vasárnap 06 május 2018

Írta: FKATI - vasárnap 06 május 2018 - 21:25:00 |

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Szeretettel köszöntöm a Miskolc-Martinkertvárosi Jézus Szíve Római Katolikus Plébánia honlapján!
Oldallagosan ellátott plébániák: Görömböly, Szirma, Filia:Kistokaj

Tekintsen be plébániánk életébe! Ajánljuk a honlap aktualitással foglalkozó részét, melyben nemcsak a szentmisék rendjét, hirdetéseket találja meg a kedves olvasó, hanem a plébániai közösségi életéről, eseményeiről is hírt adunk. Szolgáljon honlapunk arra is, hogy mindennapjaink forgatagában örömmel tudatosítsuk hovatartozásunkat és megvalósulhasson köztünk amit Jézus imában kért: "Legyetek mindnyájan egyek!" (Jn 17, 21)

Minden kedves látogatónak, tartalmas időtöltést kívánok!
Tóth István
plébános


----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Pünkösd a húsvéti időszak megkoronázása


"Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak." (ApCsel 2,1-4)

Pünkösd napján a Szentlélek elárasztotta az apostolokat, és különböző nyelveken kezdtek szólni, így elvihették Krisztus tanítását a világ minden szegletébe - és ezzel megszületett a keresztény egyház.


----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Boldogságos Szűz Mária, az Egyház Anyja


Ferenc pápa elrendelte a Boldogságos Szűz Máriának, az Egyház Anyjának kötelező emléknapját, melyet a liturgiában pünkösdvasánap utáni hétfőn fogunk ünnepelni.

Az emléknapról itt olvashatunk!


----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


Tűz Tamás: Mária nevére

Nevedben hull a fűre harmat,
Nevedben kél a hold, a nap,
Nevedben lelnek mély nyugalmat,
Akik már csöndben alszanak.

Nevednek dallamára lejtett
a bölcsők s az anyák halk szava,
Terólad álmodik a kertek
magasba szálló illata.

Neved hordozza szét a szellő,
S harsogja bátran a vihar,
Neved villantja rá a felhő
az égre rőt villámival.

Téged dicsér az édes szőlő,
a nyurga kender és a len,
a gyors takács, ki serényen sző,
s a zengő must a mélybe lenn.

Neved dicsérem fürge dallal,
miként a zúgó tengerek,
ha habjukon a fény a hajnal
jöttére lágyan megremeg.


----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


„Néked ajánljuk, Szűzanyánk, a legszebb hónap alkonyát”


Egyházunk a Szűzanyának, Isten legszebb teremtményének ajánlja májust, a virágba borulás hónapját. Az Énekek éneke vőlegényének köszöntése méltó alapja tiszteletünknek: „Kelj föl, kedvesem, gyere szépségem! A föld színén immár virágok nyílnak”.
(vö. Én 2,10–12)



Hieronymus Wierix: A Szűz a Loretói-litánia szimbólumaival


Május hónapban minden este a Lorettói-litániát imádkozzuk templomainkban:
Görömbölyön 17, Szirmán 18, Martinkertvárosban 17.30 órától


Lorettói-litánia: Boldogságos Szűz Máriát köszöntő és segítségül hívó imádság.

Oltalmad alá futunk, Istennek szent Anyja! Ne vesd meg könyörgésünket szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől mindenkor dicsőséges és áldott Szűz, Asszonyunk, Közbenjárónk és szószólónk!Engeszteld értünk Fiadat, ajánlj minket Fiadnak, mutass be minket Fiadnak. Ámen.

A Párizsban fönnmaradt, 1200 körüli rímes litániára vezethető vissza, mely valószínűleg a bizánci szertartás akathiszt himnusza hatására készült. Mai formája a 16. századból származik: a fennmaradt adatok szerint nyilvánosan imádkozták Loretóban, a bazilikában lévő Szent Házban szombat esténként. Nyomtatásban 1558-ban jelent meg Németországban, valószínűleg Kaníziusz Szent Péter kiadásában, aki Loretóban járva hallotta az imádságot. VIII. Orbán pápa a 17. század végén egyetemes használatra rendelte el a loretói litániát, a különböző helyi Mária-litániák helyett. XIII. Leó pápa ezt 1886-ban megerősítette.
A loretói litánia alapformája: 48 (12x4) invokáció, a Szűzanya 48 megszólítása. Ebből 13 Isten szűz anyját, 5 az erények hordozóját, 13 az ószövetségi előképekben jövendölt Máriát, 5 az oltalmazót, 12 a királynőt kéri: „Könyörögj érettünk!”
Mivel e litánia az Egyházban eleven valóság, újabb és újabb invokációi születnek – a II. vatikáni zsinat után például: „Egyházunk Anyja, könyörögj érettünk!” Ide kapcsolódik a Ferenc pápa által elrendelt új ünnep, melyet idén pünkösdhétfőn ülünk meg először: Szűz Mária, az Egyház Anyja kötelező emléknapja.




