szombat 16 január 2021

Írta: FKATI - szombat 16 január 2021 - 20:34:00 |

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Szeretettel köszöntöm, a Miskolc Martinkertváros
Jézus Szíve Római Katolikus Plébánia honlapján!


Oldallagosan ellátott plébániák: Görömböly, Szirma, Filia:Kistokaj

Tekintsen be plébániánk életébe! Ajánljuk a honlap aktualitással foglalkozó részét, melyben nemcsak a szentmisék rendjét, hirdetéseket találja meg a kedves olvasó, hanem a plébániai közösségi életéről, eseményeiről is hírt adunk. Szolgáljon honlapunk arra is, hogy mindennapjaink forgatagában örömmel tudatosítsuk hovatartozásunkat és megvalósulhasson köztünk amit Jézus imában kért:

"Legyetek mindnyájan egyek!"(Jn 17, 21)

Ezekkel a gondolatokkal kívánok honlapunk minden látogatójának tartalmas időtöltést!

Tóth István
plébános




Január 10-én vasárnap, Urunk megkeresztelkedésének ünnepével befejeződött a Karácsonyi idő és megkezdődik az Évközi idő! Ilyenkor Krisztus misztériumának nem valamely külön szempontját ünnepeljük, hanem éppen Krisztus misztériumát a maga teljességében, kiváltképpen a vasárnapokon.








2021. január 17. – Évközi 2. vasárnap


Evangélium (Jn 1,35-42)

Abban az időben (Keresztelő) János ott állt két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!” Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta, és követni kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit kívántok?” Azok ezt felelték: „Rabbi – ami annyit jelent, hogy Mester – hol laksz?” „Jöjjetek, nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála maradtak. Ez a tizedik óra körül volt. A kettő közül, akik hallották ezt Jánostól és követték (Jézust), az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet”, és elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett, és így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, de Kéfásnak, azaz Péternek fognak hívni.”

Elmélkedés

Isten Báránya
Keresztelő János Jézusról szóló tömör tanúságtétele így szól a mai evangéliumban: „Nézzétek, az Isten Báránya!” A sajátos kifejezés mind az ószövetségben, mind az újszövetségben szerepel, illetve a szentmisében is előfordul. A Teremtés könyvének 22. fejezetéből jól ismert jelenet számunkra, amikor Ábrahám kész feláldozni fiát, Izsákot Istennek. De Isten számára nem kedves az emberáldozat, csak próbára akarta tenni Ábrahámot, ezért megállítja őt és gondoskodik róla, hogy legyen ott egy bárány, egy kos, amit aztán feláldoz Ábrahám. A kos lesz tehát az áldozati állat, a fiú, Izsák életben marad.

A húsvéti vigília ünneplése során minden esztendőben felolvassuk az Egyiptomból való kivonulás történetét. Ebben szerepel, hogy a kivonulás előtti estén minden család feláldoz egy bárányt, s annak vérével megkenik a ház ajtaját. A bárány vére jel lesz Isten angyala számára, így elkerüli a zsidók házait, ezért az elsőszülöttek megmenekülnek, életben maradnak. Csak azokban a házakban, az egyiptomiak otthonaiban halnak meg az elsőszülöttek, amelyeknek ajtaján nincs a bárány vére.

A prófétai jövendölésekben is találkozunk az áldozatra előkészített bárány képével. Az Úr szenvedő szolgájáról így jövendöl Izajás próféta: „Az Úr mégis az ő vállára rakta mindnyájunk gonoszságát. Megkínozták, s ő alázattal elviselte, nem nyitotta ki a száját. Mint a juh, amelyet leölni visznek, vagy amint a bárány elnémul nyírója előtt, ő sem nyitotta ki a száját” (Iz 53,6-7). Jeremiás próféta pedig ezt írja: „Én meg olyan voltam, mint a szelíd bárány, amelyet vágóhídra hurcolnak; nem tudtam, hogy terveket koholnak ellenem” (Jer 11,19).
Az evangéliumokban elsőként Keresztelő János beszél Jézusról, mint az Isten Bárányáról. Ő az, aki magára veszi minden ember bűnét, és az ő drága és tiszta vérének ontásával törli el az emberek bűneit. Valójában Krisztus az a Bárány, akit Izsák helyett feláldoztak és minden esztendőben feláldozott húsvéti áldozati bárány is. Ő a mennyei Atya örök áldozata, aki értünk, a megváltásunkért feláldozta önmagát. Ő a szenvedő szolga, aki nem lázad, nem vádol senkit, hanem csendben odaadja, feláldozza magát irántunk érzett szeretetből.

