kedd 20 február 2018

Írta: FKATI - kedd 20 február 2018 - 21:58:00 |

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Szeretettel köszöntöm a Miskolc-Martinkertvárosi Jézus Szíve Római Katolikus Plébánia honlapján!
Oldallagosan ellátott plébániák: Görömböly, Szirma, Filia:Kistokaj

Tekintsen be plébániánk életébe! Ajánljuk a honlap aktualitással foglalkozó részét, melyben nemcsak a szentmisék rendjét, hirdetéseket találja meg a kedves olvasó, hanem a plébániai közösségi életéről, eseményeiről is hírt adunk. Szolgáljon honlapunk arra is, hogy mindennapjaink forgatagában örömmel tudatosítsuk hovatartozásunkat és megvalósulhasson köztünk amit Jézus imában kért: "Legyetek mindnyájan egyek!"
(Jn 17, 21)

Minden kedves látogatónak, tartalmas időtöltést kívánok!
Tóth István
plébános

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------




----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NAGYBÖJTI KÉSZÜLET

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


Nagyböjt 9. napja

(február 22.)


Amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Így válaszoltak: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, Jeremiásnak vagy valamelyik másik prófétának.” Jézus most hozzájuk fordult: „Hát ti mit mondtok, ki vagyok?”
Mt 16,13-15

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


Nagyböjt 8. napja

(február 21.)


Az Úr másodszor is szólt Jónáshoz: „Kelj fel, menj el Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd azt, amit majd mondok neked!” Jónás fölkelt és elment Ninivébe az Úr parancsa szerint.
Jón 3,1-3


----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


Nagyböjt 7. napja

(február 20.)


Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt hiszik, hogy ha ömlik belőlük a szó, nyomban meghallgatásra találnak!
Mt 6,7


“Ha szíved kószál és szenved,
vidd vissza óvatosan a helyére,
és helyezd gyengéden a te Istened jelenlétébe.
És ha soha semmi mást nem csináltál egész életedben,
csak a szívedet hoztad vissza
s helyezted ismét Isten jelenlétébe,
– bár az újra meg újra elszaladt, miután visszahoztad -,
akkor már nem éltél hiába, akkor életed beteljesedett.”
(Szalézi Szent Ferenc)

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


Nagyböjt 6. napja

(február 19.)

Aztán így szól a király a jobbján állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok.
Mt 25, 34


----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


Nagyböjt 1. vasárnapja

(február 18.)


"Mert Krisztus is meghalt egyszer a bűnökért, az Igaz a bűnösökért, hogy Istenhez vezessen minket."
1Pét 3,18


Hamvazószerdával megkezdődött a nagyböjti szent időszak. Ennek első vasárnapján felhangzik a Jézus negyven napos pusztai magányát leíró evangéliumi szakasz Márktól, amely mintegy megadja az előttünk álló hetek alaphangját.

A Márktól vett szakasz közvetlen folytatása a Jordánban való megkeresztelkedés elbeszélésének. Hogy a két esemény - Jézus megkeresztelkedése és a negyven napos böjt - szorosan összetartoznak, mintegy egymásból következnek, azt az evangélista azzal nyomatékosítja, hogy a tizenkettedik versben a "nyomban" szócskát alkalmazza, amely sajnos az olvasmányos könyvből kimarad. A Lélek megkeresztelkedésekor, az Atya szózatától kísérve leszállt Jézusra és nyomban kivitte őt a pusztába. Az eredeti szöveg még ennél is nyomatékosabb - a Lélek szó szerint fordítva "kidobta, kivetette" Jézust a pusztába. Ebben a szóban benne foglaltatik a Szentlélek hallatlan és ellenállhatatlan ereje, amelyet Pünkösdkor is szemlélhettünk. Akkor a gyáva apostolok a Lélek hatására szinte kitörnek az önmaguk védelmére felépített falak közül - most pedig a Lélekkel fölkent Messiás "kivettetik" a pusztába. Ez kettős jel: egyfelől jelenti, hogy a Lélek nem csak leszállt, de rajta is maradt, rajta is nyugodott onnantól kezdve, másfelől pedig jelzi Isten erejét, akaratát, amelynek beteljesítésére Krisztus érkezett.

Nem véletlen, hogy ebben a különös pillanatban szinte rögvest felbukkan a sátán. A Lélek Jézuson nyugszik, kiviszi őt a pusztába - és a kísértő is rögtön ott terem. Ha a megkeresztelkedés Jézus nyilvános működésének kezdetét jelenti, akkor ez a negyven napos pusztai magány egyszersmind a harcteret vázolja fel, ahol a csata Isten Lelke és a gonosz lélek között zajlik.

Márk sajátos módon hangsúlyozza, hogy Jézus "vadállatokkal volt együtt, és angyalok szolgáltak neki." A görög szó, amelyet vadállattal fordítunk, nem csak egyszerűen a háziállat ellentétét jelenti, hanem az olyan vadállatot, amely halált képes hozni, akár bestiális ereje, akár mérge révén. A Jelenések könyvének tizenharmadik fejezete ugyanezt a szót használja az Antikrisztus megjelölésére - ez a fenevad úgy néz ki, mint a Bárány, azaz Krisztus, de úgy beszél, mint a sárkány, vagyis a sátán, s ezért megtéveszti az embereket.

Nem véletlen tehát, hogy ez a márki mondat messze mélyebb jelentéssel rendelkezik, mint egyfajta "nomád idill", ahol az ember együtt lakik a vadon élő állatokkal. Ez a mondat hatalmas belső feszültségről árulkodik, amely csak még inkább hangsúlyozza a Jézus megkísértésben már fölsejlő, a végletekig menő küzdelem drámaiságát.

Beda Venerabilis nagyon érdekesen értelmezi ezt a mondatot. Így ír: "Vadállatok között tartózkodik mint ember, de angyalok szolgálnak neki mint Istennek." Jézus kettős természete, Istenemberi volta mutatkozik meg itt, ahol a vadállatok között lakozás az emberi oldalt jelenti, mégpedig több szempontból:

ez a jelképe az emberben meglévő anyagiasságnak, testiségnek, érzékiségnek, egyfajta bestialitásnak;
ez a jelképe az ember szüntelen megkísértettségének, ahol a kísértések mind-mind magukban rejtik a bűn mérgét, amely végül megöli az embert;
ez a jelképe a Megváltó és a sátán végső nagy összecsapásának, amelynek a tétje élet vagy halál.