----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------




----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


Május 6. HÚSVÉT 6. VASÁRNAPJA


Húsvét hatodik vasárnapjának evangéliumában részletet hallhatunk abból a beszédből, amelyet Jézus az Utolsó Vacsorán mondott. Ebben a krisztusi szeretet új mércéje áll előttünk. Már az Ószövetség megfogalmazta azt a szabályt, miszerint "szeresd felebarátodat, mint saját magadat" (Lev 19,34). Jézus is így fogalmazza meg először a maga parancsát (ld. Mt 22,39 et par.), azonban most, az Utolsó Vacsorán már tovább megy: ne csak úgy szeresd felebarátodat, mint saját magadat (hisz az önszeretet lehet hibás, rossz is), hanem szeresd úgy, ahogy Jézus szeret téged.

Világos, hogy itt a Megváltó feltétlen és teljes önátadása áll a középpontban. Akkor hangzanak fel ezek a szavak, amikor a kenyér és a bor színe alatt önmagát adja nekünk, s amikor készül arra, hogy a kereszten önmagát adja értünk. Az életadás, az önátadó szeretet kettős dimenziója rajzolódik tehát itt ki: valakinek és valakiért odaadni önmagamat. Az Eucharisztia és a Kereszt titka ez.

Csakhogy mindez kiegészül egy sajátos szemponttal, amely annál is hangsúlyosabb, hogy ezen a vasárnapon tartjuk a Tömegtájékoztatási Világnapot. Miről is van szó? "Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek." A krisztusi szeretet nem idegenekként, ismeretlenekként szólít meg bennünket, hanem baráttá tesz. S a barátság szívében ez a gondolat áll: "Hiszen egy az Isten, egy a közvetítő is Isten és ember között: az ember Krisztus Jézus" (1Tim 2,5). Jézus, amit kap, azt át is adja, amit hall, azt el is mondja. Istenemberként önmagában jelent párbeszédet, kapcsolatot, közvetítést és mégis közvetlenséget Isten és az emberek között. Nem véletlen, hogy a Communio et progressio kezdetű dokumentum a tömegkommunikációs eszközökről így fogalmaz:

"A földön élő Krisztus volt a legtökéletesebb kommunikátor. Megtestesülése által teljesen azonosult azokkal, akikhez küldetése szólt, és az üzenetet nem csak szavaival, hanem egész emberi életével is közvetítette. Belülről szólalt meg... (...)

A kommunikáció [ugyanis] több, mint gondolatok közlése és érzelmek jelzése. Legmélyebb szintjén saját magunk ajándékozása a szeretetben. Krisztus kapcsolatteremtése (kommunikációja) valóban lélek és élet volt. Az Eucharisztia alapításával Krisztus Istennek és embernek a földön lehetséges legtökéletesebb és legbensőségesebb közösségét ajándékozta nekünk, és ezzel az emberek közötti egység legmélységesebb lehetőségét is." (CP 11)

Ez a szentszéki dokumentum mintha egyenesen a mostani vasárnapi evangéliumi szakaszra reflektálna. Hisz Eucharisztia (Utolsó Vacsora), közösség, baráttá válás és a szeretet krisztusi mértékű önajándékozása így már egységben áll előttünk.

Mindennek természetesen komoly következménye van mindannyiunk számára. Hiszen nem elég szépeket gondolni vagy mondani az Evangélium tanításáról, de azt életünkre kell alkalmazni, annak fényében kell mindennapjainkat alakítanunk, az igazi, szentlelkes bölcsesség jegyében. Mire figyelmeztet hát bennünket ez az evangéliumi szakasz?

Elsőként azt emelném ki, hogy a meghívásunk arra szól, hogy barátként, ne pedig szolgaként éljünk. Akinek a hit, a vallásosság megélése annyit tesz, mint engedelmességet a törvényeknek és előírásoknak, hogy így megmeneküljön a rossz lelkiismerettől és biztosítsa magának az üdvösséget, az még szolgai módon él. Nem arról van szó, hogy nem kell a törvénynek engedelmeskedni -hisz Jézus is ezt mondja: "Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit parancsolok nektek." A különbség a lelkületben, a hozzáállásban van. A szolga ha tetszik, ha nem, megteszi, amit parancsolnak, keserű szájízzel, savanyú ábrázattal is. A gondolkodásmódja, Istenhez való viszonyulása szolgai. De a barátot a szeretet, egyfajta belső szenvedély viszi, hisz a barátnak örömet okoz, ha megteheti, amit az Örök Barát, Krisztus parancsol neki.