Szent Péter apostol első levelében ezt olvassuk: „Tudjátok, hogy nem veszendő ezüstön vagy aranyon szabadultatok ki az atyáitoktól rátok hagyományozott értéktelen életmódból, hanem Krisztusnak, a hibátlan és egészen tiszta báránynak drága vére árán” (1Pét 1,18-19). A Szent János evangélista által írt Jelenések könyve pedig minden titkot felfed a Bárányról. Ő tudja feltörni a történelem pecsétjeit, ő ítéli meg minden ember életét, ő tárja fel mindenki előtt az igazságot. Győzelmet aratva ül a dicsőség trónján és mindenki előtte hódol.
A Szentírás kinyilatkoztatott igazsága hangzik el minden szentmisében a szentáldozás előtt: „Íme az Isten Báránya, íme, aki elveszi a világ bűneit. Boldogok, akiket meghív asztalához Jézus, az

Isten Báránya.” A gyenge bárány Isten erejének és győzelmének a jelképe. Legyőzi a gonoszt és megszerzi az üdvösséget minden ember számára. Jézus a legértékesebb áldozatot mutatja be saját életének odaadásával a kereszten.
Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te az Atyától jöttél a világba, őt dicsőítetted meg életeddel. Mindenkor az ő akaratát teljesítetted, neki engedelmeskedtél. Vállaltad, hogy emberré legyél, emberként élj és vállaltad a halált is. Segíts minket, hogy észrevegyük közelségedet, jelenlétedet, szeretetedet! Segíts minket, hogy megtaláljunk téged, s vezess minket az Atyához! Maradj örökké köztünk, hogy szereteted állandóan bennünk legyen! Add meg nekünk az újjászületést, hogy egészen Istennek élhessünk! Segíts minket, hogy tanúságot tegyünk rólad az igazságot kereső embereknek!





Imádkozzunk menüpont





Evangélium

Abban az időben Keresztelő János ezt hirdette: „Aki utánam jön, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam a saruszíját. Én vízzel keresztellek titeket, ő pedig Szentlélekkel keresztel majd meg benneteket!” Ezekben a napokban történt, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelkedett Jánosnál a Jordánban. És mindjárt, amint feljött a vízből, látta, hogy megnyílik az ég, és a Lélek, mint egy galamb, leszáll rá. Az égből pedig szózat hallatszott: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned kedvem telik!”
Mk 1,7-11

Elmélkedés

Lelki megtisztulás
Szent Márk evangélista egészen röviden emlékezik meg Jézus megkeresztelkedéséről. Az esemény nem Jézus kisgyermekkorában történt, ahogy manapság a legtöbb esetben nem sokkal a születés után történik a keresztség kiszolgáltatása, hanem Jézus nyilvános működésének kezdetén, aki ekkor mintegy 30 esztendős. A keresztség alámerítést, alámerülést jelent, amely nem csak testi, hanem lelki megtisztulást eredményez. Jézus esetében és a későbbi korokban a keresztény hitre térők esetében a vízbe merülés és a vízből történő felemelkedés volt a keresztség formája, amelyet napjainkra a vízzel való háromszori leöntés gyakorlata vett át. A keresztséggel kapcsolatban érdemes megkülönböztetéseket tennünk, mert nem minden keresztség jelenti ugyanazt.
Elsőként nézzük János keresztségét. Ő volt az Úr Jézus előfutára, akit mi Keresztelő János néven emlegetünk. János a pusztában élt és a Jordán folyóban keresztelte meg az embereket. Márk evangélista így írja le tevékenységét: „Kiment hozzá Júdea egész vidéke és a jeruzsálemiek mindnyájan. Megkeresztelte őket a Jordán folyóban, miután megvallották bűneiket” (Mk 1,5). Munkáját egyébként nem csak az evangéliumok örökítették meg, hanem az ókor egyik legnagyobb történetírója Josephus Flavius is megemlékezik róla a zsidók története művében. Az evangéliumok tanúsága szerint János keresztsége egyértelműen a bűnbánat, a vezeklés, a megtérés jele. János az őt felkeresők számára hangsúlyozza, hogy a külső megtisztulással együtt jár a benső megtisztulás is, azaz a bűnbánat gyümölcsét kell teremnie mindenkinek. A Keresztelő kiemeli továbbá, hogy amit ő tesz, csak az első lépés: „Én a bűnbánat jeléül csak vízzel keresztellek titeket. De az, aki utánam jön, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy saruit hordozzam. Ő Szentlélekkel és tűzzel fog megkeresztelni titeket” (Mt 3,11 és Mk 1,7-8).
Lényeges kiemelnünk, hogy amikor Jézus megkeresztelkedik Jánosnál, akkor az ő esetében nem a bűnbánat jeléről van szó, hanem arról, hogy sorsközösséget vállal a bűnös emberekkel. A mi Urunknak ugyanis nincs szüksége bűnbánatra, hiszen neki, a szent Istennek nincs egyetlen bűne sem. Márk evangélista nem tér ki arra, hogy János értetlenül fogadja, hogy Jézus meg akar keresztelkedni nála (vö. Mt 3,13-15), mert az esemény leírásánál őt az a szempont vezeti elsősorban, hogy bemutassa a mennyei Atya vallomását: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned kedvem telik!”
Szót kell még ejtenünk a Szentlélek keresztségéről, amelyet napjainkban gyakran emlegetnek a katolikus megújulási mozgalmak. Ez a fogalom azt jelenti, hogy megtapasztaljuk azt, hogy Isten szeretete kiárad szívünkbe és ez egészen átformálja személyiségünket, átalakítja életünket, élővé teszi azt a kegyelmet, amelyet a keresztségben, a bérmálásban és az Oltáriszentségben kapunk. A Szentlélek-keresztség arra is utal, hogy nem elégszünk meg önmagunk átalakulásával, hanem elindulunk a tanúságtétel útján, az evangélium hirdetésének útján, miként az apostolok is ezt tették az első pünkösd napján, amikor eltöltötte őket a Szentlélek. A Szentlélek-keresztség további jellemzője, hogy szorosabban összekapcsol minket az Egyházzal, a krisztusi közösséggel, és megláttatja velünk, hogy mi a feladatunk ebben a közösségben.
Ma, Jézus megkeresztelkedésének ünnepén éljük át újra azt az örömet, hogy Isten gyermekei vagyunk! Szálljon le ránk is a Szentlélek, hogy tanúságtevő keresztények legyünk!
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A mai ünnep emlékeztet minket az Egyház és minden megkeresztelt ember sajátos küldetésére. Arra a küldetésre, amely a te mennybemeneteledkor mondott parancsodból fakad: „Menjetek tehát, és tegyetek tanítványommá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében” (Mt 28,19). A mi környezetünkben is élnek olyanok, akik nincsenek megkeresztelve. Nem ismerik Istent, de bizonyára jószándék van a szívükben. Adj nekünk erőt, hogy segítsük őket elindulni a hit útján! Adj nekünk bátorságot annak megvallására, hogy semmi sincs nagyobb ebben a világban, mint megismerni téged és semmi nem adhat nagyobb boldogságot az embernek, mint hozzád tartozni.




