A katolikus hit rövid összefoglalása az Éneklõ Egyház c. imakönyvbõl.

Hitünk rövid összefoglalása VI. Pál pápa "Az Isten népének hitvallása" szerint: Az egy Istenrõl. Hiszünk az egy Istenben, az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben. Õ teremtette a látható dolgokat, mint ezt a világot is, amelyben élünk. És Õ teremtette a láthatatlan valóságokat, ahová tartoznak a tiszta szellemek, akiket angyaloknak hívunk. Õ teremti minden egyes ember szellemi, halhatatlan lelkét.

Isten tulajdonságairól. Hiszünk az egy Istenben, aki teljességgel egy az õ legszentebb lényegében és minden más tökéletességében: mindenhatóságában, mindentudásában, gondviselésében, akaratában és szeretetében. Õ az, "AKI VAN" - miként Mózesnek kinyilatkoztatta. És õ maga A SZERETET - ahogyan János apostol tanította. Ez a két név: Lét és Szeretet fejezi ki legjobban az õ valóságát. Ezt a valóságot nyilvánította ki nekünk õ, aki megközelíthetetlen világosságban lakozik, és akinek neve mindenek fölött van, felülmúl minden dolgot és minden értelmet. Az egy Isten képes arra, hogy önmagát igazán és teljesen megismertesse velünk.

A Szentháromságról. Isten kinyilatkoztatja nekünk magát, mint Atyát, Fiút és Szentlelket, akinek örök életében részesülünk a kegyelem által: e földön a hit homályában, halálunk után pedig örök világosságban. A három isteni Személy, akiknek mindegyike ugyanaz az isteni Lényeg, egymáshoz való örök kapcsolatban alkotja a szentséges Isten legbelsõ életét, mely végtelenül felülmúl mindent, amit emberi elme megérteni képes volna. Hálát adunk ezért az Isten jóságának, hogy velünk együtt annyi más hivõ ember is tanúságot tesz az egy Istenrõl, ha nem is ismeri a Szentháromság titkát.

Hiszünk tehát az Atyaistenben, akitõl öröktõl fogva születik a Fiú. Hiszünk a Szentlélekben, a teremtetlen Személyben, aki az Atyától és a Fiútól, mint az Õ örök Szeretetük származik. Így a három isteni Személyben, kik egyaránt öröktõl fogva valók és egyenlõk, túlárad és megvalósul a teljességgel EGY Isten élete és boldogsága, a legmagasztosabb módon, és a legnagyobb dicsõségére Annak, aki VAN, és aki nem teremtmény. Így tehát a Háromságban az egységet és az egységben a Háromságot imádjuk.

Jézus Krisztus személyérõl. Hiszünk a mi Urunk Jézus Krisztusban, az Isten Fiában. Õ az örök Ige, aki az Atyától öröktõl fogva születik, és aki az Atyával egylényegû ("homoúsziosz tou Patri"). Minden Õáltala lett. Õ megtestesült a Szentlélek erejébõl Szûz Máriától és emberré lett. Istensége szerint az Atyával egyenlõ, embersége szerint kisebb az Atyánál. Egy személyben van meg benne a két természet (isteni és emberi), összekeveredés nélkül, ami nem is volna lehetséges. Õ miköztünk lakozott, telve kegyelemmel és igazsággal.

Jézus Krisztus mûvérõl. Jézus Krisztus meghirdette és megalapította az Isten országát, és megismertette velünk az Atyát. Parancsot adott nekünk, hogy szeressük egymást, amint Õ szeretett minket. Megtanított minket az evangéliumi boldogságok útjára: hogy a szegénység szellemében éljünk, legyünk szelídek, viseljük el türelemmel a szenvedéseket, éhezzük az igazságot, legyünk irgalmasok, tisztaszívûek, békességesek, és viseljük el az igazságért az üldözést.

Jézus Krisztus haláláról és megdicsõülésérõl. Jézus szenvedett Poncius Pilátus alatt: Õ, az Isten Báránya, magára vette a világ bûneit, a keresztfára szögezve meghalt értünk, hogy vére váltságán szerezze meg a mi megváltásunkat. Eltemették, de harmadnapra saját erejébõl föltámadt. Föltámadásával bennünket is fölemelt, hogy az isteni életnek, vagyis a kegyelemnek részesei legyünk.

Jézus Krisztus második eljövetelérõl. Fölment a mennybe, de újra eljön majd megítélni élõket és holtakat, mindenkit érdemei szerint. Az örök életre kerülnek azok, akikben Isten szeretete és jósága visszhangra talált, míg a soha el nem múló örök tûzre jutnak azok, akik ezt a szeretetet és jóságot életük utolsó pillanatáig visszautasították. Az õ országának soha nem lesz vége.