Itt érünk el a második ponthoz. Honnan tudja az ember, hogy mi Jézus parancsa, mi a krisztusi szeretet mércéje? Tanulásból, olvasásból, prédikációkból, elmélkedésekből sokat meg lehet erről tudni. De mindez még töredékes ismeret, csorbult mérték lesz. A teljesség pillanata akkor érkezik el, amikor a Jézus iránti eleven kapcsolat révén már nem csak ismerek és tudok, de egész bensőmmel átélek és átérzek mindent. Amikor nem csak tananyagként tudom, hogy Krisztus meghalt a bűnösökért, nekünk példát hagyva (vö. 1Pét 2,21), hanem átérzem önnön bűnöm súlyát, is így meg is tudom ízlelni a megváltás örömét, boldogságát, s ebből fakadó derűs lelkülettel alakítom magam Krisztushoz.

Így érkezünk el a harmadik, az utolsó ponthoz. Amennyiben öröm van bennem, azt meg akarom osztani, amennyiben szeretet kapok, az sürget engem a továbbadásra (vö. 2Kor 5,14). Ha Krisztusban valóban meglátom a tökéletes közvetítőt, kommunikátort (vö. CP 11), akkor ez nem csak Isten, de a többi ember felé is megnyit engem. Mert Istennel közösségre lépni annyi, mint az emberekkel is sajátosan közösségre lépni. Amit én Istentől befogadok, azt adom én is az embereknek tovább. Amit pedig az emberektől kapok, azt igyekszem Isten elé vinni: legyen az öröm, segítés, jóság vagy akár támadás, bánat, gonoszság. Így egészen krisztusivá válok, a Megváltó hatalmas küldetésének kicsiny részesévé, hogy általam is közelebb kerüljön a föld az éghez, az emberiség Istenhez.

Fontoljuk meg mindezeket Húsvét hatodik vasárnapján, a Tömegtájékoztatási Világnapon! Gondolatainkat XVI. Benedek pápa szavaival zárjuk, aki Szent Pált idézi a világnapra írt üzenete végén:

"Krisztus a mi békességünk, aki a két népet eggyé tette (vö. Ef 2,14). Döntsük le mi is a válaszfalakat és építsük a szeretet közösségét, a Teremtő szándéka szerint, amelyet Fia mutatott meg nekünk!"


----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


„Az Istent szeretőknek minden a javukra válik.” (Róm 8, 28)




Brenner János boldoggá avatása - Szombathely, 2018. május 1.

Boldog Brenner János imádkozz értünk!

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


Április 29. HÚSVÉT 5. VASÁRNAPJA


Múlt vasárnap az evangéliumban a jó Pásztorról hallottunk - ott a példabeszéd révén azt érthettük meg, hogy Jézus mekkora áldozatot, önnön életének odaadását vállalta értünk. Ugyanakkor megszívlelhettük a rejtett intést is: a pásztor csak akkor tudja a rá bízott juhot megmenteni, hogyha az engedelmes, ráhagyatkozik pásztorbotjára és terelővesszőjére. A pásztor önfeláldozását a juh bizalma, engedelmes ráhagyatkozása kell, hogy kísérje.

Most, húsvét ötödik vasárnapján egy újabb hasonlatot hallunk, amelyben Jézus mint szőlőtő, s a benne hívő ember mint szőlővessző áll szemeink előtt. Ez a gondolat mintha tovább mélyítene a múlt vasárnapit. Az engedelmesség, a Jézus-követés nem pusztán annyit tesz, hogy megfelelek a krisztusi vallás külsődleges feltételrendszerének - hanem sokkal inkább arról van szó, hogy életemmel kötődöm a Megváltóhoz. A vesszőt is az teszi a szőlőtővel eggyé, hogy az éltető nedvek áramlása, a teljes vitális belső egység révén a gyökértől a gyümölcsig áthatja az egész növényt az életerő.

Jézus egysége az Atyával, amelyet oly sokszor hangoztat, valójában az a gyökérzet, amely táplálja a szőlőtőt, az Istenembert - mi ebbe az elszakíthatatlan kapcsolatba léphetünk be. A jézusi mondások - "Aki engem lát, látja az Atyát is"; "Aki megtartja parancsaimat, az bennem marad, és én őbenne"; "Én és az Atya egy vagyunk" - sajátos módon fejezik ki ezt a kapcsolódási láncolatot. Jézussal eggyé válva az Atyával is eggyé válunk a Szentlélek kegyelmi erejében.

Azonban ez az egység nem egy szép gondolat, nem egy eszme. Jézus figyelmeztet: "Nem mindenki jut be Atyám országába, aki azt mondja: Uram, Uram". Többről van szó: a szeretet egységéről, ami már se nem idea, se nem elvont gondolati szint - hiszen Jézus figyelmeztet: "Az szeret engem, aki megtartja parancsaimat". A Megváltó ezzel kizárja annak lehetőségét, hogy furcsa messzi fellegekben keressük a keresztény hit lényegét - ugyanakkor a szeretetkapcsolatból fakadó közösség rávilágít arra, hogy a külsődleges cselekvés, az emberi cselekedetek erőfeszítései is kevesek ehhez. A kegyelem és a szabadság, a belső hit és a külső életstílus, erkölcsi cselekedet sajátos egyensúlyáról, egységéről van szó, ezáltal válunk eleven vesszőivé a szőlőtőnek, amelyek már meg tudják hozni a maguk gyümölcseit.