2021. január 6. – Szerda, Urunk megjelenése (Vízkereszt)


Evangélium

Amikor Heródes király idejében Jézus megszületett a judeai Betlehemben, íme, napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, és tudakolták: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk előtte.” Meghallotta ezt Heródes király és megrémült, s vele egész Jeruzsálem. Összehívatta a főpapokat és a nép írástudóit, és megkérdezte tőlük, hogy hol kell születnie a Messiásnak. Azok így válaszoltak: „A judeai Betlehemben, mert ezt írja a próféta: Te, Betlehem, Juda földje, bizony nem vagy a legkisebb Juda nemzetségei között, mert belőled jő ki a fejedelem, aki pásztora lesz népemnek, Izraelnek.” Erre Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag megjelenésének idejét. Aztán ezzel küldte őket Betlehembe: „Menjetek, tudakozódjatok szorgalmasan a gyermek felől, és ha megtaláljátok, jelentsétek nekem. Én is elmegyek, hogy hódoljak előtte!”
Ők pedig, miután meghallgatták a királyt, elindultak. És lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük járt, míg meg nem állapodott a ház fölött, ahol a Gyermek volt. A csillagot meglátva nagyon megörültek. Bementek a házba, és ott látták a Gyermeket anyjával, Máriával. Földre borulva hódoltak előtte, majd kinyitották kincseszsákjaikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza országukba.
Mt 2,1-12


Elmélkedés


Utazás egy csillag vezetésével
A mai ünnep hivatalos elnevezése: Urunk megjelenése, a magyar elnevezés szerint vízkereszt napja. A korai keresztény időkben egy napon ünnepelték a napkeleti bölcsek látogatását, Jézus keresztségét és a kánai menyegző csodáját. A II. Vatikáni Zsinatot követő liturgikus reform azonban szétválasztotta ezeknek az eseményeknek az ünneplését. Ennek köszönhetően január 6-án emlékezünk a napkeleti bölcsek látogatására, a következő vasárnap Krisztus megkeresztelkedésére és egy hétköznapon a kánai menyegzőre.
Az új rendnek megfelelően a mai ünnepen a napkeleti bölcsekről, a háromkirályokról olvasunk az evangéliumban. Az ő történetük egy nagy utazás. Nem tudjuk pontosan, hogy honnan indultak, de útjuk célpontja jól ismert, legalábbis azt tudták, hogy a Megváltót keresik, de azt nem tudhatták előre, hogy hol, melyik városban fogják megtalálni. Érdekes emberek ezek a bölcsek, mert látnak egy égi jelet és rögtön elindulnak. Elhagyják szülőföldjüket, hosszú utat tesznek meg, nem is tudják, hol fog véget érni. Az utazás során a keresés jellemzi őket. Keresik az újszülöttet, a királyt, keresik azt, akinek születését az új csillag megjelenése hirdette. Máté evangéliuma tele van olyan szavakkal, igékkel, amelyek az ő utazásukat, mozgásukat, úton haladásukat írja le. Bölcsek „jöttek” napkeletről, akik ezt mondják Heródes udvarában: „eljöttünk”, hogy hódoljunk előtte. Heródes pedig útjuk folytatására utasítja őket: „menjetek”, tudakozódjatok szorgalmasan a gyermek felől. Ekkor újra „elindulnak”, megérkezvén „bementek a házba”, majd pedig a történet végén „visszatérnek” országukba. Ennél a térbeli mozgásnál azonban van egy fontosabb, tartalmasabb utazás is a történetben, mégpedig a hit útja. Az emberi lélek mozgása ez, amely abból a vágyból született, hogy találkozzon az Úrral és kifejezze előtte a neki járó hódolatot és imádást. Az emberi lélek mélyén lezajló utazás ez, amelyet egy isteni jel indít el, s amelyet az ember engedelmesen követ. A Szentírásban megfigyelhetjük, hogy Ábrahámtól az apostolokig sokakat útnak indít Isten, és Isten szent embereinek útja a mi életünkben is folytatódhat, mert az Úr minket is felszólít, hogy az ő útjain járjunk. Áldott, aki rátalál arra az útra, amelyet Isten személyesen neki jelölt ki.
A napkeleti bölcsek utazásának fontos eleme a csillag. Ez a csillag vezeti a bölcseket, hogy céljukhoz érjenek. Ez világosítja meg éjszakáikat az út során és ez jelöli ki az irányt a következő napra. De a csillag szemmel látható fényénél is van fontosabb, mert ez a csillag nem csak az útra világít rá, hanem bevilágít a hit útján járók lelkébe is. Ez ad nekik örömet a tovább haladáshoz, ez ad erőt a következő lépésekhez, ez ad értelmet a további kereséshez. És ez a csillag, a betlehemi csillag vezet minket is, jelül szolgál nekünk is, hogy elinduljunk és mi is felkeressük a világ Megváltóját és Üdvözítőjét. A csillag napjainkban is feltűnik. Bölcsek, akik elindulnak és követik útját!
A háromkirályok cselekedete egyszerű: ajándékokat adnak. De az arany, a tömjén és a mirha kézzelfogható ajándéka mellett sokkal fontosabb az ő hódolatuk, leborulásuk, imádásuk, amely Isten Fiának szól. Mert hódolni, leborulni és imádni csak Isten előtt szabad és érdemes. A karácsony csodálatos ünnepe felélesztette bennünk a vágyat, hogy mi is kifejezzük szeretetünket és hódolatunkat Isten előtt. Mélyen meghajlunk, leheletünk a földet éri, arcunk szinte a föld porához ér, aztán pedig felemeljük fejünket és tekintetünket, nem túl magasra, csak éppen egy jászolnyi magasságra és meglátjuk az Isten Fiát. Igen, ez az emberi perspektíva, mert ebből a szemszögből, a térdre ereszkedő és alázatos ember szemszögéből látszik csak Megváltónak a betlehemi kisded.
Engedjük, hogy az Úr belelásson és belépjen szívünkbe e szent helyen!
Horváth István Sándor


