez az elváltozás be nem következik. Nem látomás ez, hanem annak felismerése egész egzisztenciákkal, hogy kicsoda Jézus az Atya számára és a mi számunkra. A szemlélődés lényege, hogy amit a hitből ismerünk, azt most mint a mindenség világosságát, életünk legteljesebb és örömteli megoldását szemléljük.
Nyilvánvalóan volt olyan Tábor-hegyi élményünk, amely Szent Péteréhez és társaiéhoz hasonló. Akkor elég a visszaemlékezés. Szent Péter is ebből élt; ez a visszaemlékezés ugyanis a jelen legmélyebb valóságára nyitja föl szemünket, mert Krisztus ugyanaz tegnap és ma és mindörökké.
Így megdicsőülésének szemtanújaként, az égből jövő szózat fültanújaként, olyan emberként, akinek a Hajnalcsillag felkelt a szívében, jöhetünk le a hegyről, s térhetünk vissza napi teendőinkhez, hogy találkozhassunk mindazzal, ami ránk és szeretteinkre vár itt a földön.
Barsi Balázs
Tábor-hegyről Golgotára
Urunk színeváltozása és a Szent Kereszt felmagasztalása
Urunk színeváltozása és a Szent Kereszt felmagasztalása
Az idő és az örökkévalóság partját köti össze Urunk színeváltozásának és a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe. Negyven nap - egy érett, emberi tapasztalás ideje - választja el egymástól a két ünnep dátumát (augusztus 6. - szeptember 14.), ezzel is jelezve, hogy Krisztus dicsősége, borzalmas kereszthalála és diadala összetartozik...
Az első ünnep kialakulása a magyar történelemmel is kapcsolatban van: III. Callixtus pápát a nándorfehérvári csata előtt egy évvel választották Szent Péter székébe. A hetvenhét éves pápa azonnal felismerte a török elleni harc világtörténelmi feladatát. Hajókat építtetett, ágyúkat öntetett, és közben prédikátorokat küldött Európa szinte valamennyi országába, hogy a mohamedán félhold elleni keresztes hadjáratra buzdítsák az embereket. Így jutott el hazánkba Kapisztrán Szent János. Európa népeinek többsége akkor sem hallgatott kellőképpen a pápára. Voltak, akik tiltakoztak a kivetett hadiadók ellen, mások különbékét kötöttek a szultánnal. II. Mohamed százötvenezer fős seregét, amely kétszáz hajóval és háromszáz ágyúval érkezett Nándorfehérvár alá, Hunyadi János maroknyi keresztesei visszaverték. A győzelem örömmel töltötte el a pápát, aki hálaadásul elrendelte Urunk színeváltozásának ünnepét és a déli harangszót, figyelmeztetni akarván ezzel Európa népeit az összefogásra, mely sajnos nem jött létre.
Ugyanakkor mély, lelki tartalma is van Urunk színeváltozása ünnepének: Jézus isteni dicsősége átragyog testi mivoltán. Valahogy úgy, mint amikor a tűz belülről átjárja, és folyékonnyá izzítja a vasat. Az álmukból felriadt apostolok Jézust látják, amint Illéssel és Mózessel közeli haláláról beszélget, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. Mindezt azonban akkor még nem értik az apostolok, és lelkesen felkiáltanak: Mester, jó nekünk itt lennünk! Ott, abban a pillanatban könnyűnek tűnt Péter és társai számára engedelmeskedni a mennyei szózatnak: "Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok". Jézus azonban úgy rendelkezett, hogy a hegyről vissza kell térni a hétköznapok világába, és folytatni kell azt az utat, amely Jeruzsálembe, a Golgotára vezet. A Katolikus Egyház Katekizmusa a tábor-hegyi színeváltozásról ezt írja: "Egy pillanatra Jézus megmutatta isteni dicsőségét, ily módon megerősítette Péter hitvallását. Ugyanakkor megmutatta, ahhoz, hogy bemehessen dicsőségébe, Jeruzsálemben a keresztet kell elszenvednie".
Augusztus 8. szerda : SZENT DOMONKOS
Caleruega, 1170 körül +Bologna, 1221. augusztus 6.
Az Ó-Kasztíliát átszelő Duero folyó völgyében, néhány órányira a püspöki székhelytől, Osmától fekszik Caleruega városa. A Guzman családnak nagy kiterjedésű birtokai voltak e vidéken. Domonkos itt született 1170 körül. Szülei egész kicsi korában az egyik nagybácsihoz, a közeli Gumiel de Izan esperes-plébánosához küldték, hogy ott kapja meg az alapvető iskolázást és a nagybácsi vezesse be őt a templomi szolgálatba. 1190-ben került Domonkos a palenciai székesegyház iskolájába, s ekkor már világossá vált, hogy pap akar lenni. Tankönyveinek lapszéli jegyzetei és a felebarátai iránt megnyilvánuló szeretete már előre jelezték, hogy mi lesz belőle, ha felnő. Kasztíliában éhínség volt, Domonkos pedig pénzzé tette könyveit, és árát a szegények között osztotta szét. Azt mondta: ,,Mit tanulmányozzam én ezeket a holt pergameneket, miközben odakinn az utcán éhségtől esnek össze az emberek?!'' Ez az első mondat, amit Domonkostól feljegyeztek, de már ez is mutatja segítőkész emberszeretetét.
Kispap korában tisztelettel néztek föl rá, és példáját növendéktársai és tanárai egyaránt követték. Tanulmányai befejeztével Diego de Azevedo, aki az osmai kanonokreform egyik követője volt, 1198- ban meghívta Domonkost a székesegyház szolgálatára. Itt szentelte pappá Martin Bazán püspök, és felvette a szerzetesi fegyelemben élő kanonokok sorába. Nem sokkal később Domonkos szubprior lett a kanonokok között.
Diego, aki Domonkos atyai jó barátja volt, 1202-ben püspök lett Osmában. Négy évvel később Domonkossal együtt Rómába ment, és azt kérte a pápától, hogy adjon mindkettőjüknek felhatalmazást a kunok közötti misszionálásra. A pápa megörült apostoli buzgóságuknak, de nem keletre, a kunokhoz, hanem Dél-Franciaországba küldte őket, ahol ebben az időben a katarok és az albigensek eretneksége pusztította az Egyházat. Ide küldte őket, hogy reformálják meg a papságot, és vezessék vissza a katolikus hitre az eretnekeket. Erre a területre korábban is küldött már a pápa misszionáriusokat, de ezek mint pápai követek túl nagy hatalommal léptek fel, és az emberek meg sem hallgatták őket. Diego püspök és Domonkos ezzel szemben teljes szegénységben és alázattal járták a vidéket. Prédikáltak a hívőknek, keresték a találkozási lehetőségeket a tévtanítókkal, vallási vitákat folytattak, és próbálták meggyőzni az igazságról az embereket. A pápának tetszett a módszer, és jóvá is hagyta. Ez az eljárás azért is volt olyan hatásos, mert ez a két eretnekség éppen azt hányta a papság és az Egyház szemére, hogy elhagyták az apostolok életformáját, meggazdagodtak és elárulták az evangéliumot. Domonkosék prédikációja is magatartása eleven cáfolat volt ezekre a vádakra.
A püspök hazautazott Osmába, hogy további munkatársakat gyűjtsön maga köré, de még mielőtt visszatérhetett volna a misszióba, 1207-ben meghalt. Domonkos pedig ott maradt egyedül a nagy küldetéssel; mégpedig teljesen egyedül, mert meghalt egy nagyon buzgó pápai küldött, Raoul is, más pedig nem volt, aki komolyan foglalkozott volna a katarok és az albigensek térítésével.
Ekkor Domonkos először Prouille-be ment, ahol Diego püspök korábban már elindította a missziót. A város Montréal és Fajnaeux között van. Az albigens asszonyok ,,kiképzőközpontokat'' állítottak fel, ahol eretnek tanításuk szellemében nevelték a leányokat. Domonkos erre felfigyelve első lépésként a központok ellensúlyozására alapított egy házat a katolikus leányok nevelése céljából. Utána Claret Vilmossal együtt, a használatukra átengedett templom mellett berendezték a saját otthonukat. A leányok számára nyitott házból hamarosan zárda, az első domonkos apácakolostor lett, mert Domonkos igen fontosnak látta, hogy az apácák imádságai támogassák az ő missziós munkájukat.
Prouille-ben egyedül viselte a misszió egész terhét. Innen járta be a környéket és tanított, prédikált, vitatkozott fáradhatatlanul az eretnekségtől veszélyeztetett vidéken. Minden útja előtt hosszasan imádkozott, és vezekléssel készült a térítésre. Sem gúnyolódások, sem ellenségeskedés, sem sikertelenség nem tudta feltartóztatni a lelkek üdvösségéért végzett fáradozásban. De sok-sok fáradság után alig mutatkozott valami gyümölcs. És éppen azon a területen, ahol működött, miután 1208-ban megölték Castelnaui Péter pápai legátust, kitört az albigensek elleni háború. A vallási ellentétek mellett ebbe a háborúba belejátszott az ország északi és déli része közötti ellentét is. Montforti Simon 1213. szeptember 14-én aratta végső győzelmét Toulouse- i Rajmund és szövetségesei fölött. Amikor Carcassone város püspöke egy időre Észak-Franciaországba ment, Domonkost tette meg általános helynökévé. Domonkos pedig a misszió kemény és áldozatokkal teljes iskolájában megtanulta, hogy milyen értéke van a lelkeknek és a kegyelemnek, amely egyedül ad erőt a prédikáló szónak. Megtapasztalta, hogy csak a kegyelem képes megnyitni és átalakítani a szíveket.
Közben egyre több társ csatlakozott Domonkoshoz. 1215. március 25-én Fulco toulouse-i püspök Domonkost és társait kinevezte egyházmegyei prédikátoroknak, kiknek feladatául adta az eretnekség kiirtását, a nép tanítását és a hívő lelkek vezetését. Domonkos előtt ennél átfogóbb tervek álltak: az egyházmegyei prédikátortársulaton túl egy világméretű szerzetesrendről álmodott, amely kizárólag az igehirdetésnek szenteli magát.
Amikor Fulco püspök elindult a IV. lateráni zsinatra, Domonkost vitte magával kísérőnek. A zsinat határozatot hozott, hogy fokozni kell a prédikációs tevékenységet és a papság szellemi felkészítését, de azt is kijelentette, hogy újabb szerzetet nem szabad alapítani. Új kolostor csak úgy alapítható, ha a már meglévő szerzetek regulái közül valamelyiket magukévá teszik a szerzetesek. Domonkos felajánlotta magát és a prédikátorok rendjét, amelyet alapítani készült, a pápa szolgálatára. Az új rend apostoli alapgondolatát a pápa is, a zsinat is szívesen fogadta, de nem tartották megfelelőnek, hogy csak a prédikálásra külön rendet alapítsanak. Ince pápa azt tanácsolta Domonkosnak, hogy válasszon ki egyet a meglevő szerzetesi regulák közül, a püspöktől pedig kérjen egy templomot, s ebben az esetben megkapják a pápai jóváhagyást. De még mielőtt e jóváhagyásra sor kerülhetett volna, Ince pápa meghalt.
Domonkos visszatért Toulouse-ba és megtanácskozta társaival, hogy az ágostonos regulát tekintik életük alapszabályának, és azt egészítik ki sajátos céljuknak megfelelően. 1216-ban megkapták a Szent Romanus- templomot, és megkezdték a szerzetesi életet. A templom mellé lakószárnyat építettek, majd III. Honorius pápától megérkezett a jóváhagyás is. Ezzel a rendalapítás megtörtént.
1217. augusztus 15-én Domonkos misszióba küldte a testvéreit: négyet Spanyolországba, hetet Párizsba, négyet Prouille-be, a többiek pedig ott maradtak Toulouse-ban. Maga Domonkos Észak-Itáliába ment, és úgy gondolta, hogy az egyetemi városban, Bolognában, illetve Rómában fogja terjeszteni a rendet. 1218 februárjában a pápa ajánlólevelet bocsátott ki az egyházi elöljárókhoz, amelyben figyelmükbe és oltalmukba ajánlotta a prédikátor testvéreket, márciusban pedig az alapítást jóváhagyó bullát küldte el Prouille-ba. A nyár folyamán Domonkos hazalátogatott szülőföldjére, és konventokat alapított Madridban és Segoviában, majd Párizson keresztül visszatért Itáliába. Állandó székhelye Bologna volt. Innen kereste fel háromszor a pápát, és három nagy utat tett Észak-Itália területén. Reginald testvért, aki kimagasló eredménnyel prédikált Bolognában, 1220-ban elküldte Párizsba. Rómában két kolostort alapított: a San Sistót az apácáknak, a Santa Sabinát pedig a férfi szerzeteseknek.
1220-ban és 1221-ben a domonkosok általános káptalant tartottak Bolognában, melyen elhatározták, hogy a rend tagjai mint közösség is lemondanak a földbirtokról, és ingatlan vagyonuk csak a konvent épülete és annak kertje lehet. Tevékenységük saját templomaikban az igehirdetés, a liturgia és a lelkek gondozása, s ebben nyújtanak segítséget a világi papságnak. Négy provinciát állítottak fel, és az általános káptalant a rend legfelső vezető szervének nyilvánították. Ezzel lett a domonkosok, vagy más néven a Prédikátorok rendje kolduló renddé.
Ebben a rendben az volt az újdonság, hogy felszentelt papok szerzetesi fogadalom szerint élnek, és teljesen a tanulásnak, a prédikálásnak és a lelkek mentésének szentelik magukat. Elvileg szigorú kolostori fegyelemben élnek, de ha ez a tanulást vagy a lelkek érdekében végzendő munkát gátolja, felmentést kapnak a kolostori élet egyes gyakorlatai alól.
Az 1221. évi általános káptalan után Domonkos felkereste Velencét, Trevisót és Veronát. Amikor visszaérkezett Bolognába, már beteg volt. Gyomorbántalmak kínozták, de ő minden zokszó nélkül viselte a fájdalmakat. Mielőtt meghalt, biztosította övéit, hogy halála után sokkal többet tesz értük, mint amikor még köztük volt. A haldoklók szentségeinek felvétele után 1221. augusztus 6-án halt meg. A következő szombaton temették el a bolognai Szent Miklós-templom szentélyébe.
A temetésen részt vett Hugolino bíboros is, aki, miután IX. Gergely néven pápa lett, 1234. július 3-án szentté avatta. Ünnepét azonnal felvették a római naptárba, augusztus 5-re. Havas Boldogasszony napjának bevezetésekor, 1568-ban augusztus 4-re helyezték. 1969-től augusztus 8-án ünnepeljük.
Az életrajzi források és a hagyomány figyelemreméltó részleteket elevenítenek fel a szent életéből.
Elbeszélik, hogy Domonkos édesanyja mint ez sok más szent idesanyjával megtörtént fia születése előtt álmot látott, és az álom prófécia volt a gyermek jövőjéről. Látott egy kicsi, tarka kutyát, amely a szájában fáklyát vitt, körbefutotta és lángba borította az egész földet. Ebben a domonkosok később magukra ismertek, amikor fekete-fehér ruhájukban és lángoló szavukkal, mint a nemes vadászkutyák Nagy Szent Gergely hasonlította az igehirdetőket a kutyákhoz elkergették a rókákat, amelyek az Úr szőlőjét pusztították.
Domonkos fiatal kanonok volt, amikor először megtérített egy lelket: Diego püspökkel úton voltak és Toulouse-ban megszálltak egy fogadóban. Egyszer csak kiderült, hogy a fogadós a katar eretnekek közé tartozik, s ő volt az első katar, akit Domonkos életében látott. Apostoli buzgósága azonnal cselekvésre indította: miközben a többiek éjszakai álmukat aludták, ő a fogadóssal beszélgetett, és végig vitatkozták vallási kérdésekről az éjszakát. Mikor pirkadni kezdett, a fogadós meghajolt az igazság előtt és megtért.
