vasárnap 16 január 2022

Írta: FKATI - vasárnap 16 január 2022 - 18:41:00 |

Dicsértessék a Jézus Krisztus!


Kedves olvasó! Szeretettel köszöntöm, a Miskolc Martinkertváros Jézus Szíve Római Katolikus Plébánia honlapján! Oldallagosan ellátott plébániák: Görömböly, Szirma, Filia:Kistokaj

Tekintsen be plébániánk életébe!

A hírek, események Isten elsőbbségét, és az egyház tanítását hirdetik: szentmisék, szentségimások, ünnepi szertartások és a bűnbánattartás rendjét.
Megtalálhatók a közérdekű információk, közelgő programok, és hírt adunk a közösség elmúlt eseményekről is.
Szolgáljon honlapunk arra, hogy mindennapjaink forgatagában tudatosítani tudjuk hovatartozásunkat és megvalósulhasson közöttünk amit Jézus imában kért:

"Legyetek mindnyájan egyek!"(Jn 17, 21)

Honlapunk minden látogatójának tartalmas időtöltést kívánok!


Tóth István
plébános










IMAHÉT a Krisztus-hívők egységéért imafüzet




2022. január 16. – Évközi 2. vasárnap


Evangélium (Jn 2,1-11)

Abban az időben: Menyegzőt tartottak a galileai Kánában, amelyen Jézus anyja is ott volt. Jézust is meghívták a menyegzőre, tanítványaival együtt.
Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja megjegyezte: „Nincs több boruk.” Jézus azt felelte: „Mit akarsz tőlem, asszony? Még nem jött el az én órám.” Erre anyja szólt a szolgáknak: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!” Volt ott hat kőkorsó, a zsidóknál szokásos tisztálkodás céljára, mindegyik két-három mérős. Jézus szólt a szolgáknak: „Töltsétek meg a korsókat vízzel!” Meg is töltötték azokat színültig. Ekkor azt mondta nekik: „Most merítsetek belőle, és vigyétek oda a násznagynak.” Odavitték.
Amikor a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, nem tudta, honnan való. A szolgák azonban, akik a vizet merítették, tudták. A násznagy hívatta a vőlegényt, s szemére vetette: „Először mindenki a jó bort adja, s csak amikor már megittasodtak, akkor az alábbvalót. Te meg mostanáig tartogattad a jó bort.”
Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne.