A Szentlélekrõl. Hiszünk a Szentlélekben, Urunkban és Éltetõnkben, akit az Atyával és a Fiúval együtt imádunk és dicsõítünk. Õ szólt a próféták szavával, õt küldte el nekünk Krisztus az õ feltámadása és az Atyához való felmenetele után. Az Egyházat a Szentlélek világosítja meg, élteti, õrzi és kormányozza; tagjait pedig megtisztítja, hogy ne álljanak ellen a kegyelem ihletésének. Az ember, ha Krisztus alázatát követi, a Szentléleknek a lélek bensejéig hatoló mûködése erejével tökéletessé válhatik, miként a mennyei Atya tökéletes.

Isten szent Anyjáról. Hisszük, hogy a boldogságos, mindenkor szûz Mária a megtestesült Igének, Istenünknek és Üdvözítõnknek, Jézus Krisztusnak édesanyja. Fiának érdemeire való tekintettel kiválóbb módon részesült a megváltásban, mentes volt az áteredõ bûn minden foltjától, és messze minden más teremtmény fölött részesült a kegyelemben. A boldogságos, szeplõtelen szûz Máriát, akit szoros és felbonthatatlan kötelék kapcsol a megtestesülés és megváltás misztériumához, földi életének befejezése után Isten testével és lelkével fölvette a mennyei dicsõségbe. A halálból feltámadott Fiához hasonulva, elõre jelzi az igazak eljövendõ boldogságát. Hisszük, hogy Isten szentséges Anyja, az új Éva, anyja az Egyháznak is: anyai gondoskodással törõdik Krisztus Testének tagjaival, közremuködik abban, hogy a megváltott emberek elnyerjék és növeljék lelkükben az isteni életet.

Az áteredõ bunrõl. Hisszük, hogy Ádámban mindannyian elbuktunk. Ez az oka annak, hogy a mindannyiunkban közös emberi természet az õáltala elkövetett eredeti bûn következtében megsérült állapotba került. A mostani állapot nem azonos azzal, amelyben õsszüleink éltek, amikor a szentségben és igazságban megalkotott ember még nem ismerte a rosszat és a halált. Így tehát a bukott emberi természet elveszítette azt a kegyelmet, mely azelõtt ékesítette, természetes képességeiben is megsérült, a halál uralma alá került. Ezt a bukott természetet örökli minden ember, és éppen ezért minden ember bûnben születik a világra. A Tridenti Zsinat tanítása alapján valljuk, hogy az áteredõ bûn magával az emberi természettel öröklõdik tovább, nem pedig utánzás útján; ennélfogva mindenkinek sajátja.

A megváltásról és megigazulásról. Hisszük, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus a kereszt áldozatával megváltott bennünket az áteredõ bûntõl és minden személyes bûnünktõl. Ezért igaz az Apostol szava: "Ahol eláradott a bûn, ott túláradott a kegyelem." Hittel valljuk, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus a keresztséget rendelte a bûnök bocsánatára. A keresztség a gyermekeknek is kiszolgáltatható, akiknek személyes bûnük még nincs. Így is nélkülözik azonban születésükkor a természetfeletti kegyelmet, de a keresztségben újjászületnek vízbõl és Szentlélekbõl Jézus Krisztus isteni életére.

Az Egyház kettõs természetérõl. Hiszünk az egy, szent, egyetemes és apostoli Egyházban, amelyet Jézus Krisztus Péterre, a Sziklára épített. Az Egyház Krisztus Titokzatos Teste: látható társaság hierarchikus szervezettel, de ugyanakkor lelki közösség is. A földi Egyház az Isten népe, mely vándorúton van itt a földön. De ugyanezt az Egyházat égi adományok gazdagítják, õ az Isten-ország csírája és kezdete, amelyben minden korok embere számára folytatódik a megváltás mûve és fájdalma, és minden erejébõl a tökéletes beteljesülést áhítja, mely az idõk végezetén a mennyei dicsõségben valósul meg.

A szentségekrõl. Jézus Krisztus a szentségek közvetítésével, amelyekbõl az õ teljessége árad, alakítja Egyházát. E szentségek által lesznek Krisztus Titokzatos Testének tagjai az Õ halálának és feltámadásának részeseivé a Szentlélek közremûködésével, aki az Egyház életének és tevékenységének képességét adja.

Az Egyház tagjairól. Az Egyház szent, még ha bunösök is tartoznak hozzá. Azért szent, mert élete a kegyelem élete. E kegyelem erejébõl szentelõdnek meg tagjai, ha táplálkoznak vele. Ha elutasítják maguktól e forrást, bûnökbe és gyarlóságokba esnek, amelyek megakadályozzák, hogy a szentségben tündököljenek. Ezek a bûnök szomorítják az Egyházat, s õ bûnbánatot is tart a vétkekért, amelyekbõl Krisztus vére árán és a Szentlélek ajándékából hatalma van gyermekeit kiemelni.