A katarok és a katolikusok közötti vitában gyakori volt az az eljárás, hogy mindkét fél pergamenre írta fel a maga tételét és annak bizonyítékait, majd döntőbírákra bízták: ítéljék meg, melyik oldalon áll az igazság. Domonkos Montréalban szerkesztett egy ilyen iratot és átadta a bírónak. Mikor este a bírák kandallónál ültek, egyiküknek az az ötlete támadt, hogy vessék tűzbe Domonkos pergamenjét, s ha sértetlen marad, akkor nyilvánvalóan nem a katarok, hanem a katolikusok oldalán áll az igazság. A javaslatot elfogadták, és bedobták a tűzbe a pergament, ám egy váratlan széllökés kivetette a kandallóból. Ugyanez történt másodszor, sőt harmadszor is: a pergamen sértetlen maradt. Akkor a bírák megegyeztek abban, hogy erről nem tudhat senki. Csakhogy az egyik bíró nem bírta tartani a száját, és híre ment a ,,csodának''.
Domonkos nagyon szeretett Carcassonéban misszionálni. Amikor megkérdezték tőle, hogy mi ennek a magyarázata, azt válaszolta: ,,az, hogy itt az egész világ ellenség''.
Hiába jeleztek neki előre veszedelmeket, soha nem változtatta meg útirányát, sőt, minden veszedelem ellenére nyugodtan aludt az útszéleken. ,,Nem félsz a haláltól? kérdezték tőle ámulva a katarok. Mit tettél volna, ha elfogunk?'' ,,Arra kértelek volna titeket válaszolta, hogy ne egy csapással öljetek meg, hanem lassan tépjétek szét a testemet, hogy így részese lehessek a mennyei koronának.''
Még ma is megvan az út menti kereszt Prouille mellett azon a helyen, ahol a következő történt: Domonkos jámbor énekeket énekelve ment, és beleütközött két rablóba, akik lesben álltak, hogy megöljék. Gondtalansága és nyugalma annyira lenyűgözte őket, hogy bénultan eresztették le a fegyverüket és kereket oldottak.
Egyik missziós útján előkelő asszonyok fogadták be a házukba, akik maguk is hajlottak az albigensek tanítása felé. Mikor látták, hogy eledelül csak kenyeret fogad el, csak vizet iszik és éjszaka a puszta földön alszik, apostoli egyszerűségén úgy megrendültek, hogy megszilárdultak katolikus hitükben.
Amikor Domonkos első társait maga köré gyűjtötte, a toulouse-i székesegyházi iskola magiszterének, a híres Stavensbynek volt egy álma. Reggel, még a tanítás megkezdése előtt a szobájában váratlanul elnyomta az álom az írópultnál. A város egész vidékét látta, teljes éjszakai sötétségben. Hirtelen feltűnt hét csillag, melyek gyorsan íveltek fölfelé az égen, majd egyre több csillag követte őket, s végül az egész táj kivilágosodott. Erre felriadt, összekapkodta a könyveit és sietett az órára, hogy el ne késsen. Mikor belépett a terembe, ott állt előtte Domonkos hat társával. Azzal a kéréssel fordultak hozzá, hogy ők egészen friss igehirdetők, de szeretnék elmélyíteni hitbeli tudásukat, ezért a mester engedje meg, hogy hallgassák őt. A mester úgy fogadta őket, mint az ég küldötteit.
Megrendítő ereje van azoknak a feljegyzéseknek, amelyek Domonkos későbbi imádságos életéről maradtak ránk. Ezek szerint amikor a többi testvér nyugovóra tért, Domonkos megkezdte a maga lelki őrködését a templomban. Körbejárta a templomot: minden oltár és szentkép előtt megállt, mélyen meghajolt, letérdelt, majd leborult a földre úgy, hogy homlokával érintette a kövezetet. Ezt nagyon sokszor elismételte, s ha a szent hév elfogta, kitárt karral imádkozott a templom közepén. Az egész teste- mondta az egyik testvér olyan volt, ,,mint egy lángoló nyíl, amely az Isten által megfeszített íjról száll az ég felé''. Majd visszavonult a templom egyik sarkába, és ostorozni kezdte a vállát és a hátát. Közben kérő imádságokat mondott, olykor annyira hangosan, hogy felhallatszott a testvérek cellájába, s egyik-másik fel is ébredt rá. Ezután az oltár lépcsőjére térdelt, és ott folytatta imádságát. A testvérek többször látták elragadtatásban a föld felett lebegni.
Mindössze két vagy három órát aludt, köpenyébe burkolózva a templom kövezetén vagy az egyik padban. Nem is volt cellája és ágya. Reggel a kórusban ő volt az első. Naponta misézett és az átváltoztatástól az áldozásig hullottak a könnyei. Hosszasan elmerült a Szentírás tanulmányozásában, térdén tartva a hatalmas könyvet, ahogy Fra Angelico is megfestette. Ötvenegy éves volt, amikor egyik nagyon kimerítő apostoli útjáról, Velencéből visszatért Bolognába. Lázas volt, és nagyon fájt a gyomra. A beteget, hogy kínjain könnyítsenek, egy városon kívüli kolostorba vitték, ahol a nyári forróságot nem lehetett annyira érezni. A testvérek összegyűltek köréje, és így kezdett beszélni hozzájuk: ,,Hármas örökséget hagyok rátok: a szeretetet, az alázatosságot és a szegénységet. Ha valaki ezt az örökséget tőlem átveszi, társam lesz a mennyek országának öröklésében. Ne szomorkodjatok amiatt, hogy eltávozom közületek, mert ahová most megyek, ott sokkal inkább a javatokra leszek, mint itt a földön.'' Ezután kérte a haldokló szentségeit.
Akkor feltárult a templom ajtaja, és néhány testvér jött lábujjhegyen, de haragos sietséggel. ,,A plébános háborogtak azt mondja, hogy aki a templomában hal meg, azt ott is kell eltemetni!'' Erre a haldokló Domonkos felemelkedett fektéből: ,,Soha! Én testvéreim lába alatt akarok nyugodni! Vigyetek ki innét, hogy az utcán halhassak meg, és jogom legyen ahhoz, hogy a saját templomunkban temessetek el!'' Akkor a testvérek hordágyat készítettek, óvatosan ráfektették, és elvitték magukkal a Szent Miklós-templomba. Moneta testvér cellájában készítettek neki helyet, hiszen saját cellája nem volt.
Mikor egészen közelinek érezte a halált, csendesen felsóhajtott: ,,Készüljetek! Kezdjétek!'' Elkezdték mondani a haldoklók imádságát. Mikor ezekhez a szavakhoz értek: ,,Jöjjetek segítségül, Isten szentjei! Jöjjetek, Urunk angyalai! Vigyétek az ő lelkét a Fölséges színe elé!'' Domonkos az ég felé emelte karjait, s mintha két erős kéz ragadná meg és emelné magához, kilehelte lelkét. Istenünk, ki Egyházadat arra méltattad, hogy Szent Domonkos életével és tanításával megvilágosítottad, kérünk engedd az ő közbenjárására, hogy földi dolgainkban oltalmat találjunk nálad, lélekben pedig egyre gyarapodjunk Benned!
forrás: dr. Diós István
Augusztus 9. csütörtök
KERESZTRÔL ELNEVEZETT SZENT TERÉZ BENEDIKTA
KERESZTRÔL ELNEVEZETT SZENT TERÉZ BENEDIKTA
A keresztről nevezett szent Terezia Benedikta szűz, vértanú
(Edit Stein) Európa társvédőszentje.
(Edit Stein) Európa társvédőszentje.
A XX. Század kimagasló szentjei közé tartozik Edit Stein. Vértanúsága Isten iránti szeretetről tesz tanúságot. Isten útját járjuk, megtapasztalhatjuk, hogy kiválasztott és vezet minket, és ezért nem veszítjük el bizalmukat.
1891-ben született Breslauban, zsidó szülők tizenegyedik gyermekeként. Nagy érdeklődéssel fordult a filozófia felé, és állandó kapcsolatot tartott fenn korának jeles képviselőivel. (Husserl) Nagy hatással volt rá Avillai szent Teréz önéletrajza, és a kereszténységgel való számos találkozás hatására 1922 január 1-én megkeresztelkedik. Bár ekkor szeretett volna a Kármelbe lépni, de a tanítás és oktatás lett a feladata. Vágya csak 1933-ban teljesült, és Köln városának monostorába lépett be, ahol folyamatosan tette le a fogadalmait, 1938-ban az örök fogadalmat. Tudományos munkát végezhetett, és a lelki élet nagyjainak írásait tanulmányozta. keresztes szent János születésének 400. évfordulójára írt még egy cikket. 1942 augusztus 5-én, több nővérrel együtt a Gestapo elhurcolta és augusztus 9-én az Auschwitz-i haláltáborban fejezte be életét. Boldoggá avatása Kölnben 1987 május 1-én, szentté avatása 1998 október 11-én, Rómában, a szent Péter téren történt.
Augusztus 10. péntek
SZENT LÔRINC DIAKÓNUS ÉS VÉRTANÚ
SZENT LÔRINC DIAKÓNUS ÉS VÉRTANÚ
Szent Lőrinc példája a szolgálat példája. Egészen Isten szolgálta a vértanúságig. Én is szeretném egészen Istennek adni magamat. Egészen Őt szolgálni szavaimmal, tetteimmel. Valeriánus császár keresztényüldözése idején, II. Sixtus pápa tanítványa és kiváló tulajdonságai miatt, fiatal kora ellenére fődiakónus volt. Mint ilyen a pápa oldalán segédkezett a szent áldozat bemutatásánál, az egyházi javakat őrizte és a szegényeket gondozta. Amikor Sixtus pápát elfogták, szomorúan kérdezte: "Atyám, hová mész fiad nélkül?" De a pápa megvigasztalta, hogy néhány nap múlva követni fogja, de addig szét kell osztania az Egyház javait a szegények között, hogy a pogányok kezére ne kerüljön. Feladatát elvégezte. Közben megtudták, hogy ő a vagyon őrzője és elfogták. Amikor az Egyház vagyonát követelték, elővezette a betegeket és a szegényeket. Kegyetlenül megkínozták. A fogságban vakokat gyógyított meg, a megtérteket megkeresztelte. Végül a prefektus parancsára tüzes rostélyra fektették, és elevenen elégették 258. augusztus 10-én. Sírja fölé Nagy Konstantin császár bazilikát emelt, mely egyike Róma hét fő templomának.
Augusztus 11. szombat
SZENT KLÁRA SZŰZ
SZENT KLÁRA SZŰZ
Klára szent Ferenc követője a szegénységben, a szeretetben és a jámborságban. Ezzel tanújává vált Jézus feltámadásának, megerősít minket is, hogy ragaszkodjunk Jézushoz, kövessük tanítását, és tanúságot tegyünk róla. Szent Klára Assisiben született 1194-ben. 18 évesen tette le fogadalmát Assisi Szent Ferenc kezébe, akinek szent szegénységét követni akarta. Ferenccel együtt alapították meg a róla elnevezett klarissza rendet. Később csatlakozott hozzá két nővére is, és apjuk halála után édesanyja is. Szigorú szegénységben élt, de mégis gazdag volt a szeretet és a jámborság tetteiben. Szoros lelki barátság fűzte szerzetestársához Prágai Szent Ágneshez, III. Béla királyunk unokájához. Élete végén megérhette azt, hogy látta rendjének elterjedését még az Itálián kívüli országokban is. Meghalt 1253. augusztus 11-én, az Assisi melletti Szent Damján-kolostorban. Sértetlen teste, a róla elnevezett assisi bazilikában nyugszik.
Augusztus 12. ÉVKÖZI 19. VASÁRNAP - B ÉV
Illés annak az ételnek az erejével ment Isten hegyéig
Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér.
Illés annak az ételnek az erejével ment Isten hegyéig
Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér.
A zsidók ekkor zúgolódni kezdtek ellene, mivel azt mondta: ,,Én vagyok a kenyér, aki a mennyből szálltam alá'', és azt mondták: ,,Nem Jézus ez, József fia, akinek ismerjük apját és anyját? Hogyan mondja most: ,,A mennyből szálltam alá''?'' Jézus azt válaszolta nekik: ,,Ne zúgolódjatok egymást közt. Senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya, aki engem küldött, nem vonzza; és én feltámasztom őt az utolsó napon. Meg van írva a prófétáknál: ,,Mindnyájan Isten tanítványai lesznek'' [Iz 54,13]. Mindaz, aki az Atyától hallott és tanult, hozzám jön. Nem mintha az Atyát látta volna valaki: csak az látta az Atyát, aki Istentől való. Bizony, bizony mondom nektek: Aki hisz, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában és meghaltak. Ez a mennyből alászállott kenyér, hogy aki ebből eszik, meg ne haljon. Én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből szállt alá. Ha valaki ebből a kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet majd én adok, az én testem a világ életéért.
Ízleljétek és lássátok, milyen édes az Úr!
Jézus mondja: "Én vagyok az égből szállott élő kenyér, aki eszik ebből a kenyérből, örökké élni fog.
Éljetek szeretetben, ahogy Krisztus is szeret minket!:
Ne szomorítsátok meg Isten Szentlelkét, aki által meg vagytok pecsételve a megváltás napjára. Minden keserűség és harag, indulat, szóváltás és
szitkozódás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. Egymás iránt legyetek inkább jóságosak, könyörületesek, bocsássatok meg egymásnak, ahogy Isten is megbocsátott nektek Krisztusban. Kövessétek tehát, mint kedvelt gyermekek, Isten példáját, s éljetek szeretetben, ahogy Krisztus is szeretett minket, és odaadta magát adományként, jó illatú áldozatul Istennek. /Szentlecke
Augusztus 6. Urunk színeváltozása
Raffaello Santi: Jézus színeváltozása
Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét Jánost, és egyedül őket vitte föl egy magas hegyre. Ott színében elváltozott előttük. Arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig tündökölt, mint a fény. Egyszerre csak megjelent nekik Mózes és Illés, amint beszélgettek vele. Péter erre így szólt Jézushoz:
"Uram, jó, hogy itt vagyunk! Ha akarod, csinálok itt három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet." Szavai közben felhő takarta el őket és a felhőből szózat hallatszott: "Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!" Ennek hallatára a tanítványok arcra borultak és igen megijedtek. De Jézus hozzájuk lépett és megérintette őket: "Keljetek föl, ne féljetek!" Föltekintve senkit sem láttak, csak Jézust egymagát.
Urunk színeváltozása után az apostoloktól többé senki sem vehette el azt a benső, felszabadult örömöt, amelynek részesei lettek. Később azt is megtapasztalták, hogy a szenvedésen és a szörnyű kereszthalálon túl, az a máshonnan jövő szikra továbbra is bármikor képes felizzítani Jézus testét, az egyházat! Ez az a tűz, amely a megkereszteltek kétezer éves történelme során oly sok férfi és nő életén át ma is fényt és meleget ad a világnak, a magyar népnek. Ezt látta meg II. János Pál pápa is, amikor 2002-ben, a rózsafüzér évében a Világosság olvasójának negyedik titkát ebben jelölte meg: "Aki a Tábor-hegyén megmutatta isteni dicsőségét". Az egyház égi édesanyjával, Szűz Máriával együtt elmélkedik erről a titokról, hiszen ha a kiválasztott apostolok látták Uruk dicsőségét, a Szűzanya az angyali üdvözlet óta ennek a titoknak a vonzásában élt: akinek földi testet adott, az a Teremtő egyszülött Fia.