Elmélkedés

Az első megnyilvánulás
Amikor egy munkahelyre új személy érkezik, a régi dolgozók kíváncsian várják az első megnyilvánulását. Mit mond és mit tesz először? Hogyan köszönti leendő munkatársait? Hogyan fog neki a munkának? Hogyan próbál kapcsolatot létesíteni, építeni a többiekkel? Talán már voltunk ilyen helyzetben, akár újoncként, akár a másik oldalon, az újoncot fogadó munkatársként. Tudjuk, hogy egyáltalán nem mindegy, hogyan sikerül a bemutatkozás, hogyan történnek az első lépések. Hacsak nem mindjárt vezetőként kerül valaki egy teljesen új munkahelyre, biztosan nem azzal fog kezdeni első munkanapján, hogy programot hirdet és tisztázza mindenki előtt, hogy mostantól hogyan fog folyni a munka. Még egy idősebb, más helyeken tapasztalatokat szerzett személytől is furcsán hatna, ha rögtön az elején reformokat hirdetne és előállna nagyívű terveivel.
Ehhez hasonló dologról olvasunk a mai evangéliumban. A kánai lakodalomban történt csoda Jézus első cselekedete a nyilvánosság előtt. Az Úr már felnőtt férfi, körülbelül 30 éves. Eddig rejtetten élt Názáretben. Engedelmeskedett szüleinek, Máriának és Józsefnek, s amikor már nagyobb lett, bizonyára segített is nekik a házban vagy az ácsműhelyben. Egyetlen esetről emlékezik meg az evangélium, hogy önállóan cselekszik: 12 éves korában egy jeruzsálemi zarándoklat után nem indul haza a városból. Napokkal később a templomban találják meg szülei, ahol az írástudókkal beszélget. Nem tesz semmi rendkívülit, nem kelti fel az emberek érdeklődését rendkívüli cselekedetekkel. Az emberek nem is tudnak róla semmit, mindenki azt gondolja, hogy ő is ugyanolyan gyermek, fiatal, mint a többiek Názáretben.
És most eljött egy esküvő napja. Jézus ott van a lakodalomban, vendégként a többi meghívott között. Az embereknek nincs semmilyen elvárásuk vele szemben, hiszen mit sem sejtenek még isteni származásáról, isteni hatalmáról, csodatevő erejéről. A helyzet azonban úgy hozza, hogy Jézus megmutatja isteni erejét, csodát tesz. Nem volt ez kötelező feladat számára, de elérkezettnek látta az időt erre. Édesanyjától, Máriától értesül a szükséghelyzetről, arról, hogy fogytán a bor. S ha a bor elfogy, akkor a szokások szerint több napig tartó lakodalmi ünnepségnek kényszerűen vége szakad, a násznépnek haza kell mennie, s ez a család számára szégyen. Jézus menti meg a helyzetet, hat korsónyi vizet borrá változtat. Úgy tesz csodát, hogy csak néhányan tudnak róla: a szolgák, a násznagy és természetesen az ő édesanyja, Mária. Bár nem az egész násznép tudja meg, hogy egy csoda történt, hanem csak néhány személy, mégis ez Jézus első rendkívüli tette, amit a nyilvánosság előtt tesz. Az első csoda nem a jeruzsálemi templomban, de nem is valamelyik város zsinagógájában, azaz nem egy vallási szempontból jelentős helyen történt, hanem egy család otthonában, Kána városában, egy lakodalom alkalmával. Jézus nem mond ünnepi beszédet, hanem kissé visszahúzódva, a háttérben cselekszik, egyáltalán nem akar feltűnést kelteni. János evangélista így foglalja össze az eset jelentőségét: „Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne.”
Ez tehát az első csoda, amelyet majd számos más csoda követ, s melyek mind az ő isteni hatalmáról tanúskodnak. A csodák felébresztik és megerősítik az emberekben a hitet, hogy Jézus a mennyei Atya küldötte és valóban Isten Fia. Az Úr az ő isteni erejével hirdeti tanítását, isteni képességgel gyógyítja a betegeket és isteni hatalommal bocsátja meg a bűnöket. A csodák mind-mind olyan jelek, amelyek megerősítik bennünk a Jézus istenségében való hitet. © Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te a kánai házaspár ünnepén kinyilvánítottad isteni erődet az emberek előtt. Csodát tettél, csodával segítettél a nehéz helyzetben lévőkön. Közelségedet, csendes jelenlétedet csodák igazolják, de azok nélkül is érezhetjük azt, ha hit él a szívünkben. Édesanyád, Szűz Mária közbenjárásával fordulunk hozzád: Mutasd meg nekünk isteni dicsőségedet, hogy kövessünk téged, tanítványaid legyünk és higgyünk benned! Nem kérünk látványos csodát, mert elég nekünk, ha tudjuk, hogy köztünk vagy és segítségedre bármikor számíthatunk.





2022. január 6. – Csütörtök, Urunk megjelenése (Vízkereszt)



Evangélium (Mt 2,1-12)

Amikor Heródes király idejében Jézus megszületett a judeai Betlehemben, íme, napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, és tudakolták: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk előtte.” Meghallotta ezt Heródes király és megrémült, s vele egész Jeruzsálem. Összehívatta a főpapokat és a nép írástudóit, és megkérdezte tőlük, hogy hol kell születnie a Messiásnak. Azok így válaszoltak: „A judeai Betlehemben, mert ezt írja a próféta: Te, Betlehem, Juda földje, bizony nem vagy a legkisebb Juda nemzetségei között, mert belőled jő ki a fejedelem, aki pásztora lesz népemnek, Izraelnek.” Erre Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag megjelenésének idejét. Aztán ezzel küldte őket Betlehembe: „Menjetek, tudakozódjatok szorgalmasan a gyermek felől, és ha megtaláljátok, jelentsétek nekem. Én is elmegyek, hogy hódoljak előtte!”
Ők pedig, miután meghallgatták a királyt, elindultak. És lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük járt, míg meg nem állapodott a ház fölött, ahol a Gyermek volt. A csillagot meglátva nagyon megörültek. Bementek a házba, és ott látták a Gyermeket anyjával, Máriával. Földre borulva hódoltak előtte, majd kinyitották kincseszsákjaikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza országukba.