Hogy mennyire túlnő az egyszerű emberi böjtön ez a momentum, amelyet Márk - szemben más evangélistákkal - eléggé szűkszavúan, a három konkrét kísértés leírása nélkül állít elénk, azt bizonyítja, hogy rögtön ebből a pusztai tapasztalatból, élményből sarjad ki a krisztusi igehirdetés magva: "Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!" (Mk 1,15). Jézus értünk kész volt felvállalni a vadállatok, vagyis a testiség, anyagiság gyarlóságai, a kísértések és bűnök közötti életet - erre azzal felelhetünk, ha mi készek vagyunk arra a létmódra, amelyet az angyalok jelenítenek meg: vagyis az értelem és akarat teljes elköteleződésére Isten mellett, amely elköteleződés nem más, mint maga a szeretet.

Így Jézus megkísértésének márki leírása igen értékes tanítást ad nekünk nagyböjt kezdetén. Pilinszky írja Kísértés című kétsorosában:

"Zuhanás, miben szállni kell sebesség és égtájak nélkül."

A puszta az égtájnélküliség, a földre szállt semmi helye. Tájékozódási pontok, városok, utak nélkül. Ebben zuhan értünk, velünk Krisztus. A kérdés csak az, hogy hozzá hasonlatosan mi megtaláljuk-e a kiutat, amelynek végén az evangéliumi kijelentés áll: "közel az Isten országa"? Ez csak akkor lehetséges, ha a vadállatok közül az angyalok közé lépünk, ha megtaláljuk az égtájakat és irányokat, hogy már ne sebesség nélkül zuhanjunk, hanem irányba állva Isten felé haladjunk, még ha csak lassan is.

Ezt szolgálja a böjt, a bánat, az önmegtagadás, a megtérés megannyi lelki és testi jele - elszakadunk általuk a pusztán anyagitól, és képessé válunk arra, hogy elköteleződjünk. Kilépve a pusztán anyagi, bestiális létből, felemelve tekintetünket az égre, meglelhetjük az égtájakat, s ezáltal irányt szabhatunk lépteinknek - Isten országa felé.


----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


Nagyböjt 4. napja

(február 17.)

"Ezek után kiment, s meglátott egy Lévi nevű vámost, amint a vámnál ült. Felszólította: „Kövess engem!” Az felállt, és mindenét otthagyva követte őt."
Lk 5,27-28


Szeretettel ajánljuk imádság gyanánt Pio atya áldozás utáni imáját:

Maradj velem, Uram, mert szükségem van rá, hogy jelen legyél, hogy el ne feledjelek. Tudod, milyen könnyen elhanyagollak.
Maradj velem, Uram, mert gyenge vagyok, és szükségem van az erődre, hogy ne bukjam el olyan gyakran.
Maradj velem, Uram, mert te vagy az életem, és nélküled nincs bennem szenvedély.
Maradj velem, Uram, mert te vagy világosságom, s nélküled sötétség borul rám.
Maradj velem, Uram, hogy megmutasd akaratodat.
Maradj velem, Uram, hogy halljam hangodat, és kövesselek téged.
Maradj velem, Uram, mert szeretnélek nagyon szeretni, és mindig a te társaságodban maradni.
Maradj velem, Uram, ha azt akarod, hogy hűséges legyek hozzád.
Maradj velem, Uram, mert akármilyen szegényes is a lelkem, azt szeretném, hogy téged vigasztaló hely legyen, a szeretet fészke. Ámen.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


Nagyböjt 3. napja

(február 16.)

"Tudjátok, milyen az a böjt, amelyet én kedvelek? Ezt mondja Isten, az Úr: Törd össze a jogtalan bilincseket, és oldd meg az iga köteleit! Bocsásd szabadon az elnyomottakat, törj össze minden igát! Törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a hajléktalan szegényt fogadd be házadba. Ha mezítelent látsz, öltöztesd föl, és ne fordulj el embertársad elől! Akkor majd felragyog világosságod, mint a hajnal, és a rajtad ejtett seb gyorsan beheged. Előtted halad majd igazságod, és az Úr dicsősége lesz a hátvéded. Akkor, ha szólítod, az Úr válaszol, könyörgő szavadra így felel: Nézd, itt vagyok!"
Iz 58, 6-9

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nagyböjt 2. napja

(február 15.)

"Ma tanúul hívom ellenetek az eget és a földet: életet és halált, áldást és átkot tártam a szemetek elé. Így hát válaszd az életet, hogy te is, utódaid is életben maradjatok, szeresd az Urat, a te Istenedet, hallgass a szavára és ragaszkodj hozzá. Mert ez jelenti számodra az életet …"
MTörv 30, 18-20

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


Hamvazószerda

(február 14.)


"Ezt mondja az Úr: Késedelem nélkül térjetek vissza hozzám teljes szívetekből, böjtölve, sírva és gyászolva. A szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat. Térjetek vissza az Úrhoz, a ti Istenetekhez, mert jóságos és irgalmas, nagy a türelme és csupa könyörület."
Joel 2, 12-13




HAMVAZÓSZERDA, a Nagyböjt kezdete, a húsvét ünneplésének előkészítése! Szigorú böjti nap!

E napon a betöltött 18 éves kortól a megkezdett 60 éves korig naponta csak háromszor szabad étkezni, és egyszer szabad jóllakni, húseledelt pedig a betöltött 14 éves kortól nem szabad enni.
A böjt kötelező nagyböjt péntekjein mindazok számára, akik már a 14. életévüket betöltötték.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------





----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


FEBRUÁR 11. ÉVKÖZI 6. VASÁRNAP - B-év




Az évközi hatodik vasárnap evangéliumában Jézus újból gyógyít - ezúttal egy leprást. A csoda leírása újabb szempontokkal bővíti ki Márk evangéliuma első fejezetének végén mindazt, amit már eddig láttunk, megtudtunk az Istenember messiási küldetéséről.

A lepra az ókor embere számára az egyik legdrámaibb betegséget jelentette. Ennek a legfőbb oka az lehetett, hogy válogatás nélkül terjedt, a tünetek nem azonnal jelentkeztek, s az ember kénytelen volt évekig, nagyon hosszú ideig együtt élni fájdalmaival, szenvedéseivel. Mindezt még tetézte az is, hogy - épp a fertőzéstől való félelem miatt - teljességgel kitaszította őt az emberi közösség: a család, a falu vagy város népe. Így tehát a testi szenvedés, a lassú, fájdalmasan hosszadalmas anyagi leépülés, szétesés kínlódásait tetézte az emberi leépülés: az ember elvesztette méltóságát, emberi létét, kitaszított lett, kapcsolatok nélkül az emberi világon kívülre vetett valaki. Rongyokban, csengővel a kezében koldulva, az egészségesek elől menekülve, barlangokban és pusztaságokban éltek, mígnem a megváltó halál végre megszabadította őket.