A tábor-hegyi színeváltozás mindazok életén keresztül folytatódik a világban, akik komolyan veszik a mennyei Atya szavát, és Jézust hallgatják: átváltozott családok, gyermek-szülő kapcsolatok, Jézustól átváltoztatott munkahelyi légkör... Közös jellemzőjük, hogy Jézus állítják életük középpontjába, nemcsak az öröm, hanem a szenvedés és a megpróbáltatások, a keresztek idején is. Kívülállók talán kíváncsian megkérdik: Miért van az, hogy nem esnek kétségbe az első kudarc alkalmával? Mert tudják, hogy a Tábor-hegy nem végállomás. Onnan még messzebb visz az út: le a síkságra és föl egy másik hegyre, a Golgotára. Ezt az utat pedig nem egyedül, hanem Jézussal teszi meg minden ember.
"Uram, jó, hogy itt vagyunk! Ha akarod, csinálok itt három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet." Szavai közben felhő takarta el őket és a felhőből szózat hallatszott: "Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!" Ennek hallatára a tanítványok arcra borultak és igen megijedtek. De Jézus hozzájuk lépett és megérintette őket: "Keljetek föl, ne féljetek!" Föltekintve senkit sem láttak, csak Jézust egymagát.
Jézus életünk középpontjában
Urunk színeváltozása után az apostoloktól többé senki sem vehette el azt a benső, felszabadult örömöt, amelynek részesei lettek. Később azt is megtapasztalták, hogy a szenvedésen és a szörnyű kereszthalálon túl, az a máshonnan jövő szikra továbbra is bármikor képes felizzítani Jézus testét, az egyházat! Ez az a tűz, amely a megkereszteltek kétezer éves történelme során oly sok férfi és nő életén át ma is fényt és meleget ad a világnak, a magyar népnek. Ezt látta meg II. János Pál pápa is, amikor 2002-ben, a rózsafüzér évében a Világosság olvasójának negyedik titkát ebben jelölte meg: "Aki a Tábor-hegyén megmutatta isteni dicsőségét". Az egyház égi édesanyjával, Szűz Máriával együtt elmélkedik erről a titokról, hiszen ha a kiválasztott apostolok látták Uruk dicsőségét, a Szűzanya az angyali üdvözlet óta ennek a titoknak a vonzásában élt: akinek földi testet adott, az a Teremtő egyszülött Fia.
A tábor-hegyi színeváltozás mindazok életén keresztül folytatódik a világban, akik komolyan veszik a mennyei Atya szavát, és Jézust hallgatják: átváltozott családok, gyermek-szülő kapcsolatok, Jézustól átváltoztatott munkahelyi légkör... Közös jellemzőjük, hogy Jézus állítják életük középpontjába, nemcsak az öröm, hanem a szenvedés és a megpróbáltatások, a keresztek idején is. Kívülállók talán kíváncsian megkérdik: Miért van az, hogy nem esnek kétségbe az első kudarc alkalmával? Mert tudják, hogy a Tábor-hegy nem végállomás. Onnan még messzebb visz az út: le a síkságra és föl egy másik hegyre, a Golgotára. Ezt az utat pedig nem egyedül, hanem Jézussal teszi meg minden ember.
SZŰZ MÁRIA MENNYBEVÉTELE
NAGYBOLDOGASSZONY
NAGYBOLDOGASSZONY
Üdvözlégy, mennyei lépcső, melyen alászállott az Isten!
Üdvözlégy, híd, ki a földieket az égbe átvezeted!
Üdvözlégy, [csoda,] ki a bölcsek értelmét meghaladod!
Üdvözlégy, mert általad megszégyenült a pokol!
(részletek az Istenszülő Akathisztoszának II. és IV. ikoszából)
Üdvözlégy, híd, ki a földieket az égbe átvezeted!
Üdvözlégy, [csoda,] ki a bölcsek értelmét meghaladod!
Üdvözlégy, mert általad megszégyenült a pokol!
(részletek az Istenszülő Akathisztoszának II. és IV. ikoszából)
--------------------------------------------------------------
Szűz Mária mennybevételét augusztus 15-én ünnepeljük. Parancsolt ünnep, ami számunkra misehallgatási kötelezettséget jelent. Ősi magyar elnevezése Nagyboldogasszony. Az Egyház szent hagyománya úgy tartja, a Megváltó nem engedte át a földi enyészetnek édesanyja testét, hanem magához emelte a mennyei dicsőségbe. Mária elszenderedésének (latinul dormitio) napját már a VI. században ünnepelték Jeruzsálemben, és a következő évszázadtól Rómában is elterjedt. Az ünnepet Szent István király is megülte, sőt e napon ajánlotta Magyarországot a Szűzanya oltalmába. Ezért nevezzük Krisztus szülőanyját Magyarország égi pártfogójának, vagyis Patrona Hungariae-nak. Az ünnep még amiatt is kötődik első királyunkhoz, hogy 1038-ban e napon hunyt el.
--------------------------------------------------------------
Szűz Mária, égi anyám, hallgasd meg az én imám, hozzád szólok benned bízva,
szomorúak nagy vigasza. Sok bánatot, földi éltet, segíts nekem elviselnem.
Nyújtsd ki mennyből szent kezedet, segíts vinni a keresztet.
Kérjed értem szent fiadat, tudom jól, hogy terád hallgat.
Hogy majd az ő szent nevében köszönthetlek fönt az égben.
Ó hallgasd meg kérésemet, hogy dicsérjem szent nevedet.
És fogadd el az imám Szűz Mária, édesanyám.
szomorúak nagy vigasza. Sok bánatot, földi éltet, segíts nekem elviselnem.
Nyújtsd ki mennyből szent kezedet, segíts vinni a keresztet.
Kérjed értem szent fiadat, tudom jól, hogy terád hallgat.
Hogy majd az ő szent nevében köszönthetlek fönt az égben.
Ó hallgasd meg kérésemet, hogy dicsérjem szent nevedet.
És fogadd el az imám Szűz Mária, édesanyám.
--------------------------------------------------------------
Augusztus 19.
ÉVKÖZI 20. VASÁRNAP
ÉVKÖZI 20. VASÁRNAP
Én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből szállt alá. Ha valaki ebből a kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet majd én adok, az én testem a világ életéért. Vitatkozni kezdtek erre a zsidók egymás közt, és ezt kérdezték: ,,Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?'' Jézus azt felelte nekik: ,,Bizony, bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóságos étel, és az én vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne. Amint engem küldött az élő Atya, és én az Atya által élek, úgy aki engem eszik, az is általam él. Ez az a kenyér, amely az égből szállt alá. Nem olyan, mint amit az atyák ettek és meghaltak; aki ezt a kenyeret eszi, örökké élni fog.
Adjatok hálát mindenkor mindenért:
Gondosan ügyeljetek tehát arra, hogyan éltek, ne mint esztelenek, hanem mint bölcsek. Jól használjátok fel az időt, mert rossz napokat élünk. Ne legyetek tehát ostobák, hanem értsétek meg, hogy mi az Úr akarata! Ne részegedjetek le bortól, mert abból erkölcstelenség fakad, inkább teljetek el Lélekkel! Magatok közt zsoltárokat, szent dalokat és lelki énekeket zengjetek, énekeljetek és zengedezzetek szívetekben az Úrnak! Adjatok hálát mindenkor mindenért a mi Urunk Jézus Krisztus nevében az Istennek és Atyának! /Szentlecke
Boldog XI. Ince pápa
XI. Ince (Benedetto Odescalchi), (1611–1689) a Római Katolikus Egyház pápája volt 1676. szeptember 21-étől haláláig. Boldoggáavatási eljárását a XVIII. század végén indították el, melyet a franciák tiltakozása miatt félbe kellett szakítani, így kanonizálására csak 1956. október 7-én kerülhetett sor.
Benedetto Odescalchi Comóban született egy gazdag kereskedőcsalád gyermekeként. Jezsuitáknál nevelkedett, jogi tanulmányait Rómában és Nápolyban végezte. VIII. Orbán idején lépett az egyház szolgálatába. X. Ince nevezte ki bíborossá. Amikor a pápa Ferrarába küldte legátusként, hogy az éhező embereken segítsen, „a szegények atyjaként” mutatta be őt. 1650-ben nevezték ki Novara püspökének. 1656-ban (egyes források szerint gyenge egészségi állapota miatt) a pápa engedélyével lemondott, és visszatért Rómába.
Már 1669-ben is jelölték IX. Kelemen utódjaként pápának, de a francia udvar megakadályozta megválasztását. X. Kelemen halála után XIV. Lajos francia király ismét elutasította Odescalchi személyét. A bíborosi testület és a római polgárok azonban ragaszkodtak jelöltjükhöz, ezért a francia király – vonakodva ugyan, de – elfogadta jelölését. Pápává választását csak akkor fogadta el, amikor a többi bíboros aláírta reformprogramját. 1676. szeptember 21-én XI. Ince néven lett Szent Péter utódja. Pápaságát végig beárnyékolta elkeserítő küzdelme XIV. Lajos francia királlyal.
Egyszerűsége, szent jelleme miatt nagy népszerűségnek örvendett. Nagylelkűség, tisztaság, lelkiismeretesség, egyszerűség jellemezte. Elítélte a korrupciót, a nepotizmust. A török elleni küzdelemben sok érdeme volt mind Bécs, mind Buda felszabadításában. E győzelmeket a Szűzanyának köszönte meg.
Tisztelete halála után hamar terjedni kezdett, s már 1714-ben megkezdődött a kanonizációs eljárása. Ennek véghezvitelét azonban a francia udvar megakadályozta. A megakadt eljárást csak a XX. században folytatták, így boldoggá avatására csak 1956-ban került sor.
Az egész világon élő keresztények ünnepe, országunkban pedig, a Boldogságos Szűz, Nagyasszonyunk legnagyobb napja a Mária-ünnepnapok közül.
A keresztény egyház már a 11. században átvette az ősi ünnepet és hirdette Szűz Mária mennybemenetelét. Megmaradt, a legnagyobb ünnepnek, az ősi szokások keresztény tartalmat kaptak, esetünkben annál is inkább, mivel egy másik kötődő esemény szerint Szent István ezen a napon ajánlotta fel országát Boldogasszony oltalmába. A történelmi magyar hitvilág a 16. század elejétől Szent Gellért fehérvári beszédéhez köti Szűz Mária Boldogasszonyként említését. A Karthauzi Névtelen feljegyzés szerint: “És az Ő tanácsának intéséből akkoron kele fel, hogy az szíz Máriát ez Magyarországban Bódog-Asszonnak, avagy ez világnak nagy asszonyának hívnák”. A Bibliában is olvashatjuk: “Boldog a méh mely hordozott téged…” a Boldogasszony mint Beata (Boldogságos), általános keresztény elem a Bibliából, és a VIII. századtól kezdve alkalmazzák Szűz Máriára. A Magnificat mondja: “Íme mostantól fogva boldognak hirdet minden nemzedék.” (Lk 1.48)
Máriának egy különös kultusza alakult ki Magyarországon. Nagyboldogasszony napját Szent István rendelkezésétől kezdve tartják számon. Ez az ünnep egybeesik a Regnum Marianummal, vagyis azzal a nappal, amikor Szent István Magyarországot felajánlotta a „Szent Szűznek”. Szent István erre a napra hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot és tartott törvénykezést. Élete végén a beteg király ezen a napon ajánlotta fel az országát Szűz Máriának, és ő maga 1038-ban e napon halt meg. A felajánlás a maga nemében páratlan a világon. A közjogban is érvényesült a magyar történelem folyamán a Regnum Marianum eszme, mely szerint Magyarország Mária országa. Ezt az örökségünket immár ezer esztendeje hordozzuk, és bármennyire voltak is a magyar népnek zivataros századai, megtörve bár, ám nem megtörten él e nemzet a hazában. Az ünnep legrégibb elnevezése azonban a dormitio (elalvás) vagy pausatio (elpihenés), azaz Mária elszenderülésének, halálának a napja volt. Szűz Mária mennybevételének dogmáját, amely szerint Jézus anyja a földi létből testben és lélekben egyenesen a mennyei boldogságba jutott, 1951-ben hirdette ki XII. Pius pápa.
Mária halálának és mennybemenetelének története kedvelt témája volt a középkori egyházi művészetnek, a kódexirodalomnak, a vallásos népkönyveknek, az epikus énekeknek. Mária segítsége ott volt öt évszázadon át pénzein, melyekre Mária képét ütötték rá, máriással fizettek. Alakja ott volt a szabadságért vívott zászlónkon. Isteni gondviselésnek tudható, hogy a magyar nemzet Európa népei között elsőként – és valóban elsőként – tartotta királynőjének, rangban mindenki felett első asszonyának, a Nagyasszonyának a Boldogságos Szűz Máriát. Különös gazdagságunk, hogy régi költőink, vitézlő és küzdő elődeink öröksége által Mária életének erényei, cselekedetei belerajzolódtak a magyar nemzet történelmébe. Ezt az örökséget kaptuk, ezt az örökséget kell hordoznunk, megbecsülnünk és továbbadnunk. Vigyáznunk kell rá, szent kötelességünk ez jövőnk érdekében az új keresztény évezred kezdetén.
A római szent Péter templomban Michelangelo Piétája, a fehér márványbó1 készült szobornál valaki azt kifogásolta, hogy túlságosan fiatal a Madonna. A művész azt felelte: hát nem tudjátok, hogy a szeplőtelen szüzesség a természet törvényei ellenére megóvja nem csak a lélek, hanem a test ifjú szépségét is. Ez történt Máriával is, sőt Isten Mária testét is örökre megóvta a romlastó1, az enyészettől, amelynek minden más ember alá van vetve. A hagyomány szerint isteni Fia, Jézus három nappal előbb tudatta Máriával halála óráját, melynek bekövetkezte után testét az Olajfák hegyén vágott sziklasírba temették. Temetésére az apostolok felhőkön érkeztek a föld különböző tájairól. Tamás csak harmadnapra jelent meg, s miután látni akarta az elhunytat, az apostolok felnyitották a sírt, melyből különösen kellemes balzsamillat áradt. A koporsó viszont üres volt, csak halotti leplek voltak benne. Míg az apostolok ezen álmélkodtak, angyali énekhang kíséretében az égbolton megpillantották Mária testét, amint az angyalok a mennyekbe emelik.
Az Ünneplés Szentírási alapjai a teremtésig mennek vissza. Isten boldognak akarta az embert, azonban a bűn következtében a halál is osztályrészünk lett. “Arcod verejtékével eszed a kenyered, míg vissza nem térsz a fö1d porába, amelyből vétettél.” -olvassuk a Szentírásban. Máriára nem vonatkozott a halálnak ez a büntető je11ege, mert Máriában nem volt bűn.
Ennek az ünnepnek a kapcsán mindenki számára irányadó a Szűzanya magatartása. A Szűzanya példája mutatja, hogy milyennek kell lennie a Krisztus követőnek, hogy milyen odaadássa1, lelkesedéssel és bizalommal kellene követnünk az Urat.
Benedetto Odescalchi Comóban született egy gazdag kereskedőcsalád gyermekeként. Jezsuitáknál nevelkedett, jogi tanulmányait Rómában és Nápolyban végezte. VIII. Orbán idején lépett az egyház szolgálatába. X. Ince nevezte ki bíborossá. Amikor a pápa Ferrarába küldte legátusként, hogy az éhező embereken segítsen, „a szegények atyjaként” mutatta be őt. 1650-ben nevezték ki Novara püspökének. 1656-ban (egyes források szerint gyenge egészségi állapota miatt) a pápa engedélyével lemondott, és visszatért Rómába.