Ezek a gyümölcsök ismeretesek Szent Pál leveleinek tanításából illetve az egyház szentjeinek életéből, példájából. Mindegyikben közös, hogy a Jézushoz kapcsolódás, a belső eggyé válás különös békével, nyugalommal, boldogsággal töltötte el őket. Hiszen lehetnek nehezek az életkörülmények, küzdhet a szőlővessző viharral, hőséggel - ameddig az a szőlőtővel összeforrott, addig a helyén van, addig biztonságban van. A külső nehézség addig nem rémít, amíg megvan a belső egység, a külső vihar addig nem veszélyeztet, amíg megvan bennünk az Istentől kapott kegyelem.

Ezért zárásképpen álljon itt Pázmány Péter bíboros, esztergomi érsek imájának egy részlete, amelyet a jóban végig való megmaradásért írt:

"Ezt azért, a drága ajándékot, melyet csak te egyedül adhatsz, irgalmas Isten, öntsd a te méltatlan szolgád lelkébe, hogy semmi háborúság és kísértés, semmi fáradtság és kárvallás, semmi öröm és vígság, semmi gyönyörűség el ne szakasszon engem a te szerelmedtől, és az istenes élettől, a te szerelmes Fiadnak, a mi Urunk Jézus Krisztusnak drága szent nevéért. Ámen!"


----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


Április 22. HÚSVÉT 4. VASÁRNAPJA




Húsvét negyedik vasárnapja a jó Pásztor vasárnapja. A feltámadás ünnepét követő szent időszakban ezt a napot a hivatásokért való imának, a személyes tanúságtételeknek szenteljük. Evangéliumi vezérfonalunk mindebben a perikópa, amelyet Szent János könyvéből olvashatunk. Szavai ismerősen csengenek mindenki számára: "A jó pásztor életét adja juhaiért". Azonban az evangélium messze többet mond el ennél Krisztusról, a juhok örök és nagy pásztoráról. Ez is rengeteg, de ha ennél több nem szerepelne a perikópában, akkor talán helyesebb lenne a nagyböjti időszakban, a bűnbánat és a Krisztus Urunk szenvedésére való emlékezés jegyében megülnünk a hivatások vasárnapját.

Valóban, az evangéliumi szakasz négy alapvető kijelentést tartalmaz, s a fentebb említett csak egy ezek közül - hiba lenne, ha erre összpontosítva megfeledkeznénk a másik háromról. Melyik az említett négy kijelentés?

A jó Pásztor életét adja a juhokért.
A jó Pásztor ismeri övéit, és övéi is ismerik őt.
A jó Pásztornak vannak más juhai is, amelyek nem az első, ősi akolból valók.
A jó Pásztortól nem veszik el életét, ő maga adja oda, hogy aztán majd ismét visszavegye.

Ha ezt a négy kijelentést szintézisben, egységben szemléljük, mennyivel gazdagabban áll elénk a jó Pásztor alakja! Ha Krisztus pásztori önleírását nem csak a nagyböjti, szenvedést idéző szemszögből, de a húsvéti ragyogásban is vizsgáljuk, mennyivel teljesebben mutatkozik meg Isten ember melletti elköteleződésének mélysége és csodálatraméltósága!

Valójában az első három pont - az élet odaadása, a kölcsönös ismeret és a más akolból való juhok - a húsvéti-pünkösdi eseménysor leírását is jelentik egy sajátos megvilágításban. A jó Pásztor, vagyis Krisztus, miután odaadta a kereszten az életét juhaiért, feltámadva megjelenik nekik. Az elmúlt vasárnapok evangéliumi szakaszai megkapóan írják le, miként teljesül be a feltámadás utáni találkozások során ez a mondat: "Ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem." Előbb Jézus ismeri övéit, ő keresi fel őket, ő lép közel hozzájuk - hogy aztán ők is felismerhessék benne a Krisztust, az ő Urukat és Istenüket.

Jézusnak és tanítványainak ez a kölcsönös húsvéti egymásra ismerése már messze több, mint a kereszt, szenvedés előtti emberi ismeretség. Itt már nem pusztán arról van szó, hogy a tanítványok a három éves közös messiási nyilvános működés során megismerték Jézus alakját, gesztusait, szavait, egész életét - ahogyan Jézus is megismerte mindezt bennük. A feltámadás utáni találkozások kiindulópontja, Krisztus felnemismerése, rávilágít arra, hogy Húsvét után nem elég az emberi ismeret - Jézus és övéi között egy újfajta ismeretnek kell megszületnie, méghozzá a Szentlélek erejében. Csak ebben a Lélekben ismerhetik fel a tanítványok a megjelent Krisztusban Istent, az Urat, aki felé új húsvéti hitük irányul. Ebben az erőtérben a kijelentés, hogy Jézus és a tanítványok ismerik egymást, immár nem pusztán annyit jelent, hogy látták egymást, hallották egymást - hanem az emberi szinten túl, az isteni, kegyelmi valóságban egységre léptek. Krisztus magára vállalta az emberek sorsát, hogy az embereké lehessen Krisztus sorsa - az Isten magára vette a halált, hogy az emberek beöltözhessenek a feltámadásba, a halhatatlan és romolhatatlan örök élet zsengéit hordozva magukban.

