December 6. -Szent Miklós
Krisztus után 245-ben Kis-Ázsiában, Patara városában született, egy gazdag család gyermekeként. Már gyermekkorában is történtek vele csodák. Alig kezdte el iskoláit, mikor Patara városában nagy járvány tört ki, és mint kisgyermek árvaságra jutott. Ezért a szüleitől örökölt hatalmas vagyonával érsek nagybátyjához Patara város kolostorába költözött. Az ő felügyelete mellett nevelkedett, s gyermekévei alatt megszerette a kolostori életet, majd iskoláinak befejeztével a papi hivatást választotta. Életét az emberiségnek és a gyerekek tanítására szentelte. Bárki kérte, mindig segített. Emberszeretete, segítőkészségének híre messze földre eljutott. Az emberek kezdték imáikba foglalni a nevét. 270-ben a Jeruzsálembe tartó zarándokúton történtek miatt a tengerészek védőszentjévé vált! A zarándokútról visszafelé tartva betért imádkozni Anatólia fővárosába, Myra városába, ahol legendás körülmények között püspökké választották. Egy lezüllött, eretnekké vált egyházmegye élére került, melyet nagy gonddal és erős hittel igazgatott. Mindenkivel jótékony volt, szerette és segítette az embereket.
Egy legenda szerint püspöksége idején Lyciában hatalmas éhínség tombolt. Szicíliában (ahol viszont bőséges volt a termés) ekkor egy kereskedő olyan álmot látott, hogy menjen Myrába, s adja el ott terményeit. Mikor felébredt, rádöbbent, hogy mindez nemcsak álom volt, hiszen tenyerében három aranyat talált előlegként. Elhajózott tehát Myrába, ahol a város jótékony püspöke felvásárolta tőle rakományát, s szétosztotta a szegények között.
Szent Miklós alakjában a fennmaradt legendakincs (elsősorban a Legenda Aurea = Arany Legenda) és a keleti (görög és orosz) egyház hagyományai alapján valószínűleg több szentéletű férfiú alakja keveredik össze.
52 évig volt püspök. Az évek alatt a szeretete, a gyerekekkel, emberekkel való törődése miatt annyira megszerették, hogy nem csak püspöküknek, de még vezetőjüknek is tartottak. Vagyonát a gyerekek és az emberek megsegítésére fordította. Egyszerű emberként élt a nép között, miközben tanított és szeretetet hirdetett. Éhínség idején a teljes egyházi vagyont a nép étkeztetésére fordította, amiért szembe került az egyházzal, halála után ezért az engedetlenségért egy időre ki is tagadták az Egyházból! Minden este órákig sétált a városka utcáin, beszélgetett az emberekkel, figyelt a gondjaikra. Így történt a legendáját alkotó eset is: A kolostor szomszédságában élt egy elszegényedett nemes ember, aki úgy elnyomorodott, hogy betévő falatra is alig jutott. Három férjhez menés előtt álló lánya azon vitatkozott egy este, hogy melyikük adja el magát rabszolgának, hogy tudjon segíteni a családon, és hogy a másik férjhez tudjon menni. Ekkor ért a nyitott ablak alá Miklós püspök, és meghallotta az alkut. Visszasietett a templomba, egy marék aranyat kötött keszkenőjébe, és bedobta az ablakon. A lányok azt hitték csoda történt. Majd egy év múlva ugyanebben az időben még egy keszkenő aranyat dobott be a második lánynak. Kisiettek, mert lépteket hallottak az ablak alól, s akkor látták, hogy egy piros ruhás öregember siet el a sötétben. Harmadik évben ezen a napon nagyon hideg volt, és zárva találta az ablakot. Ekkor felmászott a sziklaoldalban épült ház tetejére, és a nyitott tűzhely kéményén dobta be az aranyat. A legkisebb lány éppen ekkor tette harisnyáját a kandallószerű tűzhelybe száradni, és az pont bele esett. Az ismeretlen jótevőről kezdték azt hinni - mivel mindig ilyenkor télen történtek ezek a csodák -, hogy maga a Télapó jön el ezekkel az ajándékokkal. Az idő folyamán mégis kitudódott a titok, hogy a jótevő maga Miklós püspök. Ugyanis a legkisebb lánynak bedobott aranyban volt egy olyan darab, amit a helyi aranykereskedő előzőleg adományozott Miklós püspöknek egy szerencsés üzletet követően. Ezt felismerve, már mindenki tudta, hogy ki a titokzatos segítő! De kiderült ez abból is, hogy december 5-én a névnapja előestéjén a hideg idő beköszöntével rendszeresen megajándékozta a gyerekeket mindenféle édességgel. Ezért az adakozásaiért a nép elnevezte " Noel Baba" -nak, ami azt jelenti " Ajándékozó Apa" (Csodatételei közt emlegetik három ártatlanul halálra ítélt ifjú megmentését, valamint három megölt gyermek feltámasztását, akiket egy mészáros megölt, majd tetemüket egy hordóba rejtette.) A keresztényüldözések alatt őt is elfogták, éheztették, kínozták, de kivégezni nem merték. Fogságából végül kiszabadult, hosszú, békés öregkort ért meg. A legenda szerint lelkét (326-ban) angyalok vitték végső nyughelyére, ahol egy tiszta forrás eredt. Ebből a tiszta forrásból áradó szeretettel küldi legendája a mai gyerekekhez utódát, a Mikulást. Demre közepén fekszik a Szt. Miklós templom. Mellette a sírhelye, amely 1956-ban ásatások során került elő. A Myra-folyó teljesen betakarta homokkal, ma 3 méterrel a felszín alatt van. 1087-ben olasz tengerészek a sírt feltörték, és elrabolták Szt. Miklós csontvázát. Sietségükben néhány csontot ott felejtettek, amelyet ma Antalyában őriznek. Már a 4. sz.-ban állt ezen a helyen a templom, de a mai Szt. Miklós templom a 7. sz.-ban épült. A 9. és a 11. sz.-ban megrongálódott a keresztény és arab tengeri háborúban. A 11. sz. végén helyre lett állítva. A ma látható mozaikok abból az időből származnak. 1860-ban az orosz cár, Anna Galidscha megújította. A Szt. Miklós sírján látható rongálás az olasz tengerészek 1087-es műve, amikor a csontok egy részét és a sírban levő ereklyéket Bariba vitték, ahol ma is őrzik ezeket. A rablás célja az volt, hogy a tengerészek védőszentjének maradványai olasz földre kerüljenek, ezáltal a védőszent nagyobb védelmet biztosít hajózásaik során.
Tisztelete a bizánci, majd a kopt egyházban bontakozott ki a hatodik században - azóta ülik temetése emléknapját december 6-án -, majd átterjedt Itáliába is. Ereklyéinek az olasz Bari városába vitele után, 1087-ben vált valóban egyetemes szentté. Szent Miklós volt tehát a Mikulás-figura atyja, akinek nevében szerte a világon megajándékozzák a gyermekeket.
Egy legenda szerint püspöksége idején Lyciában hatalmas éhínség tombolt. Szicíliában (ahol viszont bőséges volt a termés) ekkor egy kereskedő olyan álmot látott, hogy menjen Myrába, s adja el ott terményeit. Mikor felébredt, rádöbbent, hogy mindez nemcsak álom volt, hiszen tenyerében három aranyat talált előlegként. Elhajózott tehát Myrába, ahol a város jótékony püspöke felvásárolta tőle rakományát, s szétosztotta a szegények között.
Szent Miklós alakjában a fennmaradt legendakincs (elsősorban a Legenda Aurea = Arany Legenda) és a keleti (görög és orosz) egyház hagyományai alapján valószínűleg több szentéletű férfiú alakja keveredik össze.
52 évig volt püspök. Az évek alatt a szeretete, a gyerekekkel, emberekkel való törődése miatt annyira megszerették, hogy nem csak püspöküknek, de még vezetőjüknek is tartottak. Vagyonát a gyerekek és az emberek megsegítésére fordította. Egyszerű emberként élt a nép között, miközben tanított és szeretetet hirdetett. Éhínség idején a teljes egyházi vagyont a nép étkeztetésére fordította, amiért szembe került az egyházzal, halála után ezért az engedetlenségért egy időre ki is tagadták az Egyházból! Minden este órákig sétált a városka utcáin, beszélgetett az emberekkel, figyelt a gondjaikra. Így történt a legendáját alkotó eset is: A kolostor szomszédságában élt egy elszegényedett nemes ember, aki úgy elnyomorodott, hogy betévő falatra is alig jutott. Három férjhez menés előtt álló lánya azon vitatkozott egy este, hogy melyikük adja el magát rabszolgának, hogy tudjon segíteni a családon, és hogy a másik férjhez tudjon menni. Ekkor ért a nyitott ablak alá Miklós püspök, és meghallotta az alkut. Visszasietett a templomba, egy marék aranyat kötött keszkenőjébe, és bedobta az ablakon. A lányok azt hitték csoda történt. Majd egy év múlva ugyanebben az időben még egy keszkenő aranyat dobott be a második lánynak. Kisiettek, mert lépteket hallottak az ablak alól, s akkor látták, hogy egy piros ruhás öregember siet el a sötétben. Harmadik évben ezen a napon nagyon hideg volt, és zárva találta az ablakot. Ekkor felmászott a sziklaoldalban épült ház tetejére, és a nyitott tűzhely kéményén dobta be az aranyat. A legkisebb lány éppen ekkor tette harisnyáját a kandallószerű tűzhelybe száradni, és az pont bele esett. Az ismeretlen jótevőről kezdték azt hinni - mivel mindig ilyenkor télen történtek ezek a csodák -, hogy maga a Télapó jön el ezekkel az ajándékokkal. Az idő folyamán mégis kitudódott a titok, hogy a jótevő maga Miklós püspök. Ugyanis a legkisebb lánynak bedobott aranyban volt egy olyan darab, amit a helyi aranykereskedő előzőleg adományozott Miklós püspöknek egy szerencsés üzletet követően. Ezt felismerve, már mindenki tudta, hogy ki a titokzatos segítő! De kiderült ez abból is, hogy december 5-én a névnapja előestéjén a hideg idő beköszöntével rendszeresen megajándékozta a gyerekeket mindenféle édességgel. Ezért az adakozásaiért a nép elnevezte " Noel Baba" -nak, ami azt jelenti " Ajándékozó Apa" (Csodatételei közt emlegetik három ártatlanul halálra ítélt ifjú megmentését, valamint három megölt gyermek feltámasztását, akiket egy mészáros megölt, majd tetemüket egy hordóba rejtette.) A keresztényüldözések alatt őt is elfogták, éheztették, kínozták, de kivégezni nem merték. Fogságából végül kiszabadult, hosszú, békés öregkort ért meg. A legenda szerint lelkét (326-ban) angyalok vitték végső nyughelyére, ahol egy tiszta forrás eredt. Ebből a tiszta forrásból áradó szeretettel küldi legendája a mai gyerekekhez utódát, a Mikulást. Demre közepén fekszik a Szt. Miklós templom. Mellette a sírhelye, amely 1956-ban ásatások során került elő. A Myra-folyó teljesen betakarta homokkal, ma 3 méterrel a felszín alatt van. 1087-ben olasz tengerészek a sírt feltörték, és elrabolták Szt. Miklós csontvázát. Sietségükben néhány csontot ott felejtettek, amelyet ma Antalyában őriznek. Már a 4. sz.-ban állt ezen a helyen a templom, de a mai Szt. Miklós templom a 7. sz.-ban épült. A 9. és a 11. sz.-ban megrongálódott a keresztény és arab tengeri háborúban. A 11. sz. végén helyre lett állítva. A ma látható mozaikok abból az időből származnak. 1860-ban az orosz cár, Anna Galidscha megújította. A Szt. Miklós sírján látható rongálás az olasz tengerészek 1087-es műve, amikor a csontok egy részét és a sírban levő ereklyéket Bariba vitték, ahol ma is őrzik ezeket. A rablás célja az volt, hogy a tengerészek védőszentjének maradványai olasz földre kerüljenek, ezáltal a védőszent nagyobb védelmet biztosít hajózásaik során.
Tisztelete a bizánci, majd a kopt egyházban bontakozott ki a hatodik században - azóta ülik temetése emléknapját december 6-án -, majd átterjedt Itáliába is. Ereklyéinek az olasz Bari városába vitele után, 1087-ben vált valóban egyetemes szentté. Szent Miklós volt tehát a Mikulás-figura atyja, akinek nevében szerte a világon megajándékozzák a gyermekeket.
December 7. - Szent Ambrus
AMBRUS Trierben született 340 körül, családja Rómából származott. Atyja birodalmi tisztviselő volt: Gallia praetori prefektúrájának a vezetője. Édesanyja, egy csodálatraméltó keresztény asszony férje halála után három gyermekével - két fiúval és egy leánnyal - Rómában telepedett meg, és Liberius pápa kezéből vette át a fátylat, annak jeleként, hogy özvegyen egészen Istennek szenteli az életét.
Ambrus gyermek- és ifjúkora arisztokratikus, de fegyelmezett környezetben zajlott le. Irodalmi és jogi tanulmányokat folytatott, hogy a birodalom tisztviselői karában kapjon helyet. Előmenetele gyors és ragyogó volt, harminc évesen a birodalmi főváros, Milánó prefektusa, azaz kormányzója lett. Erkölcsi érzéke és határozottsága következtében rendet is teremtett a városban.
Még nem volt megkeresztelte, amikor kissé szokatlan módon püspökké választották: egy püspökválasztás során a város katolikusai és ariánusai között zavargások támadtak, és ő Milano prefektusaként a rend fenntartása érdekében vonult a helyszínre. Ekkor a nép, egy gyermek bekiabálására közfelkiáltással "hirtelen" püspökké választotta, s az akkor még meg sem keresztelt harminchárom éves ifjú azonnal felvette a keresztséget, majd pappá, s egy héttel később püspökké szentelték.
Kiváló egyházi szónok vált belőle, aki a felebaráti szeretetet hirdette, beszédeit tömegek hallgatták, szónoklatainak hatása alatt tért meg, keresztelkedett meg és kezdett új életet Szent Ágoston. Himnuszaiban a mélységes hit egyszerű kifejezési módban jelenik meg, költészete új műfajt teremtő és messzire ható volt.
A legenda szerint - amely nyomán később a méhészek védőszentjévé lett - Ambrust még csecsemőkorában egy méhraj zúgta körül, amint a ház udvarán pihent. A méhek rátelepedtek a bölcsőjére, s teljesen ellepték a gyermeket, még a szájába is bemásztak, mintha csak szőlőfürt lett volna, amelyből a méhek nektárt szívnak. Anyja rémülten kiáltott föl: "Ha ez a gyermek életben marad, nagy ember lesz belőle!" De a kicsi Ambrust egyetlen méhecske sem szúrta meg és semmi baja sem esett. Édesanyja jóslata pedig bevált: a gyermekből valóban nagy ember, püspök, és remek szónok lett, ezért is nevezték őt mézajkú prédikátornak.
Ambrus gyermek- és ifjúkora arisztokratikus, de fegyelmezett környezetben zajlott le. Irodalmi és jogi tanulmányokat folytatott, hogy a birodalom tisztviselői karában kapjon helyet. Előmenetele gyors és ragyogó volt, harminc évesen a birodalmi főváros, Milánó prefektusa, azaz kormányzója lett. Erkölcsi érzéke és határozottsága következtében rendet is teremtett a városban.
Még nem volt megkeresztelte, amikor kissé szokatlan módon püspökké választották: egy püspökválasztás során a város katolikusai és ariánusai között zavargások támadtak, és ő Milano prefektusaként a rend fenntartása érdekében vonult a helyszínre. Ekkor a nép, egy gyermek bekiabálására közfelkiáltással "hirtelen" püspökké választotta, s az akkor még meg sem keresztelt harminchárom éves ifjú azonnal felvette a keresztséget, majd pappá, s egy héttel később püspökké szentelték.
Kiváló egyházi szónok vált belőle, aki a felebaráti szeretetet hirdette, beszédeit tömegek hallgatták, szónoklatainak hatása alatt tért meg, keresztelkedett meg és kezdett új életet Szent Ágoston. Himnuszaiban a mélységes hit egyszerű kifejezési módban jelenik meg, költészete új műfajt teremtő és messzire ható volt.
A legenda szerint - amely nyomán később a méhészek védőszentjévé lett - Ambrust még csecsemőkorában egy méhraj zúgta körül, amint a ház udvarán pihent. A méhek rátelepedtek a bölcsőjére, s teljesen ellepték a gyermeket, még a szájába is bemásztak, mintha csak szőlőfürt lett volna, amelyből a méhek nektárt szívnak. Anyja rémülten kiáltott föl: "Ha ez a gyermek életben marad, nagy ember lesz belőle!" De a kicsi Ambrust egyetlen méhecske sem szúrta meg és semmi baja sem esett. Édesanyja jóslata pedig bevált: a gyermekből valóban nagy ember, püspök, és remek szónok lett, ezért is nevezték őt mézajkú prédikátornak.
DECEMBER 8. - SZŰZ MÁRIA SZEPLŐTELEN FOGANTATÁSA
Képünkön Murillo: Mária szeplőtelen fogantatása című festménye látható
Hitünk szerint Mária, Jézus anyja különleges kegyelem által soha nem követett el bűnt, mivel Isten eleve megóvta őt az áteredő bűn hatásától. Ezt a tökéletes védettséget nevezzük szeplőtelen fogantatásnak. E megfogalmazás negatív jellege mellett az egyház valami fontosat, nevezetesen Mária különleges szentségét akarta kifejezni. Életének első pillanatától kezdve a szentség különleges ragyogása gazdagította Máriát - nyilatkozta róla a II. vatikáni zsinat (Lumen gentium 56). A keletiek a "panagia" görög szót használják Máriával kapcsolatban, mely az egészen szent életre utal. Ez a hit az egyházban egy nagyon ősi hagyományon alapszik, mely valójában a Szentírásra támaszkodik, ahol Gábor angyal így köszönti Máriát: "Üdvöz légy, kegyelemmel teljes!" (Lk 1,28).
Jóllehet a hagyomány "egészen szent"-nek nevezi Máriát, a teológusok mégis feltették kérdéseiket. Elsőnek azt, hogy ha Jézus az egész világ megváltója, melynek Mária is a tagja, még ha ő egészen szent is, hogyan lehet Jézus az ő számára is megváltó? Sem Szent Bernát, sem Aquinói Szent Tamás, sem Szent Bonaventúra nem tudta ezt a látszólagos ellentmondást feloldani. A 13. század jelentős skót teológusa, a doctor subtilis címet kiérdemelt Duns Scotus (1265-1308) talált erre megoldást, amikor kifejtette, hogy Mária a Fia révén elővételezett megváltásban részesült. Ettől kezdve Scotus a doctor marianus tiszteletcímet is megérdemelte. Végül is ezt a megfogalmazást ismerte el az egyház, amikor másfél évszázada, 1854. december 8-án az Ineffabilis Deus kezdetű apostoli konstitúció bullájában Boldog IX. Piusz pápa kifejtette: "A kimondhatatlan Isten egyszülött Fiának kezdettől fogva és a századok előtt anyát választott. Csodálatosan elhalmozta őt mindenféle égi kegyelmi ajándék bőségével, hogy ő a bűn minden szennyétől mindig teljesen mentesen és teljes valójában szépen és tökéletesen, az ártatlanság és a szentség teljességének példáját nyújtotta, teljesen mentes lévén még az áteredő bűn szennyétől is" (DH 2800-2801). Ezután a pápa kimondta a hittételt: "A Boldogságos Szűz Mária fogantatásának első pillanatában, a mindenható Isten egyedülálló kegyelméből és különleges kegyéből, az emberi nem Üdvözítőjének, Jézus Krisztusnak érdemeire való tekintettel, az áteredő bűnnek minden szennyétől eleve megőrizve mentes volt." (DH 2803) A Szent Péter bazilika kupoláján még ma is láthatóak azok a bádogfülek, amelyekre gyertyákat erősítettek, és így világították meg a kihirdetés napjának estéjén a katolicizmus központi templomát.
Az ünnepélyes formula kihirdetése előtt azonban már kétszáz évvel a szicíliai Palermo városa, melynek a fő patrónusa a Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatása, már hivatalosan kérte a Szentszéket a dogma kimondására. 1850-ben a szicíliai püspöki kar IX. Piusz kérdésére válaszolva kijelentette, hogy a kihirdetendő dogma a Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatásáról mindig is a szicíliai keresztények hitének és jámbor hagyományai örökségének teljes és elidegeníthetetlen részéhez tartozott. II. János Pál pápa ez év októberében levelet intézett Salvatore de Giorgi palermói érsekhez, a szicíliai püspöki konferencia elnökéhez, és lelki közelségéről biztosította a Szicíliában élő katolikusokat, akik az évforduló kapcsán egyesülnek Róma püspökével.
Négy évvel később, 1858. február 11-én - mintegy a dogma kihirdetésének az igazolására - egy tizennégy éves francia parasztlány, a teológiai kérdésekben teljesen járatlan Bernadette Soubirous a Lourdes melletti Gave folyó közelében lévő barlang oldalában egy ragyogó fényességű asszonyalakot látott, aki neki így mutatkozott be: "Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás" (Que soy era Immaculada Concepcion). 2004. augusztus 15-én azért látogatott el II. János Pál pápa a közismert francia kegyhelyre, hogy emlékeztessen e hittétel jelentőségére és aktualitására. Magyarországon pedig Prohászka Ottokár, székesfehérvári püspök emlékeztetett arra, hogy hagyományosan a "Pázmány-egyetem alapszabályai megkívánják, hogy tanárok s tanítványok készek legyenek a szeplőtelen fogantatásért síkra szállni".