Az Ószövetségben a Leviták könyve foglalkozik részletesen a lepra kérdésével (ld. Lev 13-14). A papoknak, a levitáknak volt feladata, hogy a betegséget felismerjék, s megfelelő módon járjanak el a beteggel szemben. A betegség gyanúja esetén mindenkinek önként kellett jelentkeznie a papoknál - nem csak azért, mert védeni akarták a közösséget a fertőzéstől, hanem egyszersmind az élet Ura, Isten iránti tiszteletből is. Ugyanis a lepra - épp mivel oly titokzatosan terjedt, néha mintha a semmiből bukkant volna fel - Isten büntető ujjaként jelent meg a hívő zsidók előtt. Amikor Mirjám a pusztában öccse, Mózes ellen fordul, hóként lepi el testét a lepra (Szám 12,10). Amikor Uzija király gőgjében arra vetemedik, hogy papi ténykedést folytasson a jeruzsálemi Templomban, őt is hirtelen, a papok szeme láttára szállja meg a lepra (2Krón 26,19-20). Isten csapása a királyt sem kímélte - s a lepra nem csak a test szenvedését, de a teljes bukást is magával hozta, hisz egy elkülönített, tisztátalan király nem vezetheti az országot, még sírt sem kaphat ősei között.

A lepra tehát egy alapvető üzenetet is közvetített az emberek felé, túl a félelmen, iszonyaton: az élet ingatag és esendő. Vannak olyan erők, olyan hatalmak, amelyek nem állnak irányításunk alatt, bármikor és bárkit elérhetnek, s bármilyen életet semmivé tehetnek - még a legnagyobbét, a királyét is. Az ember bizonytalan lábbal áll a földön, s az emberi kötelékek is esendők, hisz a betegség pillanatában azoknak is végük. Nincs bizonyosság, nincs biztonság, az ember - legyen bármennyire is erős, hatalmas vagy gazdag - ki van szolgáltatva. Nem csak a puszta halálról van szó, hisz azon, mint kapun átlép az ember - hanem az évekig húzódó szenvedésről. A leprában nem csak meghal az ember, de előtte évekre, évtizedekre élő halottá válik. A halál borzalom, a lepra viszont a halál utáni pokol és magány elővételezése a földi életre.

Mindez az ószövetségi népet szüntelenül Istenre, az élet Urára emlékeztette. Isten az abszolút hatalom, ezért az ember számára a legtöbb, amit tehet, hogy törvényeit megtartva igyekszik igazságban és szentségben megmaradni a Mindenható színe előtt. Akkor ő megkönyörül a bűnösön, s megóvja az egyébként oly törékeny és esendő emberi életet.

Az évközi hatodik vasárnap evangéliumában Jézus elé lépő ember is ebből az élethelyzetből érkezik. Tisztátalan és kitaszított ember, aki betegsége miatt se családhoz, se néphez, se valláshoz nem tartozik, s magányosan tengeti pusztai életét. "Ha akarod, meg tudsz tisztítani engem." - mondja Jézusnak. Azért megdöbbentő szavak ezek, mert egyrészt kifejezésre juttatják azt, hogy az emberi kiszolgáltatottságban ez a beteg minden reményét egyetlen személybe helyezi; másrészt egy embertől várja azt, ami csakis Isten hatalmának megnyilvánulása lehet. Jézusnak megesik a szíve rajta: "Akarom! Tisztulj meg!" Tekintéllyel és erővel kimondott szavak ezek. Amit két hete a kafarnaumiak megéreztek az evangéliumban - "úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók" -, az most eleven és kézzelfogható valósággá lett. Csodájával Jézus nem csak gyógyít, de egy elveszett emberi személyt, egzisztenciát, egy teljes testi-lelki-társadalmi életet teremt újjá.

A csodatétel utáni jézusi szavak elgondolkodtatók. Azt mondja a betegnek, hogy megtartva a Leviták könyvének előírásait, jelenjen meg a papok előtt, hogy azok megállapítsák a gyógyulást, s utána mutassa be a törvény által előírt áldozatot. Vagyis Jézus rámutat, hogy a teljes gyógyulás nem csak a kór elmúlásában áll, hanem abban is, hogy az egykor leprás most visszatér az emberi világba. Újból belép a vallási-emberi közösségbe. A törvény felvállalása, a közösség szokásainak megtartása ennek jele.

Ugyanakkor azt is a lelkére köti, hogy senkinek ne szóljon a csodáról - a perikópa záró szakaszából ki is derül, miért. A csoda olyan visszhangra lelt, hogy Jézus nem mehetett többé nyilvánosan a városba. Ellenségei üldözték a hatás miatt, szimpatizánsai pedig csodatevő, gyógyító rabbit csináltak volna belőle. Ám ő nem ezért jött hozzánk - múlt vasárnap hallhattuk: "azért jöttem, hogy hirdessem az evangéliumot." Ez is mutatja, hogy az alapvető üzenet nem a csoda ereje és nagysága, hanem az örömhír, az, hogy az Isten felkarolja az elesett, lelkében, emberségében megtört, meggyengült és megbetegedett embereket. Isten számára, bár fontos a test, az igazi csodát az ember életének belső megújítása jelenti. Így megérthetjük, hogy a leprás szava - "Ha akarod, meg tudsz tisztítani engem." - a mi szavunk is. A mi sebeink nem a bőrünkön, életünk felszínén vannak, hanem lenn a mélyben. A csoda ott is megtörténhet, csak kívánnunk és kérnünk kell.


----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


FEBRUÁR 4. ÉVKÖZI 5. VASÁRNAP - B-év


Múlt vasárnap tanúi lehettünk Jézus és a gonosz lélek első nyilvános összecsapásának, a Megváltó hadüzenetének a sátán uralma, országa ellen. Az évközi ötödik vasárnap evangéliuma ezt a történést, ezt a folyamatot vezeti tovább. Amikor Jézus kijön a zsinagógából, ahol a csodás ördögűzésre sor került, betér András és Simon Péter házába, ahol beteget gyógyít - Péter anyósa kel fel lázas ágyából, majd az ajtó előtt tömörülő emberek sokasága akarja őt látni, hallani. Jézus ördögöket űz, betegeket gyógyít.

