Írások elmélkedések II.




Dr. Freund Tamás

Az önzetlenség a populáció fenntartó ereje


Az önzés az egyed túlélése, elszaporodása szempontjából egyértelműen jó stratégia. Viszont, ha egy egész populáció szempontjából nézzük, más a helyzet. Ugyanis minél több egy közösségben az önző egyed, annál kevésbé lesz versenyképes a többi populációval szemben.
Mondok erre egy példát. A nyálkáspenész-telepek egysejtű, amőbaid mozgásra képes egyedekből állnak. Amikor optimális, nedves területen szaporodnak, akkor mindegyik próbálja a másik elől elfoglalni a jobbnál jobb tenyészterületeket, hogy ő tudjon jobban szaporodni: tehát önző módon kiszorítja a másikat. Viszont, amint kiszáradás fenyeget, és az egész telep léte kerül veszélybe, akkor ezeknek a nyálkagomba sejteknek egy jelentős része átalakul spóratartó szárrá, méghozzá azáltal, hogy önfeláldozó módon kiszáradnak. Ezáltal spórává alakult testvéreiket kiemelik a nyálkából, így azokat a szél elrepítheti egy jobb tenyészterületre, és ott újra kialakulhat belőlük a telep. Tehát az önző nyálkagombasejt, veszély esetén hirtelen önzetlenné válik, sőt az életét áldozza azért, hogy az egész telep, az egész faj túlélje a megpróbáltatást.
No, de keletkezett egy mutáns. Ez a genetikai variáns soha nem volt hajlandó szárrá alakulni, ő mindig csak spóra akart lenni. Ráadásul felszabadított magából egy olyan kémiai anyagot, amely a környezetében lévő sejteknek a szárrá alakulását serkentette! Nehéz ennél "pofátlanabb" önzést elképzelni... Nyilvánvalóan a szelekció - az egyed szintjén - azt részesíti előnyben, amelyik csak spórává hajlandó alakulni, hiszen ez az a génállomány, amelyik elrepül és újabb telepeket fog alkotni.
Na, de mi van akkor, ha a szelekciós erőket az egész populáció oldaláról nézzük? minél jobban megnő a csak spórává alakulni hajlandó mutánsok aránya a telepben, annál rövidebb lesz a spóratartó szár. Végül olyan rövid lesz, hogy a spórák nem tudnak elrepülni, mert beleragadnak a nyálkába, és az egész telep elpusztul. Tehát minél jobban megnő az önző egyedek aránya az egész populációban, annál kisebb lesz az adott közösség vagy faj versenyképessége.
Ezért baj, hogy a világban az önzés ilyen rohamosan terjed, és ezért veszélyes Magyarországon a liberális média túlhajtott, multikulturalitást és a másság-kultuszt erőltető, agymosó tevékenysége.
Ezt az agymosást az utánunk jövő fiatalok fogják megszenvedni. Ugyanis, ha minden így marad, hazánk versenyképessége megjósolhatóan csökkenni fog az Európai Unión belül. Miért? Azért, mert egy francia, egy angol vagy egy lengyel mindig is meg fogja őrizni erős nemzettudatát... Hiába nincsenek országhatárok az EU-ban, az erősebb nemzettudatú népek sokkal jobban tudják érdekeiket érvényesíteni, mint a magyar. Jobb az együttműködés, a közös kultúra, közös érdekek, plusz-motivációként fejtik ki hatásukat. Nálunk - ha egyáltalán ki merjük mondani - már-már szitokszóként hangzanak az olyan fogalmak, mint a hazafiság, nemzettudat, magyarság vagy hazaszeretet.


Oldal:   <<        >>