Milyen értelmet ad az egyház a szeplőtelen fogantatás dogmájának? Máriát úgy állítja a keresztény hívek elé, mint akiben az Isten által elgondolt tökéletes emberség megvalósult. A példa nem egy hős vagy egy kiváló tudós, hanem egy fiatal leány, aki egyszer s mindenkorra kimondta az igent Isten előtt, mindvégig hűséges maradt az ő szavához és Fiában való hite még a szenvedés legnehezebb órájában sem ingott meg.
Jóllehet a hagyomány "egészen szent"-nek nevezi Máriát, a teológusok mégis feltették kérdéseiket. Elsőnek azt, hogy ha Jézus az egész világ megváltója, melynek Mária is a tagja, még ha ő egészen szent is, hogyan lehet Jézus az ő számára is megváltó? Sem Szent Bernát, sem Aquinói Szent Tamás, sem Szent Bonaventúra nem tudta ezt a látszólagos ellentmondást feloldani. A 13. század jelentős skót teológusa, a doctor subtilis címet kiérdemelt Duns Scotus (1265-1308) talált erre megoldást, amikor kifejtette, hogy Mária a Fia révén elővételezett megváltásban részesült. Ettől kezdve Scotus a doctor marianus tiszteletcímet is megérdemelte. Végül is ezt a megfogalmazást ismerte el az egyház, amikor másfél évszázada, 1854. december 8-án az Ineffabilis Deus kezdetű apostoli konstitúció bullájában Boldog IX. Piusz pápa kifejtette: "A kimondhatatlan Isten egyszülött Fiának kezdettől fogva és a századok előtt anyát választott. Csodálatosan elhalmozta őt mindenféle égi kegyelmi ajándék bőségével, hogy ő a bűn minden szennyétől mindig teljesen mentesen és teljes valójában szépen és tökéletesen, az ártatlanság és a szentség teljességének példáját nyújtotta, teljesen mentes lévén még az áteredő bűn szennyétől is" (DH 2800-2801). Ezután a pápa kimondta a hittételt: "A Boldogságos Szűz Mária fogantatásának első pillanatában, a mindenható Isten egyedülálló kegyelméből és különleges kegyéből, az emberi nem Üdvözítőjének, Jézus Krisztusnak érdemeire való tekintettel, az áteredő bűnnek minden szennyétől eleve megőrizve mentes volt." (DH 2803) A Szent Péter bazilika kupoláján még ma is láthatóak azok a bádogfülek, amelyekre gyertyákat erősítettek, és így világították meg a kihirdetés napjának estéjén a katolicizmus központi templomát.
Az ünnepélyes formula kihirdetése előtt azonban már kétszáz évvel a szicíliai Palermo városa, melynek a fő patrónusa a Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatása, már hivatalosan kérte a Szentszéket a dogma kimondására. 1850-ben a szicíliai püspöki kar IX. Piusz kérdésére válaszolva kijelentette, hogy a kihirdetendő dogma a Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatásáról mindig is a szicíliai keresztények hitének és jámbor hagyományai örökségének teljes és elidegeníthetetlen részéhez tartozott. II. János Pál pápa ez év októberében levelet intézett Salvatore de Giorgi palermói érsekhez, a szicíliai püspöki konferencia elnökéhez, és lelki közelségéről biztosította a Szicíliában élő katolikusokat, akik az évforduló kapcsán egyesülnek Róma püspökével.
Négy évvel később, 1858. február 11-én - mintegy a dogma kihirdetésének az igazolására - egy tizennégy éves francia parasztlány, a teológiai kérdésekben teljesen járatlan Bernadette Soubirous a Lourdes melletti Gave folyó közelében lévő barlang oldalában egy ragyogó fényességű asszonyalakot látott, aki neki így mutatkozott be: "Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás" (Que soy era Immaculada Concepcion). 2004. augusztus 15-én azért látogatott el II. János Pál pápa a közismert francia kegyhelyre, hogy emlékeztessen e hittétel jelentőségére és aktualitására. Magyarországon pedig Prohászka Ottokár, székesfehérvári püspök emlékeztetett arra, hogy hagyományosan a "Pázmány-egyetem alapszabályai megkívánják, hogy tanárok s tanítványok készek legyenek a szeplőtelen fogantatásért síkra szállni".
Milyen értelmet ad az egyház a szeplőtelen fogantatás dogmájának? Máriát úgy állítja a keresztény hívek elé, mint akiben az Isten által elgondolt tökéletes emberség megvalósult. A példa nem egy hős vagy egy kiváló tudós, hanem egy fiatal leány, aki egyszer s mindenkorra kimondta az igent Isten előtt, mindvégig hűséges maradt az ő szavához és Fiában való hite még a szenvedés legnehezebb órájában sem ingott meg.
December 8. - Hild József születésnapja
Hild József (Pest, 1789. dec. 8. - Pest, 1867. márc. 6.): építőmester. Apja, ~ János mellett tanult, majd Ch. Moreau tanítványa volt valószínűleg Bécsben és Kismartonban is. Apja halála után átvette az ő iparát. 1816-ban Itáliába utazott, s mintegy három évig Milánóban, Firenzében, Nápolyban és Rómában tartózkodott. Hazatérve a legtöbbet foglalkoztatott pesti építőmester lett. Pesten több mint 900 építkezése volt, s ezek közül több száz ma is áll. Klasszicista stílusa nagymértékben hozzájárult a reformkori Pest egész arculatának kialakításához. Külön kiemelhetők a mai Roosevelt téren emelt épületei, köztük a II. világháború után lebontott Lloyd-palota, a pesti Kereskedők Háza. Utóbb, 1860 körül stílusa a romantikus historizmus felé fordult. Munkájának nagy része magánmegbízásból adódott (Gross-ház József tér 1. sz.; Károlyi-Trattner-ház: Petőfi S. u. 3.; Derra-ház: József Attila u. és Október 6. u. sarok; Tänzer-ház: Akadémia u. és Arany János u. sarok; Marczibányi-ház Zrinyi u. és Október 6. u. sarok stb.). Vidéki kastélyai, hűvösvölgyi nyaralóvillái (Teleki-kastély Gyömrőn; a Hild-villa, Budakeszi út 38.; Csendilla, Budakeszi út 73. stb.) nemes ízlésű, művészi alkotások. Fő művei mégis a rá maradt vagy rá bízott nagyméretű egyházi építkezések voltak. Legjelentősebb ezek között a Páckh János által félbehagyott esztergomi főszékesegyház áttervezése és megépítése (1840-től). Legegyénibb az egri székesegyház (1830-1837). Az azóta többször is átépített ceglédi ref. templom szintén az ő alkotása volt, s az ő tervei szerint kezdték építeni a bp.-i Bazilikát is.
Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon
December 11. - Pattantyús-Ábrahám Géza születésnapja
“A mérnöki hivatás felelősségteljes gyakorlásához az alapos szaktudáson felül széles látókörre, erkölcsi érzékkel párosult jellemerőre és felelősségtudásra van szükség”
Kossuth-díjas akadémikus professzor, a gépészet egyik legkiemelkedőbb egyénisége, nemzetközileg elismert tudós, az emelőgépek, a szállítóberendezések, az áramlástechnikai gépek továbbfejlesztője.
A gépek szinte áttekinthetetlen sokaságának rendszerezője, mérnöknemzedékek nagy tanítója, nevelője, a magyarországi gépészeti szakirodalom gazdagítója, sokoldalúan képzett, művelt közéleti ember - 1885. december 11-én született Selmecbányán. Édesapja dr. Pattantyús-Ábrahám Márton orvos, aki sokat tett a gümőkor elleni küzdelem érdekében. Édesanyja Pöschl Ilona, a neves selmecbányai akadémiai professzornak, Pöschl Edének a lánya.
Pattantyús-Ábrahám Géza Budapesten, a katolikus főgimnáziumban érettségizett 1903-ban jeles eredménnyel, majd a budapesti József Műegyetemen 1907-ben szerzett kitűnő minősítésű gépészmérnöki oklevelet. Ekkor Zipernowsky Károly professzor mellé került tanársegédnek a műegyetem I. sz. elektrotechnikai tanszékére. 1910-ben Ganz- ösztöndíjjal kétszáz napos külföldi tanulmányutat tett Németországban, Angliában, Amerikában, Kanadában és Belgiumban, ahol a villamos üzemű vasgyárakat és erőműveket tanulmányozta. Hazatérése után, 1911-ben benyújtotta az "Elektromos hengerjáratok üzemének vizsgálata gyorsulások alapján" című doktori értekezését, amellyel 1912-ben megszerezte a doktori címet.
Magyarországon elismert szaktekintély volt, aki a gépészeti szak minden ágában otthonosan mozgott. Sajnos munkáiból csak kevés jelent meg idegen nyelven, így a külföldi hivatkozások nem állnak arányban azzal a sok és szellemes megoldással, újszerű tárgyalásmóddal és gyakran új elmélettel, amelyet alkotott. Ennek ellenére a dugattyús szivattyúk légüstjének méretezésére kidolgozott eljárását világszerte elismerő nyilatkozatokkal fogadták, és a szakirodalom az ő nevével fémjelezve Pattantyús-módszernek nevezte el.
Külön említést érdemel Pattantyús professzornak a magyar műszaki irodalom és műszaki nyelv érdekében kifejtett ténykedése. 1928 és 1954 között a "Technika", majd a "Magyar Technika" c. folyóirat szerkesztője volt. Az ő szerkesztésében jelent meg a kétkötetes "Gépészeti zsebkönyv", mely hatalmas sikert aratott. Úttörő munkájának elismeréseként róla kapta nevét az 1960 óta megjelent "Gépész- és Villamosmérnökök Kézikönyve", melynek szerkesztését még ő kezdte meg 1954-ben. Ő szerkesztette a Mérnöki Továbbképző Intézet kiadványai közül a gépészeti jellegűeket 1941- 1949 között, "A Műegyetemi Közlemények" c. idegen nyelvű kiadvány egyik szerkesztője volt 1947- 1949 között, majd ő szerkesztette tanszékének közleményeit 1949-től haláláig. E tevékenységével is egész mérnökgenerációkat nevelt műszaki szakírókká.
Egyetemi tanársága előtt mint tervező gépész- és villamosmérnök tűnt ki. Számos kisebb magyar város és község villamosítása az ő nevéhez főződik (Jánosháza, Izsák, Sümeg stb.). Sokat foglalkozott a hajdúszoboszlói földgáz hasznosításával, számtalan személy-, teherfelvonót és darut tervezett, majd vezette ezek gyártását (Országház, Lillafüredi Palotaszálló, ferencvárosi kikötő stb.). Egyetemi tanársága idején főleg öntöző szivattyútelepekről (Hódmezővásárhely, Tiszalök stb.) és a MÁVAG, ill. a Ganz-gyár szivattyúiról készített szakvéleményeket. Kutatásokat végzett vízemelő koson, légnyomásos mamutszivattyún, vízsugárszivattyún, foglalkozott szivattyúkisminta-mérésekkel, kavitációs méréssel, pneumatikus szállítással, turbinaszívócsövek kialakításával és azok méréseivel, ugyanakkor évekig volt Budapesten felvonószakértő.
Oktatási módszereire jellemző a feladat megszerettetése, hallgatóinak és fiatal munkatársainak szeretete, az irántuk érzett hit, bizalom, a tanítványok munkáinak folyamatos ellenőrzése, számonkérése, ugyanakkor türelem a hibáikkal szemben. A tanítványaihoz és a munkatársakhoz való viszonya a lehető legközvetlenebb volt. Nevelőmunkájához minden alkalmat megragadott: fehér asztalnál, diákkollégiumok látogatása során, szerkesztői tevékenysége közben, a sporton át a zenekarban szinte mindenütt folyt agytorna. Sporttevékenysége is tükrözi szakmai sokoldalúságát: jól vívott, jól lőtt célba, úszott, teniszezett. Tanárelnöke volt a Műegyetemi Zenekarnak, majd a Műegyetemi Sportrepülő Egyesületnek - mindkettő az ő vezetésével érkezett a csúcshoz.
Nagyon szerette a humort, főként a szellemes, akár kétértelmű műszaki jellegű poénokat versben, prózában, rajzban. Ő volt az egyik fővédnöke az 1939-es Vicinális Dugóhúzó c. vidám egyetemi kötetnek.
A Műegyetem legendás professzoráról számos anekdota kering. Az egyik legkedvesebb:
Az utcán posztoló rendőr arra lesz figyelmes, hogy késő este, a Műegyetem kerítésén sorra másznak át hallgatóforma fiatalemberek. A rendőr kérdésére mindegyik így védekezik: — A Patyi bácsinál vizsgáztam. Amikor úgy éjfél felé egy idős úr is igyekszik kifelé a kerítésen át, a rendőr dühösen rászól: — Remélem, nem azt akarja mondani, hogy maga is a Patyi bácsinál vizsgázott. — Nem kérem, én vagyok a Patyi bácsi.
Munkája elismeréseként 1952-ben Kossuth-díjat kapott - a szárnylapátos szivattyúk kavitációs kutatásaiért; 1954-ben "Az oktatásügy kiváló dolgozója" jelvényt, 1955-ben pedig "Munkaérdemrend" kitüntetést kapott; a halála előtti napon még személyesen vette át "A Munka Vörös Zászló Érdemrendje" kitüntetést.
1956. szeptember 29-én halt meg, ő volt az egyik utolsó, kimagasló alakja annak a gépészmérnöktípusnak, aki még otthon érezte magát mindenütt a gépek birodalmában.
Kossuth-díjas akadémikus professzor, a gépészet egyik legkiemelkedőbb egyénisége, nemzetközileg elismert tudós, az emelőgépek, a szállítóberendezések, az áramlástechnikai gépek továbbfejlesztője.
A gépek szinte áttekinthetetlen sokaságának rendszerezője, mérnöknemzedékek nagy tanítója, nevelője, a magyarországi gépészeti szakirodalom gazdagítója, sokoldalúan képzett, művelt közéleti ember - 1885. december 11-én született Selmecbányán. Édesapja dr. Pattantyús-Ábrahám Márton orvos, aki sokat tett a gümőkor elleni küzdelem érdekében. Édesanyja Pöschl Ilona, a neves selmecbányai akadémiai professzornak, Pöschl Edének a lánya.
Pattantyús-Ábrahám Géza Budapesten, a katolikus főgimnáziumban érettségizett 1903-ban jeles eredménnyel, majd a budapesti József Műegyetemen 1907-ben szerzett kitűnő minősítésű gépészmérnöki oklevelet. Ekkor Zipernowsky Károly professzor mellé került tanársegédnek a műegyetem I. sz. elektrotechnikai tanszékére. 1910-ben Ganz- ösztöndíjjal kétszáz napos külföldi tanulmányutat tett Németországban, Angliában, Amerikában, Kanadában és Belgiumban, ahol a villamos üzemű vasgyárakat és erőműveket tanulmányozta. Hazatérése után, 1911-ben benyújtotta az "Elektromos hengerjáratok üzemének vizsgálata gyorsulások alapján" című doktori értekezését, amellyel 1912-ben megszerezte a doktori címet.
Magyarországon elismert szaktekintély volt, aki a gépészeti szak minden ágában otthonosan mozgott. Sajnos munkáiból csak kevés jelent meg idegen nyelven, így a külföldi hivatkozások nem állnak arányban azzal a sok és szellemes megoldással, újszerű tárgyalásmóddal és gyakran új elmélettel, amelyet alkotott. Ennek ellenére a dugattyús szivattyúk légüstjének méretezésére kidolgozott eljárását világszerte elismerő nyilatkozatokkal fogadták, és a szakirodalom az ő nevével fémjelezve Pattantyús-módszernek nevezte el.
Külön említést érdemel Pattantyús professzornak a magyar műszaki irodalom és műszaki nyelv érdekében kifejtett ténykedése. 1928 és 1954 között a "Technika", majd a "Magyar Technika" c. folyóirat szerkesztője volt. Az ő szerkesztésében jelent meg a kétkötetes "Gépészeti zsebkönyv", mely hatalmas sikert aratott. Úttörő munkájának elismeréseként róla kapta nevét az 1960 óta megjelent "Gépész- és Villamosmérnökök Kézikönyve", melynek szerkesztését még ő kezdte meg 1954-ben. Ő szerkesztette a Mérnöki Továbbképző Intézet kiadványai közül a gépészeti jellegűeket 1941- 1949 között, "A Műegyetemi Közlemények" c. idegen nyelvű kiadvány egyik szerkesztője volt 1947- 1949 között, majd ő szerkesztette tanszékének közleményeit 1949-től haláláig. E tevékenységével is egész mérnökgenerációkat nevelt műszaki szakírókká.
Egyetemi tanársága előtt mint tervező gépész- és villamosmérnök tűnt ki. Számos kisebb magyar város és község villamosítása az ő nevéhez főződik (Jánosháza, Izsák, Sümeg stb.). Sokat foglalkozott a hajdúszoboszlói földgáz hasznosításával, számtalan személy-, teherfelvonót és darut tervezett, majd vezette ezek gyártását (Országház, Lillafüredi Palotaszálló, ferencvárosi kikötő stb.). Egyetemi tanársága idején főleg öntöző szivattyútelepekről (Hódmezővásárhely, Tiszalök stb.) és a MÁVAG, ill. a Ganz-gyár szivattyúiról készített szakvéleményeket. Kutatásokat végzett vízemelő koson, légnyomásos mamutszivattyún, vízsugárszivattyún, foglalkozott szivattyúkisminta-mérésekkel, kavitációs méréssel, pneumatikus szállítással, turbinaszívócsövek kialakításával és azok méréseivel, ugyanakkor évekig volt Budapesten felvonószakértő.
Oktatási módszereire jellemző a feladat megszerettetése, hallgatóinak és fiatal munkatársainak szeretete, az irántuk érzett hit, bizalom, a tanítványok munkáinak folyamatos ellenőrzése, számonkérése, ugyanakkor türelem a hibáikkal szemben. A tanítványaihoz és a munkatársakhoz való viszonya a lehető legközvetlenebb volt. Nevelőmunkájához minden alkalmat megragadott: fehér asztalnál, diákkollégiumok látogatása során, szerkesztői tevékenysége közben, a sporton át a zenekarban szinte mindenütt folyt agytorna. Sporttevékenysége is tükrözi szakmai sokoldalúságát: jól vívott, jól lőtt célba, úszott, teniszezett. Tanárelnöke volt a Műegyetemi Zenekarnak, majd a Műegyetemi Sportrepülő Egyesületnek - mindkettő az ő vezetésével érkezett a csúcshoz.
Nagyon szerette a humort, főként a szellemes, akár kétértelmű műszaki jellegű poénokat versben, prózában, rajzban. Ő volt az egyik fővédnöke az 1939-es Vicinális Dugóhúzó c. vidám egyetemi kötetnek.
A Műegyetem legendás professzoráról számos anekdota kering. Az egyik legkedvesebb:
Az utcán posztoló rendőr arra lesz figyelmes, hogy késő este, a Műegyetem kerítésén sorra másznak át hallgatóforma fiatalemberek. A rendőr kérdésére mindegyik így védekezik: — A Patyi bácsinál vizsgáztam. Amikor úgy éjfél felé egy idős úr is igyekszik kifelé a kerítésen át, a rendőr dühösen rászól: — Remélem, nem azt akarja mondani, hogy maga is a Patyi bácsinál vizsgázott. — Nem kérem, én vagyok a Patyi bácsi.
Munkája elismeréseként 1952-ben Kossuth-díjat kapott - a szárnylapátos szivattyúk kavitációs kutatásaiért; 1954-ben "Az oktatásügy kiváló dolgozója" jelvényt, 1955-ben pedig "Munkaérdemrend" kitüntetést kapott; a halála előtti napon még személyesen vette át "A Munka Vörös Zászló Érdemrendje" kitüntetést.
1956. szeptember 29-én halt meg, ő volt az egyik utolsó, kimagasló alakja annak a gépészmérnöktípusnak, aki még otthon érezte magát mindenütt a gépek birodalmában.
/////////////////////////////////////////////////////////////////////////////
November 30. - Szent András apostol
András apostol Keresztelő Szent János tanítványa volt, és a tanúságtételt követő napot Jézus társaságában töltötte. András vitte hírül testvérének, Péternek, hogy megtalálták a Messiást.
Az első meghívott apostolok közé tartozik, az apostolok névsorában a harmadik. Betszaidából származott, és testvérével, Péterrel együtt halász volt. Az Úr a háló mellől hívta meg, és attól kezdve kétkedés nélkül hitt Jézusban, és mindenek fölött szerette Őt.
A hagyomány szerint ő evangelizálta Közép Ázsia nomád népeit. Az első pünkösd után több helyen hirdette az evangéliumot, de a Szentírás igen szűkszavúan tesz említést András apostol cselekedeteiről. Az újszövetségi apokrif iratok, különösen az András Cselekedetei sok részletet közölnek az apostol életéből, de ezek történeti hitelessége nagyon kérdéses. Elbeszéli, hogy milyen viszontagságok közepette vitte Krisztus örömhírét András apostol Örményország napégette pusztaságain, Kurdisztán szakadékos hegyein át a Fekete- tenger partjáig. Feltűnik a szkíták földjén is, és hirdeti az evangéliumot a nomád pásztorok és vadászok sátraiban. Andrást és Fülöpöt máig úgy nevezik, hogy ők "a két szkíta-térítő". Jellemző a szkítákra, hogy Jézus tanítványain kívül más történelmi személy nem mondhatja el magáról, hogy ilyen mélyre hatolhatott a titokzatos szkíták életébe. András apostoli műve óta tartják keresztények a szkíták.
Azután végigjárja Thrákiát és Görögországot, míg végül Achaiában Aegeas prokonzul elé állítják. Bálványáldozatra akarták kényszeríteni, ezt azonban nem tette meg. Börtönbe vetették, és bár a nép ki akarta szabadítani, András annyira vágyakozott a vértanúságra, hogy végül is ráhagyták, keresztre feszítették. "X" formájú keresztet készíttetett számára a helytartó (ez az ún. andráskereszt), amit András boldog örömmel fogadott. Miután megfeszítették, két napig függött András a fán, s még ott is Krisztusról prédikált. A legenda szerint ő maga tartotta vissza az embereket attól, hogy levegyék. Még a keresztről is prédikált, és tanúságot tett Jézus iránti szeretetéről. A harmadik napon véget értek kínjai. Halála pillanatában csodálatos fény ragyogta körül, és Krisztus hűséges vértanúja látta, hogy dicsőségében jön el érte az Úr. .