Márk evangéliumának elején döntő fontosságú jelek ezek. Hiszen a Megváltó érkezését e két csodálatos dolog: a megszállottak szabaddá tétele s a betegek meggyógyítása kíséri. Felhangzik az evangélium, s a szavak rögtön élni kezdenek. Tudjuk hitünk szerint, hogy az ősbűn következménye lett a betegség és a halál, vagyis az ember testének és lelkének megromlása, esendővé válása, s végül a romlás beteljesedése, az elmúlás. A bűntől való megváltás tehát éppen abban áll, hogy a bűnt gyógyítva annak következményei is átalakulnak életünkben. Ha a názáreti Jézus valóban a Megváltó, akkor természetes, hogy érkezésének e kettő - a test és lélek megromlásának, a halál és a bűn szolgaságának - feloldása a jele. A korabeli zsidók felfogták ennek jelentőségét, s Márk evangéliuma is ezekkel a jelekkel kezdődik.

A kulcsfogalmak tehát, amelyekre figyelmünknek most irányulnia kell, ezek: Isten országa - evangélium - gyógyulás - szabadulás. Ezek sajátosan rajzolják meg Jézus istenemberi küldetésének körvonalait, karakterisztikus jegyeit. Teljes súlyuknak felmérése, hitbeli megértése az ősbűntől a végítéletig ívelő hatalmas üdvrendi drámában lehetséges.

A kiindulópont maga Isten, akinek az akarata hozta létre ezt a világot, aki azért teremtett, hogy szerető nagysága a teremtésben kiáradva testet öltsön, s elérje csúcsát az emberben, aki nem pusztán passzív, tárgyi vagy tudattalan következménye az isteni akaratnak, de szabad személy, aki szabadságában válaszolhat Istennek. Ő a világ egyetlen lénye, aki nem csak megteremtődik az isteni szó által, de képes is azt a szót meghallani, megérteni, s arra a maga emberi szavával válaszolni. Amíg az isteni szó s az emberi szó teljes összhangban vannak egymással, addig az Édenkertben él az ember, ahol úgy beszélget vele Isten, mint a barátjával. Mihelyst azonban e kettő a bűn által szétválik, a kozmosz az ember világává lesz, olyan világgá, amelyet az ember lázadó akarata kerít hatalmába. Isten ezt engedi, nem azért, mert gyenge, hanem azért, mert alázatos, és mert szereti teremtményét.

Így viszont az ember bűne miatt az egész teremtés is megromlik, rossz pályára tér. Mivel az ember országa leválik Isten akaratáról, Isten országáról, törés keletkezik. Az ember kikényszeríti, hogy ne Isten országa, de az ember saját országa jöjjön el, valósuljon meg a teremtett világban. Mintha így kiáltana: "Ne a te országod, hanem az én országom jöjjön el!" A Megváltó ezért kezdi azzal nyilvános működését, hogy Isten országát hirdeti meg - hisz ez a megváltott ember célja: Isten országában beteljesedni, lemondva a magunk országáról. A Miatyánk ezért kezdődik ezzel a hármas kéréssel: "Szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod!" Vagyis: a teremtő akarat teljesüljön a teremtésben, az isteni ország legyen az úticél. Az ember ráébred arra, hogy Isten országától való távollevése milyen borzalmas következményekkel jár.

Melyek ezek a következmények? Alapvetően egy gondolatban foglalhatnánk össze ezeket: mivel az ember elszakad Istentől, mivel az örök teremtő akarattal szembeszegezi az időleges, esetleges és töredékes teremtett emberi akaratot, mintegy beletörődik a végességbe. Az ember belesüpped saját hiányosságába, gyarlóságába, gyengeségébe - vagyis élete (elszakadva az isteni akaratban lehetővé váló teljességtől, jézusi szóval: boldogságtól) alá lesz vetve a hiányosság törvényének, a romlás törvényének. A test szintjén ez betegséget és halált, a lélek szintjén bűnt, lelki rabságot, önzést, depressziót s megannyi más dolgot jelent.

Mi tehát a megváltás? Nem más, mint Isten országának örömhíre. Annak az evangéliuma, hogy Jézus újra lehetővé teszi az ember számára, hogy a Teremtő akaratával egyesüljön. Hogy ez valóban megszabadít bennünket, azt jelzi a csodás gyógyítás, a csodás szabadítás. Így már megértjük a Jézust belülről emésztő tüzet, amely miatt kora hajnalban felkel: "Menjünk el máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot - hiszen ezért jöttem." Valóban ezért jött. Az evangélium hirdetésének legmagasztosabb formája pedig az lesz, amikor már nem szavaival vagy csodáival hirdeti azt, hanem teljes életével, emberségével - vagyis meghal, de feltámad és felmegy a mennybe.

Mi erre az evangéliumra találunk rá. Mi is ott állunk Jézus körül, belépünk a fénybe, a megváltott kegyelmi létbe. Akkor viszont lehetetlen, hogy ne éledjen bennünk ugyanaz az érzés, mint magában Jézusban. A világban, az Egyház ajtaján kívül megannyi ember szorong - a szó fizikai és lelki értelmében egyaránt. Tömegek állnak az Egyház ajtaján kívül, akik meg vannak kötözve, akik betegek - akárcsak a Péter háza előtt álló emberek. Hiába lennénk mi bent a házban, az Egyházban, ha nem látnánk meg őket, nem éledne fel bennünk egy hallatlan szeretet, s ez nem ösztönözne bennünket újra meg újra arra, hogy szóljunk - ne csak szavakkal, de életünkkel - Isten országa örömhíréről. Jézus ezért jött, mi pedig keresztényként ezért tartozunk alapvető felelősséggel. Ne feledjük, amit Pál ír: "Krisztus szeretete sürget minket." Valóban, mennünk kell a világba, hogy gyógyítsuk a betegeket, nem csak a testeket, de a lelkeket is; és hirdessük az igazi szabadságot, Isten országának szabadságát, az emberi "én országom, mi országunk" hazug és valójában rabságba döntő ál-szabadsága helyett.


----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



Szent Balázs püspök és vértanú ünnepe
2018. január 3.




Szent Balázs III-IV. századi örmény orvos, vértanú püspök. Orvosként a testi bajok gyógyítása mellett nagy gondot fordított a lelki sebek kezelésére is. Keresztény testvérei a püspökválasztás alkalmával ezért egy szívvel lelkük pásztorává választották. Így lett a kis-ázsiai Szebaszté püspöke, aki a keresztényüldöztetések idején egy hegyi barlangba húzódott, ahol vadállatok őrizték, melyek kezes bárányként hajlottak szavára. Imádságos, csendes életet élt, tanította és gyógyította a hozzá érkezőket. Egy napon rémült anya kereste fel, mert fia a torkán akadt halszálkától fuldokolt. A szent megáldotta a fiút, és a szálkát eltávolította a torkából.