Már 1669-ben is jelölték IX. Kelemen utódjaként pápának, de a francia udvar megakadályozta megválasztását. X. Kelemen halála után XIV. Lajos francia király ismét elutasította Odescalchi személyét. A bíborosi testület és a római polgárok azonban ragaszkodtak jelöltjükhöz, ezért a francia király – vonakodva ugyan, de – elfogadta jelölését. Pápává választását csak akkor fogadta el, amikor a többi bíboros aláírta reformprogramját. 1676. szeptember 21-én XI. Ince néven lett Szent Péter utódja. Pápaságát végig beárnyékolta elkeserítő küzdelme XIV. Lajos francia királlyal.
Egyszerűsége, szent jelleme miatt nagy népszerűségnek örvendett. Nagylelkűség, tisztaság, lelkiismeretesség, egyszerűség jellemezte. Elítélte a korrupciót, a nepotizmust. A török elleni küzdelemben sok érdeme volt mind Bécs, mind Buda felszabadításában. E győzelmeket a Szűzanyának köszönte meg.
Tisztelete halála után hamar terjedni kezdett, s már 1714-ben megkezdődött a kanonizációs eljárása. Ennek véghezvitelét azonban a francia udvar megakadályozta. A megakadt eljárást csak a XX. században folytatták, így boldoggá avatására csak 1956-ban került sor.
Magyar Kurír
Augusztus 15. – SZŰZ MÁRIA MENNYBEVÉTELE (NAGYBOLDOGASSZONY)
Az egész világon élő keresztények ünnepe, országunkban pedig, a Boldogságos Szűz, Nagyasszonyunk legnagyobb napja a Mária-ünnepnapok közül.
A keresztény egyház már a 11. században átvette az ősi ünnepet és hirdette Szűz Mária mennybemenetelét. Megmaradt, a legnagyobb ünnepnek, az ősi szokások keresztény tartalmat kaptak, esetünkben annál is inkább, mivel egy másik kötődő esemény szerint Szent István ezen a napon ajánlotta fel országát Boldogasszony oltalmába. A történelmi magyar hitvilág a 16. század elejétől Szent Gellért fehérvári beszédéhez köti Szűz Mária Boldogasszonyként említését. A Karthauzi Névtelen feljegyzés szerint: “És az Ő tanácsának intéséből akkoron kele fel, hogy az szíz Máriát ez Magyarországban Bódog-Asszonnak, avagy ez világnak nagy asszonyának hívnák”. A Bibliában is olvashatjuk: “Boldog a méh mely hordozott téged…” a Boldogasszony mint Beata (Boldogságos), általános keresztény elem a Bibliából, és a VIII. századtól kezdve alkalmazzák Szűz Máriára. A Magnificat mondja: “Íme mostantól fogva boldognak hirdet minden nemzedék.” (Lk 1.48)
Máriának egy különös kultusza alakult ki Magyarországon. Nagyboldogasszony napját Szent István rendelkezésétől kezdve tartják számon. Ez az ünnep egybeesik a Regnum Marianummal, vagyis azzal a nappal, amikor Szent István Magyarországot felajánlotta a „Szent Szűznek”. Szent István erre a napra hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot és tartott törvénykezést. Élete végén a beteg király ezen a napon ajánlotta fel az országát Szűz Máriának, és ő maga 1038-ban e napon halt meg. A felajánlás a maga nemében páratlan a világon. A közjogban is érvényesült a magyar történelem folyamán a Regnum Marianum eszme, mely szerint Magyarország Mária országa. Ezt az örökségünket immár ezer esztendeje hordozzuk, és bármennyire voltak is a magyar népnek zivataros századai, megtörve bár, ám nem megtörten él e nemzet a hazában. Az ünnep legrégibb elnevezése azonban a dormitio (elalvás) vagy pausatio (elpihenés), azaz Mária elszenderülésének, halálának a napja volt. Szűz Mária mennybevételének dogmáját, amely szerint Jézus anyja a földi létből testben és lélekben egyenesen a mennyei boldogságba jutott, 1951-ben hirdette ki XII. Pius pápa.
Mária halálának és mennybemenetelének története kedvelt témája volt a középkori egyházi művészetnek, a kódexirodalomnak, a vallásos népkönyveknek, az epikus énekeknek. Mária segítsége ott volt öt évszázadon át pénzein, melyekre Mária képét ütötték rá, máriással fizettek. Alakja ott volt a szabadságért vívott zászlónkon. Isteni gondviselésnek tudható, hogy a magyar nemzet Európa népei között elsőként – és valóban elsőként – tartotta királynőjének, rangban mindenki felett első asszonyának, a Nagyasszonyának a Boldogságos Szűz Máriát. Különös gazdagságunk, hogy régi költőink, vitézlő és küzdő elődeink öröksége által Mária életének erényei, cselekedetei belerajzolódtak a magyar nemzet történelmébe. Ezt az örökséget kaptuk, ezt az örökséget kell hordoznunk, megbecsülnünk és továbbadnunk. Vigyáznunk kell rá, szent kötelességünk ez jövőnk érdekében az új keresztény évezred kezdetén.
A római szent Péter templomban Michelangelo Piétája, a fehér márványbó1 készült szobornál valaki azt kifogásolta, hogy túlságosan fiatal a Madonna. A művész azt felelte: hát nem tudjátok, hogy a szeplőtelen szüzesség a természet törvényei ellenére megóvja nem csak a lélek, hanem a test ifjú szépségét is. Ez történt Máriával is, sőt Isten Mária testét is örökre megóvta a romlastó1, az enyészettől, amelynek minden más ember alá van vetve. A hagyomány szerint isteni Fia, Jézus három nappal előbb tudatta Máriával halála óráját, melynek bekövetkezte után testét az Olajfák hegyén vágott sziklasírba temették. Temetésére az apostolok felhőkön érkeztek a föld különböző tájairól. Tamás csak harmadnapra jelent meg, s miután látni akarta az elhunytat, az apostolok felnyitották a sírt, melyből különösen kellemes balzsamillat áradt. A koporsó viszont üres volt, csak halotti leplek voltak benne. Míg az apostolok ezen álmélkodtak, angyali énekhang kíséretében az égbolton megpillantották Mária testét, amint az angyalok a mennyekbe emelik.
Az Ünneplés Szentírási alapjai a teremtésig mennek vissza. Isten boldognak akarta az embert, azonban a bűn következtében a halál is osztályrészünk lett. “Arcod verejtékével eszed a kenyered, míg vissza nem térsz a fö1d porába, amelyből vétettél.” -olvassuk a Szentírásban. Máriára nem vonatkozott a halálnak ez a büntető je11ege, mert Máriában nem volt bűn.
Ennek az ünnepnek a kapcsán mindenki számára irányadó a Szűzanya magatartása. A Szűzanya példája mutatja, hogy milyennek kell lennie a Krisztus követőnek, hogy milyen odaadássa1, lelkesedéssel és bizalommal kellene követnünk az Urat.
Juhász Gyula: Nagyboldogasszony
Holdas, nyári éjszakában
Hűs mezők ölébe fekve,
Messze tájon álmodik most
Ferenc József regimentje.
Magyar fiúk édes álma:
Szép leányok, szabad rónák,
Míg fölöttünk tiszta fényben
Tündököl a nagy mennyország.
S mintha ifjú homlokukra
Rózsa hullna, csillag szállna:
Őrködik az álmaikra
Magyarország Patrónája.
Holdas, nyári éjszakában
Hűs mezők ölébe fekve,
Messze tájon álmodik most
Ferenc József regimentje.
Magyar fiúk édes álma:
Szép leányok, szabad rónák,
Míg fölöttünk tiszta fényben
Tündököl a nagy mennyország.
S mintha ifjú homlokukra
Rózsa hullna, csillag szállna:
Őrködik az álmaikra
Magyarország Patrónája.
Augusztus 20.
Magyarország nemzeti és állami ünnepe,
Szent István király ünnepe,
az Új Kenyér ünnepe.
Szent István király ünnepe,
az Új Kenyér ünnepe.
______________________________________________________________
SZENT ISTVÁN KIRÁLY, MAGYARORSZÁG FŐVÉDŐSZENTJE
(Eredetileg Vajk, 969. Esztergom – 1038. augusztus 15. Székesfehérvár vagy Esztergom)
Hol vagy, István király? Téged magyar kíván! Gyászos öltözetben teelőtted sírván” – énekeljük minden évben apostoli királyunk ünnepén. Tőlünk, magyaroktól talán már megszokta a világ, hogy siránkozunk, panaszkodunk – még vigadozni is csak sírva tud a magyar –, s hogy pesszimistán látjuk magunkat, a világot.
Pedig annak a népnek, amelynek ilyen királya van, mint Szent István, semmi oka nem lenne a borúlátásra. Szent István két dolgot tudott nagyon jól: alapot vetni és építkezni. Sziklára, azaz Krisztusra épített országot, életet, egyházat, nemzetet. Nem csak a kőből épített templomokra volt gondja, hanem a lelkek templomát is jól meglapozta. Bár megtépázták az évszázadok és a gonoszság erői, a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. „Újuljatok meg lélekben” – olvassuk a mai szentleckében. Keresztény életünknek is folyamatos megújulásra, van szüksége.
Igazi ünnepünk akkor lesz, ha levetjük magunkról a „gyászos öltözetet”, és felöltjük magunkra a megszentelő kegyelem köntösét. Ha felhagyunk az önsajnálattal, ha vállaljuk magyarságunkat és kereszténységünket, ha nem csak elméletben fogadjuk el Jézus Krisztust és az általa kinyilatkoztatott igazságokat, hanem merjük azok szerint élni életünket.
Pedig annak a népnek, amelynek ilyen királya van, mint Szent István, semmi oka nem lenne a borúlátásra. Szent István két dolgot tudott nagyon jól: alapot vetni és építkezni. Sziklára, azaz Krisztusra épített országot, életet, egyházat, nemzetet. Nem csak a kőből épített templomokra volt gondja, hanem a lelkek templomát is jól meglapozta. Bár megtépázták az évszázadok és a gonoszság erői, a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. „Újuljatok meg lélekben” – olvassuk a mai szentleckében. Keresztény életünknek is folyamatos megújulásra, van szüksége.
Igazi ünnepünk akkor lesz, ha levetjük magunkról a „gyászos öltözetet”, és felöltjük magunkra a megszentelő kegyelem köntösét. Ha felhagyunk az önsajnálattal, ha vállaljuk magyarságunkat és kereszténységünket, ha nem csak elméletben fogadjuk el Jézus Krisztust és az általa kinyilatkoztatott igazságokat, hanem merjük azok szerint élni életünket.
"Ím eljött az áldott új nap
zengő üdvös ünnepe
szent királyunk-Istvánunknak!
Míg tart e világ heve,
örvendjen, ki őáltala
lőn Urunk örököse
s érdeméből nyeri vala,
hogy a mennynek részese ..."
zengő üdvös ünnepe
szent királyunk-Istvánunknak!
Míg tart e világ heve,
örvendjen, ki őáltala
lőn Urunk örököse
s érdeméből nyeri vala,
hogy a mennynek részese ..."
A tatárjárást követő reménységesebb időkben keletkezett, latin nyelvű himnusz-krónikás ének magasztalta így Szent Istvánt. István királyunk sírját 1083. augusztus 20-án - szentté avatásakor - nyitották fel a székesfehérvári bazilikában, s az egyház azóta is ezt a dátumot tartja ünnepként. Ferenc császár 1818-ban megengedte Szent István Budán őrzött kézereklyéjének a budai Várhegyen történő ünnepélyes körülhordozását azóta messze földön híressé váltak a budai István-napok. Ez az esemény terebélyesedett a XVIII. század végén országos méretűvé. Ezeken az ünnepnapokon az ünnepi asztal ékessége az új lisztből készült kenyér.
István király törvényeivel a keresztény tanításokat az állam minden alattvalójára kötelezővé tette. Nevéhez tíz egyházmegye megszervezése kötődik, ezek élén érsek, illetve püspök állt. A keresztény tanítás a királyság legszilárdabb bázisává, a társadalom mindennapi életének megtartó erejévé vált. A kitűnő hadviselő és belső ellenfelein győzedelmeskedő, erőskezű uralkodó 1038-ban a történészek becslése szerint 63 éves korában hunyt el.
45 esztendővel később VII. Gergely pápa Istvánt és fiát: Imre herceget, a szentek sorába iktatta. A magyar nép erre az időpontra 1083. augusztus 20-ára évszázadok óta kegyelettel emlékezik. Államalapító Szent István ünnepe, amely a hagyomány szerint egyben az új kenyér napja nemzeti ünnep. Az Országgyűlés döntése értelmében 1991-től augusztus 20-a a Magyar Köztársaság hivatalos állami ünnepe is.
A szentté avatás alkalmából Szt. László emeltette ki Szt. István maradványait a székesfehérvári sírból. Hartvik legendája szerint az exumáláskor az uralkodó jobb kézfejét épségben találták. Történelmi tény, hogy az erekje őrzésére Szt. László megalapította a benedekrendi szentjobbi (berettyói) apátságot.
A török uralom alatt a Szent Jobb Boszniába került, ahonnan keresztény kereskedők váltották meg. István kézfejét ekkor a ragúzai dominikánusok kolostorában helyezték el. Több mint kétszáz évig őrizték ezen a helyen anélkül, hogy Magyarországon tudtak volna az ereklye hollétéről. Csak Mária Terézia uralkodása idején derült fény a Szent Jobb “titkos" lelőhelyére. A királynő az ereklyét előbb Schönbrunnba, majd Budára vitette. Őrizetét udvari plébánosára: a zsigmondi prépostra, valamint az angol kisasszonyok főnökasszonyára bízta. A szent ereklye számára a magyar püspöki kar 1862-ben nemes fémekkel és kövekkel ékesített ereklyetartót készíttetett. A Szent Jobbot a budapesti Szent István bazilikában őrzik.
István király törvényeivel a keresztény tanításokat az állam minden alattvalójára kötelezővé tette. Nevéhez tíz egyházmegye megszervezése kötődik, ezek élén érsek, illetve püspök állt. A keresztény tanítás a királyság legszilárdabb bázisává, a társadalom mindennapi életének megtartó erejévé vált. A kitűnő hadviselő és belső ellenfelein győzedelmeskedő, erőskezű uralkodó 1038-ban a történészek becslése szerint 63 éves korában hunyt el.
45 esztendővel később VII. Gergely pápa Istvánt és fiát: Imre herceget, a szentek sorába iktatta. A magyar nép erre az időpontra 1083. augusztus 20-ára évszázadok óta kegyelettel emlékezik. Államalapító Szent István ünnepe, amely a hagyomány szerint egyben az új kenyér napja nemzeti ünnep. Az Országgyűlés döntése értelmében 1991-től augusztus 20-a a Magyar Köztársaság hivatalos állami ünnepe is.
A Szent Jobb évezredes útja
A szentté avatás alkalmából Szt. László emeltette ki Szt. István maradványait a székesfehérvári sírból. Hartvik legendája szerint az exumáláskor az uralkodó jobb kézfejét épségben találták. Történelmi tény, hogy az erekje őrzésére Szt. László megalapította a benedekrendi szentjobbi (berettyói) apátságot.
A török uralom alatt a Szent Jobb Boszniába került, ahonnan keresztény kereskedők váltották meg. István kézfejét ekkor a ragúzai dominikánusok kolostorában helyezték el. Több mint kétszáz évig őrizték ezen a helyen anélkül, hogy Magyarországon tudtak volna az ereklye hollétéről. Csak Mária Terézia uralkodása idején derült fény a Szent Jobb “titkos" lelőhelyére. A királynő az ereklyét előbb Schönbrunnba, majd Budára vitette. Őrizetét udvari plébánosára: a zsigmondi prépostra, valamint az angol kisasszonyok főnökasszonyára bízta. A szent ereklye számára a magyar püspöki kar 1862-ben nemes fémekkel és kövekkel ékesített ereklyetartót készíttetett. A Szent Jobbot a budapesti Szent István bazilikában őrzik.
,Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga?
Ki voltál valaha országunk istápja,
Hol vagy István Király?