Imádság

Betlehemi kis Jézus! Nem mondogathatjuk örökké neked, a szent Istennek, hogy aludj csak nyugodtan! Nem kívánhatjuk tőled, hogy jövő karácsonyig aludj és lehetőleg ne zavarj minket évközben! Vízkereszt napja, a napkeleti bölcsek ünnepe ma felébreszt minket a karácsonyi nosztalgiázásból. Ez a nap felnyitja szemünket, hogy benned ne csak egy gyermeket lássunk, hanem meglássuk a Megváltót és az Üdvözítőt, Megváltónkat és Üdvözítőnket. Uram, neked köszönhetem, hogy megszabadulhatok a bűntől és neked köszönhetem, hogy az üdvösségre juthatok. Taníts engem a gyermeki lelkületre, az Istenre való ráhagyatkozásra, az Istenben való gyermeki bizalomra és a feltétlen engedelmességre!





2021. január 3. – Karácsony utáni 2. vasárnap


Evangélium(Jn 1,1-18)

Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal. János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta; Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.

Elmélkedés

Életünk reménye
Szent János evangéliuma költői formában kezdődik. Az Ige-himnusz a Fiúisten megtestesülésének titkát mondja el egészen ünnepélyes, dicsőítő formában. Angyalok és betlehemi pásztorok nélkül is világos számunkra, hogy Jézus Krisztus születéséről szól ez a rész. A középpontban ez a kijelentés található: „És az Ige testté lett és közöttünk lakott” (Jn 1,14). Ezt a kijelentést fejti ki aztán János evangélista írásában, amikor a megtestesüléstől a mennybemenetelig bemutatja, hogy Jézus hogyan „lakott közöttünk”, mit cselekedett és mit hirdetett.
Az evangélista azt mondja, hogy Isten magára vette az emberi természetet, emberré lett. Ezekben a karácsony utáni napokban egy család körében látjuk őt, újszülött gyermekként, lélekben még mindig Betlehemben vagyunk. Hamarosan majd vele indulunk száműzetésbe Egyiptomba, aztán visszatérünk vele együtt Názáretbe. Az egyházi év időszakai és ünnepei segítségével elkísérjük Jézust tanító útján egészen Jeruzsálemig, a Golgota hegyéig, ahol meghalt a kereszten. Ezen az úton felismerjük, hogy Isten azért lett emberré, hogy megossza velünk az életét. És ezen a jászoltól a keresztig vezető úton megtanuljuk, hogy nekünk is meg kell osztanunk életünket Jézussal. Ezen az úton remélhetőleg feléled bennünk annak érzése, hogy Isten gyermekei vagyunk, igény támad bennünk, hogy növekedjünk a hitben, eljutunk a keresztény nagykorúságot jellemző tanúságtételre és felkészülünk földi életünk végső szakaszára is. Ezen az úton mindvégig Krisztus mellett szeretnénk lenni, miként egykor az apostolok, s az út végén látni szeretnénk az Úr dicsőségét és szeretnénk megtapasztalni az ő békéjét. Erről énekelnek, ezt hirdetik előre a betlehemi angyalok ily’ módon: Dicsőség a magasságban Istennek és a földön békesség a jóakaratú embereknek. A liturgia rendje szerint még nem ért véget a karácsonyi időszak és remélhetőleg a szívünkből sem távozott el a karácsonyi ünnep érzése. Most még Mária karjainak biztonságában látjuk a Gyermeket, most még József gondoskodó mozdulataira figyelünk, most még körülöttünk lebeg a pásztorok által hozott bárányszag, most még káprázik kissé a szemünk a betlehemi csillag ragyogásától, most még türelmesen várjuk a napkeleti bölcsek érkezését. De tudjuk, hogy hamarosan útnak kell indulnunk, ha mindig az Úr közelében szeretnénk maradni. Máskülönben csodálatos dolgokról maradunk le.
A Krisztus-követés útja ez számunkra, mert hát mi mást jelentene a Betlehemből induló és a Jeruzsálem melletti Golgotán végződő út? Ezen az úton minden előttünk álló lépés próbára teszi reményünket és minden megtett lépés megerősíti reményünket. Jó ezt tudatosítanunk most, az esztendő első napjaiban, hogy legyen erőnk minden nap megtenni a szükséges lépéseket. Napjaink társadalmi helyzete, a jelenkori kihívások, a váratlan természeti csapások és járványok, amelyek nem múlnak el egyik napról a másikra, hanem olykor egészen hosszú időn keresztül elkísérnek minket, bizony kemény próbára teszik a reményünket. Sérülékenynek és törékenynek, gyengének és tehetetlennek érezzük magunkat, és nap mint nap feltesszük magunknak a kérdéseket: Mit hoz számunkra a jövő? Mivel kell szembenéznünk holnap? Milyen meglepetést tartogat számunkra a következő időszak? Ez a fajta aggodalom az önzés csapdájába kerget minket és azt sugallja számunkra, hogy csak önmagunkról kell gondoskodnunk. Ez a fajta aggodalom fékezi energiáinkat és törekvéseinket, gyengíti bátorságunkat és szabadságunkat. Az aggódásból és a jövőtől való félelemből csak a remény tud minket kiemelni. A jócselekedetek mindennapi megtételére csak a remény tud bennünket ösztönözni. Az új esztendő minden napján legyen velünk Krisztus, életünk reménye!