Eme a Szentlélek adománya nyomán születő húsvéti hit, a valóban keresztény hit azonban a teljességére az Egyházban, Pünkösd misztériumában ér el, amikor a személyes és közösségi, karizmatikus és intézményes, isteni és emberi, hierarchikus és testvéri egyesül egymással, létrehozva Krisztus misztikus testét. Ez a test azonban már nem csak az Ószövetség népét, hanem az ő hitetlenségük okán minden egyes embert megszólít - így válik valóra a jézusi jó Pásztor-leírás harmadik pontja, a pogány népek és nemzetek bevonása a szeretet és megváltás pásztori dinamikájába.

Így tehát a három pont evangéliumi szakaszunkban - az élet odaadása, a kölcsönös ismeret, a más akolból való juhok - sajátos folyamattá, üdvtörténeti szerves egységgé állnak össze. Mindennek értelmezési kulcsa, titkos alapja azonban a negyedik pont: "Azért szeret engem az Atya, mert odaadom az életemet, hogy majd ismét visszavegyem" - mondja Jézus. Ez a mondat nem csak annyit jelent ki, hogy Jézus meghal és feltámad. Rejtetten ott áll benne a kijelentés is, hogy az Atya és a Fiú szeretetkapcsolatát az engedelmesség jellemzi a Szentháromság benső életében. Az Atya hasonlít valami módon az akarathoz, s a Fiú ennek az akaratnak a küldötte, felkentje. Így tehát az első három pont, a jó Pásztor képe, aki nyájat gyűjt maga köré áldozatának erejében, hirtelen kitágul: megértjük, hogy mindez az Atyaisten akarata, terve és szándéka. A nyáj, amely a Pásztor köré összegyűlik, a mennyei Atya népe. Jézus nem önmagát hirdeti meg, nem is egy emberi szervezetet, hanem Isten Országát, az Atya Királyságát - s minden ezen a földön, az üdvtörténet, az egyház, az egyes krisztushívő, efelé az Ország felé tart, ezt az Országot hívja a Miatyánk szavaival. Megértjük, hogy a Pásztor Krisztus, de a bárányok gazdája az Atyaisten, aki a sok földi akolból az örök Országba akar egybegyűjteni minket.

Miért fontos ezeket a dolgokat megértenünk? Azért, mert így ráébredhetünk, hogy az út végén nem az egyház nagy akoljába való betagozódás áll - hanem a mennyei Atya Országa. Ha összegyűlünk itt a földön a juhok nagy Pásztora, Krisztus köré, akkor az nem azt jelenti, hogy már a helyünkön vagyunk, hanem azt, hogy elindulunk végre közös zarándoklatunkon. Rátalálni Krisztusra és az ő nyájára se nem utolsó cél, se nem vég, hanem kiindulópont és kezdet. A pásztori hivatás így bomlik ki előttünk: szolgálni, hogy az emberek elérhessenek az origóba, a kezdőpontba, szolgálni, hogy elinduljanak, és szolgálni, hogy zarándokútjukon célt érhessenek.

Zárásként és összefoglalásként álljanak itt II. János Pál pápa szavai a Pastores dabo vobis kezdetű szinódus utáni apostoli buzdításból: "Az Egyház nem egyszerűen összegyűjti magába a meghívásokat, melyekkel zarándokútján Isten megajándékozza, hanem ő maga alakul át a Ťmeghívás misztériumáváť, tudniillik ragyogó fényességgé, mely a Legszentebb Szentháromság misztériumát tükrözi. Az Egyház ugyanis, Ťaz Atya, a Fiú és a Szentlélek egységében összegyűlt népť, elsősorban az Atya misztériumát hordozza, akit senki sem hív és senki sem küld, hanem mindenkit Ő hív, hogy szenteljék meg az Ő nevét és teljesítsék akaratát; őrzi a Fiú misztériumát is, akit az Atya hív és küld, hogy mindenkit a maga követésére hívjon és mindenkinek hirdesse Isten Országát; végül letéteményként megkapta a Szentlélek misztériumát is, aki küldetésre szenteli fel azokat, akiket az Atya Fia, Jézus Krisztus által meghív." (PDV 35).

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


Április 9-én ünnepeljük idén Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepét


Annuntiatio Beatae Mariae Virginis – Urunk születésének hírüladása egyik legrégibb egyházi ünnepünk. Jézus születése előtt kilenc hónappal Gábor arkangyal a megtestesülés örömhírével látogatott Máriához. A Szent Szűz válasza az isteni megszólításra, a megváltás művének kezdete teszi jelessé e napot. A keleti eredetű ünnep időpontját nyugaton a nagyböjt miatt több helyen áthelyezték, végül a VI. századtól március 25-ére került. Keleten a szent háromnappal együtt is ünneplik; nyugaton, egybeesés esetén, húsvét nyolcadáról fehérvasárnap utáni hétfőre helyezik.