Az Egyház apostoli alapzatáról. Az Egyház az isteni ígéretek örököse, és szellemi értelemben Ábrahám leánya, azon az Izraelen keresztül, mely gondosan õrzi a szent könyveket, és tiszteli a pátriárkákat és prófétákat. Az apostolok alapzatára van építve, az õ mindig élõ szavukat és pásztori hatalmukat közvetíti a századok során hûséggel, Péter utódjában és a vele közösségben levõ püspökökben.

Az egyházi tanitóhivatalról. A Szentlélek állandó segítségével az Egyház feladata, hogy õrizze, tanítsa, értelmezze és hirdesse az ígazságot. Azt az igazságot, amelyet a próféták még csak homályban láttak, de amelyet Isten Jézus Krisztus által tökéletesen kinyilatkoztatott minden embernek. Hisszük mindazt, ami az Istennek leírt és áthagyományozott szava mond, és amit az Egyház akár ünnepélyes kijelentéssel, akár rendes és egyetemes tanítóhivatala útján hívés végett elõad. Hisszük, hogy Péter utódja tévedhetetlen akkor, amikor mint minden kereszténynek pásztora és tanítója "ex cathedra" szól. Ugyanezzel a tévedhetetlenséggel rendelkezik a püspökök testülete is, amikor a pápával együtt a legfõbb tanítóhivatalt gyakorolja.

Az Egyház egységérõl. Hisszük, hogy az Egyház, amelyet Krisztus alapított és amelyért imádkozott, mindenkor egységes a hitben, az istentiszteletben és a hierarchia kötelékében. Ennek az egységnek nem akadálya a liturgia rítusainak változatossága, a teológiai, lelkiéleti és egyéb iskolák örökségének törvényes különbözõsége, sõt azt még szebben igazolja. Elismerjük, hogy Krisztus Egyházának szervezetén kívül is az igazságnak és lelkiéletnek számos olyan eleme van meg, amelyek az Egyház értékeit képezik, és az egyetemes egységre indítanak. Hisszük ezért, hogy a Szentlélek az, aki Krisztus minden tanítványában az egység vágyát ébren tartja, és éppen ezért reméljük, hogy egy napon mindazok a keresztények, akik ma még nem részesülhetnek az Egyház teljes közösségében, egy nyájként, egy pásztor vezetése alatt egységre jutnak.

Az Egyház üdvösség-közvetitõ szerepérõl. Hisszük, hogy az Egyház szükséges az üdvösséghez. Egyedül az egy Krisztus az üdvösség közvetítõje és útja, õ pedig Testében, vagyis az Egyházban van jelen számunkra. Isten üdvözítõ szándéka azonban minden emberre kiterjed. Akik tehát Krisztus evangéliumát és az õ Egyházát saját hibájukon kívül nem ismerik, Istent azonban õszinte szívvel keresik, akaratát pedig lelkiismeretük szavára hallgatva, a kegyelem hatására teljesíteni törekszenek, azok is láthatatlan módon Isten népéhez tartoznak, és elnyerhetik az üdvösséget. Számukat egyedül az Isten tudja.

A szentmise-áldozatról. Hisszük, hogy a misében, amelyet a pap mint Krisztus személyének képviselõje, az egyházi rendben kapott szentségi hatalmával bemutat, és amelyet Krisztusnak és az õ titokzatos Teste tagjainak nevében felajánl, valósággal megújul a Kálvária áldozata, és szentségi módon megjelenül az oltáron. Hisszük, hogy az utolsó vacsorán az Úrtól megszentelt kenyér és bor az õ Testévé és Vérévé változott át, amelyet kevéssel utóbb a keresztfán áldozott fel értünk.

Az eukarisztikus jelenlétrõl. Hisszük, hogy a pap által konszekrált kenyér és bor átváltozik a mennyben dicsõségesen uralkodó Krisztus Testévé és Vérévé. Hisszük, hogy a kenyér és bor külsõ színei alatt, bár érzékeink számára semmi sem változott, titokzatos módon ugyan, de mégis igazán valósággal, lényegileg jelen van az Úr. Ebben a szentségben Krisztus nem lehet másképpen jelen, csak úgy, hogy a kenyér egész lényege átváltozik az õ Testévé, és a bor egész lényege átváltozik az õ Vérévé, ugyanakkor a kenyér és a bor érzékelhetõ tulajdonságai változatlanul maradnak. Ezt a titkos átalakulást az Egyház nagyon alkalmas és kifejezõ módon illeti az ÁTLÉNYEGÜLÉS szóval. Bármely hittudományi magyarázat, mely ezt a misztériumot valamennyire megközelíteni igyekszik, csak akkor lehet összhangban a katolikus hittel, ha tisztán rávilágít arra, hogy ezekben a dolgokban - egészen függetlenül a mi szellemiségünktõl - az átváltoztatás után megszûnt jelen lenni a kenyér s a bor, és magának az Úr Jézusnak imádandó Teste és Vére van jelen a kenyér és bor szentségi jelei alatt. Így rendelte ezt maga az Úr, aki táplálékunkká akart lenni, minket pedig Titokzatos Testének kötelékében egymáshoz akart kapcsolni.