Téged Magyar kíván,
Gyászos öltözetben
te előtted sírván.
Reád emlékezvén csordulnak könnyei,
Lankadnak szüntelen vitézlő karjai,
Nem szűnnek iszonyú sírástól szemei,
Virágoskert vala híres Pannónia,
E kertet öntözé híven Szűz Mária,
Isten igéje élt, bő volt szép virága,
Meghomályosodott örvendetes napja.
Elődbe borulunk, bús magyar fiaid árva maradékid:
Nézz már István király, bánkódó hazádra,
Fordítsd szemeidet árva országodra
Te Hozzád Mária Szent István királlyal,
Keresztfán érettünk szenvedő fiaddal,
Egész Magyarország
sír és panaszkodik,
Mint Patrónájához
Óhajt, s fohászkodik."
Ki voltál valaha országunk istápja,
Hol vagy István Király?
Téged Magyar kíván,
Gyászos öltözetben
te előtted sírván.
Reád emlékezvén csordulnak könnyei,
Lankadnak szüntelen vitézlő karjai,
Nem szűnnek iszonyú sírástól szemei,
Virágoskert vala híres Pannónia,
E kertet öntözé híven Szűz Mária,
Isten igéje élt, bő volt szép virága,
Meghomályosodott örvendetes napja.
Elődbe borulunk, bús magyar fiaid árva maradékid:
Nézz már István király, bánkódó hazádra,
Fordítsd szemeidet árva országodra
Te Hozzád Mária Szent István királlyal,
Keresztfán érettünk szenvedő fiaddal,
Egész Magyarország
sír és panaszkodik,
Mint Patrónájához
Óhajt, s fohászkodik."
A Kárpát-medence magyar törzseit vagy fegyverrel, vagy békés úton hajtotta uralma alá, a lázadásokat pedig leverte. Uralkodása alatt a magyar törzsek szövetségéből létrehozta az egész Kárpát-medencére kiterjedő keresztény magyar államot, és az ezer éves magyar törvénytár az általa alkotott törvényekkel kezdődik. Ő szervezte meg a magyar keresztény egyházat, nevéhez fűződik a tudományosság magyarországi kezdete is. Magyarországon minden év augusztus 20-án I. István király szentté avatásának napját ünnepeljük.
Kevesen tudják azonban, hogy az "új kenyér ünnepe" eredetileg nem augusztus 20-án volt, és nem is 1947-48-ban találták ki. A kenyér- és gabonaünnepként ismert Szent István-napi esemény (amikor nemzetiszínű szalaggal átkötött kenyérrel köszöntik a vendéget) valójában Darányi Ignác nevéhez köthető. Az egykori földművelésügyi miniszter ugyanis a 19. század végén kirobbant
aratósztrájkok megfékezése érdekében országszerte aratóünnepeket szervezett.
Az új kenyér napját a középkori Magyarországon július 15-én, az apostolok oszlása ünnepén tartották: ekkor vitték be a kenyeret a templomba, ahol megáldották, megszentelték. Ehhez a naphoz köthető az aratási felvonulás is, amikor a kalászkoszorút vivő lányokat a többiek lovaskocsin követték. Első útjuk a templomhoz vezetett, ahol hálaimát mondtak az aratás befejezésére. Az első magyar kenyérünnepet 1937-ben Szegeden, Péter-Pál napján rendezték meg. A másodikat 1941-ben, a Bácska visszacsatolása alkalmából, Szabadkán. 1945 után pedig a politikai pártok mindegyike megpróbálta a rítust saját ideológiájának
szolgálatába állítani.
1989 óta a régi hagyományok szerint rendezik meg az augusztus 20-i állami és egyházi ünnepeket, ahol a régi és a kevésbé régi hagyományok és szokások keverednek. A Magyar Országgyűlés hosszas viták után 1991. március 5-én augusztus 20-át a Magyar Köztársaság hivatalos állami ünnepévé nyilvánította.
Kevesen tudják azonban, hogy az "új kenyér ünnepe" eredetileg nem augusztus 20-án volt, és nem is 1947-48-ban találták ki. A kenyér- és gabonaünnepként ismert Szent István-napi esemény (amikor nemzetiszínű szalaggal átkötött kenyérrel köszöntik a vendéget) valójában Darányi Ignác nevéhez köthető. Az egykori földművelésügyi miniszter ugyanis a 19. század végén kirobbant
aratósztrájkok megfékezése érdekében országszerte aratóünnepeket szervezett.
Az új kenyér napját a középkori Magyarországon július 15-én, az apostolok oszlása ünnepén tartották: ekkor vitték be a kenyeret a templomba, ahol megáldották, megszentelték. Ehhez a naphoz köthető az aratási felvonulás is, amikor a kalászkoszorút vivő lányokat a többiek lovaskocsin követték. Első útjuk a templomhoz vezetett, ahol hálaimát mondtak az aratás befejezésére. Az első magyar kenyérünnepet 1937-ben Szegeden, Péter-Pál napján rendezték meg. A másodikat 1941-ben, a Bácska visszacsatolása alkalmából, Szabadkán. 1945 után pedig a politikai pártok mindegyike megpróbálta a rítust saját ideológiájának
szolgálatába állítani.
1989 óta a régi hagyományok szerint rendezik meg az augusztus 20-i állami és egyházi ünnepeket, ahol a régi és a kevésbé régi hagyományok és szokások keverednek. A Magyar Országgyűlés hosszas viták után 1991. március 5-én augusztus 20-át a Magyar Köztársaság hivatalos állami ünnepévé nyilvánította.
Géza fejedelem és Szent István király
munkássága és életszentsége
munkássága és életszentsége
Apjának, Géza fejedelemnek nagy szerepe volt Szent István munkásságában, hisz õ kezdte el azt az utat, melynek létünket köszönhetjük.
A kalandozó hadjáratokban elszenvedett vereségek kényszerítõerõvel vetették fel a két szomszédos nagyhatalommal, a Német-római Császársággal és a déli, Kelet-római Császársággal való megbékélés szükségességét. Mindkét birodalom keresztény volt, az emberek többsége mind a kettõben földmûveléssel foglalkozott; a mellettük élés és a megbékélés csak a keresztény vallás felvételével, s az ennek megfelelõ magatartási normák átvételével, azaz a nagyarányú életformaváltás árán volt elképzelhetõ.
Géza nagyfejedelem ezt ismerte föl. Nyugat felé nyitott, a római pápától kért térítõ püspököt. Géza fejedelem a nyugati rítus szerint keresztelkedett meg, s fiát Vajkot is így kereszteltette. Keresztény hitre nevelte kiskorától fogva. Ráadásul elõretekintett és nyugati keresztény leányt választott számára feleségnek, II. (Civakodó) Henrik bajor herceg (aki nem sokkal késõbb II. Henrik néven császár lett) leányát, a buzgón vallásos Gizellát, akinek a kísérete révén, kik papokból és fejlettebb nyugati harcmodort képviselõ lovagok érkezésével rövid idõ alatt elterjedt a keresztény vallás és a nyugati életforma. Tehát fontos politikai jelentõsége volt. Azért még Gézánál a pogány szokások még éltek mutatja ezt az is, hogy fiát Vajknak kereszteltette, mely pogány név.
Az európai vallásunkat még annak köszönhetjük, hogy lassan a betelepült népektõl és a hazánkba téríteni jött papoktól elsajátítottuk a vándorló legeltetésnél ugyan fárasztóbb, ám jóval nagyobb haszonnal járó szántás-vetés fogásaira. Így következhetett be az ezredfordulón a szóban forgó változás a gyökeres átalakulás: az addigi nomád és pogány életforma felváltása a letelepült és keresztény életformával. Ez az átalakulás tette lehetõvé az európaivá válásunkat.
Kétség kívül István királyé a fõ érdem, hogy hazánk a nyugati kereszténység és az európai kultúrkör része lett. Ne feledjük azonban, hogy – részben az István körül kialakult vallásos, majd általános tisztelet, részben a keresztségben Géza által is felvett István név miatt – a régebbi történetírás nemcsak a Géza alatti térítésrõl feledkezett meg, hanem arról is, hogy elsõ királyunk vetése a már apja által alaposan elõkészített talajon fejlõdhetett ki.
Istvánnak viszont szembe kellett szállnia a trónért elvileg jogosan igényt tartó Koppánnyal ki a nép támogatását élvezte, hisz õ a pogány szokásokat akarta megtartani és nem akart behódolni a kereszténységnek. A keleti népek szokása (a levirátus – sógorházasság) szerint az elhalt családfõ utódja mindig a fivére, ennek hiányában a legidõsebb férfi az Árpád leszármazottak közül megörökli a vagyont ,a trónt és az elhunyt feleségét is. Mivel Koppány, Árpád elsõszülött fiának leszármazottja volt magának követelte ezeket. Istvánnak az érdemeit növeli, hogy képes volt szembeszállni rokonával a magyarság érdekeit szem elõtt tartva. A korszerûbb hadseregével legyõzte Koppányt és elrettentésül 4 felé vágatta és az ország különbözõ pontjaira vitette, hogy mindenki lássa a lázadókkal ez fog történni.
Ezek után István 1000-ben megkoronáztatta magát a pápától és a császártól kapott szent koronával. István politikai bölcsességére és ügyességére vall, hogy a császár részérõl akkoriban megmutatkozó, egész Európára kiterjedõ felsõbbségi igényekkel szemben is meg tudta õrizni országa függetlenségét, s miközben államszervezõ munkásságában német mintákat is átvett, az egyházszervezés során a pápával egyetértésben járt el – ugyanakkor nem került hûbéri alávetettségbe egyik hatalommal szemben sem. István vaskézzel, de igazságosan kormányzott. Erre egy példa, hogy vasárnap csak a tûzet õrzõ emberek maradtak otthon, mindenki másnak kötelezõ volt templomba mennie különben nagy büntetésben részesült.
A koronázással István fõpapi jogokat is szerzett, és arra is jogot nyert, hogy püspökséget alapítson. Az egyháztörténet tíz egyházmegye szervezését fûzi elsõ királyunk nevéhez: Esztergom, Kalocsa (érseki méltóság birtokába jutottak), Bihar, Csanád, Eger, Gyõr, Pécs, Vác és Veszprém székhellyel. Az egyházszervezésben kiemelt helyet kapott Pannonhalma bencés apátsága. Az István-kori magyar térítés és hitélet jeles alakjai voltak (kiket István hívott be terjeszteni a keresztény vallást): a cseh udvarból érkezõ Radla, szerzetesi nevén Sebestyén, a Domonkos érsek és Asztrik apát, valamint a Velencébõl hazánkba érkezett Gellért püspök.
István az ország irányítására tisztségeket hozott létre. A király után a nádor a legfõbb ember, ki egyben az udvar feje is. A vármegyék élére az ispánokat állította. A vármegyék katonai parancsnoka a hadnagy. A várnagy a kikiáltók, börtönõrök fõnöke volt. A nép számára minden vasárnap vásárokat tartott. A társadalmi piramis felsõbb rétegéhez tartoztak a hatalmukat és befolyásukat az államszervezés után is megõrzõ volt törzsfõk és nemzetségfõk, a szomszédos országokból beköltözött és a király szolgálatába állt lovagok, a vendégek, a fõpapok, az uraik kíséretében fegyveresen szolgáló vitézek. Mindenki aki a szolgálatába állt felesketett a magyar koronára és sikeres munkájuk révén megjutalmazta õket (némelyeket földdel is). Viszont, ha megszegte az esküt gyakran az életével fizetett érte. Mindezek olyan vezetõ osztályt alkottak, amelynek tagjai földtulajdont birtokoltak, s ezért cserébe katonáskodni tartoztak.
István arra törekedett, hogy az õsi, nagycsaládi közös földbirtoklást megszüntetve, a földek magántulajdonát honosítsa meg.
A kereskedelem céljait is szolgálta az értékálló pénz verése. Királysága alatt terjedt az írás-olvasás tudása igaz ezek fõleg a kolostorokban, templomokban a papok körében. Az építészet fellendült. Elrendelte, hogy minden 10 falu építsen magának egy templomot. Az ötvösmunka evvel egy idõben terjedt el.
István utolsó az a gond keserítette meg, hogy kire hagyhatja az általa alapított keresztény királyságot. Egyetlen fiát, Imre herceget ugyanis – akinek nevelésére maga is, és a késõbb ugyancsak szentté avatott Gellért püspök is annyi gondot fordított – egy vadászaton vadkan ölte meg. A családi örökösödés rendje szerint a trónt az oldalági Vazul (Vászoly) kapta volna, õ azonban meggondolatlan és könnyelmû ember volt, személyisége egyáltalán nem biztosította, hogy István útját fogja követni. István király ezért merészen szakított a fiági örökösödés rendjével: és nõvére és a velencei dózse fiát, Orseoló Pétert tette meg utódjának. Vazul merényletet tervezett a király ellen. A felbérelt orgyilkos azonban kudarcot vallott. Ezek után István megvakítatta és – fülébe forró ólmot öntve – megsüketíttette Vazult. Gyermekeit (Andrást, Bélát, Leventét elkergette), kiket késõbb majd visszahívtak a trónra. Ezek a cselekedetek is mutatják István királyunk mily vaskézzel, de bölcsen uralkodott.
István 1038. augusztus 15-én halt meg – a késõbbi legenda szerint – szemeit az égre emelve, utolsó szavaival Szûz Mária oltalmába ajánlotta életmûvét, valamint alattvalóit.
Összefoglalva, hogy szerintem miért avatták szentté István királyunkat
Magyarország István (997-1038) uralkodása alatt, az apja – a Géza nagyfejedelem (992-997) idején megindult átalakulást folytatva és lényegében befejezve – a feudális fejlõdés útjára lépett, és beilleszkedett Európába. Ezt ügyes külpolitikájának köszönhetjük, mert mindig a békét kereste a környezõ országokkal szemben. Az István és népe által felvett nyugati típusú kereszténység azóta is él hazánkban és a Kárpát-medence legnagyobb részén. A történelmi választás és váltás helyessége nyilvánvaló.
Katonai gyõzelmeivel István – nem tudunk vesztes csatáról – megerõsítette Magyarország hatalmi pozícióját Kelet-Közép-Európában. Az országot vaskézzel, de igazságosan irányította. Néha saját érdekeit félretéve cselekedett az ország érdekeit tartva szem elõtt. Az általa alapított keresztény monarchia csaknem egy évezredig, 1918-ig fennmaradt. Életmûve a feudális rendet kísérõ, a keresztény vallással együtt járó társadalmi, gazdasági fejlõdés és mûveltség számára is megnyitotta az utat.
Nem véletlen, hogy nemcsak a személyét szentjei közé emelõ katolikus egyház tisztelte és tiszteli István királyt, hanem méltán soroljuk legnagyobb történelmi személyiségeink közé, akirõl a legkülönbözõbb társadalmi osztályok képviselõi – a összes történetírót egybevetve – a legnagyobb elismeréssel és tisztelettel szóltak minden idõben. Ezt mutatja a Szent Jobb és a Szent Korona tisztelete, melyek a magyarság legfontosabb ereklyéi.
Hisz egész életét a magyarság megmentéséért áldozta föl.
A kalandozó hadjáratokban elszenvedett vereségek kényszerítõerõvel vetették fel a két szomszédos nagyhatalommal, a Német-római Császársággal és a déli, Kelet-római Császársággal való megbékélés szükségességét. Mindkét birodalom keresztény volt, az emberek többsége mind a kettõben földmûveléssel foglalkozott; a mellettük élés és a megbékélés csak a keresztény vallás felvételével, s az ennek megfelelõ magatartási normák átvételével, azaz a nagyarányú életformaváltás árán volt elképzelhetõ.