Elmélkedés

Jézus születésének eseménye a háromkirályok érkezésével folytatódik. Rájuk emlékezünk a mai ünnepen, amelynek hivatalos elnevezése: Urunk megjelenése. A kezdeti időkben az Egyház három eseményt ünnepelt ezen a napon: Jézus megkeresztelkedését, a kánai menyegzőn végzett első csodáját, a víz borrá változtatását, valamint a napkeleti bölcsek érkezését, hódolatát. E három, egymástól független esemény közös eleme, összekötő kapcsa Jézus istensége. A kereszteléskor ugyanis a mennyei Atya kinyilvánította, hogy Jézus az ő Fia, azaz Isten. A kánai csoda alkalmával, azaz a víz borrá változtatásakor Jézus megmutatta isteni erejét. A napkeleti bölcsek hódolata pedig azt jelzi, hogy a pogány népek számára is megjelenik az Üdvözítő, ők is felismerik a betlehemi Gyermekben az Istent. Az ünnephez kapcsolódó számos imádságunkban mind a mai napig szerepel e három esemény, még akkor is, ha napjainkban csupán a bölcsek hódolatára emlékezünk ezen az ünnepen, s Jézus megkeresztelkedése a következő vasárnapra került, a kánai csoda pedig még egy vasárnappal későbbre.
A napkeleti bölcsek, akiket a keresztény hagyomány Gáspárnak, Menyhértnek és Boldizsárnak nevez, s akik aligha lehettek uralkodók, nem hívatlan vendégek voltak Betlehemben, még akkor sem, ha előzetes bejelentés nélkül érkeztek. Mert akiket Isten vezet, akár úgy, hogy angyalokkal üzen nekik, mint a pásztoroknak, akár úgy, hogy különleges égi jellel, egy csillag fényével mutatja az utat, mint a bölcseknek, azokat szívesen kell fogadni. S ők valóban szíves fogadtatásban részesültek mind Jeruzsálemben, Heródes király udvarában, mind Betlehemben, a születés helyén, a szegényes istállóban. A szíves fogadtatás hátterében azonban más-más szándékok húzódtak meg a két helyszínen. Máté evangélista az első helyszín eseményeit részletesebben, az utóbbit viszont igencsak szűkszavúan mutatja be. A bölcsek a királyi udvarba érkezve előadják szándékukat, miszerint egy újszülöttet, egy leendő királyt keresnek, akinek csillagát megpillantották az égen, s ez a csillag ide vezette őket. Heródes és udvari emberei elcsodálkoznak a bejelentésen, felébred bennük a kíváncsiság és persze a királyban hatalmának féltése is. Rögtön hívatják az írástudókat, akik az ószövetségi idők prófétai jövendölései alapján, egészen pontosan Mikeás prófétára hivatkozva egy Betlehem nevű települést jelölnek meg az új király lehetséges születési helyéül. A bölcsek szívélyes fogadása és a részükre ilyen módon nyújtott segítő útmutatás azonban csak a látszat, mert a királyt nem jószándék vezeti. Tudni akarja az égi jel feltűnésének pontos idejét, és azt kéri a bölcsektől, hogy megtalálván az újszülöttet, térjenek vissza hozzá.
Ekkor a bölcsek Betlehembe indulnak, ez a második helyszín, itt találják meg, akit keresnek, Isten Fiát, és átadják neki ajándékaikat, az aranyat, a tömjént és a mirhát. A napkeleti bölcsek ekkor figyelmeztetést is kapnak, hogy ne menjenek vissza a gonosz szándékú Heródes királyhoz, és ők ennek megfelelően indultak haza. Példájuk azt mutatja, hogy érdemes figyelnünk az Isten által mutatott jelekre és érdemes megtennünk mindazt, amit Isten közöl velünk.
Legyünk bölcsek, ismerjük fel az isteni jeleket és kövessük Isten útmutatásait életünkben!

Imádság

Urunk, Istenünk! A napkeleti bölcseket egykor egy fényes csillag, egy különleges égi jel vezette a Megváltóhoz, amit te mutattál nekik. Bölcsességük ott kezdődött, hogy felismerték az általad mutatott jelet és kutatni kezdték annak értelmét. Amikor megértették, hogy ez egy újszülött királynak a jele, akkor elindultak, követték a jelet. Az isteni jelet követni, s annak segítségével meglelni a Megváltót, boldogsággal és örömmel tölt el minket, akik újra és újra elindulunk a Megváltó felé. Segíts minket, hogy örömmel a szívünkben induljunk kifejezni hódolatunkat! Segíts, hogy életünk folyamán mindig azon az úton járjunk, amelyet te mutatsz nekünk!