Az Oltáriszentség tiszteletérõl. A mennyország fényében élõ Úr Krisztus egy és oszthatatlan jelenléte az Oltáriszentség által nem sokszorozódik meg, hanem megjelenül a föld különbözõ helyein, ahol bemutatjuk az eukarisztikus áldozatot. Íme, ez a "mysterium fidei", vagyis a hitnek és az eukarisztikus kincseknek titka, amelyet mindannyiunknak meg kell vallanunk. Ez a jelenlét a szentmise-áldozat bemutatása után is jelen marad az Oltáriszentségben, amelyet a tabernákulumban mint templomaink élõ szívében õrzünk. Ennélfogva édes kötelességünk, hogy tisztelettel vegyük körül és imádjuk magát a megtestesült Igét ebben a szent Kenyérben. Szemünk csak a kenyeret látja, a megtestesült Igét nem, de õ mégis jelen van itt elõttünk, anélkül, hogy elhagyná a mennyet.

Az Egyház történelmi sorsáról. Hisszük, hogy Isten Országa itt e földön az Egyházban kezdõdött el ugyan, de az Egyház mégsem e világból való, mert ez a világ mulandó. Éppen ezért az istenország fejlõdése nem azonos a humanizmus, a tudomány vagy a technika haladásával, hanem azt jelenti, hogy elmélyüljünk Krisztus felfoghatatlan gazdagságának ismeretében, állhatatosan reménykedjünk az örök boldogságban, lelkesebben találjon bennünk visszhangra az Isten szeretete, a kegyelem és a szentség egyre inkább kiáradjon az emberiségre.

Az Egyház és a világ kapcsolatáról. De éppen ez a szeretet készteti magát az Egyházat, hogy a külsõ dolgokat illetõen is az emberek javát keresse. Egyrészt tehát nem szunik meg figyelmeztetni gyermekeit, hogy itt a földön nincs maradandó városunk, másrészt viszont arra biztatja õket, hogy saját helyzetüknek és képességeiknek megfelelõen szolgálják társadalmi közösségük javát, ápolják az igazságosságot, a békét és a testvéri együttélést, megfelelõ módon segítsék a szegényebb és szerencsétlenebb helyzetben levõ embertársaikat. Amikor az Egyház, mint Krisztus Jegyese, az emberek gondjaival törõdik, részt vesz örömeikben és reményeikben, fájdalmaikban és munkáikban, csak arra törekszik, hogy egész szívvel szolgálja õket, közben pedig Krisztus világosságát árassza szét az emberekre, és Krisztus, a Megváltó köré vezesse el és gyujtse az embereket. Az Egyháznak ezt a gondját azonban sohasem lehet úgy értelmezni, mintha hasonulni akarna ehhez a világhoz, vagy mintha kisebb buzgósággal akarná várni az Úrat és az õ örök országát.

A lélek halhatatlanságáról és a tisztitóhelyrõl. Hiszünk az örök életben. Hisszük, hogy a Krisztus kegyelmében megholtak lelkei az Isten népéhez tartoznak, akár még a tisztítóhely tüzében kell tisztulniuk, akár rögtön a mennybe kerültek a halál után, mint a jobb lator. Ez az állapotuk azonban teljességgel megszunik a feltámadás napján, mikoris ezek a lelkek ismét egyesülnek testükkel.

Az üdvözültekrõl. Hisszük, hogy az a sok lélek, aki Jézussal és Máriával együtt van a mennyben, az égi Egyházat alkotja, és az örök boldogság részese. Látják Istent úgy, amint van. Különbözõ mértékben ugyan, de az angyalokkal együtt õk is részesülnek annak az isteni hatalomnak gyakorlásában, mely a megdicsõült Krisztust illeti: közbenjárnak értünk és testvéri gondossággal segítik gyarlóságunkat.

A "szentek egyességérõl". Hiszünk az összes keresztények közösségében, vagyis azokéban, akik még a földön vándorolnak, és azokéban, akik már a mennyei boldogság részesei. Hisszük, hogy õk mindnyájan egy Egyházat alkotnak, és hisszük, hogy ebben a közösségben mindig körülvesz minket az irgalmas Istennek és az õ szentjeinek szeretete, kik mindig készséggel meghallgatják kéréseinket, ahogyan Jézus biztosított minket: "Kérjetek, és adatik nektek."

Ezt a hitet valljuk, ez a remény erõsít, így várjuk a holtak föltámadását és az örök életet.