Géza nagyfejedelem ezt ismerte föl. Nyugat felé nyitott, a római pápától kért térítõ püspököt. Géza fejedelem a nyugati rítus szerint keresztelkedett meg, s fiát Vajkot is így kereszteltette. Keresztény hitre nevelte kiskorától fogva. Ráadásul elõretekintett és nyugati keresztény leányt választott számára feleségnek, II. (Civakodó) Henrik bajor herceg (aki nem sokkal késõbb II. Henrik néven császár lett) leányát, a buzgón vallásos Gizellát, akinek a kísérete révén, kik papokból és fejlettebb nyugati harcmodort képviselõ lovagok érkezésével rövid idõ alatt elterjedt a keresztény vallás és a nyugati életforma. Tehát fontos politikai jelentõsége volt. Azért még Gézánál a pogány szokások még éltek mutatja ezt az is, hogy fiát Vajknak kereszteltette, mely pogány név.
Az európai vallásunkat még annak köszönhetjük, hogy lassan a betelepült népektõl és a hazánkba téríteni jött papoktól elsajátítottuk a vándorló legeltetésnél ugyan fárasztóbb, ám jóval nagyobb haszonnal járó szántás-vetés fogásaira. Így következhetett be az ezredfordulón a szóban forgó változás a gyökeres átalakulás: az addigi nomád és pogány életforma felváltása a letelepült és keresztény életformával. Ez az átalakulás tette lehetõvé az európaivá válásunkat.
Kétség kívül István királyé a fõ érdem, hogy hazánk a nyugati kereszténység és az európai kultúrkör része lett. Ne feledjük azonban, hogy – részben az István körül kialakult vallásos, majd általános tisztelet, részben a keresztségben Géza által is felvett István név miatt – a régebbi történetírás nemcsak a Géza alatti térítésrõl feledkezett meg, hanem arról is, hogy elsõ királyunk vetése a már apja által alaposan elõkészített talajon fejlõdhetett ki.
Istvánnak viszont szembe kellett szállnia a trónért elvileg jogosan igényt tartó Koppánnyal ki a nép támogatását élvezte, hisz õ a pogány szokásokat akarta megtartani és nem akart behódolni a kereszténységnek. A keleti népek szokása (a levirátus – sógorházasság) szerint az elhalt családfõ utódja mindig a fivére, ennek hiányában a legidõsebb férfi az Árpád leszármazottak közül megörökli a vagyont ,a trónt és az elhunyt feleségét is. Mivel Koppány, Árpád elsõszülött fiának leszármazottja volt magának követelte ezeket. Istvánnak az érdemeit növeli, hogy képes volt szembeszállni rokonával a magyarság érdekeit szem elõtt tartva. A korszerûbb hadseregével legyõzte Koppányt és elrettentésül 4 felé vágatta és az ország különbözõ pontjaira vitette, hogy mindenki lássa a lázadókkal ez fog történni.
Ezek után István 1000-ben megkoronáztatta magát a pápától és a császártól kapott szent koronával. István politikai bölcsességére és ügyességére vall, hogy a császár részérõl akkoriban megmutatkozó, egész Európára kiterjedõ felsõbbségi igényekkel szemben is meg tudta õrizni országa függetlenségét, s miközben államszervezõ munkásságában német mintákat is átvett, az egyházszervezés során a pápával egyetértésben járt el – ugyanakkor nem került hûbéri alávetettségbe egyik hatalommal szemben sem. István vaskézzel, de igazságosan kormányzott. Erre egy példa, hogy vasárnap csak a tûzet õrzõ emberek maradtak otthon, mindenki másnak kötelezõ volt templomba mennie különben nagy büntetésben részesült.
A koronázással István fõpapi jogokat is szerzett, és arra is jogot nyert, hogy püspökséget alapítson. Az egyháztörténet tíz egyházmegye szervezését fûzi elsõ királyunk nevéhez: Esztergom, Kalocsa (érseki méltóság birtokába jutottak), Bihar, Csanád, Eger, Gyõr, Pécs, Vác és Veszprém székhellyel. Az egyházszervezésben kiemelt helyet kapott Pannonhalma bencés apátsága. Az István-kori magyar térítés és hitélet jeles alakjai voltak (kiket István hívott be terjeszteni a keresztény vallást): a cseh udvarból érkezõ Radla, szerzetesi nevén Sebestyén, a Domonkos érsek és Asztrik apát, valamint a Velencébõl hazánkba érkezett Gellért püspök.
István az ország irányítására tisztségeket hozott létre. A király után a nádor a legfõbb ember, ki egyben az udvar feje is. A vármegyék élére az ispánokat állította. A vármegyék katonai parancsnoka a hadnagy. A várnagy a kikiáltók, börtönõrök fõnöke volt. A nép számára minden vasárnap vásárokat tartott. A társadalmi piramis felsõbb rétegéhez tartoztak a hatalmukat és befolyásukat az államszervezés után is megõrzõ volt törzsfõk és nemzetségfõk, a szomszédos országokból beköltözött és a király szolgálatába állt lovagok, a vendégek, a fõpapok, az uraik kíséretében fegyveresen szolgáló vitézek. Mindenki aki a szolgálatába állt felesketett a magyar koronára és sikeres munkájuk révén megjutalmazta õket (némelyeket földdel is). Viszont, ha megszegte az esküt gyakran az életével fizetett érte. Mindezek olyan vezetõ osztályt alkottak, amelynek tagjai földtulajdont birtokoltak, s ezért cserébe katonáskodni tartoztak.
István arra törekedett, hogy az õsi, nagycsaládi közös földbirtoklást megszüntetve, a földek magántulajdonát honosítsa meg.
A kereskedelem céljait is szolgálta az értékálló pénz verése. Királysága alatt terjedt az írás-olvasás tudása igaz ezek fõleg a kolostorokban, templomokban a papok körében. Az építészet fellendült. Elrendelte, hogy minden 10 falu építsen magának egy templomot. Az ötvösmunka evvel egy idõben terjedt el.
István utolsó az a gond keserítette meg, hogy kire hagyhatja az általa alapított keresztény királyságot. Egyetlen fiát, Imre herceget ugyanis – akinek nevelésére maga is, és a késõbb ugyancsak szentté avatott Gellért püspök is annyi gondot fordított – egy vadászaton vadkan ölte meg. A családi örökösödés rendje szerint a trónt az oldalági Vazul (Vászoly) kapta volna, õ azonban meggondolatlan és könnyelmû ember volt, személyisége egyáltalán nem biztosította, hogy István útját fogja követni. István király ezért merészen szakított a fiági örökösödés rendjével: és nõvére és a velencei dózse fiát, Orseoló Pétert tette meg utódjának. Vazul merényletet tervezett a király ellen. A felbérelt orgyilkos azonban kudarcot vallott. Ezek után István megvakítatta és – fülébe forró ólmot öntve – megsüketíttette Vazult. Gyermekeit (Andrást, Bélát, Leventét elkergette), kiket késõbb majd visszahívtak a trónra. Ezek a cselekedetek is mutatják István királyunk mily vaskézzel, de bölcsen uralkodott.
István 1038. augusztus 15-én halt meg – a késõbbi legenda szerint – szemeit az égre emelve, utolsó szavaival Szûz Mária oltalmába ajánlotta életmûvét, valamint alattvalóit.
Összefoglalva, hogy szerintem miért avatták szentté István királyunkat
Magyarország István (997-1038) uralkodása alatt, az apja – a Géza nagyfejedelem (992-997) idején megindult átalakulást folytatva és lényegében befejezve – a feudális fejlõdés útjára lépett, és beilleszkedett Európába. Ezt ügyes külpolitikájának köszönhetjük, mert mindig a békét kereste a környezõ országokkal szemben. Az István és népe által felvett nyugati típusú kereszténység azóta is él hazánkban és a Kárpát-medence legnagyobb részén. A történelmi választás és váltás helyessége nyilvánvaló.
Katonai gyõzelmeivel István – nem tudunk vesztes csatáról – megerõsítette Magyarország hatalmi pozícióját Kelet-Közép-Európában. Az országot vaskézzel, de igazságosan irányította. Néha saját érdekeit félretéve cselekedett az ország érdekeit tartva szem elõtt. Az általa alapított keresztény monarchia csaknem egy évezredig, 1918-ig fennmaradt. Életmûve a feudális rendet kísérõ, a keresztény vallással együtt járó társadalmi, gazdasági fejlõdés és mûveltség számára is megnyitotta az utat.
Nem véletlen, hogy nemcsak a személyét szentjei közé emelõ katolikus egyház tisztelte és tiszteli István királyt, hanem méltán soroljuk legnagyobb történelmi személyiségeink közé, akirõl a legkülönbözõbb társadalmi osztályok képviselõi – a összes történetírót egybevetve – a legnagyobb elismeréssel és tisztelettel szóltak minden idõben. Ezt mutatja a Szent Jobb és a Szent Korona tisztelete, melyek a magyarság legfontosabb ereklyéi.
Hisz egész életét a magyarság megmentéséért áldozta föl.
Szent X. Piusz pápa
Giuseppe Melchiore Sarto
(1835-1914)
Giuseppe Melchiore Sarto
(1835-1914)
A XX. század egyik nagy pápája.
Ő volt a század lelki megújulásának elindítója. 1835-ben született, 1858-ben szentelték pappá. A legkülönbözőbb feladatok után (hét éven át egyszerű plébános volt Salzano községben) 1884-ben mantuai püspök, 1893-ban velencei pátriárka lett. 1903-ban választották Szent Péter székébe.
Jelszava volt: "Mindent megújítani Krisztusban!" (Instaurare omnia in Christo). Jelentősek voltak a gyakori és a korai szentáldozás, valamint az egyházi zenével és a liturgiával kapcsolatos rendelkezései. 1914-ben, augusztus 20-án halt meg.
1954-ben, május 29-én avatták szentté Szent Péter Bazilikában. Emléknapja augusztus 21.
Isten és az ember szeretete szorosan összefügg egymással. Máriában az Istent mindenekfölött szerető, mindenben igent mondó asszonyt ünnepeljük. Királynői méltósága számunkra öröm és megerősödés az Isten útján.
Bibliára alapozott ősi hagyomány szerint Mária Dávid király családjából származott. Az Angyali üdvözletben is véget nem érő királyi széket ígér az angyal (Lk 1, 33). A Jelenések könyvének Napbaöltözött Asszonya is csillagkoronával tűnik fel (Jel 12, 1). Ilyen rendíthetetlen méltósággal ünnepelte a keresztény világ ősidőktől fogva.
Az efezusi zsinaton, 431-ben évszázados, mindenütt ismert gyakorlatot szentesítettek dogmával, azóta Máriát mint "Isten Anyját" ünnepeljük (Deipara, görögül: Theotokosz).
Az ünnepet 1954-ben rendelte el XII. Piusz pápa, évenkénti ünneplési időpontot határozva meg Máriának erre a tulajdonságára.
Jelszava volt: "Mindent megújítani Krisztusban!" (Instaurare omnia in Christo). Jelentősek voltak a gyakori és a korai szentáldozás, valamint az egyházi zenével és a liturgiával kapcsolatos rendelkezései. 1914-ben, augusztus 20-án halt meg.
1954-ben, május 29-én avatták szentté Szent Péter Bazilikában. Emléknapja augusztus 21.
Boldogságos Szűz Mária királynő
Ünnepe: augusztus 22.
Ünnepe: augusztus 22.
Isten és az ember szeretete szorosan összefügg egymással. Máriában az Istent mindenekfölött szerető, mindenben igent mondó asszonyt ünnepeljük. Királynői méltósága számunkra öröm és megerősödés az Isten útján.
Bibliára alapozott ősi hagyomány szerint Mária Dávid király családjából származott. Az Angyali üdvözletben is véget nem érő királyi széket ígér az angyal (Lk 1, 33). A Jelenések könyvének Napbaöltözött Asszonya is csillagkoronával tűnik fel (Jel 12, 1). Ilyen rendíthetetlen méltósággal ünnepelte a keresztény világ ősidőktől fogva.
Az efezusi zsinaton, 431-ben évszázados, mindenütt ismert gyakorlatot szentesítettek dogmával, azóta Máriát mint "Isten Anyját" ünnepeljük (Deipara, görögül: Theotokosz).
Az ünnepet 1954-ben rendelte el XII. Piusz pápa, évenkénti ünneplési időpontot határozva meg Máriának erre a tulajdonságára.
Égi királynak szent Anyja,
Világosságnak ajtaja,
Kiben az élet szép napja
Magát miránk kiárasztja
(SzVU 191)
Világosságnak ajtaja,
Kiben az élet szép napja
Magát miránk kiárasztja
(SzVU 191)
Augusztus 24.
SZENT BERTALAN APOSTOL
SZENT BERTALAN APOSTOL
Bertalan apostol Jézus tizenkét apostolának egyike. A hagyomány ördögűzőként tartja számon. Örményországban szenvedett mártírhalált. Ünnepe 1568-ban került a római naptárba, augusztus 24-re.
Bertalan apostol, az igaz izraelita, akit az Úr a fügefa alatt látott (János 1,47). Fülöp apostol vezette őt Jézushoz, aki örömmel mesélte el, hogy: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták írnak, a názáreti Jézust, Józsefnek a fiát.” Bertalan, vagy ahogyan az evangélium nevezi Natanael, kezdetben kételkedett. Találkoznia kellett a mesterrel, hogy egyik legszebb hitvallás születhessen meg az ajkán: „Te vagy az Isten Fia”.
A Bertalan (Bartholomaeus) név jelentése: ‚a vizeket fenn tartónak fia’ vagy ‚a magát fenn tartónak fia’, ugyanis a bar, azaz ‚fiú’ és a tholos, azaz ‚csúcs’ és a moys, azaz ‚víz,’ szavakból ered. Innen a Bertalan annyi, mint ‚a vizet fenn tartónak’, azaz ‚Istennek fia’, azé, aki a tanítók értelmét fölemeli, hogy a tanítások vizeit hullassák alá. Szír, nem pedig héber név. Először is háromféle „fenn tartást” kell megjegyeznünk. Fenn tartatott, azaz fölemeltetett a világ szeretete fölé; fenn tartatott, azaz a mennyei szeretet magához vonzotta; fenn tartatott, azaz mindenestül Isten kegyelmére és segítségére támaszkodott, hogy ne saját érdemeitől, hanem Isten segedelmétől függjön egész élete. Másodszor meg kell jegyeznünk bölcsességének mélységét. Bölcsességének mélységéről mondja Dionysius a Misztikus teológiában: „Szent Bertalan azt mondja, hogy a teológia nagy dolog, de ugyanakkor semmiség is; és az evangélium széles és nagy, ugyanakkor szűkre szabott is.” Dionysius értelmezése szerint Bertalan azt akarja ezzel megmutatni, hogy az egyik meggondolással mindent állítani lehet Istenről, ugyanezt egy másik meggondolással még teljesebben tagadni is lehet.
Apokrif iratok és az Arany Legenda tudósítása szerint Bertalan előbb Itáliában, majd Örményországban hirdette az evangéliumot. Az utóbbi helyen lett Jézus vértanúja: Krisztus után 60 körül, a hagyomány szerint, elevenen megnyúzták, majd lefejezték. Ereklyéi a VI. században kerültek Lipari szigetére. 938-ban III. Ottó német-római császár Beneventóból Rómába vitette az ereklyéket, ahol a Tiberis szigetén templomot épített az apostol tiszteletére. A keresztény Rómában ő lett a gyógyítások égi pártfogója. A régi céhvilágban a szegedi szűcsök választották védőszentjüknek; ő volt a patrónusa a bőrrel dolgozó jászberényi csizmadiacéhnek is.
A sixtusi kápolna oltárfalán Michelangelo úgy ábrázolja Szent Bertalant az Utolsó ítélet című képen, hogy egyik kezében kést, a másikban a tulajdon bőrét tartja.