Szent András ikonográfiai ábrázolása a késő középkor óta tipikusan „andráskereszttel” történik, amelyet vagy átfog, vagy melyre felfeszítik. A legenda szerint a saját kérésére feszítették andráskeresztre, mivel azt mondta, hogy nem méltó a Krisztuséval azonos formájú keresztre feszítésre.
Ereklyéit a 4. századtól Konstantinápolyban őrizték, 1208-ban erőszakkal vitték át Amalfiba. II. Pius pápasága idején, 1462-ben a fejet Rómába vitték. 1964-ben, a keleti és nyugati Egyház kiengesztelődésének jeleként a pápa átadta a konstantinápolyi pátriárkának, és Petrába, vértanúsága helyére került vissza.
Ünnepét a naptárak november 30-ra teszik. Rómában a 6. század óta ünneplik.
Az első meghívott apostolok közé tartozik, az apostolok névsorában a harmadik. Betszaidából származott, és testvérével, Péterrel együtt halász volt. Az Úr a háló mellől hívta meg, és attól kezdve kétkedés nélkül hitt Jézusban, és mindenek fölött szerette Őt.
A hagyomány szerint ő evangelizálta Közép Ázsia nomád népeit. Az első pünkösd után több helyen hirdette az evangéliumot, de a Szentírás igen szűkszavúan tesz említést András apostol cselekedeteiről. Az újszövetségi apokrif iratok, különösen az András Cselekedetei sok részletet közölnek az apostol életéből, de ezek történeti hitelessége nagyon kérdéses. Elbeszéli, hogy milyen viszontagságok közepette vitte Krisztus örömhírét András apostol Örményország napégette pusztaságain, Kurdisztán szakadékos hegyein át a Fekete- tenger partjáig. Feltűnik a szkíták földjén is, és hirdeti az evangéliumot a nomád pásztorok és vadászok sátraiban. Andrást és Fülöpöt máig úgy nevezik, hogy ők "a két szkíta-térítő". Jellemző a szkítákra, hogy Jézus tanítványain kívül más történelmi személy nem mondhatja el magáról, hogy ilyen mélyre hatolhatott a titokzatos szkíták életébe. András apostoli műve óta tartják keresztények a szkíták.
Azután végigjárja Thrákiát és Görögországot, míg végül Achaiában Aegeas prokonzul elé állítják. Bálványáldozatra akarták kényszeríteni, ezt azonban nem tette meg. Börtönbe vetették, és bár a nép ki akarta szabadítani, András annyira vágyakozott a vértanúságra, hogy végül is ráhagyták, keresztre feszítették. "X" formájú keresztet készíttetett számára a helytartó (ez az ún. andráskereszt), amit András boldog örömmel fogadott. Miután megfeszítették, két napig függött András a fán, s még ott is Krisztusról prédikált. A legenda szerint ő maga tartotta vissza az embereket attól, hogy levegyék. Még a keresztről is prédikált, és tanúságot tett Jézus iránti szeretetéről. A harmadik napon véget értek kínjai. Halála pillanatában csodálatos fény ragyogta körül, és Krisztus hűséges vértanúja látta, hogy dicsőségében jön el érte az Úr. .
Szent András ikonográfiai ábrázolása a késő középkor óta tipikusan „andráskereszttel” történik, amelyet vagy átfog, vagy melyre felfeszítik. A legenda szerint a saját kérésére feszítették andráskeresztre, mivel azt mondta, hogy nem méltó a Krisztuséval azonos formájú keresztre feszítésre.
Ereklyéit a 4. századtól Konstantinápolyban őrizték, 1208-ban erőszakkal vitték át Amalfiba. II. Pius pápasága idején, 1462-ben a fejet Rómába vitték. 1964-ben, a keleti és nyugati Egyház kiengesztelődésének jeleként a pápa átadta a konstantinápolyi pátriárkának, és Petrába, vértanúsága helyére került vissza.
Ünnepét a naptárak november 30-ra teszik. Rómában a 6. század óta ünneplik.
/////////////////////////////////////////////////////////////////////////////
DECEMBER 3. - XAVÉRI SZENT FERENC
Szent Ferenc, a missziós pap, Istent mutatta fel azokon a területeken, ahova eljutott. Isten hegyére, Isten lakomájához vezette a népeket.
FERENC 1506-ban született Spanyolországban, Javier (Navarra) várában. Apja a királyi tanács elnöke volt. Ő maga előkelő megjelenésű és büszke magatartású volt, nagy tudományos karrierről álmodott, erre minden adottsága meg is volt.
Párizsban tanult, és csak nehezen tudta megoldani, hogy egy rosszszándékú tanára hatására az erényes életútjáról le ne térjen. Szerencséjére egy másik tanára keze alá került, aki nagyon nagytudású és jámboréletű volt, az ő vezetésével egyetemi tanár lett.
Lelki fejlődését szobatársai is segítették, ott ismerkedett meg Loyolai Szent Ignáccal, akivel mély barátságba került, és lelki vezetését elfogadva társai közé lépett. A barátságuk nyomán ő is a jezsuita rend egyik alapítója lett, 1534. augusztus 15-én a montmartre-i Chapelle du Saint kriptájában ő is megfogadta, hogy a Szentföldre zarándokol, majd onnan visszatérve minden erejét és tehetségét a pápa rendelkezésére bocsátja.
A zarándokút elején Velencében pappá szentelték 1537-ben, de a török-velencei háború miatt nem mehetett a Szentföldre. Bolognában, majd Rómában volt lelkipásztor, ekkor a szeretetszolgálatban dolgozott eredményesen. A lelkekért mindenre kész volt, tudott mindenkinek mindene lenni. Állandó imája volt: "Lelkeket, lelkeket adj nekem Uram!" Nagy buzgósága és kiváló szervező tehetsége sokat használt az induló rendnek. A portugál király kérésére és Loyolai Szent Ignác döntése alapján hosszú fárasztó és veszélyes utazással Indiába utazott. Missziós tevékenységével óriási eredményeket ért el Indiában, Indonéziában, Japánban. 1541-től tíz éven át dolgozott a misszióban. Tanította a gyermekeket, gyóntatott, kolégiumot szervezett misszionáriusok képzésére. Egész falvakat térített meg, a keresztelésbe sokszor belefájdult már a karja, torka berekedt a sok szertartásba és imatanításba.
Kínába is elindult, mert látta, hogy a japánok teljesen a kínaiak hatása alatt állnak, azonban a csempész aki a kínai határon kellett volna, hogy átvigye, cserben hagyta, egyedül maradt Sancian szigetén, és ott halálos betegségben meghalt 1552 -ben.
Teste Goában nyugszik. A missziók védőszentje.
FERENC 1506-ban született Spanyolországban, Javier (Navarra) várában. Apja a királyi tanács elnöke volt. Ő maga előkelő megjelenésű és büszke magatartású volt, nagy tudományos karrierről álmodott, erre minden adottsága meg is volt.
Párizsban tanult, és csak nehezen tudta megoldani, hogy egy rosszszándékú tanára hatására az erényes életútjáról le ne térjen. Szerencséjére egy másik tanára keze alá került, aki nagyon nagytudású és jámboréletű volt, az ő vezetésével egyetemi tanár lett.
Lelki fejlődését szobatársai is segítették, ott ismerkedett meg Loyolai Szent Ignáccal, akivel mély barátságba került, és lelki vezetését elfogadva társai közé lépett. A barátságuk nyomán ő is a jezsuita rend egyik alapítója lett, 1534. augusztus 15-én a montmartre-i Chapelle du Saint kriptájában ő is megfogadta, hogy a Szentföldre zarándokol, majd onnan visszatérve minden erejét és tehetségét a pápa rendelkezésére bocsátja.
A zarándokút elején Velencében pappá szentelték 1537-ben, de a török-velencei háború miatt nem mehetett a Szentföldre. Bolognában, majd Rómában volt lelkipásztor, ekkor a szeretetszolgálatban dolgozott eredményesen. A lelkekért mindenre kész volt, tudott mindenkinek mindene lenni. Állandó imája volt: "Lelkeket, lelkeket adj nekem Uram!" Nagy buzgósága és kiváló szervező tehetsége sokat használt az induló rendnek. A portugál király kérésére és Loyolai Szent Ignác döntése alapján hosszú fárasztó és veszélyes utazással Indiába utazott. Missziós tevékenységével óriási eredményeket ért el Indiában, Indonéziában, Japánban. 1541-től tíz éven át dolgozott a misszióban. Tanította a gyermekeket, gyóntatott, kolégiumot szervezett misszionáriusok képzésére. Egész falvakat térített meg, a keresztelésbe sokszor belefájdult már a karja, torka berekedt a sok szertartásba és imatanításba.
Kínába is elindult, mert látta, hogy a japánok teljesen a kínaiak hatása alatt állnak, azonban a csempész aki a kínai határon kellett volna, hogy átvigye, cserben hagyta, egyedül maradt Sancian szigetén, és ott halálos betegségben meghalt 1552 -ben.
Teste Goában nyugszik. A missziók védőszentje.
Forrás: katolikusradio.hu
/////////////////////////////////////////////////////////////////////////////
December 4. - Szent Borbála
Európa csaknem minden országában, ahol bányászat folyik, évszázadok óta megünneplik december 4-ét, a bányászok védőszentjének, Szent Borbálának a napját.
Borbála ókeresztény vértanú (†306), egyike a magyar középkor és barokk világ legtiszteltebb nőszentjeinek. Kultusza virágzott az egész hazai középkorban, de az utóbarokk paraszti világában is.
Az ünnep már a Pray-kódex misekönyvében felbukkan. Legendáját Temesvári Perbált nyomán az Érdy-kódexben olvashatjuk. Borbála a jó halálnak egyik legtiszteltebb középkori védőszentje lett, egyúttal a négy „Virgines capitales”, továbbá a „Tizennégy Segítő Szent” egyike.
Toronnyal, könyvvel, pálmaággal szokás ábrázolni.
A középkori városok puskaporos tornyát szívesen ajánlották Szent Borbála oltalmába, hogy mentse meg őket a véletlen robbanással bekövetkező hirtelen haláltól. Védi a tüzérek életét is, továbbá őt tekintették védőszentjüknek az ágyú- és harangöntők is.
Borbála hajdani nagy népszerűségét mutatja, hogy a középkor végén Pest varga-, Igló bányász-, Kassa kereskedő céhének ő volt a védőszentje. Továbbá őt választották az egri kőmívesek és kőfaragók a nagyszombati szűcsök, az érsekújvári nyergesek, bognárok és kovácsok patrónusuknak.
Legendájából következik, hogy Borbála a jó halál jeles középkori patrónája volt. Alig volt hajdani templom, ahol nem volt képe, mert a hívek szükségét érezték, hogy éppen ő előtte imádkozzanak. Szent Borbála a középkorra visszanyúló, a reformációt átélő tisztelete még a hagyományőrző tájakon is (palócok, jászok, moldvai csángók) múlóban van.
Kevesen ismerik Szent Borbála történetét, pedig minden történetkritikai megállapítás ellenére fény és vonzerő árad Szent Borbálából. Szent Cecíliához és Alexandriai Szent Katalinhoz hasonlóan Borbála tisztelete is jóval megelőzi a 7. századból ránk maradt latin, görög, szír és örmény nyelven megírt legendát, függetlenül attól, hogy a hitelesnek tekintett történeti források nem beszélnek róla.
Borbála/Barbara (kinek neve a Barbarus, azaz barbár szó nőnemű alakja) egy pogány apa nagyon szép leánya volt. Valahányszor az apa kereskedelmi útra ment, leányát egy magas toronyba zárta. Egy ilyen távollétet ragadott meg Borbála arra, hogy miután már régóta vágyott a keresztségre, fölvételét kérje az Egyház közösségébe. A Szentháromságba vetett hite jeleként a torony falába, amelyen addig csak két ablak volt, vágatott egy harmadikat is. Atyja hazatérve az ablakok számából fölismerte, hogy leánya elhagyta ősei hitét. Emiatt azonnal meg akarta ölni, ám Borbálának sikerült elmenekülnie, mert a torony fala és a sziklák megnyíltak előtte. A hegyek között egy barlangban rejtőzött, de egy pásztor elárulta atyjának a rejtekhelyet. A pásztor árulásának büntetéseként Isten a bárányait ganajtúró bogarakká változtatta. Ez azonban nem tartotta vissza az atyát attól, hogy leányát a bíró elé hurcolja. A bíró megfélemlítésül keresztényeket gyötörtetett Borbála szeme láttára a legválogatottabb kínzásokkal. Krisztus azonban erőt öntött lelkébe, s hogy ne féljen, társnőnek adta mellé Juliannát. A város kormányzója akkor a megszégyenítés eszközéhez folyamodott: megparancsolta, hogy ruhátlanul pellengérezzék ki a piacon, minden kíváncsi tekintet prédájául. Borbála azonban most is az Úrhoz menekült, és meghallgatásra talált: a földből felszálló köd és az égből leereszkedő felhő úgy beburkolta a testét, mintha teljesen föl lett volna öltözve. Végül a bíró fővesztésre ítélte, és ekkor történt a legszörnyűbb: az apa, aki korábban esztelen féltékenységgel óvta a leányát, most maga ragadta meg a kardot és fejezte le. Mikor azonban hazafelé ment, villám sújtotta őt, és nem maradt belőle más, csak egy maréknyi hamu.
Egy Valerianus nevű ember gondoskodott arról, hogy Borbála és a vele együtt lefejezett Julianna teste méltó temetésben részesüljön. A sírnál pedig hamarosan megkezdődtek a csodák. Borbála vértanúságának időpontjául a legenda különböző változatai más és más időpontokat jelölnek meg: Maximinus Thrax (235--238), Maximianus (286--305) vagy Maximinus Daia (308--313) uralkodását. Lakóhelyéül Antiochiát, Héliopoliszt mondják, vértanúsága helyéül pedig egyes források Nikomédiát, mások Toszkánát, sőt olyan is van, amelyik Rómát jelöli meg. Ezeket az ellentmondó adatokat lehetetlen tisztázni. Elégedjünk meg tehát azzal a ténnyel, hogy Borbála tisztelete legkésőbb a 9. század óta Keleten és Nyugaton egyaránt elterjedt. Ez keleti származására utal, mert a nyugati egyház sok keleti szent tiszteletét átvette, fordítva ellenben nagyon ritkán történt.
A népi tisztelet a legenda különböző elemeihez kapcsolódik. Így a ,,hirtelen és készületlen halál'' elleni oltalmazónak tekintik, mivel atyja ezzel bűnhődött gonoszságáért. Gyakran így imádkoznak: ,,Add meg, ó Urunk, hogy Szent Borbála közbenjárására halálunk előtt részesülhessünk szentségeidben.'' Ez a magyarázata annak, hogy a művészek gyakran ábrázolják Borbálát úgy, hogy a kezében cibóriumot és felette ostyát tart. Ugyanezen az alapon számtalan azon jámbor testvérületek száma, amelyek a ,,Jó halál'' nevét viselik, és védőszentjüknek Borbálát tekintik. Apja villám általi halála miatt a villámcsapás és tűzvész ellen is kérik oltalmát, ezért a vészharangra rá szokták vésni a képét. Ezáltal lett a harangok és a harangöntők védőszentje, de neki ajánlották a hegycsúcsokat és az erődítményeket is. A puskapor feltalálása után, amelyet úgy tekintettek, mint a villám és a tűz egyesült erejét, ez a gyenge és minden erőszaktól távol álló szűz hamarosan a tüzérek védőszentje lett. Védőszentjüknek tekintik a hegymászók, akiket útjaikon vihar és villámcsapás veszélye fenyeget, de ugyanígy a bányászok is, akik a sújtólég veszélyében dolgoznak. Végül a torony miatt, amelyben lakott, s amellyel oly gyakran ábrázolják, a régi építőmesterek és kőművesek védőszentje lett.
A gazdag népszokás-anyagból csak egyet említünk, a Borbála-ágat. Ha a cseresznyefa ágát Borbála napján beviszik a szobába, karácsonyra kivirágzik. Ez a szokás nemcsak Jessze kivirágzott vesszejére emlékeztet, hanem Borbálán keresztül arra is, hogy a mi szívünkben is kivirágzik a szeretet, ha Krisztus benne él. Ha történetileg lehet is kifogásokat emelni Borbála legendájával szemben, két dolgot mindenképpen el kell fogadnunk: a vértanú szűz alakja és tisztelete olyan erővel sugárzik mintegy másfél évezreden át, ami fölér a történeti adatokkal. Borbála Krisztus tiszta tükre volt, ezért képes sugározni az örök szentség világosságát.
Borbála ókeresztény vértanú (†306), egyike a magyar középkor és barokk világ legtiszteltebb nőszentjeinek. Kultusza virágzott az egész hazai középkorban, de az utóbarokk paraszti világában is.
Az ünnep már a Pray-kódex misekönyvében felbukkan. Legendáját Temesvári Perbált nyomán az Érdy-kódexben olvashatjuk. Borbála a jó halálnak egyik legtiszteltebb középkori védőszentje lett, egyúttal a négy „Virgines capitales”, továbbá a „Tizennégy Segítő Szent” egyike.
Toronnyal, könyvvel, pálmaággal szokás ábrázolni.
A középkori városok puskaporos tornyát szívesen ajánlották Szent Borbála oltalmába, hogy mentse meg őket a véletlen robbanással bekövetkező hirtelen haláltól. Védi a tüzérek életét is, továbbá őt tekintették védőszentjüknek az ágyú- és harangöntők is.
Borbála hajdani nagy népszerűségét mutatja, hogy a középkor végén Pest varga-, Igló bányász-, Kassa kereskedő céhének ő volt a védőszentje. Továbbá őt választották az egri kőmívesek és kőfaragók a nagyszombati szűcsök, az érsekújvári nyergesek, bognárok és kovácsok patrónusuknak.
Legendájából következik, hogy Borbála a jó halál jeles középkori patrónája volt. Alig volt hajdani templom, ahol nem volt képe, mert a hívek szükségét érezték, hogy éppen ő előtte imádkozzanak. Szent Borbála a középkorra visszanyúló, a reformációt átélő tisztelete még a hagyományőrző tájakon is (palócok, jászok, moldvai csángók) múlóban van.
Kevesen ismerik Szent Borbála történetét, pedig minden történetkritikai megállapítás ellenére fény és vonzerő árad Szent Borbálából. Szent Cecíliához és Alexandriai Szent Katalinhoz hasonlóan Borbála tisztelete is jóval megelőzi a 7. századból ránk maradt latin, görög, szír és örmény nyelven megírt legendát, függetlenül attól, hogy a hitelesnek tekintett történeti források nem beszélnek róla.
Borbála/Barbara (kinek neve a Barbarus, azaz barbár szó nőnemű alakja) egy pogány apa nagyon szép leánya volt. Valahányszor az apa kereskedelmi útra ment, leányát egy magas toronyba zárta. Egy ilyen távollétet ragadott meg Borbála arra, hogy miután már régóta vágyott a keresztségre, fölvételét kérje az Egyház közösségébe. A Szentháromságba vetett hite jeleként a torony falába, amelyen addig csak két ablak volt, vágatott egy harmadikat is. Atyja hazatérve az ablakok számából fölismerte, hogy leánya elhagyta ősei hitét. Emiatt azonnal meg akarta ölni, ám Borbálának sikerült elmenekülnie, mert a torony fala és a sziklák megnyíltak előtte. A hegyek között egy barlangban rejtőzött, de egy pásztor elárulta atyjának a rejtekhelyet. A pásztor árulásának büntetéseként Isten a bárányait ganajtúró bogarakká változtatta. Ez azonban nem tartotta vissza az atyát attól, hogy leányát a bíró elé hurcolja. A bíró megfélemlítésül keresztényeket gyötörtetett Borbála szeme láttára a legválogatottabb kínzásokkal. Krisztus azonban erőt öntött lelkébe, s hogy ne féljen, társnőnek adta mellé Juliannát. A város kormányzója akkor a megszégyenítés eszközéhez folyamodott: megparancsolta, hogy ruhátlanul pellengérezzék ki a piacon, minden kíváncsi tekintet prédájául. Borbála azonban most is az Úrhoz menekült, és meghallgatásra talált: a földből felszálló köd és az égből leereszkedő felhő úgy beburkolta a testét, mintha teljesen föl lett volna öltözve. Végül a bíró fővesztésre ítélte, és ekkor történt a legszörnyűbb: az apa, aki korábban esztelen féltékenységgel óvta a leányát, most maga ragadta meg a kardot és fejezte le. Mikor azonban hazafelé ment, villám sújtotta őt, és nem maradt belőle más, csak egy maréknyi hamu.
Egy Valerianus nevű ember gondoskodott arról, hogy Borbála és a vele együtt lefejezett Julianna teste méltó temetésben részesüljön. A sírnál pedig hamarosan megkezdődtek a csodák. Borbála vértanúságának időpontjául a legenda különböző változatai más és más időpontokat jelölnek meg: Maximinus Thrax (235--238), Maximianus (286--305) vagy Maximinus Daia (308--313) uralkodását. Lakóhelyéül Antiochiát, Héliopoliszt mondják, vértanúsága helyéül pedig egyes források Nikomédiát, mások Toszkánát, sőt olyan is van, amelyik Rómát jelöli meg. Ezeket az ellentmondó adatokat lehetetlen tisztázni. Elégedjünk meg tehát azzal a ténnyel, hogy Borbála tisztelete legkésőbb a 9. század óta Keleten és Nyugaton egyaránt elterjedt. Ez keleti származására utal, mert a nyugati egyház sok keleti szent tiszteletét átvette, fordítva ellenben nagyon ritkán történt.