Zengjed, nyelv, a szűzi méhnek
angyali dicséretét,
melybe szállva ég Királya
formát öltött, emberét,
és megszülte férfi nélkül
Szűzanyánk a gyermekét.
Mennyországnak küldötteként
Gábor angyal lejöve:
...
Legyen nekem igéd szerint,
mondja Szűz az angyalnak,
engedelmes lánya vagyok
a felséges parancsnak,
s méhe szűzen helyet adott
az isteni magzatnak.


(Csanádi Albert: Himnusz Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepére, részletek
Pange lingua virginalis, XVI. század eleje; fordította Csonka Ferenc)


----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


Április 8-án ünnepeljük idén az Isteni Irgalmasság vasárnapját


Az irgalmasság apostolai, Szent II. János Pál pápa és Szent Faustyna Kowalska nővér


Az Irgalmasság napján avatták szentté XXIII. János pápával együtt a Pál mellett az ő nevét felvevő II. János Pál pápát. Ő az irgalmasság nagy apostola volt. Ő avatta előbb boldoggá, majd szentté az irgalmasság nagy hírnökét Fausztina nővért, és tette az Irgalmasság Vasárnapjává ezt a Húsvét utáni első vasárnapot.

Emlékezzünk Szent II. János Pál pápára, 2002-ben a papsághoz intézett nagycsütörtöki üzenetének egy részletével:

„Zakeus történetében minden meglepő. Ha egy adott pillanatban nem esik rá - meglepő módon - Krisztus tekintete, Zakeus néma szemlélője marad átvonulásának Jerikó utcáin. Jézus elment volna mellette, nem lépett volna be az életébe. Maga Zakeus nem is sejtette, hogy kíváncsisága, ami különös tettére késztette, az irgalmasság gyümölcse, amely megelőzte, vonzotta és hamarosan a szíve mélyén átformálta.”
Más szavakkal kifejezve Jézus a kíváncsiságánál fogva ragadta meg őt, hívta a vele való találkozásra. Vagy ismét más szavakkal kifejezve: nem Zakeus akart valójában találkozni Jézussal, hanem Jézus Zakeussal.
„Drága testvéreim az áldozópapságban, sok-sok gyónónkra gondolva, olvassuk csak újra Lukács csodálatos leírását Jézus tettéről: „Amikor odaért a helyhez, Jézus fölemelte a tekintetét és mondta neki: »Zakeus, jöjj le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom«.
Minden egyes találkozásunk egy olyan hívővel, aki gyónni akar – még ha kissé felületesen is, mert nincs megfelelően fölkészülve – Isten meglepő kegyelméből az a „hely lehet a vadfügefa mellett, ahol Jézus fölemelte a tekintetét Zakeusra”. Mi nem tudjuk fölmérni, hogy Krisztus szeme milyen mélyen hatolt a jerikói vámos lelkébe. Azt azonban tudjuk, hogy ugyanazok a szemek tekintenek a mi gyónóinkra is. A kiengesztelődés szentségében egy saját törvényeit követő természetfölötti találkozás eszközei vagyunk, amelyet tisztelnünk és szolgálnunk kell.”
Van, amikor hívek azt mondják, minek gyónjak, holnap ugyanazokat a bűnöket fogom elkövetni. Vagy papok is beszélgetnek néha egymás között arról, hogy megvan-e a kellő bűnbánat egy gyónóban, érvényes-e egyáltalán a gyónása. Vagy mi értelme van a futószalagon való gyóntatásnak? Azt mondhatjuk mi is immár Szent II. János Pál pápával: „Mi nem tudjuk fölmérni, hogy Krisztus szeme milyen mélyen hatol a gyónó lelkébe.”...és: A kiengesztelődés szentségében egy saját törvényeit követő természetfölötti találkozás eszközei vagyunk, amelyet tisztelnünk és szolgálnunk kell.”
„Zakeus számára megdöbbentő élmény lehetett, hogy nevén szólítják. Azon a néven, amit sok kortársától megvetően szokott hallani. Most hallja, hogy olyan hangon szólítják meg, amelyben nemcsak bizalom, hanem családiasság, barátságra szólítás is hallható. Igen, Jézus úgy szólította meg őt, mint egy régi, talán elfeledett barát, aki e felejtés miatt nem vált hűtlenné, és a szeretet édes kényszerével lép be az újra megtalált barát életébe és házába: „Jöjj le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom!"
Lukács elbeszélésében megindító a hangnem: minden szó teljesen személyes, oly tapintatos, annyira szeretettel teljes! De nem pusztán megindító emberiességről van szó. A szövegben sürgetés rejlik, melyet Jézus mint Isten irgalmasságának végső kinyilatkoztatója fejez ki. Azt mondja: „a te házadban kell megszállnom”, vagy egészen szószerinti fordításban: „szükségem van rá, hogy a te házadban szálljak meg”. Az Atya által meghatározott utak titokzatos nyomvonalát követve talált rá Jézus útja során Zakeusra is. Úgy áll meg mellette, mint aki öröktől fogva előre tudott találkozásra jött. E bűnösnek a háza, amit annyi emberi megvetés ért, hamarosan kinyilatkoztatás, az irgalmasság csodájának helyévé válik. Ami bizonnyal nem történik meg, ha Zakeus ki nem oldozza a csomókat melyek szívét az önzéshez és a csalásokkal elkövetett igazságtalanságokhoz kötötték. De az irgalmasság mint ingyenes és túláradó ajándék már megérkezett hozzá. Megelőzte őt az irgalmasság!”
Ebből az idézett szövegből, amely csak kis részlete a pápa levelének Isten bűnösök iránti irgalma emelkedik ki hatalmasan, amellyel már előzőleg – a pápa fogalmazása szerint „öröktől fogva” – készül a bűnössel való találkozásra. A bűnösök részéről, mi részünkről, csak a csomók kioldozásáról van szó, amellyel odakötöztük magunkat bűneinkhez. Ez a csomókioldozás ugyanaz, mint a tékozló fiú elhatározása: „felkelek, és Atyámhoz megyek, és azt mondom neki, Atyám vétkeztem az Ég ellen és Te ellened, bocsáss meg nekem”. Nekünk, bűnösöknek, hogy részesüljünk Isten örök irgalmában, elsősorban erre van szükségünk, ennyi, amit meg kell tennünk: elfogadom Isten irgalmát, bánom bűneimet, szakítani akarok azokkal.