Horváth István Sándor







Evangélium

A pásztorok sietve elindultak, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak, pontosan úgy, amint (az angyalok) előre megmondták nekik. Azután eltelt nyolc nap, és körülmetélték a Gyermeket. A Jézus nevet adták neki, mert így nevezte őt az angyal, mielőtt még anyja méhében megfogant volna.
Lk 2,16-21

Elmélkedés

Isten megmutatja az utat
Egyházunk a karácsony utáni nyolcadik napon, amely a polgári év kezdete, újév napja is egyben, Szűz Mária Istenanyaságát ünnepli. A szilveszteri hangos mulatozás a mai reggelre elcsitult. A világ zaja nem zavar minket az elcsendesedésben és a megtestesülés egyik lényeges titkának szemlélésében. Azzal, hogy Szűz Mária személyében Isten Anyját, az Istenszülőt tiszteljük, őt magát nem istenítjük és nem imádjuk. Mária személyében nem egy pogány istennőt látunk, hanem egy embert, akit Isten arra választott ki, hogy a Megváltó Anyja legyen. Egy embert, aki tökéletesen átadta magát Istennek, tökéletesen teljesítette azt a hivatást, amire Isten kiválasztotta.
A gondviselő Isten, aki az ősbűn, azaz a bibliai hagyomány szerint Ádámnak és Évának nevezett első emberpár vétke óta nem nézte tétlenül a vesztébe rohanó emberiséget, hanem már a bűnbeesés óta elhatározta a megváltást, az idők teljességében az ő Fiát, Jézust küldte el, aki egy asszonytól, Máriától született a világra. Máriának egyedülálló szerepe van Isten üdvözítő, megváltó tervében, ez indokolja iránta való különleges tiszteletünket. Mária istenanyaságának titkát Szent Lukács evangélista az angyali üdvözlet eseményénél, Jézus születésének hírüladásánál tudtunkra adja. Az angyal ezt mondja a názáreti leánynak: „A Szentlélek száll rád és a Magasságbeli ereje borít el. Ezért a születendő szent Isten Fia lesz” (Lk 1,35). Mária hitt az isteni üzenetnek és megtapasztalta annak megvalósulását. Mi is fogadjuk el igazságként, hitünk szent igazságaként, hogy Istennek az volt az akarata, hogy egy közülünk való embertől szülessen meg a világ Megváltója. Amikor a mai napon Isten Anyjára tekintünk, újra elcsodálkozunk Isten emberszerető jóságán, hiszen Jézus Krisztus ugyanúgy embertől született, miként mi, földi emberek, akiknek az a hivatásunk, hogy Isten gyermekeiként éljünk.
Van egy másik szempont is, amit ma, az új esztendő első napján megláthatunk Mária személyében. Az ő életútja tetszésre lelt Isten szemében, ezért mi, üdvösségre törekvő emberek eligazítást kapunk tőle, hogy az év minden napján méltók legyünk Isten áldására. Jézus anyját azért hirdeti boldognak és áldottnak minden nemzedék, mert igazságnak fogadta el Isten szavát és tökéletesen rábízta magát Istenre. Ő nem akart semmi mást, csak azt, hogy az Úr engedelmes szolgálója legyen, és ne történjen semmi egyéb az életében, mint amit Isten jónak lát. Az új év első napjai sokakat aggodalommal töltenek el. Mit hoz számunkra az előttünk álló év? Mire számíthatunk? Kérdéseink elárulják félelmeinket és bizonytalanságunkat. Milyen jó volna, ha a Szűzanya lelkületével tekintenénk a jövő felé! Milyen jó volna tőle megtanulni az Isten iránti tökéletes bizalmat! Milyen jó volna hozzá hasonlóan rábízni magunkat Isten szándékára! Az Isten által teremtett világban ugyanis senki ember nem tud sem a maga, sem mások számára jobbat és üdvösebbet kitalálni, mint amit az üdvözítő Isten megad nekünk a földi élet és az örök élet boldogságához. Isten mindenki számára megmutatja azt az utat, amely az üdvösségre vezet, és mindenkinek ezen a számára kijelölt úton kell haladnia. Ezt tette Szűz Mária is. Nem keresett más utat, nem kért Istentől egy könnyebb lehetőséget, hanem elfogadta és megtette az ő saját feladatát. Isten úgy akarta végrehajtani a megváltás művét, hogy ahhoz egy asszony közreműködését kérte, Máriáét, aki a Megváltó édesanyja. És Isten úgy akarja jobbá tenni ezt a teremtett világot, hogy emberek, a mi közreműködésünket kéri ehhez.
Tanítson minket Isten Anyja arra, hogy készségesen együttműködjünk Istennel az esztendő és életünk minden napján!