A népi tisztelet a legenda különböző elemeihez kapcsolódik. Így a ,,hirtelen és készületlen halál'' elleni oltalmazónak tekintik, mivel atyja ezzel bűnhődött gonoszságáért. Gyakran így imádkoznak: ,,Add meg, ó Urunk, hogy Szent Borbála közbenjárására halálunk előtt részesülhessünk szentségeidben.'' Ez a magyarázata annak, hogy a művészek gyakran ábrázolják Borbálát úgy, hogy a kezében cibóriumot és felette ostyát tart. Ugyanezen az alapon számtalan azon jámbor testvérületek száma, amelyek a ,,Jó halál'' nevét viselik, és védőszentjüknek Borbálát tekintik. Apja villám általi halála miatt a villámcsapás és tűzvész ellen is kérik oltalmát, ezért a vészharangra rá szokták vésni a képét. Ezáltal lett a harangok és a harangöntők védőszentje, de neki ajánlották a hegycsúcsokat és az erődítményeket is. A puskapor feltalálása után, amelyet úgy tekintettek, mint a villám és a tűz egyesült erejét, ez a gyenge és minden erőszaktól távol álló szűz hamarosan a tüzérek védőszentje lett. Védőszentjüknek tekintik a hegymászók, akiket útjaikon vihar és villámcsapás veszélye fenyeget, de ugyanígy a bányászok is, akik a sújtólég veszélyében dolgoznak. Végül a torony miatt, amelyben lakott, s amellyel oly gyakran ábrázolják, a régi építőmesterek és kőművesek védőszentje lett.
A gazdag népszokás-anyagból csak egyet említünk, a Borbála-ágat. Ha a cseresznyefa ágát Borbála napján beviszik a szobába, karácsonyra kivirágzik. Ez a szokás nemcsak Jessze kivirágzott vesszejére emlékeztet, hanem Borbálán keresztül arra is, hogy a mi szívünkben is kivirágzik a szeretet, ha Krisztus benne él. Ha történetileg lehet is kifogásokat emelni Borbála legendájával szemben, két dolgot mindenképpen el kell fogadnunk: a vértanú szűz alakja és tisztelete olyan erővel sugárzik mintegy másfél évezreden át, ami fölér a történeti adatokkal. Borbála Krisztus tiszta tükre volt, ezért képes sugározni az örök szentség világosságát.
/////////////////////////////////////////////////////////////////////////////
VÖRÖSMARTY MIHÁLY születésnapja december 1.
Vörösmarty Mihály (Kápolnásnyék, 1800. december 1. - Pest, 1855. november 19.) magyar költő, író, a magyar romantika egyik legnagyobb alakja.
Szegény sorsú Fejér megyei kisnemesi család fia volt, együtt született a XIX. századdal 1800 decemberében.
Az elemi iskolát Puszta-Nyéken (1807-11), a középiskolát a székesfehérvári ciszterci (1811-16) és a pesti piarista gimnáziumban (1816-17) végezte. 1817-1821-ben a pesti egyetem hallgatója volt.
"Aki szegény, az a legszegényebb." Alig 17 éves, mikor elveszti édesapját, s családját segíteni munkát keres. Így kerül Perczel Mór - 48 egyik legendás tábornoka, ekkortájt még kisfiú - mellé nevelőnek, hogy az anyagi gondok szűntével lelki békéje kerüljön veszélybe. Reménytelen szerelem kel benne neveltjei bájos nővére iránt. A "happy end" azonban elmarad: Etelkát nem a szegény tanítónak szánják.
"Szép Tündérországnak szomorú fejedelme." Tanítónk azonban többre hivatott - 25 évesen aratja első irodadalmi sikerét - a Zalán futását azonban még mindig titkon Etelkának ajánlja. Szerelme beteljesületlen, fájdalmas szerelem - könyve lapjain sem találnak egymásra hőseink. A főhős Hajna és Ete szerelmének csak szomorú kísérője lehet a szegény délszaki tündér - vonásaiban Vörösmarty halovány arca türöződik.
"Ifjúság és remény örökre veszve van(?!)" 41 éves, de már aggastyánnak érzi magát. Az sors azonban még tartogat elcsigázott költőnknek néhány ajándékot. Tarsolyában ott lapul egy beteljesülő szerelem Csajághy Laura oldalán, amit csak Vörösmarty feléledő szerelemféltése árnyékol be időnként; s ott vannak még legérettebb költeményei is, melyeknek címzettje maga az emberiség. És persze ott a szabadságharc is boldog reményeivel; majd az elvérző nemzet, amit Vörösmarty egy csodálatos versben, az Előszóban sirat el. Az elveszett remények költőjeként zárul pályafutása - e csodálatos életmű, mely közvetlen kortársait csakúgy, mint korunk irodalmárait újra és újra megejt varázslatos világával.
Jól tudjuk persze, hogy ilyen kérdés feltevésének semmi értelme sincs, hiszen arra a kérdésre, hogy ki a jó költő, ki a nagy költő - akár tudományos indoklással is lehet válaszolni, hanem hogy a valóban nagyok közül kit vallunk a legnagyobbnak, ez nem objektív mérce, hanem szubjektív ízlés kérdése. Annyi azonban bizonyos, hogy legnagyobb költőink között Vörösmarty is alkalmas arra, hogy bizonyos ízlésfajta őt vallja a legnagyobbnak. A magyar romantikának kétségtelenül ő a főszereplője, Csokonai és Petőfi között versenytárs nélkül a legkimagaslóbb költői egyéniség. Fellépésével gazdagabb lett az egész magyar irodalom. Helye világviszonylatban is a romantika nagyjai között van, Byron, Victor Hugo, Lermontov, Mickiewicz társaságában. Ami a század elejétől fogva készülődött - vele vált teljessé.
A magyar történelem a reformkor előestéjénél tart. Vörösmartyt elragadják a nagy nemzeti feladatok, magáénak tudja azt a romantikát, amely irodalmi és általa politikai program Kisfaludy Károly körében. És az oly jó szemű Kisfaludy hamar fel is ismeri benne a készülődő nagy költőt. Ebben a körben barátkozik össze későbbi sógorával és harcostársával, Bajzával, majd Toldy Ferenccel, később Czuczor Gergellyel. Az irodalom nyomon következő fő feladata a fokozott nemzettudatosítás, a régi dicsőség idézése, a nemzeti pátosz. Időszerűvé válik a mondai tárgyú eposz, és romantikus divattá lesz a klasszicizmustól örökölt, de romantikus tartalommal megtöltött hexameter. Aranyosrákosi Székely Sándor szellemes kis hexameteres epikája, az 1822-ben megjelent A székelyek Erdélyben ösztönző hatású az egész nemzedékre. 1824-ben hexameteres nemzeti eposszal lép fel Czuczor. Vörösmarty akkor már írja a Zalán futását, amely 1825-ben megjelenik. Telibe talált egy éppen korszerű igényt. A hexameteres eposz időszerűsége csak néhány rövid év volt, de ezekben az években ez a fő műfaj. És Vörösmarty művétől elámul a nemzet. Úgy érzik, mindenki gazdagabb lett általa. A költőt eddig csak szűk körben ismerték, most huszonöt éves korára országosan dicsőített. A dúsgazdag nyelv, amelyhez hasonló sem volt eddig a magyar irodalomban, a zabolátlan, színes képzelet, a képalkotás merészsége elragadtatással tölti el az olvasókat.
Vörösmarty pedig ettől kezdve hivatásának és életformájának tudja az irodalmat. Akárcsak mestere, Kisfaludy Károly, ő is az irodalomból akar megélni. Hivatásos költő. Ez a költői hivatás közéleti funkció. Azokban az években, amikor a társadalmi haladást a még nemesi hazában a polgári liberalizmus jelentette, Vörösmarty ennek a liberalizmusnak a lelke. Előbb főleg epikus, de ő maga veszi észre, hogy az eposzok betöltötték feladatukat, mostantól kezdve már mást és másképpen kell írni. Utolsó befejezett hexameteres epikája, A két szomszédvár valójában már nem eposz, hanem verses regény. És a verses regény, Byron nyomán, éppen divatos műfaj Európában. Vörösmarty figyelme azonban egyre inkább a dráma felé fordul. A német romantika után most már Shakespeare-től és Hugótól tanulván, ő teremti meg a franciás típusú magyar romantikus drámát. Színpadra szánt művei közül a Csongor és Tünde a kevés remekművel dicsekvő magyar drámairodalom egyik legremekebb főműve. Egyébként 1837-ben a Nemzeti Színházat is az ő egyfelvonásosával, az Árpád ébredésével nyitják.
A színház mindig szívügye. Ha drámáiban túlnyomó is a zengő líra, és ezért nem mindig színszerűek, elméleti írásaiban a dramaturgia legjobb szakemberei közé tartozik. Színházkritikái Bajza kritikai munkássága mellett a legfőbb színházformáló erők a reformkorban. Ha nem volna olyan nagy költő, rég megállapították volna már, hogy ő volt az egyik legnagyobb magyar kritikus.
Színházi tevékenységeihez tartoznak remek Shakespeare-fordításai is, a Lear király és a Julius Caesar.
Valójában pedig az epikus is, a drámaíró is, a kritikus is elhalványodik a lírikus mellett. Életművében a lírai költészet kevesebb nyomtatott oldalt foglal el, mint egyéb műfajú művei, de ezekből a versekből úgy lehet összeállítani tíz-tizenöt darabot, hogy költőjük a világköltészet első sorába kerül általuk. A Szózat, a Gondolatok a könyvtárban, Az emberek, az Előszó vagy A vén cigány a mi magas színvonalú költészetünkben is a legnagyobb alkotások közt foglalnak helyet. Ennek a zengő lírának az alaphangja a reformkor éveiben lelkesen közéleti töltésű és bizakodó szellemű, ámbár gyakorta megkísérti a romantikus borongás, a leskelődő tragédia, az ólálkodó semmi. Ott van a riasztó végső kép: "Örökké a világ sem áll! / Eloszlik, mint a buborék / S marad, mi volt, a puszta lég" - de azonnal nyomában a felismerés, hogy ez a világ "amíg áll, és amíg él, / Ront vagy javít, de nem henyél".
Vörösmarty politikailag Széchenyihez áll közel. 1848-ban ugyan lelkesen köszönti a forradalmat, ünnepli a szabad sajtót, de Kossuthot nem tudja követni. Bajza és Czuczor továbblép, ők mindenestül vállalják a forradalmat. Vörösmarty megtorpan, fél a rossz kimeneteltől. Petőfi korábban méltán lelkesedett érte, hiszen Vörösmarty korán felismeri Petőfi nagyságát, és segíti érvényesülését, de azután mégsem tud vele tartani, és akkor Petőfi megtagadja. Vörösmarty magára marad. A forradalom ellenségeinek ő is forradalmár, a forradalmároknak maradi. Ekkor is igyekszik szolgálni a hazát, de nincs hozzá megfelelő helye. És amikor elkövetkezik a bukás, Haynaunak ő ugyanolyan üldözendő forradalmár, mint sógora, az igazi forradalmár Bajza. Együtt bujdosnak. Vörösmarty tanúja lehet, ahogy az annyira szeretett rokon, barát, harcostárs idegei felmondják a szolgálatot, s végül elméje elborul. Az ő idegeit is szétzilálják az események, a tragédiából semerre sem lát kiutat. Haynau bukása után ugyan ő is visszajöhet. Még munkája is akad, fordíthat újra Shakespeare-t. De lelki egyensúlyán ez már nem segít. Most már belezuhan a teljes pesszimizmusba. Az 1850-ben írt Előszó költészetünk egyik legkomorabb, legreménytelenebb remekműve. Búskomorságban él, valahol az őrület határán. De csak a határán. Költészete ebből a mélységből emelkedik a legmagasabbra. Ekkor, ilyen lelkiállapotban írja A vén cigányt, a legzordonabb keserűség és a nagyon távoli remény ötvözetéből komponált remekművet. Sokan, és alighanem jogosan, ettől a nagy költeménytől keltezik a modern magyar költészetet. Képalkotása már a XX. század modernistáit idézi, itt találkozik a nagyromantika a szimbolizmussal. A vén cigánytól közvetlenül vezet az út egy fél évszázad átugrásával Adyhoz.
Vörösmarty ötvenöt évet élt, 1855-ben halt meg. Életműve nemzetközi örökség, és világirodalmi érték. Szózatja Kölcsey Himnusza mellett nemzeti imádsággá lett. A Csongor és Tünde a legszebb és legzeneibb hangzású magyar mesejáték. Eposzait ugyan nemigen olvassuk, de aki mégis ismeri, elámulva veszi tudomásul bennük a romantika szertelen színpompáját. Dramaturgiai és kritikai műveiből fejlődött ki a hazai színikritika, közvetlen szakmai hatásuk erősebb Bajzáénál is. Lírai versei és velük egy-egy balladája pedig élő és szakadatlanul ható költészet, előadóművészeink és műkedvelőink versengve mondják. S mindenekelőtt az életutat befejező A vén cigány olyan költői orom, amelyet eddig legföljebb elért, de túl nem haladhatott néhány legremekebb alkotása a mi gazdag költészetünknek.
Szegény sorsú Fejér megyei kisnemesi család fia volt, együtt született a XIX. századdal 1800 decemberében.
Az elemi iskolát Puszta-Nyéken (1807-11), a középiskolát a székesfehérvári ciszterci (1811-16) és a pesti piarista gimnáziumban (1816-17) végezte. 1817-1821-ben a pesti egyetem hallgatója volt.
"Aki szegény, az a legszegényebb." Alig 17 éves, mikor elveszti édesapját, s családját segíteni munkát keres. Így kerül Perczel Mór - 48 egyik legendás tábornoka, ekkortájt még kisfiú - mellé nevelőnek, hogy az anyagi gondok szűntével lelki békéje kerüljön veszélybe. Reménytelen szerelem kel benne neveltjei bájos nővére iránt. A "happy end" azonban elmarad: Etelkát nem a szegény tanítónak szánják.
"Szép Tündérországnak szomorú fejedelme." Tanítónk azonban többre hivatott - 25 évesen aratja első irodadalmi sikerét - a Zalán futását azonban még mindig titkon Etelkának ajánlja. Szerelme beteljesületlen, fájdalmas szerelem - könyve lapjain sem találnak egymásra hőseink. A főhős Hajna és Ete szerelmének csak szomorú kísérője lehet a szegény délszaki tündér - vonásaiban Vörösmarty halovány arca türöződik.
"Ifjúság és remény örökre veszve van(?!)" 41 éves, de már aggastyánnak érzi magát. Az sors azonban még tartogat elcsigázott költőnknek néhány ajándékot. Tarsolyában ott lapul egy beteljesülő szerelem Csajághy Laura oldalán, amit csak Vörösmarty feléledő szerelemféltése árnyékol be időnként; s ott vannak még legérettebb költeményei is, melyeknek címzettje maga az emberiség. És persze ott a szabadságharc is boldog reményeivel; majd az elvérző nemzet, amit Vörösmarty egy csodálatos versben, az Előszóban sirat el. Az elveszett remények költőjeként zárul pályafutása - e csodálatos életmű, mely közvetlen kortársait csakúgy, mint korunk irodalmárait újra és újra megejt varázslatos világával.
Jól tudjuk persze, hogy ilyen kérdés feltevésének semmi értelme sincs, hiszen arra a kérdésre, hogy ki a jó költő, ki a nagy költő - akár tudományos indoklással is lehet válaszolni, hanem hogy a valóban nagyok közül kit vallunk a legnagyobbnak, ez nem objektív mérce, hanem szubjektív ízlés kérdése. Annyi azonban bizonyos, hogy legnagyobb költőink között Vörösmarty is alkalmas arra, hogy bizonyos ízlésfajta őt vallja a legnagyobbnak. A magyar romantikának kétségtelenül ő a főszereplője, Csokonai és Petőfi között versenytárs nélkül a legkimagaslóbb költői egyéniség. Fellépésével gazdagabb lett az egész magyar irodalom. Helye világviszonylatban is a romantika nagyjai között van, Byron, Victor Hugo, Lermontov, Mickiewicz társaságában. Ami a század elejétől fogva készülődött - vele vált teljessé.
A magyar történelem a reformkor előestéjénél tart. Vörösmartyt elragadják a nagy nemzeti feladatok, magáénak tudja azt a romantikát, amely irodalmi és általa politikai program Kisfaludy Károly körében. És az oly jó szemű Kisfaludy hamar fel is ismeri benne a készülődő nagy költőt. Ebben a körben barátkozik össze későbbi sógorával és harcostársával, Bajzával, majd Toldy Ferenccel, később Czuczor Gergellyel. Az irodalom nyomon következő fő feladata a fokozott nemzettudatosítás, a régi dicsőség idézése, a nemzeti pátosz. Időszerűvé válik a mondai tárgyú eposz, és romantikus divattá lesz a klasszicizmustól örökölt, de romantikus tartalommal megtöltött hexameter. Aranyosrákosi Székely Sándor szellemes kis hexameteres epikája, az 1822-ben megjelent A székelyek Erdélyben ösztönző hatású az egész nemzedékre. 1824-ben hexameteres nemzeti eposszal lép fel Czuczor. Vörösmarty akkor már írja a Zalán futását, amely 1825-ben megjelenik. Telibe talált egy éppen korszerű igényt. A hexameteres eposz időszerűsége csak néhány rövid év volt, de ezekben az években ez a fő műfaj. És Vörösmarty művétől elámul a nemzet. Úgy érzik, mindenki gazdagabb lett általa. A költőt eddig csak szűk körben ismerték, most huszonöt éves korára országosan dicsőített. A dúsgazdag nyelv, amelyhez hasonló sem volt eddig a magyar irodalomban, a zabolátlan, színes képzelet, a képalkotás merészsége elragadtatással tölti el az olvasókat.
Vörösmarty pedig ettől kezdve hivatásának és életformájának tudja az irodalmat. Akárcsak mestere, Kisfaludy Károly, ő is az irodalomból akar megélni. Hivatásos költő. Ez a költői hivatás közéleti funkció. Azokban az években, amikor a társadalmi haladást a még nemesi hazában a polgári liberalizmus jelentette, Vörösmarty ennek a liberalizmusnak a lelke. Előbb főleg epikus, de ő maga veszi észre, hogy az eposzok betöltötték feladatukat, mostantól kezdve már mást és másképpen kell írni. Utolsó befejezett hexameteres epikája, A két szomszédvár valójában már nem eposz, hanem verses regény. És a verses regény, Byron nyomán, éppen divatos műfaj Európában. Vörösmarty figyelme azonban egyre inkább a dráma felé fordul. A német romantika után most már Shakespeare-től és Hugótól tanulván, ő teremti meg a franciás típusú magyar romantikus drámát. Színpadra szánt művei közül a Csongor és Tünde a kevés remekművel dicsekvő magyar drámairodalom egyik legremekebb főműve. Egyébként 1837-ben a Nemzeti Színházat is az ő egyfelvonásosával, az Árpád ébredésével nyitják.
A színház mindig szívügye. Ha drámáiban túlnyomó is a zengő líra, és ezért nem mindig színszerűek, elméleti írásaiban a dramaturgia legjobb szakemberei közé tartozik. Színházkritikái Bajza kritikai munkássága mellett a legfőbb színházformáló erők a reformkorban. Ha nem volna olyan nagy költő, rég megállapították volna már, hogy ő volt az egyik legnagyobb magyar kritikus.
Színházi tevékenységeihez tartoznak remek Shakespeare-fordításai is, a Lear király és a Julius Caesar.
Valójában pedig az epikus is, a drámaíró is, a kritikus is elhalványodik a lírikus mellett. Életművében a lírai költészet kevesebb nyomtatott oldalt foglal el, mint egyéb műfajú művei, de ezekből a versekből úgy lehet összeállítani tíz-tizenöt darabot, hogy költőjük a világköltészet első sorába kerül általuk. A Szózat, a Gondolatok a könyvtárban, Az emberek, az Előszó vagy A vén cigány a mi magas színvonalú költészetünkben is a legnagyobb alkotások közt foglalnak helyet. Ennek a zengő lírának az alaphangja a reformkor éveiben lelkesen közéleti töltésű és bizakodó szellemű, ámbár gyakorta megkísérti a romantikus borongás, a leskelődő tragédia, az ólálkodó semmi. Ott van a riasztó végső kép: "Örökké a világ sem áll! / Eloszlik, mint a buborék / S marad, mi volt, a puszta lég" - de azonnal nyomában a felismerés, hogy ez a világ "amíg áll, és amíg él, / Ront vagy javít, de nem henyél".
Vörösmarty politikailag Széchenyihez áll közel. 1848-ban ugyan lelkesen köszönti a forradalmat, ünnepli a szabad sajtót, de Kossuthot nem tudja követni. Bajza és Czuczor továbblép, ők mindenestül vállalják a forradalmat. Vörösmarty megtorpan, fél a rossz kimeneteltől. Petőfi korábban méltán lelkesedett érte, hiszen Vörösmarty korán felismeri Petőfi nagyságát, és segíti érvényesülését, de azután mégsem tud vele tartani, és akkor Petőfi megtagadja. Vörösmarty magára marad. A forradalom ellenségeinek ő is forradalmár, a forradalmároknak maradi. Ekkor is igyekszik szolgálni a hazát, de nincs hozzá megfelelő helye. És amikor elkövetkezik a bukás, Haynaunak ő ugyanolyan üldözendő forradalmár, mint sógora, az igazi forradalmár Bajza. Együtt bujdosnak. Vörösmarty tanúja lehet, ahogy az annyira szeretett rokon, barát, harcostárs idegei felmondják a szolgálatot, s végül elméje elborul. Az ő idegeit is szétzilálják az események, a tragédiából semerre sem lát kiutat. Haynau bukása után ugyan ő is visszajöhet. Még munkája is akad, fordíthat újra Shakespeare-t. De lelki egyensúlyán ez már nem segít. Most már belezuhan a teljes pesszimizmusba. Az 1850-ben írt Előszó költészetünk egyik legkomorabb, legreménytelenebb remekműve. Búskomorságban él, valahol az őrület határán. De csak a határán. Költészete ebből a mélységből emelkedik a legmagasabbra. Ekkor, ilyen lelkiállapotban írja A vén cigányt, a legzordonabb keserűség és a nagyon távoli remény ötvözetéből komponált remekművet. Sokan, és alighanem jogosan, ettől a nagy költeménytől keltezik a modern magyar költészetet. Képalkotása már a XX. század modernistáit idézi, itt találkozik a nagyromantika a szimbolizmussal. A vén cigánytól közvetlenül vezet az út egy fél évszázad átugrásával Adyhoz.