A középkori naptárakban a IX. század óta június 24-én vagy augusztus 25-én említik az ünnepét. 1568-ban vették fel a római naptárba, augusztus 24-re. (A görög katolikus egyház június 11-én ünnepli.)
Augusztus 24. a betakarítás, a szüretkezdet, a szántás-vetés előkészítésének napja. Bertalan a szőlőhegyek védőszentje is egyben, ugyanis ettől a naptól kezdve „Bertalan a késével a szőlőfürtök lemetszésére, az újbor szűrésére készülődik” – tartották a régiek. A néphit Bertalan napját a kánikula és a nyár végét jelző időpontként tartják számon, őszkezdő, gyógyító nap is egyben. A népi megfigyelések szerint, amilyen a mai nap időjárása, olyan lesz az őszi időszak is.
Bertalan apostol, az igaz izraelita, akit az Úr a fügefa alatt látott (János 1,47). Fülöp apostol vezette őt Jézushoz, aki örömmel mesélte el, hogy: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták írnak, a názáreti Jézust, Józsefnek a fiát.” Bertalan, vagy ahogyan az evangélium nevezi Natanael, kezdetben kételkedett. Találkoznia kellett a mesterrel, hogy egyik legszebb hitvallás születhessen meg az ajkán: „Te vagy az Isten Fia”.
___________________________________________________________
Jacobus de Voragine: Legenda Aurea
(részlet)
(részlet)
A Bertalan (Bartholomaeus) név jelentése: ‚a vizeket fenn tartónak fia’ vagy ‚a magát fenn tartónak fia’, ugyanis a bar, azaz ‚fiú’ és a tholos, azaz ‚csúcs’ és a moys, azaz ‚víz,’ szavakból ered. Innen a Bertalan annyi, mint ‚a vizet fenn tartónak’, azaz ‚Istennek fia’, azé, aki a tanítók értelmét fölemeli, hogy a tanítások vizeit hullassák alá. Szír, nem pedig héber név. Először is háromféle „fenn tartást” kell megjegyeznünk. Fenn tartatott, azaz fölemeltetett a világ szeretete fölé; fenn tartatott, azaz a mennyei szeretet magához vonzotta; fenn tartatott, azaz mindenestül Isten kegyelmére és segítségére támaszkodott, hogy ne saját érdemeitől, hanem Isten segedelmétől függjön egész élete. Másodszor meg kell jegyeznünk bölcsességének mélységét. Bölcsességének mélységéről mondja Dionysius a Misztikus teológiában: „Szent Bertalan azt mondja, hogy a teológia nagy dolog, de ugyanakkor semmiség is; és az evangélium széles és nagy, ugyanakkor szűkre szabott is.” Dionysius értelmezése szerint Bertalan azt akarja ezzel megmutatni, hogy az egyik meggondolással mindent állítani lehet Istenről, ugyanezt egy másik meggondolással még teljesebben tagadni is lehet.
___________________________________________________________
Apokrif iratok és az Arany Legenda tudósítása szerint Bertalan előbb Itáliában, majd Örményországban hirdette az evangéliumot. Az utóbbi helyen lett Jézus vértanúja: Krisztus után 60 körül, a hagyomány szerint, elevenen megnyúzták, majd lefejezték. Ereklyéi a VI. században kerültek Lipari szigetére. 938-ban III. Ottó német-római császár Beneventóból Rómába vitette az ereklyéket, ahol a Tiberis szigetén templomot épített az apostol tiszteletére. A keresztény Rómában ő lett a gyógyítások égi pártfogója. A régi céhvilágban a szegedi szűcsök választották védőszentjüknek; ő volt a patrónusa a bőrrel dolgozó jászberényi csizmadiacéhnek is.
A sixtusi kápolna oltárfalán Michelangelo úgy ábrázolja Szent Bertalant az Utolsó ítélet című képen, hogy egyik kezében kést, a másikban a tulajdon bőrét tartja.
A középkori naptárakban a IX. század óta június 24-én vagy augusztus 25-én említik az ünnepét. 1568-ban vették fel a római naptárba, augusztus 24-re. (A görög katolikus egyház június 11-én ünnepli.)
Augusztus 24. a betakarítás, a szüretkezdet, a szántás-vetés előkészítésének napja. Bertalan a szőlőhegyek védőszentje is egyben, ugyanis ettől a naptól kezdve „Bertalan a késével a szőlőfürtök lemetszésére, az újbor szűrésére készülődik” – tartották a régiek. A néphit Bertalan napját a kánikula és a nyár végét jelző időpontként tartják számon, őszkezdő, gyógyító nap is egyben. A népi megfigyelések szerint, amilyen a mai nap időjárása, olyan lesz az őszi időszak is.
Magyar Kurír
EMLÉKNAP
Augusztus 22.
Kazinczy Ferenc halálának évfordulója
Kazinczy Ferenc halálának évfordulója
Kazinczy Ferenc gazdag munkásságának nagyobbik része a felvilágosodás rövid emberöltője utánra esik, de nemcsak azért tartozik a világosság nemzedékéhez, mert akkor indul, és annak az egyik jellegzetes alakja, hanem azért is, mert éppen ő az, aki továbbviszi a felvilágosodás eszmevilágát és hevületét, hogy a sötétség évtizedeiben a legeslegfőbb ösztönző legyen, s megérve még a reformkor kezdetét is, összekötő kapocsként vehessük tudomásul a XVIII. század újító szelleme és a XIX. század romantikája között. Kazinczy még Bessenyeitől kapta az ösztönzést, és Kisfaludy Károlyon keresztül Vörösmarty nemzedékének is ösztönzője lett. Művészetkedvelő tehetős középnemes családban született 1759. október 27-én Érsemjénben. Korán megmutatkozik irodalmi tehetsége. 16 éves korára Bessenyei első, német nyelvű regényét magyarra fordítja. 1769-1779 között atyja ösztönzésére a Sárospataki Református Kollégiumban teológiát hallgat. Apja halálát követően jogot tanul, gyakornok Kassán, Eperjesen és Pesten. Baróti Szabó Dáviddal és Batsányi Jánossal Kassán elindítja a Magyar Museum folyóiratot. Majd Kazinczy és Batsányi közötti egyet nem értés következtében Kazinczy új folyóiratot alapít, az Orpheust. Shakespeare Hamletjét, Goethe regényét ülteti át magyar nyelvre, anyjának ajánlott fordítását kinyomatja, Bécsből Bessenyei dicsérő levelet küld Kazinczynak. Egyre nagyobb súlyt helyez a választékos stílusra, a magyar nyelv folyamatos megújítását, csiszolását tekinti élethivatásának. Kora egyik legjelentősebb epigramma költője volt. 1784-ben Abaúj megye jegyzője. Ekkor egy pesti utazása során megismerkedik Ráday Gedeonnal, aki megismerteti az akkori nyugat-európai versformákkal, melyet Kazinczy népszerűsít. A jogtudomány és jogászi gyakorlat nem kötötte le, a közművelődés jobban érdekelte. 1786-ban az elemi iskolák felügyelője volt a kassai tankerületben.
Annak a szabadkőműves páholynak a tagja, mely a forradalmat kívánja előkészíteni. A Martinovics-féle összeesküvésben való részvételéért előbb halálra ítélik, de kegyelemből várfogságot szenvedett Spielbergben, Kufsteinban, Munkácson. 1794. december 14-től 1801. január 21-ig, több mint hat évig volt súlyos börtönben "Fogságom naplója" című művében, a 2387 börtönben eltöltött napról ír. Negyvenkét éves korában kerül ki a tömlöcből, már őszen. Anyja halálával a családi birtok szétoszlik. Rokonai a művészlelkű Kazinczyt kiforgatják minden vagyonából. Megmaradt a Sárospatak melletti Bányácska falu melletti szerény birtok, ez lett létalapja. Ide építteti fel kúriáját. Megnősül, feleségével Török Sophie írónővel 1804-ben költözik Széphalomra. A falut munkássága során nevezte el Széphalomnak, amit később hivatalosan is elfogadtak. Széphalom hosszú időre a magyar irodalmi és szellemi élet központja lett. Kazinczy Ferenc a magyar nyelvterület valamennyi jelentős személységével, gondolkodójával kiterjedt levelezésben állt, a kor szellemi vezére lett. A Sátoraljaújhelyi Református Egyházközség főgondnoka volt 1814-1818 között, 1815-től haláláig Zemplén vármegye levéltárosa volt. A híres levéltár gondozását, rendezését látta el nagy ügybuzgalommal. A ma műemléki védelem alatt álló berendezést jelentős hányada Kazinczy Ferenc tervezése, íróasztala is látható még. A hálás utókor Kazinczy Ferenc emlékére szobrot állított a levéltár mellett. Fiatal költők szárnypróbálgatásait kísérte figyelemmel, felfedezettjei Berzsenyi Dániel, Kölcsey Ferenc, Kisfaludy Sándor, Szemere Pál, majd Kisfaludy Károly. Csokonai Vitéz Mihály tehetségét elismerte, bár idegenként szemlélte munkásságát. A feltörekvő fiatal nemzedék
Kazinczy Ferencet mesterének tartotta, bár Kazinczy a poézis területén kevésbé alkotott jelentőset. Költészeténél sokkal jelentősebb és maradandóbb prózai munkássága. Kazinczy Ferenc máig ható munkássága sokkal inkább irodalomszervező, iskolateremtő munkálkodásán, a magyar nyelv korszerű nyelvvé formálásában alapul.
A Magyar Tudományos Akadémia 1830-ban rendes tagjává választotta. 1831. augusztus 22-i halálát követően kívánságára a széphalmi családi sírkertben temették el. Valamikori kúriáját Ybl Miklós tervei alapján alakították át emlékét hirdető mauzóleummá. Kazinczy Ferenc még életében tanúja lehetett annak, hogy szellemi tevékenysége nem múlt el nyom nélkül. Halála időpontjában a reformkor soha nem volt szellemi energiái révén régen szunnyadó erők aktivizálódtak. A magyar nemzet szellemi és anyagi gyarapodásának egyik legfontosabb időszakában távozott az élők sorából.
Kazinczy Ferenc, valamint kortársai életművének a magyar nyelv, a magyar szellemi élet fejlődésére gyakorolt hatását jól világítja meg Dr. Rácz Lajos nyugalmazott református teológiai akadémiai tanár, Sárospatak A protestantizmus hatása tudományos életünkre című dolgozatából vett idézet, mely a nyelvtudomány fejlődését mutatja be.
Kazinczy tiszteletére a 2009. évet a Magyar Nyelv Évének nyilvánították.
Annak a szabadkőműves páholynak a tagja, mely a forradalmat kívánja előkészíteni. A Martinovics-féle összeesküvésben való részvételéért előbb halálra ítélik, de kegyelemből várfogságot szenvedett Spielbergben, Kufsteinban, Munkácson. 1794. december 14-től 1801. január 21-ig, több mint hat évig volt súlyos börtönben "Fogságom naplója" című művében, a 2387 börtönben eltöltött napról ír. Negyvenkét éves korában kerül ki a tömlöcből, már őszen. Anyja halálával a családi birtok szétoszlik. Rokonai a művészlelkű Kazinczyt kiforgatják minden vagyonából. Megmaradt a Sárospatak melletti Bányácska falu melletti szerény birtok, ez lett létalapja. Ide építteti fel kúriáját. Megnősül, feleségével Török Sophie írónővel 1804-ben költözik Széphalomra. A falut munkássága során nevezte el Széphalomnak, amit később hivatalosan is elfogadtak. Széphalom hosszú időre a magyar irodalmi és szellemi élet központja lett. Kazinczy Ferenc a magyar nyelvterület valamennyi jelentős személységével, gondolkodójával kiterjedt levelezésben állt, a kor szellemi vezére lett. A Sátoraljaújhelyi Református Egyházközség főgondnoka volt 1814-1818 között, 1815-től haláláig Zemplén vármegye levéltárosa volt. A híres levéltár gondozását, rendezését látta el nagy ügybuzgalommal. A ma műemléki védelem alatt álló berendezést jelentős hányada Kazinczy Ferenc tervezése, íróasztala is látható még. A hálás utókor Kazinczy Ferenc emlékére szobrot állított a levéltár mellett. Fiatal költők szárnypróbálgatásait kísérte figyelemmel, felfedezettjei Berzsenyi Dániel, Kölcsey Ferenc, Kisfaludy Sándor, Szemere Pál, majd Kisfaludy Károly. Csokonai Vitéz Mihály tehetségét elismerte, bár idegenként szemlélte munkásságát. A feltörekvő fiatal nemzedék
Kazinczy Ferencet mesterének tartotta, bár Kazinczy a poézis területén kevésbé alkotott jelentőset. Költészeténél sokkal jelentősebb és maradandóbb prózai munkássága. Kazinczy Ferenc máig ható munkássága sokkal inkább irodalomszervező, iskolateremtő munkálkodásán, a magyar nyelv korszerű nyelvvé formálásában alapul.
A Magyar Tudományos Akadémia 1830-ban rendes tagjává választotta. 1831. augusztus 22-i halálát követően kívánságára a széphalmi családi sírkertben temették el. Valamikori kúriáját Ybl Miklós tervei alapján alakították át emlékét hirdető mauzóleummá. Kazinczy Ferenc még életében tanúja lehetett annak, hogy szellemi tevékenysége nem múlt el nyom nélkül. Halála időpontjában a reformkor soha nem volt szellemi energiái révén régen szunnyadó erők aktivizálódtak. A magyar nemzet szellemi és anyagi gyarapodásának egyik legfontosabb időszakában távozott az élők sorából.
Kazinczy Ferenc, valamint kortársai életművének a magyar nyelv, a magyar szellemi élet fejlődésére gyakorolt hatását jól világítja meg Dr. Rácz Lajos nyugalmazott református teológiai akadémiai tanár, Sárospatak A protestantizmus hatása tudományos életünkre című dolgozatából vett idézet, mely a nyelvtudomány fejlődését mutatja be.
Kazinczy tiszteletére a 2009. évet a Magyar Nyelv Évének nyilvánították.
AUGUSTRUS 26. ÉVKÖZI 21. VASÁRNAP
Válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni!
,,Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi nálad vannak."
Amikor ezt meghallották, a tanítványai közül sokan azt mondták: ,,Kemény beszéd ez! Ki hallgathatja ezt?'' Jézus tudta magában, hogy tanítványai emiatt zúgolódnak, ezért azt mondta nekik: ,,Megbotránkoztat ez titeket? Hát ha majd látjátok az Emberfiát fölmenni oda, ahol azelőtt volt? A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Az igék, amelyeket én mondtam nektek, lélek és élet. De vannak közületek egyesek, akik nem hisznek.'' Mert Jézus kezdettől fogva tudta, hogy kik azok, akik nem hisznek, és hogy ki fogja őt elárulni. Majd hozzátette: ,,Ezért mondtam nektek: Senki nem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki.'' Ettől fogva a tanítványai közül sokan visszahúzódtak, és már nem jártak vele. Jézus azért így szólt a tizenkettőhöz: ,,Talán ti is el akartok menni?'' Simon Péter azt felelte: ,,Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és megismertük, hogy te vagy az Isten Szentje.''
Augusztus 27.