A Nagy Konstantin féle keresztények iránti türelmi rendelet keleten még nem érvényesült és Konstantin császár társuralkodója, Licinius önkényesen túltette magát ezen és folytatta az üldözést. Még az elvonultságban élő Szent Balázs püspököt sem hagyta békén, akit az oroszlánokból, medvékből, farkasokból álló "testőrsége" sem menthette meg, mivel ő nem engedte harcolni őket. Börtönbe vetették, rabságát csodás gyógyulásokról szóló legendák övezik. Miután a súlyos kínzások hatására sem tagadta meg hitét, 316-ban lefejezték.

A hozzá kötődő gyógyulásokról szóló történetek és legendák miatt lett Szent Balázs az orvosoknak, a kikiáltók, énekesek és a fúvós muzsikusoknak (blasen = fújni) a védőszentje. A 14 segítő szent közé tartozik: Ákos, Balázs, Borbála, Cirjék, Dénes, Egyed, Erazmus, Eustachius, György, Katalin, Margit, Kristóf, Pantaleon, Vitus.

A nép már a VI. századtól különösen a torokbajok ellen védő szentként tiszteli, akkoriban a gyermekhalandóság okai közt élenjáró volt a torokgyík (diftéria) és így az anyák Szent Balázshoz fordultak. Balázs-napkor a templomba vitték a gyermeket, akinek a torkához a pap két keresztbe tett, vagy Y alakban hajlított és összekötött gyertyát tartott, miközben a Balázs-áldás szavait mondta. Ez volt a balázsolás, melyet az ünnepén és az azt követő vasárnap ad az Egyház, az előző nap, Gyertyaszentelő Boldogasszony napján szentelt kétágú gyertyát tartva, e szavakkal: Szent Balázs püspök és vértanú közbenjárására mentsen és őrizzen meg téged az Úr a torokbajtól és minden bajtól. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. – Amen

A Balázs-áldás egy szentelmény, melyet áldás formájában kaphatunk. Ennek során a Mindenható Isten oltalmát, segítségét kérjük, Szentjének közbenjárására. Az áldást végezheti püspök vagy pap.

Könyörgés Szent Balázs püspök közbenjárásáért:
Istenünk, aki Szent Balázs püspököt oltalmazó segítségül adtad népednek, kérünk, közbenjárására engedd, hogy földi életünkhöz egészséget és békét, örök életünkhöz pedig irgalmat nyerjünk Tőled!

1. Adj, Urunk új szenteket korunknak, akik közvetítik hozzánk irgalmas jóságodat.
2. Add meg, Urunk a gyógyulás ajándékát a testi betegségben sínylődőknek.
3. Add, hogy a lélek egészségét is károsodás és törés nélkül őrizzük.
4. Add meg a hősiesség ajándékát, hogy a szent vértanúk nyomát követhessük.
5. Add, Urunk, hogy a szentek és vértanúk között kapjunk helyet az ítélet napján.

Urunk, Jézus Krisztus! Te megígérted, hogy a Benned hívőket jelek és csodák kísérik. Kérünk, Szent Balázs közbenjárására engedd megéreznünk ajándékozó jóságodat, és erősítsd testi-lelki egészségünket. Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké. Ámen.


----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


Urunk bemutatása (Gyertyaszentelő Boldogasszony)
2018. február 2.



Az ünnep eredete: A keleti liturgiában Hypapanté (= találkozó) néven már a IV. században megtartották, s hamarosan elterjedt a nyugati egyházban is.

A bemutatás ünnepe: Mária karácsony után 40 nappal a mózesi törvényben előírt módon bemutatta a jeruzsálemi templomban a tisztulási áldozatot, s gyermekét fölajánlotta Istennek.

A találkozás ünnepe: Jézus születésekor csak a csodálkozó pásztorok képviseletében találkozott választott népével. Ma a szent törvények értelmében találkozik a templomban a papsággal és a prófétákkal (Simeon, Anna), a maga örök papságának és prófétai méltóságának előre hirdetőivel és előképeivel. Alázatosságból és az emberi természet teljes fölvételének megmutatására vállalja az előírt szolgálatot, de valójában az ő jelenléte szenteli meg a szent helyet, ezáltal lesz teljessé a Sion-hegyi templom szerepe a történelemben.

A beteljesedés ünnepe: A babiloni fogság után a próféták azzal vigasztalták a népet, hogy az újjáépült templom ugyan nem lehetett oly szép, mint a Salamon által épített régi templom, de sokkal nagyobb kitüntetésben lesz része: a várva-várt Messiás itt fog megjelenni. Ma valóban megjelenik templomában az Úr, Simeon és Anna személyében a választott nép boldogan fogadja azt, akire a századok vártak.

Az Egyház ünnepe: Eddig a karácsonyi kisdedet a szent család zártságában szemléltük. Most eljön, hogy boldog örömben találkozzék a teljes közösséggel, az Egyházzal. Az ünnepi liturgia legmélyebb gondolata az, hogy e napon találkozott össze a Vőlegény (Jézus) és a menyasszony (az Egyház). A templom most lakodalmas ház, melyben együtt ünnepeljük ezt a találkozást.
A fény ünnepe: A gyertyaszentelés és a gyertyás körmenet az ünnepi fények felvonulása. A gyertyák fénye Máriát is ünnepli, mert ő hozza a templomba a "népek megvilágosítására" szolgáló igazi Fényt.

GYERTYASZENTELŐ BOLDOGASSZONY

Ma gyertyaszentelő van, Mária,
és azt a Krisztust, aki bennem él,
aki növekszik
s még olyan kicsi,
mutasd be, kérlek,
az Atyának.

Ma gyertyaszentelő van, Mária,
és azt a szívet, mely alig remél,
csak tépelődik
s a felét hiszi,
tedd ki a Fénynek,
gyógyulásnak!

(Szent-Gály Kata)


----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


JANUÁR 28. ÉVKÖZI 4. VASÁRNAP - B-év




Az évközi negyedik vasárnap evangéliumi szakaszában arról hallunk, hogy Jézus a kafarnaumi zsinagógában tanít, s ördögöt űz ki egy megszállottból. E kettős cselekedet rögtön Márk evangéliumának elején azt mutatja, hogy a múlt vasárnapi perikópa szavai - "Betelt az idő, közel van az Isten országa" - valóban megtapasztalhatóvá váltak a korabeli zsidók számára. Hiszen Jézus tanítása s isteni erejének megnyilatkozása mintegy jele az idők teljességének, Isten Szentje érkezésének.