Vörösmarty ötvenöt évet élt, 1855-ben halt meg. Életműve nemzetközi örökség, és világirodalmi érték. Szózatja Kölcsey Himnusza mellett nemzeti imádsággá lett. A Csongor és Tünde a legszebb és legzeneibb hangzású magyar mesejáték. Eposzait ugyan nemigen olvassuk, de aki mégis ismeri, elámulva veszi tudomásul bennük a romantika szertelen színpompáját. Dramaturgiai és kritikai műveiből fejlődött ki a hazai színikritika, közvetlen szakmai hatásuk erősebb Bajzáénál is. Lírai versei és velük egy-egy balladája pedig élő és szakadatlanul ható költészet, előadóművészeink és műkedvelőink versengve mondják. S mindenekelőtt az életutat befejező A vén cigány olyan költői orom, amelyet eddig legföljebb elért, de túl nem haladhatott néhány legremekebb alkotása a mi gazdag költészetünknek.
/////////////////////////////////////////////////////////////////////////////
NOVEMBER 21.
SZŰZ MÁRIA BEMUTATÁSA A TEMPLOMBA
SZŰZ MÁRIA BEMUTATÁSA A TEMPLOMBA
[
A katolikus egyház megkülönböztetett tisztelettel tekint Szűz Máriára, Isten anyjára. Ez a tisztelet megmutatkozik abban is, hogy az egyház az ünnepei sorába iktatta Mária életének minden jelentősebb állomását. Mária életének eseményeihez különböző főünnepek, ünnepek, emléknapok kapcsolódnak.
Boldogságos Szűz bemutatásának ünnepe, a jeruzsálemi Mária templom felszentelésének évfordulója. 543-ban szentelték fel a jeruzsálemi templom közelében az Új Mária-templomot, a bemutatás templomát.
Ősi hagyomány, a Jakab apokrif evangélium leírása, hogy a gyermek Máriát szülei a templom szolgálatára szentelték, ami Josephus Flavius zsidó történetíró szerint szüzességi fogadalommal járt együtt. A gyermek Mária a Szentlélek indítására Istennek ajánlotta magát, akinek kegyelme eltöltötte őt, szeplőtelen fogantatása pillanatától kezdve.
Damaszkuszi Szent János írja: "Ezért a kegyelem (ezt jelenti Anna neve) Úrnőt szült (Mária annyit jelent mint úrnő)". Három éves koráig a szülői házban nevelkedett, majd elvitték a jeruzsálemi templomba, és ott nevelkedett a templom szolgálatára szentelt hajadonokkal. Itt a Szentlélek irányításával nemcsak szüzességét őrizte, hanem a kegyelem is napról napra nőtt benne. Ragyogó tisztasága és kegyelemmel teljessége lett az alap arra, hogy általa szülessék a Megváltó a világra.
A VIII. században keleten, a XII. században nyugaton is mindenütt elterjedt. Magyarországon már III. Béla király (+1196) idejében ünnepelték. Az ünnepet XI. Gergely pápa az avignoni udvarban vezette be a 14. században. 1585-ben V. Sixtus pápa az egész Egyház számára előírta. Ez az ünnep a bencés obláták főünnepe, mivel Mária is obláta, vagyis Istennek ajánlott lett.
Tartalmában az ünnep az ősrégi hagyományt hirdeti: Joachim és Anna házasságából hosszú ideig nem született gyermek. Anna asszony fogadalmat tett, hogy születendő gyermekét az Úrnak fogja szentelni.
Boldogságos Szűz bemutatásának ünnepe, a jeruzsálemi Mária templom felszentelésének évfordulója. 543-ban szentelték fel a jeruzsálemi templom közelében az Új Mária-templomot, a bemutatás templomát.
Ősi hagyomány, a Jakab apokrif evangélium leírása, hogy a gyermek Máriát szülei a templom szolgálatára szentelték, ami Josephus Flavius zsidó történetíró szerint szüzességi fogadalommal járt együtt. A gyermek Mária a Szentlélek indítására Istennek ajánlotta magát, akinek kegyelme eltöltötte őt, szeplőtelen fogantatása pillanatától kezdve.
Damaszkuszi Szent János írja: "Ezért a kegyelem (ezt jelenti Anna neve) Úrnőt szült (Mária annyit jelent mint úrnő)". Három éves koráig a szülői házban nevelkedett, majd elvitték a jeruzsálemi templomba, és ott nevelkedett a templom szolgálatára szentelt hajadonokkal. Itt a Szentlélek irányításával nemcsak szüzességét őrizte, hanem a kegyelem is napról napra nőtt benne. Ragyogó tisztasága és kegyelemmel teljessége lett az alap arra, hogy általa szülessék a Megváltó a világra.
A VIII. században keleten, a XII. században nyugaton is mindenütt elterjedt. Magyarországon már III. Béla király (+1196) idejében ünnepelték. Az ünnepet XI. Gergely pápa az avignoni udvarban vezette be a 14. században. 1585-ben V. Sixtus pápa az egész Egyház számára előírta. Ez az ünnep a bencés obláták főünnepe, mivel Mária is obláta, vagyis Istennek ajánlott lett.
Tartalmában az ünnep az ősrégi hagyományt hirdeti: Joachim és Anna házasságából hosszú ideig nem született gyermek. Anna asszony fogadalmat tett, hogy születendő gyermekét az Úrnak fogja szentelni.
/////////////////////////////////////////////////////////////////////////////
NOVEMBER 22. - SZENT CECÍLIA
Cecília (más néven: Cicelle, Célia) római ókeresztény szűz és vértanú, aki a középkor végén lépett a Tizennégy Segítő Szent csoportjába, s egy ártatlan fordítási hiba következtében — mely szerint az esküvőjén ő maga játszott az orgonán -, más értelmezés szerint "szíve a lakodalmi muzsika közepette is csak az Úrnak énekelt", lett a szent zene védőszentje. 545 óta november 22-én ünnepeljük.
A Ceciliusok nemesi családjában született szép, törékeny, erényes lány szüzességi fogadalmat tett, fiatalon eljegyezte magát az Úrral, a családja nyomására mégis hozzá kellett mennie a pogány Valerianushoz. Nászéjszakájukon elmondta férjének, hogy az ő szeretője egy szent angyal. Valerianus ezt csak akkor hitte el, mikor megkeresztelkedvén ő is meglátta az angyalt, aki liliomból és rózsából (a szüzesség és vértanúság jelei) font koszorúval koronázta meg őket. Cecília ezután Valerianus kérésére öccsét, a gőgös Tiburtiust, és másokat is megtérített. A fiatal lányt perbe fogták és kivégezték.
A legenda szerint három napig tartó sikertelen próbálkozás (gőzben való megfojtás, forró olajban főzés) után le akarták fejezni Cecíliát. A hóhér háromszor sújtott le nyakára, de azt is túlélte, három napig élt még, végül barátai karjai közt halt meg. Halála előtt mindenét szétosztotta a szegények között, házából templomot alapított, I. Orbán pápa megerősítette a szentségekkel halála előtt, s még utolsó perceiben is térített. Először a Calistus katakombába temették, majd a 4. században templomot építettek a tiszteletére a Cecilius-ház helyén, testét 1599-ben épen találtak meg olyan helyzetben, mintha csak éppen akkor hunyta volna le a szemét. Kéztartása: bal kezén egy, jobb kezén három ujját kitárva, a három személyű egy Istenről üzen a világnak.
Képzőművészeti alkotásokon leggyakrabban orgona, lant és rózsák kíséretében jelenítik meg, s olyan zeneszerzők adóznak emlékének, mint Händel: Szent Cecília napi óda, Purcell: Óda Szent Cecília napjára, Gounod: Szent Cecília mise, Liszt Ferenc: Szent Cecília legenda, továbbá John Dryden, Scarlatti, Britten és mások.
[/color][/color]A Ceciliusok nemesi családjában született szép, törékeny, erényes lány szüzességi fogadalmat tett, fiatalon eljegyezte magát az Úrral, a családja nyomására mégis hozzá kellett mennie a pogány Valerianushoz. Nászéjszakájukon elmondta férjének, hogy az ő szeretője egy szent angyal. Valerianus ezt csak akkor hitte el, mikor megkeresztelkedvén ő is meglátta az angyalt, aki liliomból és rózsából (a szüzesség és vértanúság jelei) font koszorúval koronázta meg őket. Cecília ezután Valerianus kérésére öccsét, a gőgös Tiburtiust, és másokat is megtérített. A fiatal lányt perbe fogták és kivégezték.
A legenda szerint három napig tartó sikertelen próbálkozás (gőzben való megfojtás, forró olajban főzés) után le akarták fejezni Cecíliát. A hóhér háromszor sújtott le nyakára, de azt is túlélte, három napig élt még, végül barátai karjai közt halt meg. Halála előtt mindenét szétosztotta a szegények között, házából templomot alapított, I. Orbán pápa megerősítette a szentségekkel halála előtt, s még utolsó perceiben is térített. Először a Calistus katakombába temették, majd a 4. században templomot építettek a tiszteletére a Cecilius-ház helyén, testét 1599-ben épen találtak meg olyan helyzetben, mintha csak éppen akkor hunyta volna le a szemét. Kéztartása: bal kezén egy, jobb kezén három ujját kitárva, a három személyű egy Istenről üzen a világnak.
Képzőművészeti alkotásokon leggyakrabban orgona, lant és rózsák kíséretében jelenítik meg, s olyan zeneszerzők adóznak emlékének, mint Händel: Szent Cecília napi óda, Purcell: Óda Szent Cecília napjára, Gounod: Szent Cecília mise, Liszt Ferenc: Szent Cecília legenda, továbbá John Dryden, Scarlatti, Britten és mások.
/////////////////////////////////////////////////////////////////////////////
NOVEMBER 23. - SZENT KELEMEN PÁPA
A történeti források személyére vonatkozóan nem egyeznek minden tekintetben. Iréneusz szerint Kelemen Szent Péter harmadik utóda volt Rómában. Jeromos szerint Péter rendelte utódjául. A 4. században Epiphaniosz a következőképpen próbálta összhangba hozni az egymástól eltérő adatokat: Kelement valóban Péter rendelte utódjául, de ő a békesség kedvéért Linus javára lemondott. A Kelemen-regény, amelynek utolsó változata szintén a 4. századra tehető, azonosítja Római Szent Kelement Domitianus császár unokaöccsével, Flavius Titus Clemensszel, aki konzuli méltóságot is viselt. A Kelemen vértanúságára vonatkozó adatok szintén a 4. századból valók. Origenész azonosnak tartotta a Fil 4,3-ban szereplő Kelemennel, s így nemcsak Szent Péter utóda, hanem Szent Pál tanítványa és munkatársa is lett volna. Egyébként Origenész az egyetlen őskeresztény szerző, aki Kelement zsidókereszténynek mondta. Nem zárhatjuk ki annak lehetőségét, hogy ismerhette Szent Pétert és Szent Pált; valószínűleg 92--101 között volt Róma püspöke.
Kelemen minden bizonnyal előkelő római családból származott. Szülei elszakadtak egymástól, s a család, amelyben még egy ikerpár született, teljesen szétszóródott. Kelemen már felnőtt, amikor elindult, hogy megkeresse övéit, de közben a bölcsességet kereste, mert kora gyermekkorától fogva foglalkoztatták az élet értelmének kérdései. Végül elérkezett a keresztényekhez, találkozott Szent Péterrel és csatlakozott hozzá missziós útjain. A történet azzal végződik, hogy Kelemen Péter utódja lett.
Római Szent Kelemen alakját valóságos Kelemen-irodalom fonta körül az ókeresztény korban, de a neve alatt fennmaradt írások közül csak egy tekinthető hitelesnek: a Levél a korintusiakhoz. Ez abból az alkalomból íródott, hogy 96 körül a korintusiak egy része föllázadt a presbiterek ellen, néhányat elmozdítottak tisztségükből, és újakat iktattak be helyettük. A levél írója nem nevezi meg magát, de olyan valaki, aki a római egyház nevében fordul a korintusi egyházhoz: "Isten Rómában lakó egyháza Isten Korintusban lakó egyházának..."
Kelemen szerzőségét nemcsak a 4. században író Euszébiosz tanúsítja, hanem már a 2. században is az ő levelének tartották. A korintusi püspök, Dionüsziosz 170 körül ezt írta Szótér pápának: "Ma ültük meg az Úr szent napját, ezen fölolvastuk leveledet, amelyet időnként továbbra is föl fogunk olvasni épülésünkre, ahogyan Kelemen hozzánk írt levelét is fölolvastuk.'' A korintusiak tehát a szentmise keretében olvasták föl mind Kelemen, mind Szótér pápa levelét, ahogyan az apostolok leveleit volt szokás. A Kelemen által írt levél így került be az apostoli levélgyűjteménybe, s később innen másolták át a szentírási kéziratokba. Ezért hosszú időn át sugalmazott írásnak tekintették.
A Kelemen-regény azzal végződik, hogy Szent Péter utódává teszi Kelement, és így beszél híveihez: "Mivel közel van már az én halálom napja, Kelement teszem meg püspökötöknek. Rábízom a hivatalomat, átadom neki a kötés és oldás hatalmát, hiszen ismeritek az Egyház rendjét. Reá hallgassatok, és legyetek benne biztosak, hogy aki megszomorítja az Igazság Tanítóját, Krisztus ellen vét, és megharagítja Mindenek Atyját. ...A püspöknek orvosnak kell lennie, azaz nem viselkedhet vadállat módjára."
A legenda szerint Kelemen életének utolsó szakaszát száműzöttként a Krímben töltötte egy márványbányában. Kétezer keresztényt talált ott, akik hozzá hasonlóan kényszermunkára lettek ítélve. Panaszkodtak, hogy nagyon messzire kell vízért járniuk. Ekkor Kelemen a többiekkel együtt imádkozni kezdett vízért. S íme, meglátott egy Bárányt, a lábával kapart egy helyen. Kelemen odament és a megjelölt helyen szerszámát belevágta a földbe. Olyan bővizű forrás fakadt, hogy patakként folyt tovább. A környék lakói úgy megrendültek az eseménytől, hogy megkeresztelkedtek. Amikor ez a császár tudomására jutott, elrendelte, hogy kössenek követ Kelemen nyakába és fojtsák a tengerbe.
Miután vértanú lett, a legenda szerint a tenger több mérföldre visszahúzódott, hogy a hívek a holttestét kivihessék a szárazra. A hullámok mint márvány mauzóleum vették körül a szent testét.
Rómában hamarosan kialakult a tiszteletét őrző hely is. Egy ősi háztemplomnak a tulajdonosát Kelemennek hívták. A 4. században a két név viselőit azonosították, s az egykori háztulajdonos eltűnt a szent pápa mögött. Kelemen nevét a szentmise római kánonjába is fölvették. Ettől kezdve az irodalom, az egyházi művészet és a liturgia együtt magasztalta a vértanú pápát.
A középkor elején hazatértek ereklyéi is: Cirill és Metód, akiket a bizánci császár 860-ban a Krím-félszigetre küldött misszióba, Kerszonban megtalálták Kelemen maradványait, és később magukkal vitték Rómába. A már meglévő bazilika fogadta be ereklyéit, és így a szent sír-templomává lett. A bazilika mai altemplomában a középkori freskók beszélik el a szent pápa történetét, ahogy a hagyományban megformálódott.
A Kelemen-regény azzal végződik, hogy Szent Péter utódává teszi Kelement, és így beszél híveihez: "Mivel közel van már az én halálom napja, Kelement teszem meg püspökötöknek. Rábízom a hivatalomat, átadom neki a kötés és oldás hatalmát, hiszen ismeritek az Egyház rendjét. Reá hallgassatok, és legyetek benne biztosak, hogy aki megszomorítja az Igazság Tanítóját, Krisztus ellen vét, és megharagítja Mindenek Atyját. ...A püspöknek orvosnak kell lennie, azaz nem viselkedhet vadállat módjára."
Kelemen minden bizonnyal előkelő római családból származott. Szülei elszakadtak egymástól, s a család, amelyben még egy ikerpár született, teljesen szétszóródott. Kelemen már felnőtt, amikor elindult, hogy megkeresse övéit, de közben a bölcsességet kereste, mert kora gyermekkorától fogva foglalkoztatták az élet értelmének kérdései. Végül elérkezett a keresztényekhez, találkozott Szent Péterrel és csatlakozott hozzá missziós útjain. A történet azzal végződik, hogy Kelemen Péter utódja lett.
Római Szent Kelemen alakját valóságos Kelemen-irodalom fonta körül az ókeresztény korban, de a neve alatt fennmaradt írások közül csak egy tekinthető hitelesnek: a Levél a korintusiakhoz. Ez abból az alkalomból íródott, hogy 96 körül a korintusiak egy része föllázadt a presbiterek ellen, néhányat elmozdítottak tisztségükből, és újakat iktattak be helyettük. A levél írója nem nevezi meg magát, de olyan valaki, aki a római egyház nevében fordul a korintusi egyházhoz: "Isten Rómában lakó egyháza Isten Korintusban lakó egyházának..."
Kelemen szerzőségét nemcsak a 4. században író Euszébiosz tanúsítja, hanem már a 2. században is az ő levelének tartották. A korintusi püspök, Dionüsziosz 170 körül ezt írta Szótér pápának: "Ma ültük meg az Úr szent napját, ezen fölolvastuk leveledet, amelyet időnként továbbra is föl fogunk olvasni épülésünkre, ahogyan Kelemen hozzánk írt levelét is fölolvastuk.'' A korintusiak tehát a szentmise keretében olvasták föl mind Kelemen, mind Szótér pápa levelét, ahogyan az apostolok leveleit volt szokás. A Kelemen által írt levél így került be az apostoli levélgyűjteménybe, s később innen másolták át a szentírási kéziratokba. Ezért hosszú időn át sugalmazott írásnak tekintették.
A Kelemen-regény azzal végződik, hogy Szent Péter utódává teszi Kelement, és így beszél híveihez: "Mivel közel van már az én halálom napja, Kelement teszem meg püspökötöknek. Rábízom a hivatalomat, átadom neki a kötés és oldás hatalmát, hiszen ismeritek az Egyház rendjét. Reá hallgassatok, és legyetek benne biztosak, hogy aki megszomorítja az Igazság Tanítóját, Krisztus ellen vét, és megharagítja Mindenek Atyját. ...A püspöknek orvosnak kell lennie, azaz nem viselkedhet vadállat módjára."
A legenda szerint Kelemen életének utolsó szakaszát száműzöttként a Krímben töltötte egy márványbányában. Kétezer keresztényt talált ott, akik hozzá hasonlóan kényszermunkára lettek ítélve. Panaszkodtak, hogy nagyon messzire kell vízért járniuk. Ekkor Kelemen a többiekkel együtt imádkozni kezdett vízért. S íme, meglátott egy Bárányt, a lábával kapart egy helyen. Kelemen odament és a megjelölt helyen szerszámát belevágta a földbe. Olyan bővizű forrás fakadt, hogy patakként folyt tovább. A környék lakói úgy megrendültek az eseménytől, hogy megkeresztelkedtek. Amikor ez a császár tudomására jutott, elrendelte, hogy kössenek követ Kelemen nyakába és fojtsák a tengerbe.
Miután vértanú lett, a legenda szerint a tenger több mérföldre visszahúzódott, hogy a hívek a holttestét kivihessék a szárazra. A hullámok mint márvány mauzóleum vették körül a szent testét.
Rómában hamarosan kialakult a tiszteletét őrző hely is. Egy ősi háztemplomnak a tulajdonosát Kelemennek hívták. A 4. században a két név viselőit azonosították, s az egykori háztulajdonos eltűnt a szent pápa mögött. Kelemen nevét a szentmise római kánonjába is fölvették. Ettől kezdve az irodalom, az egyházi művészet és a liturgia együtt magasztalta a vértanú pápát.
A középkor elején hazatértek ereklyéi is: Cirill és Metód, akiket a bizánci császár 860-ban a Krím-félszigetre küldött misszióba, Kerszonban megtalálták Kelemen maradványait, és később magukkal vitték Rómába. A már meglévő bazilika fogadta be ereklyéit, és így a szent sír-templomává lett. A bazilika mai altemplomában a középkori freskók beszélik el a szent pápa történetét, ahogy a hagyományban megformálódott.
A Kelemen-regény azzal végződik, hogy Szent Péter utódává teszi Kelement, és így beszél híveihez: "Mivel közel van már az én halálom napja, Kelement teszem meg püspökötöknek. Rábízom a hivatalomat, átadom neki a kötés és oldás hatalmát, hiszen ismeritek az Egyház rendjét. Reá hallgassatok, és legyetek benne biztosak, hogy aki megszomorítja az Igazság Tanítóját, Krisztus ellen vét, és megharagítja Mindenek Atyját. ...A püspöknek orvosnak kell lennie, azaz nem viselkedhet vadállat módjára."
Forrás: katolikus.hu
/////////////////////////////////////////////////////////////////////////////
[/color]NOVEMBER 25. - ALEXANDRIAI SZENT KATALIN
Caravaggio: "Alexandriai Szent Katalin" című festménye
A keresztény ókor szentje, alakja homályba vész, tisztelete mégis sokfelé fennmaradt.