December 28. Aprószentek ünnepe


Az Egyház e napon szentként ünnepli azokat a kisdedeket, akik ugyan még szólni nem tudtak, de halálukkal tanúskodtak Krisztus mellett, s így vérükben megkeresztelkedve az ő kísérő csapatát alkotják. „Kivétettek az emberek közül, mint zsenge áldozat az Istennek és a Báránynak.” Egyéni érdemük nélkül üdvözültek: így még inkább rámutatnak arra, hogy az ember az üdvösséget nem kiérdemli, hanem Isten ingyenes ajándékaként kapja.
E nap volt hajdan az Egyházban a gyermekek ünnepe. Ma is felhasználható arra, hogy templomi játékokat (betlehemezés) mutassanak be, továbbá, hogy a templomnak, felszerelésének, a miseruháknak, a szent edényeknek bemutatásával segítsük őket abban, hogy otthon legyenek a templomban.
Imádkozzunk e napon azokért a kisdedekért is, akiktől saját anyjuk vette el az élet és a megkeresztelés lehetőségét!

Szent Ágoston püspök beszédéből:
„Ma azoknak a kisdedeknek mennyei születésnapját üljük, kedves testvéreim, akiket — mint az evangélium elmondja — a kegyetlen Heródes király megöletett. Íme, az istentelen ellenség nem tudott volna jótéteményekkel sem annyit használni a gyermekeknek, mint amennyit gyűlöletével használt. Hiszen minél jobban túláradt e boldog kisdedek fölött a kegyetlenség, annál jobban eláradt rajtuk az isteni kegyelem. Boldog vagy, Jeruzsálem, Júda földje, mely a kisdedek fénylő seregét áldozati adományként ajánlhattad Istennek. Méltán ünnepeljük az ő mennyei születésnapjukat, kik elnyerhették az örök élet méltóságát, még mielőtt a jelen élet nyomorúságát tapasztalhatták volna. Heródes istentelensége anyjuk kebléről tépte le e gyermekeket, s méltán nevezzük őket mártír-bimbóknak, kiket még a tél hidegében szaggatott le a vad erőszak, de akiket az üldözés hamuja egészen tisztára tilolt.”

Karácsony hetének ünnepsorozata a legutóbbi időkben egy újabb jeles nappal bővült. A 19. században vezették be Szent Család ünnepét (Vízkereszt utáni vasárnapra), melyet 1969-ben a karácsony után eső vasárnapra helyeztek át. E napon az Egyház szeretettel szemléli a betlehemi barlangban a Szent Család tagjait, s a keresztény családokat oltalmukba ajánlja.

Részlet XIII. Leó enciklikájából:
„Az irgalmas Isten, amikor elhatározta, hogy az ember megújításának régóta várt művét véghez viszi, ennek rendjét úgy intézte, hogy már a kezdet kezdetén fölmutassa a világnak a Szent Család képét, melyben minden ember a szentség és az erények példáját szemlélhesse. Mielőtt minden népek előtt fölragyogott volna teljes fényével, ebben a családban rejtőzködött Krisztus, az Igazság Napja. Az isteni Gondviselés úgy rendezte a dolgokat, hogy minden keresztény, bármilyen helyen és állásban, bármilyen erény gyakorlására törekszik, okot, meghívást, mintát kaphasson, ha a Szent Családra tekint.”