Megérzik ezt a zsinagógában jelenlévő, imádkozó hívők is, akik így fogalmazzák meg gondolatukat: "úgy tanít, mint akinek hatalma van, s nem úgy, mint az írástudók" (vö. Mk 1,22). A Hegyi beszéd különös jézusi megszólalásmódjának előíze ez: "Hallottátok a régieknek szóló parancsot... Én azonban azt mondom nektek..." (Mt 5,21k). Jézus szavain egyfajta sajátos erő és tekintély süt át - amit a korabeliek "hatalom" névvel illettek. Mit is fejez ez ki? Az írástudók és farizeusok szolgái voltak a kinyilatkoztatott szónak: őrizték, értelmezték és tanították azt. Valamiképpen ezt a szolgálatot folytatja az Egyház is eleven hagyományában, életét "az Evangélium élő hangjává, szavává" (vö. DV 8) téve. Ezzel szemben Jézus megnyilatkozásai egy teljesen más állást mutatnak fel. Ő nem szolgája az isteni szónak, hanem forrása, adója. Megnyilatkozásai, "hatalommal" mondott szavai ezért istenségének burkolt állításai, megerősítései. Lehet, hogy ezt az egyszerű kafarnaumi nép nem értette, nem fogta fel - de valamit mégis megérzett belőle. S ez az érzés adja az evangéliumi szakasz keretét, hiszen ez a gondolat áll az ördögűzés előtt, s azt látva pedig ez hangzik fel a jelenlévők ajkáról is: "Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas!" (Mk 1,27).

Milyen szerepet játszik ebben a keretben maga a csoda, az ördögűzés? Semmiképpen sem akar az isteni hatalom vulgarizált, látványossá tett erődemonstrációja lenni - Jézus elnémítja a gonosz lelket. Nem is garanciapecsét akar lenni a Megváltó elhangzott zsinagógai tanítására - Jézus soha nem érezte szükségét annak, hogy emberek előtt bizonygassa igazát, győzködje a késedelmes szívűeket. Az ördögűzés egész egyszerűen nem más, mint az irgalmas Isten szabadító tette a bűn és gonoszság fogságában sínylődő emberért. Az Úr nem erejét mutogatja, hanem lényéből fakadó együttérzéssel fordul a megláncolt emberhez, s szeretete indítja a csoda megtételére.

Ez a szerető irgalom és együttérzés az az erő, amely megtöri a gonosz lélek hatalmát. A démon védekezne: "Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus?" (Mk 1,24) Mintha csak azt mondaná: nem tettem én ellened semmit, csak az ősbűn által már úgyis elesett és leláncolt, hatalmamba adott ember fölött érvényesítem erőmet. Ezt erősíti meg harmadik mondata is: "Tudom ki vagy: az Isten Szentje" (uo.) - vagyis: tudom nagyon jól, hogy nem érinthetlek, nem is akarok ellened támadni. A világ mintha felosztásra került volna Isten szentségének és a sátáni bűnnek két régiója között - az ember pedig e másodikban kapott helyet. A sátán nem támad az isteni fölség ellen, a saját rabságában lévőt gyötri. Jézus az, aki átlépi a titkos határvonalat, ő az, aki behatol a bűn, a halál, a gyötrelem és a homály birodalmába. Ez provokálja ki a démon visszavágását: "Azért jöttél, hogy elpusztíts minket?" (uo.) Máté evangéliumában, a gádárai megszállottak történetében még egyértelműbben domborodik ki ez a motívum, hisz ott a gonosz lélek így szól: "Azért jöttél ide, hogy idő előtt gyötörj minket?" (Mt 8,29)

Jézus megtestesülése és nyilvános működésének megkezdése támadás az ősbűn által előállt világrend ellenében. Isten nem várja ki az utolsó napot, az ítélet idejét, hanem már az emberi történelmen belül hatalommal akarja megvalósítani az üdvrendet. Ez váltja ki a tisztátalan lelkek pánik-reakcióját, s részben ez lehet az oka annak a sátáni ellenszenvnek, sőt gyilkos dühnek és gyűlöletnek, amely emberekben, emberek által Krisztus és az Egyház ellen megnyilvánul. A bűnhöz láncolt emberiség félholt nyugalmi állapotát Krisztus műve felkavarta, háború kezdődött meg, a Szent Pál által többször emlegetett harc - mindez azért, mert Isten irgalma és szeretete nem tűrte, nem tudta tovább szemlélni az ember elveszettségét.

Hogy a Jézus művével megszülető új állapot milyen vajúdás és ellenséges támadások közepette valósult és valósul meg ma is a világban, annak szimbolikus megjelenítése a démon ragaszkodása a neki kiszolgáltatott emberhez: "A tisztátalan lélek erre össze-vissza rángatta az embert, aztán nagy kiáltással kiment belőle" (Mk 1,26).

Ezen drámai, viharos és hangos jelenet kellős közepén áll a csöndes Jézus, aki megtiltja, hogy a démon szóljon. Miért teszi ezt? Minden valószínűséggel azért, mert nem akarja, hogy nyilvános működése kezdetén a gonosz lélek, akit ő maga nevez a "hazugság atyjának", tegyen tanúságot arról, hogy a názáreti Jézus a Megváltó, Istennek a régtől várt szentje.

Mit üzen ez az evangéliumi szakasz nekünk, akik egy olyan korban élünk, amely már alig-alig hisz a személyes szellemi természetű gonosz létezésében, s ezért minden ördögűzést mesének vagy látványosságnak tart? Mindenekelőtt figyelmeztet bennünket, hogy a gonosznak valós hatalma van az ember fölött. Az illúzió, hogy mind a jó, mind a rossz az ember kezében van, hogy az ember önmagát mindentől és mindenkitől függetlenül meg tudja határozni, becsap bennünket. Tagadhatjuk a rajtunk kívül álló személyes erők létezését - de ez a tagadás még korántsem jelenti azt, hogy azok tényleg nincsenek. Áltathatjuk magunkat azzal, a világban csak mi vagyunk, vagy esetleg csak Isten és mi, s minden ami fontos, magunk között és Isten között játszódik le. De ettől még tény marad: a világ harctér, s a küzdelemben mi is lényegileg érintettek vagyunk. Tehetünk úgy, mintha nem látnánk az ellenfelet, mintha ott sem volna - de ez nem fejlődés, az emberi szellem tökéletesedése és kiemelkedése a mesék világából, hanem önnön kiszolgáltatottságunk megnövelése, végső soron őrültség. Zárásként álljon itt Szent Pál figyelmeztetése: "Erősödjetek meg az Úrban (...) Öltsétek fel Isten fegyverzetét, hogy helyt tudjatok állni az ördög cselvetéseivel szemben. Nem a vér és a test ellen kell viaskodnunk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, e sötét világ kormányzói és az égi magasságok gonosz szellemei ellen. Öltsétek fel tehát Isten teljes fegyverzetét. Csak így tudtok ellenállni a gonosz napon és így tudtok mindent leküzdve helytállni." (Ef 6,10.11-13)