Egész élete, különösen szenvedéstörténete annyira legendás, hogy belőle a történeti magot kihámozni már szinte lehetetlen.
Katalin, a szép királylány az egyiptomi Alexandriában élt, és műveltségével kitűnt kortársai közül.
Maxentius (311-313) üldözései alatt Katalin a császárnak szemrehányást tett kegyetlenségei miatt. Amikor a császár Alexandriába látogatott, halálos ítélettel fenyegették meg mindazokat, akik nem áldoznak a bálványoknak. Katalin a császár elé lépett, és keresztet vetve értésére adta, hogy keresztény.
Bátran vallomást tett arról, hogy egyedül az Úr Jézus Krisztust követi, mert a filozófusok és a költők műveinek tanulmányozása során fölismerte e világ bölcsességének hiábavalóságát. Amikor a császár mégis kényszeríteni akarta, Katalin megtagadta, és lehetőséget kért a császártól, hogy tudományos vitában védje meg hitét. Maxentius ezért sürgősen Alexandriába hívatta birodalma leghíresebb ötven bölcselőjét. A tudományukra hiú bölcselők azonban egymás után hajoltak meg Katalin érvelése előtt. Ők sem tudták meggyőzni, sőt, maguk is megtértek, ezért megégették őket. A császár Katalint kerékbe törette, és amikor a kerék összetört, lefejeztette.
Szent Katalin a 12 segítő szent egyike. Állítólag Jeanne d'Arc egyik látomásakor az ő hangját is hallani vélte. A filozófia és a filozófusok védőszentje, a tanulásé és a tanulóké - főként a tanuló lányoké - továbbá a keresztény hitmagyarázóké, a könyvtárosoké és a könyvtáraké, a fiatal nőké és a dajkáké. Tisztelete igen elterjedt a nyugati és keleti egyházban egyaránt. Sírja a Sinai hegyen épült Szent Katalin kolostorban van.
[/color]Egész élete, különösen szenvedéstörténete annyira legendás, hogy belőle a történeti magot kihámozni már szinte lehetetlen.
Katalin, a szép királylány az egyiptomi Alexandriában élt, és műveltségével kitűnt kortársai közül.
Maxentius (311-313) üldözései alatt Katalin a császárnak szemrehányást tett kegyetlenségei miatt. Amikor a császár Alexandriába látogatott, halálos ítélettel fenyegették meg mindazokat, akik nem áldoznak a bálványoknak. Katalin a császár elé lépett, és keresztet vetve értésére adta, hogy keresztény.
Bátran vallomást tett arról, hogy egyedül az Úr Jézus Krisztust követi, mert a filozófusok és a költők műveinek tanulmányozása során fölismerte e világ bölcsességének hiábavalóságát. Amikor a császár mégis kényszeríteni akarta, Katalin megtagadta, és lehetőséget kért a császártól, hogy tudományos vitában védje meg hitét. Maxentius ezért sürgősen Alexandriába hívatta birodalma leghíresebb ötven bölcselőjét. A tudományukra hiú bölcselők azonban egymás után hajoltak meg Katalin érvelése előtt. Ők sem tudták meggyőzni, sőt, maguk is megtértek, ezért megégették őket. A császár Katalint kerékbe törette, és amikor a kerék összetört, lefejeztette.
Szent Katalin a 12 segítő szent egyike. Állítólag Jeanne d'Arc egyik látomásakor az ő hangját is hallani vélte. A filozófia és a filozófusok védőszentje, a tanulásé és a tanulóké - főként a tanuló lányoké - továbbá a keresztény hitmagyarázóké, a könyvtárosoké és a könyvtáraké, a fiatal nőké és a dajkáké. Tisztelete igen elterjedt a nyugati és keleti egyházban egyaránt. Sírja a Sinai hegyen épült Szent Katalin kolostorban van.
/////////////////////////////////////////////////////////////////////////////
November 27.
ADVENT 1. VASÁRNAPJA
Az egyházi év kezdete
ADVENT 1. VASÁRNAPJA
Az egyházi év kezdete
Az ádventben a keresztény ember készül karácsonyra, Krisztus születésének ünnepére, de egyben Krisztus világvégi eljövetelére is.
Ádvent, Adventus Domini = az Úr eljövetele, röviden: Úrjövet. A keresztény hagyományoknak megfelelően Jézus megszületésére való várakozás, a lelki felkészülés, a reményteli várakozás időszaka. Advent időszakában ráhangolódunk az ünnepekre, ezt jelzi hetente a gyertyagyújtás is. Az advent kezdete az egyházi év kezdetével esik egybe, Szent András napjához (XI. 30.) legközelebb eső vasárnap, s négy karácsony előtti vasárnapot foglal magába. Az advent varázslatos hangulatát, a karácsonyi várakozást a régmúlt mitológiája alakította ki. Karácsonyt kicsi és nagy egyaránt várja. A kicsik sok ajándékot, a nagyok pihenést, nyugalmat remélnek tőle. Még ha nem is világos mindenki számára egyértelműen karácsony üzenete, mégis valami szelíd, nyugodt érzés, végső soron valami manapság már egészen ritka dolog, a szeretet árad belőle.
Az 5. századtól az advent a karácsonyt megelőző böjti idő volt, mely Szent Márton (november 11.) ünnepével kezdődött. Az advent Galliában keletkezett, majd a 6. században Róma átvette, és a böjti időből itt lett liturgikus idő, öt vasárnappal. VII. Gergely pápa volt az, aki négyben határozta meg az advent vasárnapjainak a számát.
Az Advent a Várakozás időszaka. Mindenki pontosan tudja, mit jelent várakozni; azt jelenti: hiányban élni. De a várakozás szóban a remény is benne van: az a remény, hogy a hiány kiegészül, a várakozás beteljesedik.
Figyeljünk a szavakra!
ki-EGÉSZ-ül és be-TELJES-edik. EGÉSZ és TELJES.
Ebben az időszakban elmélyültebben és mindinkább a lelkünkkel is arra várunk, hogy eljön Valaki és egyszerre egész és teljes lesz életünk. Isten fia egésszé és teljessé teszi életünket, a világot magát.
Ennek a teljességnek az ereje és emberfelettisége teszi annyira misztikussá, egyben fényessé, és örömtelivé a Karácsonyt.
Igen, adventben, karácsonykor, mi keresztények érezzük: az ünnepben Egész és Teljes a világ. A négy adventi gyertya, a koszorú formája a teljességet is jelképezi. S ahogy közeledünk karácsonyhoz, az egyre több meggyújtott gyertya erősödő fénye azt jelzi: a teljességgel együtt jár az igazi Fényesség.
Várakozás-vágyakozás: egyetlen betűben különbözik a két szó. Várakozásban kellene élnünk, de mi, esendőkként, többnyire az anyagi szükségletek szerinti többre, drágábbra, nagyobbra való vágyakozásban élünk. Advent annak is ideje lehet, hogy megérintve az ünnepvárás szentségétől, és a Fényességben megpillantva a mennyet, a vágyakozó emberekből, várakozókká váljunk.
Érezzük, hiányzik ebből az összekuszált világból valami, hogy ez az egész élet valahogy itt nem teljes és tökéletes. De ehhez nem valamikre van szükség, hanem (Valakire) Istenre.
Csodáljuk meg Raffaello remekművét.........
Madonna de la Seggiola, azaz a székes Madonna a világhirű firenzei Palazzo Pitti Saturnus termének legismertebb festménye, Raffaello remekműve.
A díszes keretbe foglalt kör alakú műremek, a kompozíció kialakításával, meleg szép színeivel az anyai szeretetet és a gyermeki bájt sugározza.
A madonna, akit a magyar énekek boldogasszonynak szólítanak, Raffaello képén nem csak a biblia, és történelem Máriája: ideális anya, nemes női eszménykép.
A művész úgy helyezte el Máriát, hogy fiacskájához hajló alakja megismételni látszik a keze vonalát. Látszólagos egyszerűsége igazi mesterfogás, mely kiterjed Máriára és a kis Jézusra egyaránt, amit a mű fokozott színessége, világos előadási módja még inkább fokoz.
Az anyai szeretet melegségéről és a gyermeke, gondtalan boldogságáról regél a kép. Lelkének tisztasága ott ragyog az arcán, mosolya nem az őt körülvevő világnak, hanem gyermekének szól.
Az ölében tartott kis Jézus a gyermeki báj, a természetesség, a szépség és kedvesség megtestesítője.
A mai adventi vasárnapon, otthonainkban gyertyát gyújtunk, fénye mellett eljövetelére várunk. Bizonyosak lehetünk abban, hogy a Szentestén elhozza számunkra a családi békét, a hit isteni nyugalmát, annak megtartó erejét.
Ádvent, Adventus Domini = az Úr eljövetele, röviden: Úrjövet. A keresztény hagyományoknak megfelelően Jézus megszületésére való várakozás, a lelki felkészülés, a reményteli várakozás időszaka. Advent időszakában ráhangolódunk az ünnepekre, ezt jelzi hetente a gyertyagyújtás is. Az advent kezdete az egyházi év kezdetével esik egybe, Szent András napjához (XI. 30.) legközelebb eső vasárnap, s négy karácsony előtti vasárnapot foglal magába. Az advent varázslatos hangulatát, a karácsonyi várakozást a régmúlt mitológiája alakította ki. Karácsonyt kicsi és nagy egyaránt várja. A kicsik sok ajándékot, a nagyok pihenést, nyugalmat remélnek tőle. Még ha nem is világos mindenki számára egyértelműen karácsony üzenete, mégis valami szelíd, nyugodt érzés, végső soron valami manapság már egészen ritka dolog, a szeretet árad belőle.
Az 5. századtól az advent a karácsonyt megelőző böjti idő volt, mely Szent Márton (november 11.) ünnepével kezdődött. Az advent Galliában keletkezett, majd a 6. században Róma átvette, és a böjti időből itt lett liturgikus idő, öt vasárnappal. VII. Gergely pápa volt az, aki négyben határozta meg az advent vasárnapjainak a számát.
Az Advent a Várakozás időszaka. Mindenki pontosan tudja, mit jelent várakozni; azt jelenti: hiányban élni. De a várakozás szóban a remény is benne van: az a remény, hogy a hiány kiegészül, a várakozás beteljesedik.
Figyeljünk a szavakra!
ki-EGÉSZ-ül és be-TELJES-edik. EGÉSZ és TELJES.
Ebben az időszakban elmélyültebben és mindinkább a lelkünkkel is arra várunk, hogy eljön Valaki és egyszerre egész és teljes lesz életünk. Isten fia egésszé és teljessé teszi életünket, a világot magát.
Ennek a teljességnek az ereje és emberfelettisége teszi annyira misztikussá, egyben fényessé, és örömtelivé a Karácsonyt.
Igen, adventben, karácsonykor, mi keresztények érezzük: az ünnepben Egész és Teljes a világ. A négy adventi gyertya, a koszorú formája a teljességet is jelképezi. S ahogy közeledünk karácsonyhoz, az egyre több meggyújtott gyertya erősödő fénye azt jelzi: a teljességgel együtt jár az igazi Fényesség.
Várakozás-vágyakozás: egyetlen betűben különbözik a két szó. Várakozásban kellene élnünk, de mi, esendőkként, többnyire az anyagi szükségletek szerinti többre, drágábbra, nagyobbra való vágyakozásban élünk. Advent annak is ideje lehet, hogy megérintve az ünnepvárás szentségétől, és a Fényességben megpillantva a mennyet, a vágyakozó emberekből, várakozókká váljunk.
Érezzük, hiányzik ebből az összekuszált világból valami, hogy ez az egész élet valahogy itt nem teljes és tökéletes. De ehhez nem valamikre van szükség, hanem (Valakire) Istenre.
Csodáljuk meg Raffaello remekművét.........
A várakozás öröme
Madonna de la Seggiola, azaz a székes Madonna a világhirű firenzei Palazzo Pitti Saturnus termének legismertebb festménye, Raffaello remekműve.
A díszes keretbe foglalt kör alakú műremek, a kompozíció kialakításával, meleg szép színeivel az anyai szeretetet és a gyermeki bájt sugározza.
A madonna, akit a magyar énekek boldogasszonynak szólítanak, Raffaello képén nem csak a biblia, és történelem Máriája: ideális anya, nemes női eszménykép.
A művész úgy helyezte el Máriát, hogy fiacskájához hajló alakja megismételni látszik a keze vonalát. Látszólagos egyszerűsége igazi mesterfogás, mely kiterjed Máriára és a kis Jézusra egyaránt, amit a mű fokozott színessége, világos előadási módja még inkább fokoz.
Az anyai szeretet melegségéről és a gyermeke, gondtalan boldogságáról regél a kép. Lelkének tisztasága ott ragyog az arcán, mosolya nem az őt körülvevő világnak, hanem gyermekének szól.
Az ölében tartott kis Jézus a gyermeki báj, a természetesség, a szépség és kedvesség megtestesítője.
A mai adventi vasárnapon, otthonainkban gyertyát gyújtunk, fénye mellett eljövetelére várunk. Bizonyosak lehetünk abban, hogy a Szentestén elhozza számunkra a családi békét, a hit isteni nyugalmát, annak megtartó erejét.
NOVEMBER 22.
Ady Endre SZÜLETÉSNAPJA
Ady Endre SZÜLETÉSNAPJA
"Csak másért a másét
Sohasem akartam,
Csupán a viharért
Nem jártam viharban.
Becsületes szívem
Becsületes jussát
Kerestem a harcban..."
(Ady Endre: Most már megállhatok)
"Én nem bűvésznek, de mindennek jöttem,
A Minden kellett s megillet a Semmisem."
(Hunn, új legenda)
Sohasem akartam,
Csupán a viharért
Nem jártam viharban.
Becsületes szívem
Becsületes jussát
Kerestem a harcban..."
(Ady Endre: Most már megállhatok)
"Én nem bűvésznek, de mindennek jöttem,
A Minden kellett s megillet a Semmisem."
(Hunn, új legenda)
Diósadi Ady Endre (Ady András Endre, Érmindszent, ma Adyfalva, 1877. november 22. - Budapest, Terézváros, 1919. január 27.) a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője. A magyar politikai újságírás egyik legnagyobb alakja.
Ady Endre a magyar líra forradalmi megújítója, az első világháború utáni forradalmakat előkészítő irodalmi harc vezetője. A XX. század egyik legnagyobb hatású személyisége. Költészete, - melyben ugyanúgy megtalálható a Szilágyság történelmet õrzõ hagyománya, mint az apjától örökölt kisnemesi, kurucos, kálvinista öntudat és az anyja családjából hozott papos-deákos irodalmi érdeklõdés, mûveltség - híd a hagyományokat õrzõ magyar irodalom és a modern nyugat-európai irányzatok között..
Érdmindszenten, elszegényedett nemesi családban született. Középiskolai tanulmányait Nagykárolyban, katolikus gimnáziumban kezdte, majd 1896-ban tett érettségi vizsgát Zilahon, a református gimnáziumban.
A debreceni jogakadémián jogot tanult, de tanulmányait abbahagyva Debrecenben, majd Nagyváradon hírlapíró lett. Már hírlapi cikkeiben megmutatkozott forradalmi szemlélete, kritikusi éleslátása. A Nagyváradi Napló és a Szabadság jelentette meg cikkeit. Ebben a nagyváradi körben érik nagy politikai publicistává. Ady ugyanis költői nagysága mellett a magyar politikai újságírásnak a legnagyobb alakja. Hamarabb volt jó újságíró, mint jó költő.
Itt ismerkedett meg Diósdi Ödön feleségével, Brüll Adéllal, akihez majd tíz éves szenvedélyes szerelem fűzte. Ez az érzés az ihletője a Léda-verseknek, melyek már nem a biedermeier hagyományok idillikus világát tükrözik, nála a szerelem végzet. Nyíltan ír férfi és nő viszonyának feloldhatatlan paradoxonairól. Szerelmi költészete szakítás minden hagyománnyal. Az álszemérem nélküli szenvedélyes szerelem költője lett. Úgy egy évtizedig Léda volt az ihletője, majd más asszonyok, végül végső éveinek nagy szerelmi élménye: a felesége.
Többször járt Párizsban, ahol költőként is, politikusként is sokat tanult. Léda, a művelt nagypolgári asszony bírta rá az utazásra. Megismerte a modern francia költészetet, mely újítólag hatott az ő költészetére is. 1905-ben Budapestre költözött és a Budapesti Napló munkatársa lett. 1906-ban jelent meg Új Versek című kötete, melyet a modern magyar líra nyitányának tekinthetünk. A magyar költészet ekkor az európaival szinte szinkronban volt. Ady szimbolista formanyelve mellett alkalmazta a jambust. Az 1908-ban és 1909-ben megjelenő Holnap antológia közölte verseit.
Az 1908-ban alapított Nyugat című folyóiratnak a kezdetektől munkatársa volt. Munkásságát sok vita kísérte, a progresszív és a konzervatív eszmék híveit mind másképp ítélte meg. 1908-ban jelent meg Vér és arany című kötete, mely Baudelaire líráját idézi. Verseit áthatja a dekadencia, tematikáját a halál, a pénz és az én-versek határozzák meg. Költészetére a gondolati és érzelmi elemek teljessége a jellemző. A magyar társadalom elmaradottságát, ellentmondásosságát panaszolja verseiben, mert a magyarságot tragikus, eltévedt népnek tekintette. Olykor hírül adja vallásos gyötrődéseit. Van egy mélységes, protestáns hagyományokon alapuló istenélménye, de úgy, hogy antiklerikális minden vallással szemben, s ez olykor pogány elemekkel keveredik. A modern ember meghasonlott lelkivilágát is meglepő őszinteséggel tárja elénk.
1906-ban jelent meg Új versek című kötete, a modern magyar líra legnagyobb hatású verseskönyve. Ettől kezdve szüntelen viták és támadások középpontjában állt. A Nyugatnak, a századeleji irodalmi megújulás magas színvonalú, haladó szellemű folyóiratának főmunkatársa, később szerkesztője volt. Költeményeiben leleplezte a magyar társadalom avultságát, a néptömegek jogtalanságát és kifosztottságát, s meghirdette a forradalmi változás szükségességét.
Költészete őszintén feltárja a modern ember lelkivilágát, problémáit, kora és környezete minden ellentmondását. Új versformákat teremtett, elfeledett régi formákat újított fel, nyelve lenyűgözően érzékletes, színes, gazdag; képei és jelképei a maguk korában rendkívül újszerűeknek hatottak.
A világháborút ellenezte kezdettől fogva, ezért is sokan támadták. 1915-ben feleségül vette Boncza Bertát, akihez a Csinszka-verseket írta. Már súlyos beteg volt, amikor kitört az őszirózsás forradalom, 1919. január 27-én halt meg Budapesten. Elkeseredett harcok folytak haláláig, és még sokáig halála után is. Fiatalon halt meg, negyvenkét éves korában, a polgári forradalmat még nagybetegen megérte, a proletárforradalmat már nem.
[/color]Ady Endre a magyar líra forradalmi megújítója, az első világháború utáni forradalmakat előkészítő irodalmi harc vezetője. A XX. század egyik legnagyobb hatású személyisége. Költészete, - melyben ugyanúgy megtalálható a Szilágyság történelmet õrzõ hagyománya, mint az apjától örökölt kisnemesi, kurucos, kálvinista öntudat és az anyja családjából hozott papos-deákos irodalmi érdeklõdés, mûveltség - híd a hagyományokat õrzõ magyar irodalom és a modern nyugat-európai irányzatok között..
Érdmindszenten, elszegényedett nemesi családban született. Középiskolai tanulmányait Nagykárolyban, katolikus gimnáziumban kezdte, majd 1896-ban tett érettségi vizsgát Zilahon, a református gimnáziumban.
A debreceni jogakadémián jogot tanult, de tanulmányait abbahagyva Debrecenben, majd Nagyváradon hírlapíró lett. Már hírlapi cikkeiben megmutatkozott forradalmi szemlélete, kritikusi éleslátása. A Nagyváradi Napló és a Szabadság jelentette meg cikkeit. Ebben a nagyváradi körben érik nagy politikai publicistává. Ady ugyanis költői nagysága mellett a magyar politikai újságírásnak a legnagyobb alakja. Hamarabb volt jó újságíró, mint jó költő.
Itt ismerkedett meg Diósdi Ödön feleségével, Brüll Adéllal, akihez majd tíz éves szenvedélyes szerelem fűzte. Ez az érzés az ihletője a Léda-verseknek, melyek már nem a biedermeier hagyományok idillikus világát tükrözik, nála a szerelem végzet. Nyíltan ír férfi és nő viszonyának feloldhatatlan paradoxonairól. Szerelmi költészete szakítás minden hagyománnyal. Az álszemérem nélküli szenvedélyes szerelem költője lett. Úgy egy évtizedig Léda volt az ihletője, majd más asszonyok, végül végső éveinek nagy szerelmi élménye: a felesége.
Többször járt Párizsban, ahol költőként is, politikusként is sokat tanult. Léda, a művelt nagypolgári asszony bírta rá az utazásra. Megismerte a modern francia költészetet, mely újítólag hatott az ő költészetére is. 1905-ben Budapestre költözött és a Budapesti Napló munkatársa lett. 1906-ban jelent meg Új Versek című kötete, melyet a modern magyar líra nyitányának tekinthetünk. A magyar költészet ekkor az európaival szinte szinkronban volt. Ady szimbolista formanyelve mellett alkalmazta a jambust. Az 1908-ban és 1909-ben megjelenő Holnap antológia közölte verseit.