2022. január 2. – Karácsony utáni 2. vasárnap


Evangélium

Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal. János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta; Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.
Jn 1,1-18

Elmélkedés

Szent János evangéliumának bevezetését, az ún. Ige-himnuszt olvassuk az evangéliumban a mai vasárnapon. Ünnepélyes hangvételű, költői, titokzatos, mélyértelmű, ugyanakkor kissé elvont a szöveg, amelyet nem könnyű megérteni.
Az egykori írónak, azaz János evangélistának és a mindenkori olvasónak, tehát nekünk, ugyanaz a gondunk és nehézségünk: hogyan tudjuk véges emberi értelmünkkel felfogni a végtelen Istent? Hogyan ismerhetjük meg a láthatatlan, de emberré lett, s ezáltal láthatóvá vált Istent? Időbeli létezésünk korlátai mennyire engedik az örökkévaló Isten megismerését? Minden emberben erősen él az Isten-látás vágya, amely csak akkor teljesedik be, ha Isten feltárja önmagát számunkra.
János evangélista mondataiból a megtestesült Igéről, Jézus Krisztusról megtudjuk, hogy létezése örök, a Fiú az örökkévaló Istentől származik. Ő a létezés, az élet alapja. Ő az isteni világosság, bölcsesség és igazság, aki eljött az emberek világába, hogy megvilágítson minket, bölcsességgel töltsön el bennünket és az igazság útjára vezessen minden embert. Isten Jézus Krisztusban kimondja, megmutatja önmagát, láthatóvá teszi magát előttünk. Ha hiszünk benne, Isten gyermekei leszünk, s halálunk után örökre Istennel élhetünk.
Az Isten-látás vágyának beteljesedéséről így ír János: „Istent soha senki nem látta; Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki” (Jn 1,18). Ezt is írja az evangélista: „Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal” (Jn 1,14). Meglátjuk-e, felismerjük-e a karácsonykor született Gyermekben Megváltónkat? Az evangélium egészen mély tanítást ad nekünk az Atya Igéjének, Jézus Krisztusnak megtestesüléséről, amikor a következőket mondja: „És az Ige testté lett, és közöttünk lakott” (Jn 1,14). A második isteni személy emberi testet vett fel, hogy kinyilatkoztassa nekünk Istent, közöttünk éljen és szavával hirdesse az Isten országát. Az evangélium örömhírében érdemes meghallanunk, felfedeznünk Isten örök életre hívó szavát.
Szent János Jézus világrajöttével kapcsolatban nem a történelmi eseményre, hanem annak üdvtörténeti jelentőségére figyel, és azt a titkot igyekszik körülírni, ami a mindenható Istent arra vezette, hogy az idők teljességében elküldje Fiát a világba. Írásából megtudjuk, hogy a betlehemi Gyermek a mindenható Isten Fia. Jézus az öröktől fogva létező Ige, aki emberi testet vett fel, emberként született meg. Ő a teremtő Isten társa, akinek születésével új korszak kezdődött el, s akinek születése az ember újjáteremtése. Jézus az élet forrása, akit azért küldött a mennyei Atya, hogy világosság legyen az emberek számára és elvezesse őket az Atyához. Az evangélistát tehát nem foglalkoztatja sem a szegényes betlehemi istálló, sem a napkeleti bölcsek drága ajándéka, mert számára az a fontos, hogy Jézus az Atyától jött és feltámadása után őhozzá tért vissza a mennybe.
Testi születésünk, létezésünk Isten ajándéka. Lelki újjászületésünk a hit, a kegyelem és a világosság befogadása által szintén Isten ajándéka, amelyeket Krisztus személyében kapunk. Ha keresztény emberként Krisztushoz kapcsolódunk, részesedünk az életben és a világosságban és meglátjuk Isten dicsőségét. © Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyánk! Te az idők teljességében elküldted Fiadat, Jézus Krisztust emberi világunkba, hogy soha ne érezzük magunkat egyedül, hanem megtapasztaljuk, hogy velünk vagy. Segíts minket, hogy a betlehemi Gyermekben a hit szemével felismerjük Megváltónkat és Üdvözítőnket! Ő hozza el számunkra a békességet és a boldogságot és reményt gyújt mindannyiunk szívében. E Gyermek nélkül és az általa hozott békesség és szeretet nélkül nincs ünnep, nincs karácsony. Add, hogy az emberek szerte a világon rátaláljanak Fiadra!





