A TEMPLOM ISTEN HÁZA



A templom a keresztény közösség vallásos életének központja, szimbolikus kapcsolódási pont Isten és ember között.

Az alábbi javaslatok nem öncélú illemszabályok, hanem elősegítik a szentmise átélését és megalapozzák a közös ünneplés megfelelő légkörét. Mindnyájan jól ismerjük ezeket a megállapítások, de hasznos egy csokorban látni és megerősödni magatartásunk helyességében.

Azért megyünk a templomba, hogy az Úrral találkozzunk. Az Úr irányába kezdeményezett beszélgetésekhez semmilyen segédberendezésre nincs szükség, ezért még a templomba való belépés előtt(!) kapcsoljuk ki mobiltelefonunkat. Isten itt más csatornákon üzen!

A küszöböt átlépve a szenteltvíztartónál meghinthetjük magunkat szenteltvízzel, és keresztet vetünk. Így köszöntjük Jézust az Oltáriszentségben: a tabernákulum felé fordulva - melyet a piros lámpa fénye jelez - hajtsunk térdet. Más vallású, vagy idősebb, nehezen mozgó testvéreink fejhajtással forduljanak az Úr felé. Férfiak, fiúk fedetlen fővel lépjenek be a templomba.

Egy találkozóról elkésni tiszteletlenség. Ha előbb érkezünk, nagyobb eséllyel tudunk lélekben fölkészülni a szentmisére és találunk ülőhelyet is. Legyünk tekintettel másokra: ne a pad szélére üljünk, hanem érkezési sorrendben töltsük fel a sorokat.

A templomba belépve öröm ismerős arcokat látni, ilyenkor azonban csak diszkréten köszöntsük egymást. Ha feltétlenül szükséges valamit megmondanunk valakinek, menjünk oda hozzá, és halkan, suttogva közöljük vele mondandónkat.

A szentmise közösségünk ünnepe. Kapcsolódjunk be úgy, hogy érthetően mondjuk a válaszokat, és együtt énekelünk. Törekedjünk arra, hogy a szövegek (énekek) egyszerre, egyöntetűen hangozzanak! Ha valakinek az énektehetsége kisebb, énekeljen halkabban, de csatlakozzon a közösség hangjához.

Ünnepi lakomára jövünk, ezért nagyon kívánatos, hogy az alkalomnak és a helynek megfelelő ruhában érkezzünk: a szakadt farmer, a viseltes póló nem ünnepi viselet. Nem illik sem az alkalomhoz, sem a helyhez a fedetlenül hagyott has, a mélyen dekoltált póló, a túl rövid miniszoknya, a strandpapucs, a rövidnadrág; férfiak esetében az atlétatrikó, a mélyen kigombolva hagyott ing.

A testtartásunkkal is fejezzük ki tiszteletünket. A keresztbe tett, vagy a messzire előre kinyújtott láb nem a helyhez illő. Ha állunk, ne imbolyogjunk, ne álljunk fél lábon. A zsebre dugott kéz sem erősíti elmélyülésünket, áhítatunkat.

Úrfelmutatáskor letérdelünk két térdre. Ha nem tudunk, vagy nem akarunk letérdelni, álljunk fel, de semmiképpen ne maradjunk ülve. Illendő, hogy ilyenkor a családjukat szentmisére elkísérő, nem katolikus testvéreink is állva fejezzék ki tiszteletüket.

Ha a szentáldozáshoz járulunk, gondolatunk az Úrnál legyen, ezért kulcsoljuk össze a kezünket, vagy legalábbis karba tett kézzel menjünk. Testtartásunk fejezze ki, hogy az Úrra figyelünk. Ugyanakkor az áldozás előtti térdhajtással másokat akadályozhatunk, ezért ha lehet, kerüljük. Hangosan válaszoljunk "Ámen"-t az áldoztatónak! Amennyiben kézbe áldozunk, jobb kezünk legyen alul, hogy azzal tudjuk szánkba venni a szent ostyát. Mikor kézbe kapjuk Krisztus Testét, oldalra kilépve, az oltár felé fordulva vegyük magunkhoz, ne a helyünkre menet futtában. Ha több áldoztató is szolgál, járuljunk a hozzánk közelebbihez, hogy minél egyszerűbb legyen visszajutni a helyünkre; és segítsük elő, hogy az áldoztatók egyszerre fejezhessék be az áldoztatást: álljunk át a másik sorba, ha szükséges.