Emlékezzünk Szent Faustyna Kowalska nővérre:

A II. világháború előtt az Isteni Irgalmasság üzenete nagy erővel köszönt vissza Fausztina nővér életében és működésében. (Szent Faustyna Kowalska, vagyis Szent Fausztina nővér 1938. október 5-én hunyt el Krakkóban – a szerk.) Leírásra került: a világban nem lesz béke addig, míg nem fordulunk az Isteni Irgalmassághoz.

„Az emberiség mindaddig nem talál békét, míg nem fordul bizalommal irgalmamhoz.” Szent Faustyna Kowalska: Napló 300

Fausztina nővér a második világháború előestéjén halt meg. Életének ebben az utolsó időszakában kapta meg az Isteni Irgalmasság kinyilatkoztatását, s mindazt, amit megélt, leírta Naplójában. A második világháború túlélői számára Szent Fausztina Naplójának e sorai olybá tűntek, mint az Isteni Irgalomnak egy különleges, XX. század nézőpontjából megírt evangéliuma. A kortársak felfogták üzenetét, mégpedig éppen a második világháború során drámai módon felhalmozódott rossznak és a totalitárius rendszerek kegyetlenségének a tükrében. Mintha Krisztus azt akarta volna kinyilatkoztatni, hogy a rossz – amelynek az ember létrehozója és áldozata – elé állított végső korlát éppen az Isteni Irgalom. Ennek az irgalomnak természetesen része az igazságosság is, ám a világ és az ember történelme során az isteni tervben nem kizárólag az igazságosságé az utolsó szó. Isten mindig el tudja választani a jót a rossztól, s azt akarja, hogy mindenki üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére (vö. 1Tim 2,4): Isten a szeretet (1Jn 4,8). A Fausztina nővér előtt megjelent megfeszített és feltámadt Krisztus eme igazság legfőbb kinyilatkoztatása.” (Az irgalom misztériuma. In: II. János Pál: Emlékezet és azonosság, Budapest, 2005, 58–62.)
Faustyna Kowalska boldoggá avatását II. János Pál pápa kezdeményezte, még Krakkó érsekeként, 1965-ben. Majd 1993. április 18-án, húsvét második vasárnapján, az eljárás elindítója immár pápaként avatta boldoggá Fausztina nővért. A szentté avatásra hét évvel később, 2000. április 30-án, ismét csak húsvét második vasárnapján került sor.

Ekkor hirdette ki a pápa a világ számára az Isteni Irgalmasság ünnepét is, e szavakkal: „Húsvét második vasárnapja ettől kezdve az egész egyházban az Isteni Irgalmasság vasárnapja nevet viseli.” És a szentatya hozzátette, ezzel az üzenettel, az Isteni Irgalmasság üzenetével kívánja átvezetni az egyházat a harmadik évezredbe.