Az 1908-ban alapított Nyugat című folyóiratnak a kezdetektől munkatársa volt. Munkásságát sok vita kísérte, a progresszív és a konzervatív eszmék híveit mind másképp ítélte meg. 1908-ban jelent meg Vér és arany című kötete, mely Baudelaire líráját idézi. Verseit áthatja a dekadencia, tematikáját a halál, a pénz és az én-versek határozzák meg. Költészetére a gondolati és érzelmi elemek teljessége a jellemző. A magyar társadalom elmaradottságát, ellentmondásosságát panaszolja verseiben, mert a magyarságot tragikus, eltévedt népnek tekintette. Olykor hírül adja vallásos gyötrődéseit. Van egy mélységes, protestáns hagyományokon alapuló istenélménye, de úgy, hogy antiklerikális minden vallással szemben, s ez olykor pogány elemekkel keveredik. A modern ember meghasonlott lelkivilágát is meglepő őszinteséggel tárja elénk.
1906-ban jelent meg Új versek című kötete, a modern magyar líra legnagyobb hatású verseskönyve. Ettől kezdve szüntelen viták és támadások középpontjában állt. A Nyugatnak, a századeleji irodalmi megújulás magas színvonalú, haladó szellemű folyóiratának főmunkatársa, később szerkesztője volt. Költeményeiben leleplezte a magyar társadalom avultságát, a néptömegek jogtalanságát és kifosztottságát, s meghirdette a forradalmi változás szükségességét.
Költészete őszintén feltárja a modern ember lelkivilágát, problémáit, kora és környezete minden ellentmondását. Új versformákat teremtett, elfeledett régi formákat újított fel, nyelve lenyűgözően érzékletes, színes, gazdag; képei és jelképei a maguk korában rendkívül újszerűeknek hatottak.
A világháborút ellenezte kezdettől fogva, ezért is sokan támadták. 1915-ben feleségül vette Boncza Bertát, akihez a Csinszka-verseket írta. Már súlyos beteg volt, amikor kitört az őszirózsás forradalom, 1919. január 27-én halt meg Budapesten. Elkeseredett harcok folytak haláláig, és még sokáig halála után is. Fiatalon halt meg, negyvenkét éves korában, a polgári forradalmat még nagybetegen megérte, a proletárforradalmat már nem.
November 24.
Kinizsi Pál halála
Kinizsi Pál halála
Kinizsi Pál kiváló hadvezéri képessége, rendkívüli ereje és sorozatos győzelmei alapján szinte mondai hőssé vált.
1494. november 24-én Szent-Kelemenen halt meg Kinizsi Pál, Mátyás király egyszerű sorból származott, legendás erejű hadvezére. Valószínűleg 1446 körül született. Gyermek és ifjúkora nem ismert. A Kinizsiek szerb eredetűek. Pál apja már harcolt Hunyadi János alatt a törökök ellen.
Katonaként és hadvezérként 1468-ban tűnt fel a morvaországi hadjáratban, mint Magyar Balázs alvezére. A következő években részt vett Mátyás minden nyugati háborújában.
A lovagi harcmodorban is kitűnt, nemegyszer vett részt és győzött lovagi tornákon.
Mátyás híres "fekete seregének" egyik vezére lett.
A király birtokokkal jutalmazta szolgálataiért. Legismertebb közülük a nagyvázsonyi vár. A mezővárossá kinevezett Vázsonyba 1478-ban pálosokat telepített, számukra kolostort és templomot építtetett. Itt tartózkodott a legtöbbet feleségével, Magyar Benignával, aki hadvezértársa leánya volt.
Mátyás 1478-ban Kinizsit temesi várkapitánnyá nevezte ki, vagyis "az alsó részek főkapitányává", ami nagy hatalmat jelentett. Tíz vármegye katonai ereje felett rendelkezett. Ezt a tisztséget haláláig viselte. Legfőbb feladata a török elleni védelem, illetve nem ritkán a megelőző támadások vezetése volt. A legnagyobb és leghíresebb csatáját az erdélyi Kenyérmezőn vívta a törökök ellen 1479. október 13-án. Báthori István erdélyi vajda csapataival együtt az Erdélyt dúló Ali ruméliai beglerbég több mint 50 ezres seregét verték tönkre. Korabeli források szerint mintegy 30 ezer török maradt a csataéren.
Az 1480-as években is többször vezetett hadat a törökök ellen a balkáni területekre, nagy győzelmeket aratott. Pusztításairól is híres volt. Hírhedten kegyetlen kínzásokkal vallatta, majd végezte ki az elfogott törököket.
Mátyás érdemeiért báróvá emelte, és hét megyéből álló terület igazgatását bízta rá. Cserében megeskette, hogy halála után törvénytelen fia - Corvin János - királlyá választását támogatja.
Mátyás halálát követően azonban Kinizsi nem tartotta be esküjét, sőt Báthori vajdával együtt a Tolna megyei Csontmezőn vereséget mért Corvin hadaira. Így a Kinizsi által támogatott II. Ulászló lett a magyar király.
Kinizsi továbbra is a törökök ellen harcolt a déli országrészen. Eközben neki kellett szétvernie a Mátyás halála után lezüllesztett, ki nem fizetett, ezért az országot fosztogató "fekete sereg" maradékát.
1494 elején országbíróvá nevezték ki. Élete végén ismét a török ellen harcolt. Megmentette Nándorfehérvárt az árulástól. Az áruló katonákat, akik pénzért akarták az erősséget átadni, iszonyú kínzások közepette végeztette ki. Még ebben az évben szélütés érte, de ennek ellenére hordszéken is tovább folytatta hadműveleteit. Éppen Szendrő ostromához készült, amikor utolérte a halál.
1494. november 24-én Szent-Kelemenen halt meg Kinizsi Pál, Mátyás király egyszerű sorból származott, legendás erejű hadvezére. Valószínűleg 1446 körül született. Gyermek és ifjúkora nem ismert. A Kinizsiek szerb eredetűek. Pál apja már harcolt Hunyadi János alatt a törökök ellen.
Katonaként és hadvezérként 1468-ban tűnt fel a morvaországi hadjáratban, mint Magyar Balázs alvezére. A következő években részt vett Mátyás minden nyugati háborújában.
A lovagi harcmodorban is kitűnt, nemegyszer vett részt és győzött lovagi tornákon.
Mátyás híres "fekete seregének" egyik vezére lett.
A király birtokokkal jutalmazta szolgálataiért. Legismertebb közülük a nagyvázsonyi vár. A mezővárossá kinevezett Vázsonyba 1478-ban pálosokat telepített, számukra kolostort és templomot építtetett. Itt tartózkodott a legtöbbet feleségével, Magyar Benignával, aki hadvezértársa leánya volt.
Mátyás 1478-ban Kinizsit temesi várkapitánnyá nevezte ki, vagyis "az alsó részek főkapitányává", ami nagy hatalmat jelentett. Tíz vármegye katonai ereje felett rendelkezett. Ezt a tisztséget haláláig viselte. Legfőbb feladata a török elleni védelem, illetve nem ritkán a megelőző támadások vezetése volt. A legnagyobb és leghíresebb csatáját az erdélyi Kenyérmezőn vívta a törökök ellen 1479. október 13-án. Báthori István erdélyi vajda csapataival együtt az Erdélyt dúló Ali ruméliai beglerbég több mint 50 ezres seregét verték tönkre. Korabeli források szerint mintegy 30 ezer török maradt a csataéren.
Az 1480-as években is többször vezetett hadat a törökök ellen a balkáni területekre, nagy győzelmeket aratott. Pusztításairól is híres volt. Hírhedten kegyetlen kínzásokkal vallatta, majd végezte ki az elfogott törököket.
Mátyás érdemeiért báróvá emelte, és hét megyéből álló terület igazgatását bízta rá. Cserében megeskette, hogy halála után törvénytelen fia - Corvin János - királlyá választását támogatja.
Mátyás halálát követően azonban Kinizsi nem tartotta be esküjét, sőt Báthori vajdával együtt a Tolna megyei Csontmezőn vereséget mért Corvin hadaira. Így a Kinizsi által támogatott II. Ulászló lett a magyar király.
Kinizsi továbbra is a törökök ellen harcolt a déli országrészen. Eközben neki kellett szétvernie a Mátyás halála után lezüllesztett, ki nem fizetett, ezért az országot fosztogató "fekete sereg" maradékát.
1494 elején országbíróvá nevezték ki. Élete végén ismét a török ellen harcolt. Megmentette Nándorfehérvárt az árulástól. Az áruló katonákat, akik pénzért akarták az erősséget átadni, iszonyú kínzások közepette végeztette ki. Még ebben az évben szélütés érte, de ennek ellenére hordszéken is tovább folytatta hadműveleteit. Éppen Szendrő ostromához készült, amikor utolérte a halál.
Forrás: Mitták Ferenc: 1000 év krónikája
NOVEMBER 26.
Babits Mihály születésnapja
Babits Mihály születésnapja
Szentistváni Babits Mihály, teljes nevén: Babits Mihály László Ákos (Szekszárd, 1883. november 26. - Budapest, Krisztinaváros, 1941. augusztus 4.) költő, író, irodalomtörténész, műfordító, a 20. század eleji magyar irodalom jelentős alakja.
A Nyugat nemzedékének Ady mellett az egyik legnagyobb költője Babits Mihály. Már a kortársak is úgy tartották nyilván Adyt és Babitsot, mint a két irodalmi vezért. Ezenkívül azonban semmi sem emlékeztet bennük egymásra. A politikus Ady mellett Babits hangsúlyozottan elhúzódik a politikától, és csak élete legvégén, a megerősödött fasizmus idején ébred rá politikátlanságának erkölcsileg is, művészileg is helytelen voltára. A formájában újat teremtő Ady mellett Babits formavilága benne gyökeredzik az évezredek hagyományaiban. Ady az életnek rendeli alá a költészetet, Babitsnál az élet alkalom a költészetre.
1883. november 26-án született Szekszárdon, erősen vallásos, latinos műveltségű értelmiségi család gyermekeként indul el a tanári pályára. Görög-latin szakos, de ugyanúgy érdeklik a modern külföldi irodalmak. Nyelveket, esztétikát, filozófiát tanul. Kortársai mindig ámulva említik rendkívüli és mindhalálig gazdagodó műveltségét. Igazi filozopterfajta. A jogásznak indult költők és írók után vele kezdődik el irodalmunkban a bölcsészek nagy sora.
Egyetemista korától kezdve jelennek meg versei és műfordításai, s az értők már ekkor felismerik formaművészetét. Fiatal vidéki tanárként kapcsolatba kerül a Nagyváradon készülő A Holnap körével. A Holnap köteteiben már érett költőnek bizonyul, Ignotus is felfedezi, és a Nyugat indulásától kezdve munkatársa a nagy hatású folyóiratnak, amelynek később szerkesztője, majd főszerkesztője lesz. Élete és művészete összekapcsolódik a Nyugattal.
1909-ben első verseskötetével az új magyar költészet első vonalába lép. Ezekben a korábbi versekben - egészen az első világháborúig - sok a szecessziós túldíszítés, nemegyszer fontosabb a forma, mint a tartalom. A sokáig eldugott vidékeken tanárkodó költő a formák szépségében találta meg a magány ellen a vigaszt, de a szép formákban ki is fejezte a magányt, a társakra vágyódást, a mindenben kételkedő pesszimizmust.
1911-ben végre felkerült Újpestre gimnáziumi tanárnak. Most már itt van a szellemi központban, társak, barátok között; elismerik költői nagyságát. Egyre nagyobb műfordítói munkát végez, belefog Dante Isteni színjátékának lefordításába (ez lett élete legnagyobb és legjelentékenyebb fordítói eredménye), hamarosan kiderül, hogy kitűnő kritikus és esszéíró. Szemléletében van sok konzervatív vonás is, de ez a kultúra eredményeinek őrzésére vonatkozik, és nem a politikára, még csak nem is a kultúrpolitikára. Szemben áll az akadémikus maradisággal, és érdeklődése lassanként a társadalmi kérdések felé is fordul. Érzelmileg közel áll a polgári radikálisokhoz. Az első világháború kitörése azután őt is a politika felé mozdítja: költészetében megszólal a harcos pacifista, az indulatos antimilitarista hangja. A békevágy klasszikus költeményeit írja a háború alatt. A nacionalizmus, a militarizmus felháborodik: Babits ellen fegyelmit indítanak, felfüggesztik tanári állásából. Természetes hát, hogy lelkesen fogadja 1918-ban a polgári forradalmat.
A polgári forradalom pedig egyetemi tanárnak nevezi ki. Az egyetemi katedrán éli át a tanácsköztársaság hónapjait is. De a szocialista forradalmat egyáltalán nem érti: jóindulatú idegenként szemléli a proletariátus küzdelmét. Aztán mégis kommunista forradalmisággal vádolják. Megfosztják katedrájától, még a nyugdíjat is megvonják tőle. Ettől kezdve kizárólag az irodalomból él. Nyomatékosan elkülöníti magát a forradalomtól, de az ellenforradalomtól is. Utálkozik a közélettől. Ekkor alakítja ki azt a hírhedett elvét, hogy a művésznek "elefántcsonttorony"-ba kell vonulnia, és kívülről-felülről kell szemlélnie a világot.
Ebben az időben (1921-ben) nősül, felesége a Török Sophie néven író Tanner Ilona, költőnő. Élete irodalommal- kultúrával telik. Versei, tanulmányai, műfordításai mellett egyre gyakrabban jelennek meg finoman költői novellái és a polgári élet hanyatlását ábrázoló, igen jó lélekrajzú, sivár világot tükröző regényei (a legjelentékenyebb ezek között a Halálfiai).
Tekintélye nőttön-nő, és a hivatalos irodalom is békülni akar vele. A Kisfaludy Társaság is tagjává választja. Közben a műpártoló, dúsgazdag Baumgarten Ferenc Ferdinánd végrendeletében vagyonának kamatait a magyar irodalomra hagyományozta, Babits Mihályt jelölve ki az alapítvány kurátorának, akinek döntő szava van, hogy évről évre kik kapják a Baumgarten-díjat. Ez a helyzet irodalompolitikai hatalmat adott a kezébe. S közben a Nyugatnak is ő lett a főszerkesztője. A Nyugat pedig akkor is a legnagyobb tekintélyű folyóirat volt, amikor alig néhány száz példányban jelent meg. A színvonalas irodalmi életben az számított írónak, akinek írásai megjelentek a Nyugatban, vagy megjelent könyvéről a Nyugat kritikai rovatában írtak. Igyekezett szélesíteni a Nyugat gárdáját, szívesen adott helyet fiataloknak, érdeklődve fordult a népi költők felé. Csak a szocialistáktól idegenkedett, illetve mindazoktól, akik a költészetben nyíltan politizáltak. József Attiláról kedve ellenére ismerte el, hogy milyen jelentékeny költő. De csak élete legvégén - amikor József Attila már régóta halott volt - látta be, hogy az utánuk következőknek ő a főalakja. Hanem addig még sok év tanulsága formálta belátását. Élete végső esztendeiben egyre elszigeteltebben állt az ellentétek között, személyiségét kettősség jellemzi: az alapvetően elzárkózó, sziget-magatartás váltakozik a megítélő, közösségért elkötelezett magatartással. Az elefántcsonttorony a világítótoronnyal. Már maga sem hitt az elefántcsonttorony elméletében, és azt kezdte hirdetni, hogy a szellem emberének őrtoronyban kell állnia. Ez is azt jelentette, hogy a költő maradjon az események fölött, de figyelje, mi történik, és jelezze a veszélyt. A veszély pedig nagyon is itt volt már. És akkor a már egyre betegebb költő kilép a sokáig görcsösen őrzött toronyból, és hitet tesz. Élete végén megírta élete egyik legfőbb művét, a Jónás könyvét. A lírikus egy nagy jelképes elbeszélő költeménnyel zárta le pompás életművét. A négyrészes elbeszélő költemény egyben bibliai történet mögé rejtett szellemi önéletrajz, elbeszélő keretbe foglalt, nagyszabású lírai önvallomás is. Kívülről szemléli önmagát, önarcképét Jónás személyében festette meg, jóllehet nem mindenben azonosulván műve főhősével. A küldetéstudat mellett jelen van az irónia ill. a groteszk humor is. A kezdetben gyáva Jónás semmi áron sem akar Ninivébe menni, menekül az Úr parancsa, lelkiismeretének szava elől.
Története csaknem végig híven követi a bibliai elbeszélést, de olykor naturalisztikus részletezéssel bővíti ki annak tömör, szófukar előadását. Legfontosabb eltérés a két mű között Ninive lakosságának viselkedésében van: a bibliai Jónás könyvében a niniveiek hallgatnak a próféta feddő szavára. Ott érthető és logikus az Úr kegyelme.
Babits művében gúny és közöny fogadja a próféta fenyegető jóslatát, de a szörnyű látomás nem teljesedik be: az Úr mégsem pusztítja el Ninivét, ebben ott rejlik valami remény Babits jelenjére vonatkozóan: az emberiség nagy alkotásai, maradandó értékei túl fogják élni a gonoszságot. Jogos ugyan Jónás felháborodása az erkölcsi romlottság fölött, de jogtalan a világ pusztulását kívánnia, hiszen az igazság végletes követelése saját ellentétébe csaphat át: a legszélsőségesebb igazságtalanságba és embertelenségbe.
“A szó tied, a fegyver az enyém. Te csak prédikálj, én cselekszem.” - zárja le a vitát az Úr közte és szolgája közt. Ekkor Jónásnak rá kell eszmélnie, nem az ítélkezés az ő kötelessége, hanem a bátor harc minden embertelenség és barbárság ellen, még akkor is, ha a küzdelem esetleg komikus és eredménytelen.
Babits kiemelkedő nagy művének végső tanulsága: a próféta nem menekülhet kötelessége elől, nem vonulhat magányos erdőszélre, semmiképpen sem hallgathat, ha szólnia kell.
Belső fájdalmak, betegség gyötri, de mindemellett olyan ember, akit nem hagy érintetlenül az élete folyamán két világháborúba sodródott magyarság sorsa: Trianon, a népiesek törekvései, a közösségért érzett felelősség.
Nem sokkal később, ötvennyolc éves korában, gégerákban meghalt.
A Nyugat nemzedékének Ady mellett az egyik legnagyobb költője Babits Mihály. Már a kortársak is úgy tartották nyilván Adyt és Babitsot, mint a két irodalmi vezért. Ezenkívül azonban semmi sem emlékeztet bennük egymásra. A politikus Ady mellett Babits hangsúlyozottan elhúzódik a politikától, és csak élete legvégén, a megerősödött fasizmus idején ébred rá politikátlanságának erkölcsileg is, művészileg is helytelen voltára. A formájában újat teremtő Ady mellett Babits formavilága benne gyökeredzik az évezredek hagyományaiban. Ady az életnek rendeli alá a költészetet, Babitsnál az élet alkalom a költészetre.
1883. november 26-án született Szekszárdon, erősen vallásos, latinos műveltségű értelmiségi család gyermekeként indul el a tanári pályára. Görög-latin szakos, de ugyanúgy érdeklik a modern külföldi irodalmak. Nyelveket, esztétikát, filozófiát tanul. Kortársai mindig ámulva említik rendkívüli és mindhalálig gazdagodó műveltségét. Igazi filozopterfajta. A jogásznak indult költők és írók után vele kezdődik el irodalmunkban a bölcsészek nagy sora.
Egyetemista korától kezdve jelennek meg versei és műfordításai, s az értők már ekkor felismerik formaművészetét. Fiatal vidéki tanárként kapcsolatba kerül a Nagyváradon készülő A Holnap körével. A Holnap köteteiben már érett költőnek bizonyul, Ignotus is felfedezi, és a Nyugat indulásától kezdve munkatársa a nagy hatású folyóiratnak, amelynek később szerkesztője, majd főszerkesztője lesz. Élete és művészete összekapcsolódik a Nyugattal.
1909-ben első verseskötetével az új magyar költészet első vonalába lép. Ezekben a korábbi versekben - egészen az első világháborúig - sok a szecessziós túldíszítés, nemegyszer fontosabb a forma, mint a tartalom. A sokáig eldugott vidékeken tanárkodó költő a formák szépségében találta meg a magány ellen a vigaszt, de a szép formákban ki is fejezte a magányt, a társakra vágyódást, a mindenben kételkedő pesszimizmust.
1911-ben végre felkerült Újpestre gimnáziumi tanárnak. Most már itt van a szellemi központban, társak, barátok között; elismerik költői nagyságát. Egyre nagyobb műfordítói munkát végez, belefog Dante Isteni színjátékának lefordításába (ez lett élete legnagyobb és legjelentékenyebb fordítói eredménye), hamarosan kiderül, hogy kitűnő kritikus és esszéíró. Szemléletében van sok konzervatív vonás is, de ez a kultúra eredményeinek őrzésére vonatkozik, és nem a politikára, még csak nem is a kultúrpolitikára. Szemben áll az akadémikus maradisággal, és érdeklődése lassanként a társadalmi kérdések felé is fordul. Érzelmileg közel áll a polgári radikálisokhoz. Az első világháború kitörése azután őt is a politika felé mozdítja: költészetében megszólal a harcos pacifista, az indulatos antimilitarista hangja. A békevágy klasszikus költeményeit írja a háború alatt. A nacionalizmus, a militarizmus felháborodik: Babits ellen fegyelmit indítanak, felfüggesztik tanári állásából. Természetes hát, hogy lelkesen fogadja 1918-ban a polgári forradalmat.
A polgári forradalom pedig egyetemi tanárnak nevezi ki. Az egyetemi katedrán éli át a tanácsköztársaság hónapjait is. De a szocialista forradalmat egyáltalán nem érti: jóindulatú idegenként szemléli a proletariátus küzdelmét. Aztán mégis kommunista forradalmisággal vádolják. Megfosztják katedrájától, még a nyugdíjat is megvonják tőle. Ettől kezdve kizárólag az irodalomból él. Nyomatékosan elkülöníti magát a forradalomtól, de az ellenforradalomtól is. Utálkozik a közélettől. Ekkor alakítja ki azt a hírhedett elvét, hogy a művésznek "elefántcsonttorony"-ba kell vonulnia, és kívülről-felülről kell szemlélnie a világot.