----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


JANUÁR 21. ÉVKÖZI 3. VASÁRNAP - B-év




Keresztelő János feladata az volt, hogy a bűnbánat hirdetésével bejelentse a messiási idő kezdetét. Jézus majd abból indul ki, amit János hirdetett Térjetek meg, az Isten országa elérkezett. Jézus maga közvetíti ezt az országot. Jézusban itt van számunkra az Atya teljes üzenete, egész irgalma és minden kegyelme. Egyúttal azt is bemutatja, hogy az embernek hogyan kell Isten akaratát teljesítenie. Ezt a magatartást a megtéréssel és a hittel tesszük magunkévá.

EVANGÉLIUM Mk 1, 14-20
Miután Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az Isten evangéliumát: ,,Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.'' Amikor a Galileai-tó partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András, akik halászok voltak, éppen hálót vetnek a tengerbe. Jézus megszólította őket: "Jöjjetek velem, és én emberek halászává teszlek titeket.'' Azok rögtön otthagyták a hálóikat, és nyomába szegődtek. Mikor kissé továbbment, meglátta Jakabot, Zebedeus fiát, és testvérét, Jánost, amint a hálókat javították a bárkában. Ôket is mindjárt meghívta. Erre otthagyták apjukat, Zebedeust a napszámosokkal együtt, és követték őt.

Hány nap telhetett el, amióta Jézus meghívta magához otthonába András és Jánost? Az apostolok nem írtak naplót, és az ő idejükben sajtó sem létezett, hogy paparazzók követték volna őket lépten-nyomon. Minden esetre, bármilyen mély nyomot hagyott bennük a látogatás Jézus otthonában, ezek a józan és gyakorlatias halászok, így másnap szépen visszatértek hálóikhoz és halaikhoz. Látogatásuk egy éjszakára szólt, meghívást csak erre kaptak. Jézus azonban nem csak csevegni akart velük. Kiszemelt őket munkatársaknak, emberhalásznak. Hagyta azonban, hogy érlelődjön bennük a még diffúz vágy, hogy követhessék. És megvárta, amíg az előfutárt, Jánost, a hatalom kiiktatta. Nem kellett választaniuk közte és eddigi tanítójuk között. De választaniuk kellett addigi életük, a halászat, és az új küldetés, az emberhalászat között. Mint láthatjuk, nem haboztak. „Rögtön” otthagyták hálóikat és nyomába szegődtek. Az a bizonyos meghívás otthonába, amelyről János oly meghatottan számolt be, kifizetődő befektetés volt. Most már együtt mehettek a kánai menyegzőre. Mostantól fogva örök vendégek.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


JANUÁR 14. ÉVKÖZI 2. VASÁRNAP - B-év




Az évközi második vasárnap evangéliuma Jézus nyilvános működésének legelső pillanatait rögzíti. A szakasz valójában három találkozás elbeszélése: Jézus közeledik keresztelő Jánoshoz és két tanítványához, a két tanítvány, János és András, elmegy Jézushoz, végezetül pedig András Jézushoz vezeti fivérét, Simont, János fiát. Roppant emberi, egyszerű pillanatok ezek, nem hordoznak nagy teológiai tanítást - és mégis ebben az egyszerűségben rejlik alapvető üzenetük számunkra.

A János evangéliumából vett szakasz egy sajátos érdekességet mutat fel. Az idős evangélista vagy tanítványa-írnoka, aki a szöveget lejegyzi, bő félszázados távolságból tekint vissza ezekre az eseményekre, mégis pontosan emlékszik mindenre. Meg tudja mondani az időpontot: "a tizedik óra körül volt", vagyis nagyjából délután négykor. Pontosan vissza tudja adni az első Jézussal váltott szavakat, amelyek - kiszakítva az evangélium szövegkörnyezetéből - olyannyira hétköznapiak, hogy nem is értjük, mit keresnek a szent szövegben:

Mit kívántok?
Mester, hol laksz?
Jöjjetek, nézzétek meg!

"Elmentek tehát vele, és megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála maradtak."

Bármilyen egyszerűek a szavak, beleégtek János emlékezetébe, olyannyira, hogy még agg korában is pontosan emlékezik rájuk. Számára ez a szent pillanat, élete nagy perce: a találkozás Jézussal. Ahogyan egy szerelmes kristálytisztán és örömmel idézi fel a pillanatot, amikor először megpillantotta kedvesét, úgy János is hasonlóképpen tud el-elmerengeni az első, Jézus házában töltött délutánon.

A pillanat egyszerűségének megértése azért fontos számunkra, mert a szavak mögött kidomborodó történés nagy tanulságot rejt. Nem véletlen, hogy ezen a vasárnapon az első olvasmányban az ifjú Sámuel meghívásáról hallunk. Ő éjszaka hallja az őt néven szólító hangot - "Sámuel, Sámuel!" -, s háromszor hiszi azt, hogy Éli főpap hívja. Csak negyedszerre ébrednek rá, hogy az Úr szólítja az ifjút. Isten szava "eleven és átható, minden kétélű kardnál élesebb" (vö. Zsid 4,12), ugyanakkor szelíd, nagyon emberi is ez a hang. Sőt, Sámuel egyenesen emberinek találja, hisz nincs benne semmi hatalmas, emberfölötti, megdöbbentő. Az a tapasztalat jut osztályrészéül, mint Illés prófétának, akinek a Hóreb hegyén megmutatkozik Isten - aki azonban nem a hegyeket felforgató szélvészben, nem a földrengésben, nem a tűzben, hanem az enyhe szellő susogásában jön el (ld. 1Kir 19,9-13). Isten megszólalása lehet néha csodás és hatalmas, mint a közeledő pálforduló ünnepén látjuk majd, de legtöbbször egyszerű, szelíd ez a hang, oly tiszta, oly emberi!