A Szentatya december 27-én, a Szent Család vasárnapján a déli Úrangyala imádság elmondása után bejelentette, hogy a családnak szentelt különleges évre kerül majd sor, melyet az Amoris laetitia apostoli buzdítás közzétételének ötödik évfordulóján, 2021. március 19-én fog megnyitni.



December 27. A Szent Család vasárnapja


EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből (Lk 2,22-40),

A gyermek Jézus növekedett és eltelt bölcsességgel.
Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, fölvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona.” Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatni. És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, míg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent:
Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták Szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és dicsőség népednek, Izraelnek.
Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!”
Ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak.
Miután az Úr tővénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.




December 27. Szent János apostol és evangélista ünnepe


János az Úr kedvelt tanítványa, Jakab apostol testvére. OTt állt a Színeváltozás hegyén, az utolsó vacsorán Krisztus keblére hajolt. Kitartott mellette a keresztig; Krisztus távozása után gondját viselte Máriának. Evangéliumának bevezetése szárnyaló szavakkal fejtegeti Krisztus isten-emberségét (ezért evangélista-jelképe a sas). János evangéliuma őrzi Krisztus legtöbb tanítását, köztük a búcsúbeszédet és a főpapi imát. János leveleiben az Úr szeretetparancsát köti tanítványai lelkére. A Jelenések könyvében az Egyház sorsát, az utolsó ítéletet és a mennyei liturgiát jövendölte meg hatalmas víziókban. Az apostolok nemzedékének legtovább élt tagja, hagyományuk továbbadója: sokféle üldözés és száműzetés után késő öregségben halt meg az 1. század végén.

Részletek Szent János leveléből:

„Aki kezdettől fogva volt, akit mi magunk hallottunk, szemünkkel láttunk, szemléltünk és kezünkkel érintettünk, az Élet Igéje: őt tanúsítjuk és hirdetjük nektek. Ő az örök Élet, aki az Atyánál volt, majd megjelent nekünk. Fiacskáim! Azért írok nektek, hogy ne vétkezzetek! De, ha valaki vétkezett, van ügyvédünk az Atyánál: Jézus Krisztus, az Igaz. Ő az engesztelés a mi bűneinkért, s nem csak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért. Abból tudjuk meg, hogy valóban ismerjük őt, ha parancsolatait megtartjuk. Aki azt mondja, hogy ismeri őt, de parancsolatait nem tartja meg, az hazug, és nincsen benne igazság. Aki azonban megőrzi az ő igéjét, abban valóban tökéletes az Isten szeretete.”



December 26. Szent István első vértanúra emlékezünk

Add kegyelmedet, Urunk, hogy tudjuk követni azt, amit ünneplünk: ma ugyanis annak égi születésnapját üljük, aki még üldözőiért is imádkozott.
( részlet őskeresztény liturgiából)


Szent István vértanú napjára

Hálát adunk Neked Urunk, ki a vértanúknak erőt adsz a győzelmes harcra, s megadod nekik fölséges jutalomként a dicsőség pálmáját. Közöttünk ragyog fölségében Szent István diakónus: a Szentlélek gazdagon áradó kegyelme emelte őt ki nemcsak tetteiben, hanem olyan fényességgel, hogy tekintetétől elkápráztak az üldözők. Oly tevékeny és hűséges volt hivatalában, hogy az apostolok őt bízták meg az agapék gondjával. Oly mélyen behatolt a Szentírás megértésébe, hogy a zsidók tanácsát megszégyenítette. Oly lángoló bizalommal vallotta meg Krisztust, hogy elsőnek volt méltó szenvedést vállalni érte. Így lélekben beláthatott a mennyek birodalmába, s még a földön megláthatta az Emberfiát hatalmadnak jobbján. Érdemeiért már a földön elnyerte az égi koszorút, melyet neve (Sztefanosz = Koszorúzott) mindenkor megígért neki. Ezért méltó, hogy az angyalok és szentek seregével együtt magasztaljunk téged, Isten, mi Urɵnk Jézus Krisztus által. Ámen!

--------------------------------------------


Neve Sztefanosz, vagyis koszorúzott, koronázott. Az apostolok által kiválasztott hét segítő szerpap (diakónus) egyike. A szeretet-szolgálatban eltöltött ifjú életét bátor tanúságtétellel koronázta meg. A reá zúduló kövek között nyerte el a győzelmi koszorút, hitünk első vértanújaként. Megkövezőiért eredményesen imádkozott: a kivégzés tanújából, Saulból később Szent Pál lett, a pogányok apostola. István már az újszülött Egyházban a keresztény megbocsátás példája, a vértanú lelkület nevelője, a hittérítőknek és a papságra készülőknek pártfogója.