Ebben az időben (1921-ben) nősül, felesége a Török Sophie néven író Tanner Ilona, költőnő. Élete irodalommal- kultúrával telik. Versei, tanulmányai, műfordításai mellett egyre gyakrabban jelennek meg finoman költői novellái és a polgári élet hanyatlását ábrázoló, igen jó lélekrajzú, sivár világot tükröző regényei (a legjelentékenyebb ezek között a Halálfiai).
Tekintélye nőttön-nő, és a hivatalos irodalom is békülni akar vele. A Kisfaludy Társaság is tagjává választja. Közben a műpártoló, dúsgazdag Baumgarten Ferenc Ferdinánd végrendeletében vagyonának kamatait a magyar irodalomra hagyományozta, Babits Mihályt jelölve ki az alapítvány kurátorának, akinek döntő szava van, hogy évről évre kik kapják a Baumgarten-díjat. Ez a helyzet irodalompolitikai hatalmat adott a kezébe. S közben a Nyugatnak is ő lett a főszerkesztője. A Nyugat pedig akkor is a legnagyobb tekintélyű folyóirat volt, amikor alig néhány száz példányban jelent meg. A színvonalas irodalmi életben az számított írónak, akinek írásai megjelentek a Nyugatban, vagy megjelent könyvéről a Nyugat kritikai rovatában írtak. Igyekezett szélesíteni a Nyugat gárdáját, szívesen adott helyet fiataloknak, érdeklődve fordult a népi költők felé. Csak a szocialistáktól idegenkedett, illetve mindazoktól, akik a költészetben nyíltan politizáltak. József Attiláról kedve ellenére ismerte el, hogy milyen jelentékeny költő. De csak élete legvégén - amikor József Attila már régóta halott volt - látta be, hogy az utánuk következőknek ő a főalakja. Hanem addig még sok év tanulsága formálta belátását. Élete végső esztendeiben egyre elszigeteltebben állt az ellentétek között, személyiségét kettősség jellemzi: az alapvetően elzárkózó, sziget-magatartás váltakozik a megítélő, közösségért elkötelezett magatartással. Az elefántcsonttorony a világítótoronnyal. Már maga sem hitt az elefántcsonttorony elméletében, és azt kezdte hirdetni, hogy a szellem emberének őrtoronyban kell állnia. Ez is azt jelentette, hogy a költő maradjon az események fölött, de figyelje, mi történik, és jelezze a veszélyt. A veszély pedig nagyon is itt volt már. És akkor a már egyre betegebb költő kilép a sokáig görcsösen őrzött toronyból, és hitet tesz. Élete végén megírta élete egyik legfőbb művét, a Jónás könyvét. A lírikus egy nagy jelképes elbeszélő költeménnyel zárta le pompás életművét. A négyrészes elbeszélő költemény egyben bibliai történet mögé rejtett szellemi önéletrajz, elbeszélő keretbe foglalt, nagyszabású lírai önvallomás is. Kívülről szemléli önmagát, önarcképét Jónás személyében festette meg, jóllehet nem mindenben azonosulván műve főhősével. A küldetéstudat mellett jelen van az irónia ill. a groteszk humor is. A kezdetben gyáva Jónás semmi áron sem akar Ninivébe menni, menekül az Úr parancsa, lelkiismeretének szava elől.
Története csaknem végig híven követi a bibliai elbeszélést, de olykor naturalisztikus részletezéssel bővíti ki annak tömör, szófukar előadását. Legfontosabb eltérés a két mű között Ninive lakosságának viselkedésében van: a bibliai Jónás könyvében a niniveiek hallgatnak a próféta feddő szavára. Ott érthető és logikus az Úr kegyelme.
Babits művében gúny és közöny fogadja a próféta fenyegető jóslatát, de a szörnyű látomás nem teljesedik be: az Úr mégsem pusztítja el Ninivét, ebben ott rejlik valami remény Babits jelenjére vonatkozóan: az emberiség nagy alkotásai, maradandó értékei túl fogják élni a gonoszságot. Jogos ugyan Jónás felháborodása az erkölcsi romlottság fölött, de jogtalan a világ pusztulását kívánnia, hiszen az igazság végletes követelése saját ellentétébe csaphat át: a legszélsőségesebb igazságtalanságba és embertelenségbe.
“A szó tied, a fegyver az enyém. Te csak prédikálj, én cselekszem.” - zárja le a vitát az Úr közte és szolgája közt. Ekkor Jónásnak rá kell eszmélnie, nem az ítélkezés az ő kötelessége, hanem a bátor harc minden embertelenség és barbárság ellen, még akkor is, ha a küzdelem esetleg komikus és eredménytelen.
Babits kiemelkedő nagy művének végső tanulsága: a próféta nem menekülhet kötelessége elől, nem vonulhat magányos erdőszélre, semmiképpen sem hallgathat, ha szólnia kell.
Belső fájdalmak, betegség gyötri, de mindemellett olyan ember, akit nem hagy érintetlenül az élete folyamán két világháborúba sodródott magyarság sorsa: Trianon, a népiesek törekvései, a közösségért érzett felelősség.
Nem sokkal később, ötvennyolc éves korában, gégerákban meghalt.
NOVEMBER 25.
Pilinszky János születésnapja
Pilinszky János születésnapja
Pilinszky János (Budapest, 1921. november 25. - Budapest, 1981. május 27.) a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője, Baumgarten-díjas, József Attila-díjas és Kossuth-díjas.
„Költő vagyok és katolikus” - írta magáról Pilinszky János, aki az emberi lét alapvető kérdéseit próbálta megfejteni. Vallásossága azonban nem könnyítette meg számára a létezést: nemcsak saját sorsa és bűnei nyomasztották, hanem bevallása szerint a világé is. Talán ez is emelte ki őt a huszadik század második felének magyar költői közül.
1921. november 27-én értelmiségi családban született Budapesten. Elemi iskoláit Budapesten a Cukor utcai iskolában végezte. 1939-ben érettségizett a budapesti piarista gimnáziumban, jogot, majd magyar irodalmat és művészettörténetet hallgatott, de az egyetemet nem fejezte be. A költő családjával a nyári szüneteket balatonkenesei villájukban töltötte 1931 és 1944 között. Ezen időszak emlékére nevezik a balatonkenesei iskolát Pilinszky János Általános és Zeneiskolának. Hatéves korában elveszítette édesapját.
Tizenkilenc éves korában, 1940-ben jelentek meg első versei az Élet, a Magyar Csillag, az Ezüstkor és a Vigilia munkatársaként. 1942-től az Élet szerkesztőségének állandó újságírójaként dolgozott, mígnem 1944 őszén katonaként Németországba került, ahol megismerte a koncentrációs táborok emberfeletti szörnyűségeit, betegeskedve, szörnyű körülmények között élte át a háborút. A tábori megrázó élmények együtt éltek vele egészen haláláig. Az itt szerzett tapasztalatai később meghatározták egész világképét és költészetét.
A háború után leszereléskor, 1946-ban jelentette meg a Szent István Társulat kiadásában a Trapéz és korlát című első teljes verseskötetét. E kötettel nyerte el 1947-ben a Baumgarten-díjat. Mindössze tizennyolc verset tartalmaz az 1940 és 1946 közötti időszakból, de azonnal megalapozta a szerző gyorsan klasszikussá érő költői hírnevét. Bár még érezhető rajta a magyar költészet nagyjainak (elsősorban talán József Attilának) a hatása, hangja már ekkor egyéni, kiforrott, feledhetetlen. Sötét szerelmes versei nem emberhez, inkább Istenhez szólnak, fájdalmát és magányát pedig nemcsak egyéni beállítódása, de háborús tapasztalatai is fokozták. "Pilinszky más" mondta róla Nemes Nagy Ágnes, kortársa, bajtársa és barátja a világon kívüli alakról, erről az "üldözött legendáról".
Verseinek egyik első, értő olvasója nővére, Erika volt, akinek öngyilkossága 1975-ben jóvátehetetlen űrt hagyott a költő lelkében, s talán szerepet játszott abban, hogy nem írt több verset. Fontosabb művei: Rekviem, A nap születése, Tér és forma, Beszélgetések Sheryl Suttonnal. Pilinszky írói és költői munkássága roppant változatos. Írt verseket, prózát, filmnovellát, költői oratóriumot, verses mesét, lírai színműveket, esszét, kisprózát, publicisztikát, interjút. 1980-ban Kossuth-díjat kapott.1981-ben szívroham következtében hunyt el Budapesten. Június 4-én hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára a Farkasréti temetőben.
1954-ben rövid életű házasságot kötött Márkus Annával. 1957-ben megírta híres verses meséjét Aranymadár címmel, november 1-től pedig az Új Ember c. hetilap munkatársa volt. 1959-ben elveszítette édesanyját is.
1956 után - a római tanulmányútjáról visszatérve - nemzedéktársaival együtt háttérbe szorul "pesszimizmusa" miatt; több mint tíz évig tartott ez a közlésmegvonás; ezalatt mindenféle irodalom körüli munkából élt. Második kötete tematikus és spirituális fejlődést mutat: itt jelentek meg legnagyobb, leghíresebb versei. A háború és a Holocaust vált számára a kreatúra gyötretésének és szenvedésének örök érvényű jelképévé. Ahogy egy esszéjében írja Auschwitzról: "engem húsz év messzeségéből is lenyűgöz a kőblokkok hidege, és megbénítanak a foglyokról készült legális és illegális fotókról kitekintő gyermekalakok, akik mintha most is ott kísértenének az auschwitzi hóban, véglegesen és tanácstalanul, szemük-szájuk egy-egy sötét sebével". Pilinszky mélyen meghatározta a második világháborút követő magyar irodalmat; mély katolicizmusa és intellektuális gyötrődése egyszerre rokonítja őt a misztikával és az abszurddal.
A 60-as évektől kezdve számos alkalommal járt Nyugat-Európában és a hetvenes évek közepén járt az Amerikai Egyesült Államokban is. A hetvenes évek elején Párizsban megismerkedett Simone Weil írásaival, amelyek nagy hatást gyakoroltak világképének alakulására. 1972-ben a Sorbonne-on tartott előadást "A kelet-európai kultúrák néhány adottsága" címmel. Bár Pilinszky elsősorban költőként szerzett elismerést magának, versein és cikkein kívül életművéhez tartoztak színművei, valamint a Rekviem című filmforgatókönyv és több filmvázlat is.
1971-ben József Attila-díjat kapott. 1976-ban versei megjelentek angol nyelven is. 1980-ban házasságot kötött Ingrid Ficheux-vel, akit Párizsban ismert meg. Rengeteget utazott. Bejárta Lengyelországot, Svájcot, Belgiumot, látta Újvidéket, Bécset, Párizst, Londont, Rómát, sőt Amerikába is eljutott.
Még életében jelent meg lírai költeményeinek gyűjteménye "Kráter" címmel. Az Összegyűjtött versei mellett itt jelentek meg az addig csak folyóiratokban közzétett versei, verses meséi és lírai műfordításai is. Az "Életképek" című színművét, halála után pár hónappal, 1980-ban bemutatták az Egyetemi Színpadon is. 1947-ben Baumgarten- díjat kapott, 1971-ben József Attila díjjal jutalmazták, majd 1980-ban megkapta a Kossuth-díjat is.
"Minden versének ugyanaz a gyémántkemény centruma: a posztapokaliptikus csend, ahol a szeg még mindig ott van a tenyérben, és a seb néma. Pilinszky vallásának fénye ebből a kristályból sugárzik elő. Az egyetlen irány az lenne, ha eltávolodna az átütött tenyértől - el a testtől; de ez nem az ő útja." (Ted Hughes)
[/color]„Költő vagyok és katolikus” - írta magáról Pilinszky János, aki az emberi lét alapvető kérdéseit próbálta megfejteni. Vallásossága azonban nem könnyítette meg számára a létezést: nemcsak saját sorsa és bűnei nyomasztották, hanem bevallása szerint a világé is. Talán ez is emelte ki őt a huszadik század második felének magyar költői közül.
1921. november 27-én értelmiségi családban született Budapesten. Elemi iskoláit Budapesten a Cukor utcai iskolában végezte. 1939-ben érettségizett a budapesti piarista gimnáziumban, jogot, majd magyar irodalmat és művészettörténetet hallgatott, de az egyetemet nem fejezte be. A költő családjával a nyári szüneteket balatonkenesei villájukban töltötte 1931 és 1944 között. Ezen időszak emlékére nevezik a balatonkenesei iskolát Pilinszky János Általános és Zeneiskolának. Hatéves korában elveszítette édesapját.
Tizenkilenc éves korában, 1940-ben jelentek meg első versei az Élet, a Magyar Csillag, az Ezüstkor és a Vigilia munkatársaként. 1942-től az Élet szerkesztőségének állandó újságírójaként dolgozott, mígnem 1944 őszén katonaként Németországba került, ahol megismerte a koncentrációs táborok emberfeletti szörnyűségeit, betegeskedve, szörnyű körülmények között élte át a háborút. A tábori megrázó élmények együtt éltek vele egészen haláláig. Az itt szerzett tapasztalatai később meghatározták egész világképét és költészetét.
A háború után leszereléskor, 1946-ban jelentette meg a Szent István Társulat kiadásában a Trapéz és korlát című első teljes verseskötetét. E kötettel nyerte el 1947-ben a Baumgarten-díjat. Mindössze tizennyolc verset tartalmaz az 1940 és 1946 közötti időszakból, de azonnal megalapozta a szerző gyorsan klasszikussá érő költői hírnevét. Bár még érezhető rajta a magyar költészet nagyjainak (elsősorban talán József Attilának) a hatása, hangja már ekkor egyéni, kiforrott, feledhetetlen. Sötét szerelmes versei nem emberhez, inkább Istenhez szólnak, fájdalmát és magányát pedig nemcsak egyéni beállítódása, de háborús tapasztalatai is fokozták. "Pilinszky más" mondta róla Nemes Nagy Ágnes, kortársa, bajtársa és barátja a világon kívüli alakról, erről az "üldözött legendáról".
Verseinek egyik első, értő olvasója nővére, Erika volt, akinek öngyilkossága 1975-ben jóvátehetetlen űrt hagyott a költő lelkében, s talán szerepet játszott abban, hogy nem írt több verset. Fontosabb művei: Rekviem, A nap születése, Tér és forma, Beszélgetések Sheryl Suttonnal. Pilinszky írói és költői munkássága roppant változatos. Írt verseket, prózát, filmnovellát, költői oratóriumot, verses mesét, lírai színműveket, esszét, kisprózát, publicisztikát, interjút. 1980-ban Kossuth-díjat kapott.1981-ben szívroham következtében hunyt el Budapesten. Június 4-én hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára a Farkasréti temetőben.
1954-ben rövid életű házasságot kötött Márkus Annával. 1957-ben megírta híres verses meséjét Aranymadár címmel, november 1-től pedig az Új Ember c. hetilap munkatársa volt. 1959-ben elveszítette édesanyját is.
1956 után - a római tanulmányútjáról visszatérve - nemzedéktársaival együtt háttérbe szorul "pesszimizmusa" miatt; több mint tíz évig tartott ez a közlésmegvonás; ezalatt mindenféle irodalom körüli munkából élt. Második kötete tematikus és spirituális fejlődést mutat: itt jelentek meg legnagyobb, leghíresebb versei. A háború és a Holocaust vált számára a kreatúra gyötretésének és szenvedésének örök érvényű jelképévé. Ahogy egy esszéjében írja Auschwitzról: "engem húsz év messzeségéből is lenyűgöz a kőblokkok hidege, és megbénítanak a foglyokról készült legális és illegális fotókról kitekintő gyermekalakok, akik mintha most is ott kísértenének az auschwitzi hóban, véglegesen és tanácstalanul, szemük-szájuk egy-egy sötét sebével". Pilinszky mélyen meghatározta a második világháborút követő magyar irodalmat; mély katolicizmusa és intellektuális gyötrődése egyszerre rokonítja őt a misztikával és az abszurddal.
A 60-as évektől kezdve számos alkalommal járt Nyugat-Európában és a hetvenes évek közepén járt az Amerikai Egyesült Államokban is. A hetvenes évek elején Párizsban megismerkedett Simone Weil írásaival, amelyek nagy hatást gyakoroltak világképének alakulására. 1972-ben a Sorbonne-on tartott előadást "A kelet-európai kultúrák néhány adottsága" címmel. Bár Pilinszky elsősorban költőként szerzett elismerést magának, versein és cikkein kívül életművéhez tartoztak színművei, valamint a Rekviem című filmforgatókönyv és több filmvázlat is.
1971-ben József Attila-díjat kapott. 1976-ban versei megjelentek angol nyelven is. 1980-ban házasságot kötött Ingrid Ficheux-vel, akit Párizsban ismert meg. Rengeteget utazott. Bejárta Lengyelországot, Svájcot, Belgiumot, látta Újvidéket, Bécset, Párizst, Londont, Rómát, sőt Amerikába is eljutott.
Még életében jelent meg lírai költeményeinek gyűjteménye "Kráter" címmel. Az Összegyűjtött versei mellett itt jelentek meg az addig csak folyóiratokban közzétett versei, verses meséi és lírai műfordításai is. Az "Életképek" című színművét, halála után pár hónappal, 1980-ban bemutatták az Egyetemi Színpadon is. 1947-ben Baumgarten- díjat kapott, 1971-ben József Attila díjjal jutalmazták, majd 1980-ban megkapta a Kossuth-díjat is.
"Minden versének ugyanaz a gyémántkemény centruma: a posztapokaliptikus csend, ahol a szeg még mindig ott van a tenyérben, és a seb néma. Pilinszky vallásának fénye ebből a kristályból sugárzik elő. Az egyetlen irány az lenne, ha eltávolodna az átütött tenyértől - el a testtől; de ez nem az ő útja." (Ted Hughes)
November 27.
Aki önzetlenül vérét adja embertársainak, az mindent tud a szolidaritásról.
Aki vérét adja, az saját magát adja, teljesen, hálát és köszönetet nem várva.
Aki vért ad, az életet ad, mert ismeri az élet örömét és fonákját egyaránt.
Magyar Vöröskereszt VII. Kongresszusa (1987. XII. 5-6.) határozott úgy, hogy november 27-e legyen a véradók napja, és adjon ismétlődő lehetőséget a véradók társadalmi megbecsülésének intézményes kifejezésére. A nap meghatározása annak emlékére történt, hogy 1954. november 27-én adományozott először a legfelsőbb állami testület kitüntetéseket sokszoros véradóknak és kiváló véradó szervezőknek. A Véradók Napja különleges ünnep. Az emberség, az emberi szolidaritás és a felebaráti szeretet ünnepe. A véradás nagyszerűsége az önzetlenségben és a szolidaritásban rejlik, abban, hogy erre a vérre bármikor bárkinek szüksége lehet, és ez egyben bármikor és bárkinek az életét jelentheti!
A Magyar Vöröskereszt jóvoltából ez az a nap az évben, amikor a társadalom minden felelős tagja legalább néhány percre, legalább egy gondolat erejéig köszönetét és tiszteletét fejezi ki a Véradóknak.
E kezdeményezés az elmúlt tizenhét év során követőkre is talált, például a római katolikusok is csatlakoztak hozzájuk, mivel elindították a "Jót tenni jó!" elnevezésű véradási akciójukat, amely pozitív fogadtatásra talált. A felhívás később a következőképp bővült: "Jót tenni jó! Vért adni jó!" Az ökumenikus véradási akció szlogenje pedig "A vér ajándék", illetve "Adj vért, és ments meg három életet!" elnevezés lett. Ez utóbbi azzal magyarázható, hogy aki vért ad, az egyszerre három életet is megmenthet, mivel a levett véregységet többféleképpen is fel lehet használni a későbbiekben - igényektől és szükséglettől függően. A vér segíthet például a vérzékenység okozta problémák vagy vérszegénység esetén, illetve akkor, ha véralvadáshoz szükséges fehérjét kívánnak nyerni. A véradókat ezen a napon megsokszorozódott véradási helyekkel várják országszerte.
A Magyar Vöröskereszt jóvoltából ez az a nap az évben, amikor a társadalom minden felelős tagja legalább néhány percre, legalább egy gondolat erejéig köszönetét és tiszteletét fejezi ki a Véradóknak.
E kezdeményezés az elmúlt tizenhét év során követőkre is talált, például a római katolikusok is csatlakoztak hozzájuk, mivel elindították a "Jót tenni jó!" elnevezésű véradási akciójukat, amely pozitív fogadtatásra talált. A felhívás később a következőképp bővült: "Jót tenni jó! Vért adni jó!" Az ökumenikus véradási akció szlogenje pedig "A vér ajándék", illetve "Adj vért, és ments meg három életet!" elnevezés lett. Ez utóbbi azzal magyarázható, hogy aki vért ad, az egyszerre három életet is megmenthet, mivel a levett véregységet többféleképpen is fel lehet használni a későbbiekben - igényektől és szükséglettől függően. A vér segíthet például a vérzékenység okozta problémák vagy vérszegénység esetén, illetve akkor, ha véralvadáshoz szükséges fehérjét kívánnak nyerni. A véradókat ezen a napon megsokszorozódott véradási helyekkel várják országszerte.
„Sok szép emberi tett van a világon.
Sok a módja, hogy segítsük az embert.
De, ha a véredet adod oda másnak,
Egyike ez a leges-legszebbeknek.”
Részlet: Mosonyi György Véradás című verséből.
Sok a módja, hogy segítsük az embert.
De, ha a véredet adod oda másnak,
Egyike ez a leges-legszebbeknek.”
Részlet: Mosonyi György Véradás című verséből.
Ne felejtsük el holnap és holnapután se a véradók jelmondatát:
"Gyújts magadból éltető fényt, ha az életet valahol pislákolni, kihunyni látod..."
"Gyújts magadból éltető fényt, ha az életet valahol pislákolni, kihunyni látod..."