Szent Mónika
Szent Mónika
SZENT MÓNIKA (Tagaste, 332. – Ostia, 387.) Szent Ágoston édesanyja. Mónikát a pogány patriciushoz adták feleségül. Sokat fáradozott azon, hogy férjét is megnyerje Krisztusnak. Hallgatag türelemmel tűrte férje hűtlenségeit és dühkitöréseit, végül meghódította férjét, aki halálos ágyán megkeresztelkedett. Özvegysége éveit Mónika a tevékeny szeretetnek szentelte. Egyetlen napot sem mulasztott el szentmise nélkül. Mikor Ágoston úgy határozott, hogy elszakad édesanyjától és Rómába költözik, Mónika erőszakkal vele akart menni. Egészen a karthagói kikötőig követte fiát, Ágoston azonban becsapta őt és nélküle vitorlázott Róma felé. Bizonyos idő elteltével Mónika követte fiát, de akkor Ágoston már Milánóban élt és Szent Ambrus tanítványa volt. Ágoston itt keresztelkedett meg 387 nagyszombat éjszakáján. A keresztség után elhagyták Milánót, visszavonultak Cassiacumba, majd elhatározták, hogy hazatérnek Afrikába. Mónika még a tengerre szállás előtt megbetegedett és meghalt. Kívánsága szerint Ostiában temették el.
Az ágostonos remeték a 15. században május 5-én ünnepelték Ágoston megtérését, az előző napot, május 4-ét választották arra, hogy megemlékezzenek Mónikáról. 1969-ben az ünnepet Szent Ágoston ünnepnapja elé, augusztus 27-re helyezték át.
Szent Ágoston a nagy megtérő, majd nagy tanító. Megküzdött a hitért, hogy megmutassa, érdemes erőfeszítéseket tenni azért, hogy megtaláljuk az Istennek való helyes kapcsolatot.
Az Észak-Afrikai Tagastéban született 354-ben. Atyja eleinte pogány volt, édesanyja azonban, Mónika már keresztény.
Zavaros fiatalsága volt tanulás és erkölcs terén is. Nagy becsvágy élt benne, sírni tudott, ha valaki föléje kerekedett. A játék kedvéért szívesen elhanyagolta a kötelességeit, és sok kisértése volt a hazudozásra. Jó nevű iskolákat is látogatott, de időnként garázda fiatalok társaságában is forgolódott. 371-ben szónoki és jogi tanulmányokat folytatott Karthágóban. Anyja vallásosságát ekkor dajka mesének tartotta. Pogány társaival sokat vétettek a hatodik parancsolat ellen. Ekkoriban született egy ismeretlen lánytól fia Adeodatusz.
Tanulmányozta az ókori klasszikusok műveit, kereste a választ az emberi lét talányaira, de sehol sem találta. Anyja kitartó próbálkozásai, hogy megtérjen arra ösztönözte, hogy félrevezetve anyját, 383-ban Rómába, majd Milánóba szökött előle. Mónika utána ment fiának, Milánóban sem szűnt meg a megtérésre buzdítani. Ágoston azonban nem tudott szakítani bűnös életével, sem pedig gyermeke anyjával.
Édesanyja könnyei és Milánóban Szent Ambrus beszédei térítették meg. Megragadta Ágostont Ambrus szónoki tehetsége, fellépése, műveltsége. Aztán Szent Antal életrajza nyomán találkozott a szerzetesi eszményképpel. Vívódva kereste a választ, mit tegyen. És akkor egyszerre csak a véletlenszerűen felütött Szentírás hirtelen megtérésre vezette.
Megkeresztelkedett 387. április 25-én, húsvét éjszakáján, majd hazájába visszatérve aszketikus életet élt.
391-ben pap lett, majd 395-ben Hippo püspöke. Szavaival és írásaival az igaz hit védelmezője volt. Hívei példaképe lett, beszédeivel és írásaival nevelte őket. Küzdött kora tévedései ellen, és az igaz hitet bölcsen világította meg.
430. augusztus 28-án hunyt el Hippóban, járványos betegségben. Hippóból 500 körül a vandál üldözés elől holttestét Szardíniába menekítették. Sírja jelenleg a Milánó melletti Páviában van, az egykori longobárd fővárosban. Ide Luitprand Longobárd király hozatta 740 körül. A kései századok a "kegyelem doktora" címet adományozták neki.
Példája:Jó gyónás után csapj át a másik végletbe: légy erős!
Történt egyszer, mikor a tudós Ágoston Észak-Afrikában tartozkódott, a tengerparton sétálva azon töprengett, hogyan tudná megragadni a Szentháromság lényegét.
Séta közben meglátott egy kisgyermeket, aki kagylóhéjjal merte a tenger vizét egy gödörbe, amelyet a tengerpart homokjába ásott.
- Hát, te mit csinálsz? - kérdezte Ágoston a gyermeket.
- Áttöltöm a tengert a gödrömbe - válaszolta teljes komolysággal a gyermek, és folytatta tovább a meregetést.
- Gondolod, sikerülni fog? - kérdezte nevetve a szent - Nézd meg, milyen óriási a tenger, a kagylóhéj és a gödör pedig milyen pici.
- Előbb kész leszek, minthogy Te megfejted, amin gondolkodsz - felelte a gyermek, majd eltűnt.
Ez a kedves történet a Szentháromság titkának felfoghatatlanságára mutat rá.
Az ágostonos remeték a 15. században május 5-én ünnepelték Ágoston megtérését, az előző napot, május 4-ét választották arra, hogy megemlékezzenek Mónikáról. 1969-ben az ünnepet Szent Ágoston ünnepnapja elé, augusztus 27-re helyezték át.
Augusztus 28.
Szent Ágoston püspök és egyháztanító
Szent Ágoston püspök és egyháztanító
Szent Ágoston a nagy megtérő, majd nagy tanító. Megküzdött a hitért, hogy megmutassa, érdemes erőfeszítéseket tenni azért, hogy megtaláljuk az Istennek való helyes kapcsolatot.
Az Észak-Afrikai Tagastéban született 354-ben. Atyja eleinte pogány volt, édesanyja azonban, Mónika már keresztény.
Zavaros fiatalsága volt tanulás és erkölcs terén is. Nagy becsvágy élt benne, sírni tudott, ha valaki föléje kerekedett. A játék kedvéért szívesen elhanyagolta a kötelességeit, és sok kisértése volt a hazudozásra. Jó nevű iskolákat is látogatott, de időnként garázda fiatalok társaságában is forgolódott. 371-ben szónoki és jogi tanulmányokat folytatott Karthágóban. Anyja vallásosságát ekkor dajka mesének tartotta. Pogány társaival sokat vétettek a hatodik parancsolat ellen. Ekkoriban született egy ismeretlen lánytól fia Adeodatusz.
Tanulmányozta az ókori klasszikusok műveit, kereste a választ az emberi lét talányaira, de sehol sem találta. Anyja kitartó próbálkozásai, hogy megtérjen arra ösztönözte, hogy félrevezetve anyját, 383-ban Rómába, majd Milánóba szökött előle. Mónika utána ment fiának, Milánóban sem szűnt meg a megtérésre buzdítani. Ágoston azonban nem tudott szakítani bűnös életével, sem pedig gyermeke anyjával.
Édesanyja könnyei és Milánóban Szent Ambrus beszédei térítették meg. Megragadta Ágostont Ambrus szónoki tehetsége, fellépése, műveltsége. Aztán Szent Antal életrajza nyomán találkozott a szerzetesi eszményképpel. Vívódva kereste a választ, mit tegyen. És akkor egyszerre csak a véletlenszerűen felütött Szentírás hirtelen megtérésre vezette.
Megkeresztelkedett 387. április 25-én, húsvét éjszakáján, majd hazájába visszatérve aszketikus életet élt.
391-ben pap lett, majd 395-ben Hippo püspöke. Szavaival és írásaival az igaz hit védelmezője volt. Hívei példaképe lett, beszédeivel és írásaival nevelte őket. Küzdött kora tévedései ellen, és az igaz hitet bölcsen világította meg.
430. augusztus 28-án hunyt el Hippóban, járványos betegségben. Hippóból 500 körül a vandál üldözés elől holttestét Szardíniába menekítették. Sírja jelenleg a Milánó melletti Páviában van, az egykori longobárd fővárosban. Ide Luitprand Longobárd király hozatta 740 körül. A kései századok a "kegyelem doktora" címet adományozták neki.
Példája:Jó gyónás után csapj át a másik végletbe: légy erős!
-----------------------------------------------------
A Szentháromság titka
Történt egyszer, mikor a tudós Ágoston Észak-Afrikában tartozkódott, a tengerparton sétálva azon töprengett, hogyan tudná megragadni a Szentháromság lényegét.
Séta közben meglátott egy kisgyermeket, aki kagylóhéjjal merte a tenger vizét egy gödörbe, amelyet a tengerpart homokjába ásott.
- Hát, te mit csinálsz? - kérdezte Ágoston a gyermeket.
- Áttöltöm a tengert a gödrömbe - válaszolta teljes komolysággal a gyermek, és folytatta tovább a meregetést.
- Gondolod, sikerülni fog? - kérdezte nevetve a szent - Nézd meg, milyen óriási a tenger, a kagylóhéj és a gödör pedig milyen pici.
- Előbb kész leszek, minthogy Te megfejted, amin gondolkodsz - felelte a gyermek, majd eltűnt.
Ez a kedves történet a Szentháromság titkának felfoghatatlanságára mutat rá.
Augusztus 29.
KERESZTELÔ SZENT JÁNOS VÉRTANÚSÁGA
KERESZTELÔ SZENT JÁNOS VÉRTANÚSÁGA
Rogier van der Weyden:
Keresztelô Szent János születését, Krisztus megkeresztelését
és János vértanúságát ábrázoló oltárkép. 1455–1460
Keresztelô Szent János születését, Krisztus megkeresztelését
és János vértanúságát ábrázoló oltárkép. 1455–1460
A szentekről könyveket írnak, történeteket mesélnek. Keresztelő Jánosról a legjelentősebb könyv, a Szentírás emlékezik meg. Ezért kiemelten oda figyelünk az ő életpéldájára. Születésekor a szomszédok azt kérdezték: „mi lesz ebből a gyermekből.” Ma a vértanúságának napján látjuk, hogy kivé lett, Isten hírnöke, vértanúja.
Keresztelő János Lukács evangéliuma szerint anyai ágon Jézus rokona volt. Hat hónappal Jézus előtt született, apja Zakariás zsidó pap volt, anyja Erzsébet. Zakariást némasággal büntette Isten, mert mikor egy angyal közölte vele, hogy fia fog születni, ő nem hitte el, mert már nagyon öreg volt; egészen János születéséig néma maradt.
János a pusztában élt, mielőtt prédikálni kezdett. "Teveszőr ruhát, és dereka körül bőrövet viselt, tápláléka pedig sáska és erdei méz volt" (Máté 3,4) és gyakran böjtölt. (Máté 9,14 ; Máté 11,18-19).
Prédikált a népnek Krisztus közelgő eljöveteléről és bűnbánatot hirdetett. A Jordán folyó vizében keresztelte meg az embereket. Innen ered a keresztelés szentsége. Maga Jézus is elment hozzá megkeresztelkedni, amit János, – aki ekkor felismerte Jézusban a Megváltót – először nem akart megtenni, mert úgy érezte, hogy méltatlan rá, de Jézus ezt mondta neki: „Engedj most, mert így illik nékünk minden igazságot betöltenünk.” (Mt 3,15)
Heródes király bár tisztelte és félt tőle, mert szent embernek tartotta (Márk 6,20) mégis elfogatta Jánost, mert elítélte amiatt, hogy a testvére feleségét, Heródiást vette el. Heródiás manipulációi következtében a király lefejeztette Jánost (a Biblia szerint mikor Heródiás lánya, Salomé táncolt a király előtt, az megígérte, hogy teljesíti egy kívánságát, az anyja pedig utasította Salomét, hogy Keresztelő János fejét kérje egy tálcán.)
A keresztény értékekért nekünk is áldozatot kell vállalnunk. Nem mindig rendkívüli dolgokra kell gondolnunk.
Mindannyiunk környezetében vannak olyan emberek, akik tudatosa, vagy éppen akaratlanul hibáinkra, bűneinkre figyelmeztetnek. Nem könnyű ezt tudomásul vennünk. Azonban azzal, hogy nem hallgatjuk meg őket, haragszunk rájuk, csak a lelkiismeretünket próbáljuk elaltatni.
Szent Ferenc: A türelemről
„Boldogok a békességszerzők, mert Isten fiainak hívatnak. Isten szolgája mindaddig nem láthatja, mennyi türelem és alázatosság lakozik benne, amíg minden kedve szerint történik. Amikor eljön az idő, hogy akiknek kedvében kellene járniok, ellenére cselekszenek, amennyi türelmet és alázatosságot mutat akkor, annyi lakozik benne és nem több.” XIII. Intelem
Azok, akik ellenünk cselekszenek hasznunkra lehetnek, azzal hogy kiprovokálják belőlünk a már megszerzett lelki értékeket, és önmagunk áltatása nélkül, mintegy tükörben láthatjuk, hogy hol is tartunk valójában.
A mi tökéletességünk messze jár még Keresztelő Jánosétól, Isten kegyelmi segítségével mégis reményünk lehet, hogy apró lépésekkel előre haladunk a keresztény életutunkon.
Keresztelő János Lukács evangéliuma szerint anyai ágon Jézus rokona volt. Hat hónappal Jézus előtt született, apja Zakariás zsidó pap volt, anyja Erzsébet. Zakariást némasággal büntette Isten, mert mikor egy angyal közölte vele, hogy fia fog születni, ő nem hitte el, mert már nagyon öreg volt; egészen János születéséig néma maradt.
János a pusztában élt, mielőtt prédikálni kezdett. "Teveszőr ruhát, és dereka körül bőrövet viselt, tápláléka pedig sáska és erdei méz volt" (Máté 3,4) és gyakran böjtölt. (Máté 9,14 ; Máté 11,18-19).
Prédikált a népnek Krisztus közelgő eljöveteléről és bűnbánatot hirdetett. A Jordán folyó vizében keresztelte meg az embereket. Innen ered a keresztelés szentsége. Maga Jézus is elment hozzá megkeresztelkedni, amit János, – aki ekkor felismerte Jézusban a Megváltót – először nem akart megtenni, mert úgy érezte, hogy méltatlan rá, de Jézus ezt mondta neki: „Engedj most, mert így illik nékünk minden igazságot betöltenünk.” (Mt 3,15)
Heródes király bár tisztelte és félt tőle, mert szent embernek tartotta (Márk 6,20) mégis elfogatta Jánost, mert elítélte amiatt, hogy a testvére feleségét, Heródiást vette el. Heródiás manipulációi következtében a király lefejeztette Jánost (a Biblia szerint mikor Heródiás lánya, Salomé táncolt a király előtt, az megígérte, hogy teljesíti egy kívánságát, az anyja pedig utasította Salomét, hogy Keresztelő János fejét kérje egy tálcán.)
A keresztény értékekért nekünk is áldozatot kell vállalnunk. Nem mindig rendkívüli dolgokra kell gondolnunk.
Mindannyiunk környezetében vannak olyan emberek, akik tudatosa, vagy éppen akaratlanul hibáinkra, bűneinkre figyelmeztetnek. Nem könnyű ezt tudomásul vennünk. Azonban azzal, hogy nem hallgatjuk meg őket, haragszunk rájuk, csak a lelkiismeretünket próbáljuk elaltatni.
Szent Ferenc: A türelemről
„Boldogok a békességszerzők, mert Isten fiainak hívatnak. Isten szolgája mindaddig nem láthatja, mennyi türelem és alázatosság lakozik benne, amíg minden kedve szerint történik. Amikor eljön az idő, hogy akiknek kedvében kellene járniok, ellenére cselekszenek, amennyi türelmet és alázatosságot mutat akkor, annyi lakozik benne és nem több.” XIII. Intelem
Azok, akik ellenünk cselekszenek hasznunkra lehetnek, azzal hogy kiprovokálják belőlünk a már megszerzett lelki értékeket, és önmagunk áltatása nélkül, mintegy tükörben láthatjuk, hogy hol is tartunk valójában.
A mi tökéletességünk messze jár még Keresztelő Jánosétól, Isten kegyelmi segítségével mégis reményünk lehet, hogy apró lépésekkel előre haladunk a keresztény életutunkon.