„Egyetlen lélek sem nyerhet megigazulást, amíg nem fordul bizalommal irgalmasságomhoz. Ezért kell a húsvét utáni első vasárnapot irgalmasságomnak szentelni. A papok ezen a napon hirdessék a lelkeknek nagy és végtelen irgalmamat!” (Napló 570)

„Ezen a napon megnyílik irgalmam mélysége: a kegyelmek tengerét árasztom minden lélekre, aki irgalmam forrásához közelít. Egy lélek se féljen közeledni hozzám…” (Napló 699)


----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


HÚSVÉT NYOLCADA

„Ez az a nap, amelyet az Úr szerzett nekünk, ujjongjunk és örvendezzünk, alleluja”


Húsvéttól pünkösdig, ötven napon keresztül ünnepeljük Jézus feltámadását. A Krisztus-hívők örömét a szentmise záróáldásához kapcsolódó alleluja is kifejezi. A húsvéti idő első része húsvét nyolcada, mely húsvétvasárnappal kezdődik és fehérvasárnappal, az Isteni Irgalmasság vasárnapjával zárul.

Húsvét nyolcada kiemelt idő a húsvéti misztérium ünneplésének ötvennapos egységében. Mivel napjai az Úr főünnepeként szerepelnek, nem kerülhet helyükbe szentek emléknapja, de hitvallás nincs már a szentmisében. Húsvét ötven napját – húsvétvasárnaptól pünkösdvasárnapig – mint egyetlen ünnepnapot, mint egy nagy vasárnapot örvendezve üljük meg – szerepel az Istentiszteleti Kongregáció húsvéti ünnepekre vonatkozó 1988-as körlevelében. A húsvéti idő olvasmányai nem az Ószövetségből, hanem az Apostolok Cselekedeteiből hangzanak el; az evangélium Szent János szerint, a búcsúbeszéd egyes részei. A húsvéti idő saját éneke az örömünket kifejező alleluja, amelyet a misék bevonulási és áldozási énekeihez is hozzáteszünk.


----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


Túrmezei Erzsébet: Húsvét előtt

Húsvét előtt… nehéz, szomorú léptek.
Húsvét előtt… zokogó, bús miértek.
Húsvét előtt… ajtók, kemények, zártak.
Húsvét előtt… arcok, fakóra váltak.
Húsvét előtt… szívek, üres-szegények.
Húsvét előtt… kihamvadott remények.
Húsvét előtt… egy nagy „Minden hiába!”
Bús eltemetkezés az éjszakába.

De húsvét lett! Feltámadott a Mester!

HÚSVÉT UTÁN… el a gyásszal, könnyekkel!
Húsvét után… futni a hírrel frissen!
Húsvét után… már nem kérdezni mit sem!
Húsvét után… új cél és új sietség!
Jézus él! Nincs út, mely messze esnék!
Húsvét után… erő, diadal, élet!

Csak azokért sírjunk húsvéti könnyet,
Akik még mindig húsvét előtt élnek.


----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------




Krisztus feltámadott!
Halljátok meg asszonyok!
Kik kenetet hoztatok,
Többé már ne sírjatok!
Feltámadt Krisztus!

Krisztus feltámadott!
Új csodákat halljatok!
Péter, János fussatok!
Üres a sír nincsen ott!
Feltámadt Krisztus!

Krisztus feltámadott!
Szünjetek már,bánatok!
Ti is nyomán járjatok!
Feltámadást várjatok!
Feltámadt Krisztus!

Krisztus feltámadott!
Halál fején tapodott,
Égbe utat mutatott,
Tudom, hogy feltámadtok!
Feltámadt Krisztus!




----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



Mécs László: A királyfi három bánata


Amikor születtem, nem jeleztek nagyot
messiás-mutató különös csillagok,
csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok.
A többiek láttak egy síró porontyot,
de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot,
mintha babusgatná a szép napkorongot.
Maga adta nékem édessége teljét,
úgy ajándékozta anyasága tejét,
hogy egyszer földnek bennem kedve teljék.
Isten tudja, honnan, palástot kerített,
aranyos palástot vállamra terített,
fejem fölé égszín mosolygást derített.
Ma is úgy foltozza ingemet, ruhámat,
ma is úgy szolgál ki, főzi vacsorámat,
mint királyi ember királyi urának.
Amerre én jártam, kövek énekeltek,
mert az édesanyám izent a köveknek,
szíve ment előttem előre követnek.
Amíg ő van, vígan élném a világom,
nem hiányzik nekem semmi a világon,
három bánat teszi boldogtalanságom.
Az egyik bánatom: mért nem tudja látni
egymást a sok ember, a sok-sok királyfi,
úgy, ahogy az anyjuk tudja őket látni?
másik bánatom: hogyha ő majd holtan
fekszik a föld alatt virággá foszoltan,
senki se tudja majd, hogy királyfi voltam.
Hogyha minden csillag csupa gyémánt volna,
minden tavaszi rügy legtisztább gyöngy volna:
kamatnak is kevés, nagyon kevés volna.
Hogyha minden folyó lelkemen átfolyna
s ezer hála-malom csak zsoltárt mormolna,
az én köszönetem így is kevés volna.
Hogyha a föld minden színmézét átadom,
az ő édességét meg nem hálálhatom,
ez az én bánatom, harmadik bánatom.




Nyomtatóbarát változat