Részelt Szent Fulgentius ünnepi beszédéből:

„Tegnap ünnepeltük Királyunk időbeli születését — ma ünnepeljük az ő vitézének diadalmas szenvedését. Tegnap az Úr testet öltve alászállt a földre — ma az ő szolgája vértanúsággal koronázva följut a mennybe. Azért juthatott föl az, akit ellenségei megköveztek, mert előbb alászállott az, akit az angyalok énekeltek. Tegnap dicsőséget énekeltek Istennek az angyalok — ma örömmel fogadják körükbe István vértanút. Tegnap Krisztust anyja pólyákba takarta — ma Istvánt Krisztus a halhatatlanság köntösébe öltözteti. Tegnap a jászol szűkössége fogadta a kisded Jézust — ma a mennyek végtelensége fogadja be a győztes István. Egyedül szállt alá az Úr, hogy sokakat fölemeljen, megalázta magát királyunk, hogy harcosait fölmagasztalja. S milyen fegyvert viselt István, a Király harcosa? A szeretettel győzött az ellene dühöngőkön! A szeretet erejével győzött a kegyetlen Saulon, s aki üldözője volt Istvánnak a földön, abból sorstársa lett a mennyben.”




DECEMBER 25. PÉNTEK - URUNK SZÜLETÉSE (KARÁCSONY)




EVANGÉLIUM Szent János könyvéből

Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be.
Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról.
Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik ɨisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.
És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal.
János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg.
Istent soha senki nem látta, Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.


Az ünnepi nagymise, régi nevén „aranyos mise” az éjfél titok-teljes liturgiája után magasztos dísszel és hangos vigadozással ünnepli az isteni Fény teljes ragyogását. „Tudja meg az én népem ezen a napon, hogy én, aki az ősidőktől fogva szóltam, íme, jelen vagyok” (Iz 5). A Gyermekben most már az Üdvözítőt szemléljük, aki beteljesítette a nemzetek ősi vágyát, s megkezdi történelmi küldetését, mely egykor majd a mindeneket összegyűjtő mennyei Királyságban válik teljessé. A mise szentleckéjében Szent Pál az ószövetségi szentírásból bizonyítja Jézus Krisztus mindent felülmúló elsőségét és istenségét, az evangéliumban pedig Szent János tanítja, hogy az Igen, aki kezdetben Istennél volt, s maga is Isten volt, ő lett testté, hogy közöttünk lakozzék.




December 24. karácsony vigíliája




EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből (Lk 1,67-79)

Abban az időben Zakariás, János atyja eltelt Szentlélekkel, és ezekre a prófétai szavakra nyílt az ajka: „Áldott az Úr, atyáink Istene, mert meglátogatta és megváltotta az ő népét; erős szabadítót támasztott minékünk szolgájának, Dávidnak családjából. Amint szólott a szentek szájával, ősidők óta a próféták ajka által, megszabadít az ellenség kezéből, mindazoktól, akik gyűlölettel néznek minket; atyáinkkal irgalmat gyakorol, hogy szent szövetségére emlékezzék, az esküre, amelyet Ábrahám atyánknak esküdött, hogy nekünk váltja be, amit ígért; hogy félelem nélkül és megszabadulva az ellenség kezéből, neki szolgálatot teljesítsünk; szentségben és igazságban járjunk előtte napról napra, amíg élünk.
Téged pedig, gyermek, a fölséges Isten prófétájának fognak mondani, mert az Úr előtt jársz, egyengetni az ő útját; az üdvösség ismeretére tanítod nemzetét, hogy bocsánatot nyerjen minden bűnük Istenünk irgalmas szívétől, amellyel meglátogat minket felkelő Napunk a magasságból, hogy fényt hozzon azoknak, akik sötétségben és halálos homályban ülnek, lépteinket pedig a béke útjára vezérelje.”


December 24-e, karácsony böjtjének estéje, Szenteste. Jellemzője a várakozás, a még böjtös, egyszerű vacsora. A vacsora utáni órák meghitt családi együttlétében teljenek így teljesedik be az ádvent minden várakozása és készülődés az éjféli misére. Ezt az időt békességben, szeretetben töltsük, hogy a kis Jézus áldására méltók legyünk.


Karácsony első miséje (Éjféli mise)

Énekei az örök Igét szemlélik, aki „a hajnalcsillag előtt született”, az öröklét számunkra rejtett éjszakájában, de aki fényességünk lett a betlehemi éjszakában.
Az éven a kialakult járvány miatt egyházközségeinkben nem lesz éjféli mise.

Karácsony második miséje (Pásztorok miséje)

Az evangélium leírása szerint „Isten fényessége” ragyogja körül a pásztorokat. Mert „a nép, mely sötétségben járt, nagy fényességet lát...”

December 25. Karácsony harmadik miséje (Nagymise)

Az ünnepi nagymise, régi nevén „aranyos mise” az éjfél titok-teljes liturgiája után magasztos dísszel és hangos vigadozással ünnepli az isteni Fény teljes ragyogását. „Tudja meg az én népem ezen a napon, hogy én, aki az ősidőktől fogva szóltam, íme, jelen vagyok” (Iz 5). A Gyermekben most már az Üdvözítőt szemléljük, aki beteljesítette a nemzetek ősi vágyát, s megkezdi történelmi küldetését, mely egykor majd a mindeneket összegyűjtő mennyei Királyságban válik teljessé. A mise szentleckéjében Szent Pál az ószövetségi szentírásból bizonyítja Jézus Krisztus mindent felülmúló elsőségét és istenségét, az evangéliumban pedig Szent János tanítja, hogy az Igen, aki kezdetben Istennél volt, s maga is Isten volt, ő lett testté, hogy közöttünk lakozzék.











Nyomtatóbarát változat