A szentmise végén a bizonyos alkalmakkor felhangzó himnuszokat imádságként énekeljük, ezért nem szükséges vigyázzállásban állni, és kezünk is maradhat imára kulcsolva.

A szentmisének akkor van vége, amikor a záróének befejeződött. Ahogyan elkésni nem illik, úgy korábban elmenni sem. A záróének első versszakát állva, míg a többi versszakát - amennyiben a pap már kivonult - ülve énekeljük végig.

Újságot olvasni, rágógumit rágni, enni, inni, beszélgetni, nevetgélni, bökdösni a másikat, ásítozni, nyújtózkodni illetlenség, ezekre mielőbb tanítsuk meg gyermekeinket is.

A templomból kifelé menet - ahogyan azt bejövetelkor is tettük - tiszteletünk jeleként térdet (fejet) hajtunk.

A templom előtt barátokkal, szomszédokkal, ismerősökkel találkozhatunk. Milyen jó kicsit beszélgetni egymással! Ilyenkor - ha nagyon muszáj - már visszakapcsolhatjuk a mobiltelefonunkat...

Ez az általános "tudni illik", amiből az egészen kis gyermekekre természetesen jó néhány dolog nem vonatkozik. Elfogadott, természetes dolog a pár hónapos/éves kicsik halk hangicsálása, mozgolódása. Ha azonban sírós, vagy esetleg nagyon eleven lenne a hangulat, megvigasztalódhatnak az otthonról hozott, kabátzsebben elférő kedvenc macival, vagy ki lehet őket vinni egy kis sétára a templomkertbe. A zajt keltő, ill. nagyobb méretű játékokat azonban kerüljük. Ezeket hagyjuk otthon (vagy autónk csomagtartójában) még akkor is, ha ezért gyermekünk erőteljes nemtetszését fejezi ki.

Nekünk, felnőtteknek a feladatunk, hogy példamutatásunkon keresztül a gyermekek, az ifjúság megtanulja az Úrra figyelő magatartást. Természetesen "vis major"- helyzetek mindig előfordulhatnak, de - mint tudjuk - a kivétel erősíti a szabályt.






Szeressétek a templomot

Tudom, sok a gond és a baj,
és sokszor nagyon sok a bánat.
Mégis, mégis szeressétek,
szeressétek e drága házat:
szeressétek a templomot.

Sok értéktelen limlomot
elrabolt tőlünk ez az élet.
De légy áldott, hogy meghagyott
mi Istenünk, örökre Téged,
és meghagyta a templomot.

Szeressétek a templomot,
hol Ige szól és szál az ének,
s azoknak, kik el nem jöttek
mondjátok el: kik hisznek, élnek,
s Istenben bíznak szüntelen.

Mondjátok el: ki hűtelen,
s ki hitetlenül gyenge, gyáva,
az Isten szent, nagy seregében
azokra nincs szükségünk máma,
csak arra, kiben hit lobog!

Igen, lehet, hogy nagy dolog
mindent egy lapra tenni fel,
de higgyétek: ha Isten szól,
hogy induljunk, hát menni kell
hősen, erősen, biztosan.

Lehet, hogy nem jönnek sokan,
de aki jön az itt ne féljen,
annak a szívén tűz lobogjon,
annak a lelke lángban égjen
és mondja el mindenkinek:

Van egy hely, ahol nincs hideg,
van egy hely, ahol láng lobog,
van egy hely, ahol béke van,
van egy hely, ahol szív dobog,
s szeretet árad szüntelen.

Ne jöjjön, aki hűtelen,
de jöjjön, akinek van hite,
jöjjön boldogan, biztosan,
jöjjön Istenhez el ide
az ősök drága templomába.

És tegyen hitet itten állva,
hogy vérrel, könnyel és imával
és mindenekkel harcra szállva
és szembe nézve a halállal
megőrzi ezt a templomot!

Sok értéktelen limlomot
elrabolt tőlünk ez az élet,
de meghagyta a templomot.
A templomot ne hagyjátok,
a templomot szeressétek!
Szeressétek a templomot!

Csiha Kálmán

[/b]