Sőt, nem csak emberi, de kifejezetten ember is, hisz Jézusban Isten Szava öltött testet. S ez az Ige most emberként szólítja meg az evangéliumban Jánost, Andrást és Simont. János evangéliumában az emberi szerző nem írja le a szinoptikusoknál látott meghívás-történetet, a háló, a halászhajó, az apa mellől való elszólítást. János, aki személyes emlékként hordja ezt magában, nem erre a látványos, nagy pillanatra emlékezik, hanem a délutánra, amikor elment Jézus házába, s vele töltötte az időt, délután négytől estig. Ebben a nagyon is emberi pillanatban látta meg ő Isten gazdagságát, erejét, szépségét - ahogy Illés is az enyhe szellő susogásában fedezte fel az átvonuló Urat.

Mégis, már ebben a csöndesen egyszerű pillanatban ott szunnyad az isteni erő. Hisz Jézus, aki akkor látja először Simont, köszönés, üdvözlés helyett mélyen rátekint az előtte álló férfira, és ezt mondja: "Te Simon vagy, János fia, de Kéfásnak, azaz Péternek fognak hívni". Nem fejti még ki, mit jelent ez a név, nem mondja még el, milyen hivatás vár a most először látott Simonra. De az emberi találkozás mögött már megtörtént a csoda - Isten rátekintett egy emberre, s meglátva szívét, meghívást adott neki. Idő kell még, míg mindez apránként kibomlik, felragyog, de mégis, már a legelső pillanatban Isten kiválasztó szeretete ég.

Ez az a tanítás, amelyet meg kell értenünk az évközi második vasárnap evangéliumát hallva: Isten alázata az emberséggel való szövetségben, az emberi teljes felvállalásában sajátos fénnyel mutatkozik meg. Aki arra vár, hogy Isten jellel, csodával, lenyűgöző módon demonstrálja jelenlétét, hatalmát, az valószínűleg hiába vár. Vannak csodák, vannak prófétai jelek - de ez csak kevés embernek lesz osztályrésze. A legnagyobb szenteket nem ezek érdekelték, ezek általában a gyenge hitű emberek számára voltak érdekesek, lenyűgözők, kívánatosak vagy izgalmasak. Az igazi mély hit - mint János evangélistáé - nem akar hatalmasan, fényesen isteni megnyilatkozásokat. Számára az Úr megtalálása ennyi volt: délután négykor belépni a názáreti Jézus házába, s vele lenni estig.

Rabindranath Tagore, az indiai gondolkodó és költő az Eltévedt madarakban így ír: "Isten jobban szereti az emberi mécses lángját, mint a saját nagy csillagai fényét." Hogy ez mennyire igaz, azt Istennek olyannyira emberi megszólalásai mutatják. Isten az ember előtt nem tüntet a hatalmával, nem akarja lenyűgözni őt, sőt, még lehengerlő módon meggyőzni sem, Isten nem ragyogni és csillogni akar teremtménye szemében - Isten alázatos, csöndes, nagyon is emberien megszólalni képes és kész Isten.

Ez azonban figyelmeztet bennünket: amíg csak a szélvészben, földrengésben, tűzben; amíg csak a csodában, a hatalomban, a ragyogásban keressük Istent, addig ő nem lesz ott. De ott lesz az emberiben, egy-egy elejtett szóban, életünk apró elemében, egy pillanatban, egy mosolyban, akár egy fájdalomban. És lesz, mint Jánosnak, nekünk is, ha figyelmesek s nyitott szívűek vagyunk, egy délután négy óránk, amikor teljes csöndben megtaláljuk, hol lakik az Isten.


----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


JANUÁR 6. SZOMBAT – URUNK MEGJELENÉSE, VÍZKERESZT

“Miután meghallgatták a királyt, elindultak, és íme, a csillag, amelyet láttak feltűnésekor, előttük ment, amíg meg nem érkeztek, és akkor megállt a fölött a hely fölött, ahol a gyermek volt. Amikor meglátták a csillagot, igen nagy volt az örömük. Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt.” (Mt 2, 9-11)

Gentile da Fabriani: A háromkirályok imádása 1423


----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

JANUÁR 7. VASÁRNAP – URUNK MEGKERESZTELKEDÉSE

Vilmos Aba-Novak: Krisztus megkeresztelése, 1931


[size][color][justify]Vízkereszt a kereszténység egyik legősibb ünnepe, a hagyományban már jóval karácsony előtt megjelent. Az ünnep igen összetett volt mindig: azon alkalmakra emlékezett az egyház ezen a napon, amikor az emberré lett Isten megjelent a világ előtt. Innen az ünnep görög neve: Epifánia (vagy latinosan: Apparitio) – Megjelenés. Mely alkalmak azok tehát, amikor az emberré lett Isten kilépett a világ elé?

-Először is testi születése; az örmény egyház a mai napig Vízkeresztkor emlékezik Krisztus születésére, nincs külön Karácsonyuk;

-Másodszor a három napkeleti bölcs látogatása, amikor a megtestesülés immár nem csak a zsidók előtt vált nyilvánvalóvá (őket képviselik a pásztorok), hanem minden pogány nép előtt is, akiknek képviseletében a bölcsek járnak;

-Harmadszor megkeresztelkedése, amikor a próféták legnagyobbika rámutathatott a tömeg előtt: „Íme, az Isten Báránya!”;

-Negyedszer pedig a kánai menyegző, amikor első ízben nyilvánult ki Jézus csodatévő isteni hatalma.

Így tehát mondhatjuk azt, hogy a Vízkereszt egy igen összetett jelentéssel bíró ünnepnap volt a kezdetektől fogva. Ezen változtatott Karácsony ünnepének bevezetése, hisz így a születés és a hozzá kapcsolódó események már elkülönültek a többi három emlékezési szinttől. Ezek azonban egészen a legújabb korig együtt maradtak, miként azt Vízkereszt ünnepének esti dicsérete, vagyis vesperása elején a himnusz három szakasza jelzi, amelyek Seduliusnak, a nagy himnuszköltőnek a Krisztus életét megéneklő költeményéből származnak:

Vonulnak már a Mágusok,
amerre jelzi csillaguk.
A Fényt fény által keresik,
Istennek szólnak kincseik.

A tiszta víznek habjai
az égi Bárányt fürdetik.
A bűnt, mely őt nem illeti
– lelkünk lemosva – elveszi.

Emitt hatalma új jele:
piroslik korsók friss vize,
parancsszavára bor folyik,
a víz mivoltja változik.


A II. Vatikáni Zsinat által meghirdetett liturgikus reform kísérletet tett arra, hogy még egy szétválasztást tegyen: elkülönítse Krisztus megjelenését (magyarul Vízkeresztet), tehát a három bölcs látogatásának ünnepét Krisztus megkeresz

Nyomtatóbarát változat