2022. január 1. – Szombat, Szűz Mária, Isten Anyja (Újév)


Evangélium

A pásztorok sietve elindultak, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak, pontosan úgy, amint (az angyalok) előre megmondták nekik. Azután eltelt nyolc nap, és körülmetélték a Gyermeket. A Jézus nevet adták neki, mert így nevezte őt az angyal, mielőtt még anyja méhében megfogant volna. (Lk 2,16-21)

Mária elgondolkodik

Az újév első napja, Szűz Mária istenanyaságának ünnepe visszavezet minket a betlehemi istállóba. Az evangéliumban a pásztorokra figyelő édesanyáról hallottunk, aki szívébe véste mindazt, amit ezek az egyszerű emberek mondtak neki. Vélhetően nagy mozgás, nyüzsgés lehetett abban az istállóban azon az éjszakán. A pásztorok mind igyekeztek egészen közel kerülni a jászolhoz, közelről akarták látni az újszülöttet, akiről az angyalok azt állították, hogy a világ Megváltója. Az istálló állatainak is szokatlan lehetett ez a nagy mozgolódás éjnek idején. József a fáradtságtól már biztosan elaludt, Mária pedig csendben ült a jászol mellett a nagy mozgolódás közepén. Körülötte mindenki izgatott, mert hát nem mindennapi dolog, hogy egy pásztorember újszülöttet láthat. Mária mégis végtelenül nyugodt, pedig számára is újdonság, hogy anya lett, gyermeket hozott a világra. Az ő lelkében nincs nyüzsgés, sem túlzott büszkeség a gyermek miatt. Szíve megnyugodott, lelkében őrzi a titkot, amit az angyali üdvözletkor megtudott: ez a gyermek az Isten Fia. A pásztorok azt gondolhatták, hogy ha majd megnő ez a gyermek, akkor megmutatja, hogy ő a Messiás, felnőttként majd az ország uralkodója lesz és megszabadítja a népet az idegen elnyomástól. Egyedül Mária tudta, hogy a jászolban fekvő gyermek az Isten Fia.
Csodálatos ez a kép, amit Szent Lukács evangélista itt elénk tár. Mária, a betlehemi gyermek anyja nem tesz semmit és nem mond semmit. Csak gondolkodik. Újra felidézi magában, amit korábban megtudott Isten hírnökétől, Gábor angyaltól Názáretben, és eltűnődik azon, amit most megismer a pásztorok elbeszéléséből. Szívében megőrizte az angyal szavait és megjegyzi a pásztorok szavait is. Mária csendben ül és gondolkodik. Fejében biztosan nem logikus következtetések vagy teológiai magyarázatok jártak. Aligha gondolt arra, hogy ha ez a gyermek a jászolban az Isten Fia, akkor logikusan gondolkodva ebből az következik, hogy akkor ő Isten Anyja. Ezt a hittitkot, hitigazságot ünnepeljük a mai napon, de a Szűzanya fejében nem ilyen gondolatok járhattak ezen az estén. Ő talán csak az anyaság titkán gondolkodott.
Az anyaság az élet szolgálata abban az értelemben, hogy az anyai test egy új testnek ad életet. Emellett az anyaság az élet lelki szolgálata is, hiszen az anya és szülötte között feltétlenül kialakul a szeretet, a ragaszkodás, a törődés, a gondoskodás és a bizalom lelki kapcsolata, még akkor is, ha ezek a kapcsolatok az emberi bűn és gyengeség miatt olykor gyengének és törékenynek bizonyulnak.
Szűz Mária istenanyaságával kapcsolatban is elmondhatjuk mindezt, hiszen egyrészt valódi testi kapcsolat jött létre közte és Jézus között azáltal, hogy méhében megfoganta és kilenc hónapon át méhében hordozta, majd világra szülte egyszülött fiát, másrészt a lelki kapcsolat is fennállt közöttük. Ezt a lelki kapcsolatot az evangéliumokban szépen nyomon követhetjük attól a pillanattól kezdve, hogy a betlehemi istállóban először vette Mária gondoskodó karjaiba gyermekét, egészen addig, amíg ott állt Jézus keresztje alatt, majd a fájdalmas Anya ölébe fektették Jézus testét a keresztről való levétel után. Mária számára az anyaság a jászoltól a keresztig, Jézus születésétől haláláig tart. Élete példa számunkra, hogy egyedül Jézus mellett találhatjuk meg boldogságunkat.

Imádság

Mária, minden édesanyának példaképe! Az édesanyákért és gyermekeikért fordulunk hozzád mai imánkkal. Te jól tudod, hogy az emberi kapcsolatokat mennyire meggyengíti a bűn és az önzés, s emiatt mennyire sérülékeny és törékeny a szeretet. Segítsd az édesanyákat a gondoskodó szeretetben, a gyermekeket pedig a tiszteletben, hogy napról napra erősödjön köztük a szeretet, a ragaszkodás, a törődés és a bizalom! Segíts minden nőt, hogy anyaságban, az anyai hivatásban keresse és találja meg élete boldogságát!








Nyomtatóbarát változat