Hír:
(Kategória: Egyéb)
Küldte: FKATI
hétfő 02 szeptember 2019 - 21:59:00

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Szeretettel köszöntöm, a Miskolc-Martinkertvárosi
Jézus Szíve Római Katolikus Plébánia honlapján!


Oldallagosan ellátott plébániák: Görömböly, Szirma, Filia:Kistokaj

Tekintsen be plébániánk életébe! Ajánljuk a honlap aktualitással foglalkozó részét, melyben nemcsak a szentmisék rendjét, hirdetéseket találja meg a kedves olvasó, hanem a plébániai közösségi életéről, eseményeiről is hírt adunk. Szolgáljon honlapunk arra is, hogy mindennapjaink forgatagában örömmel tudatosítsuk hovatartozásunkat és megvalósulhasson köztünk amit Jézus imában kért: "Legyetek mindnyájan egyek!" (Jn 17, 21)

Minden kedves látogatónak tartalmas időtöltést kívánok!

Tóth István
plébános


Szeptember 8-án, Kisboldogasszony (népi elnevezése: Kisasszony) napján Egyházunk Szűz Mária születésnapját (Nativitas Beatae Mariae Virginis) ünnepli.



SZEPTEMBER 8. ÉVKÖZI 23. VASÁRNAP


"Nem lehet az én tanítványom..."


Evangélium: Lk 14,25-33

Amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult és így szólt: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivéreit és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom. Aki tehát nem hordozza keresztjét, és nem így követ, nem lehet az én tanítványom. Ha valaki közületek tornyot akar építeni, vajon nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy van-e miből befejeznie? Mert ha az alapokat lerakta, de (az építkezést) befejezni nem tudta, mindenki, aki csak látja, gúnyolni kezdi: „Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni.” Vagy, ha egy király hadba vonul egy másik király ellen, előbb leül és számot vet, vajon a maga tízezer katonájával szembe tud-e szállni azzal, aki húszezerrel jön ellene? Mert ha nem, követséget küld hozzá még akkor, amikor messze jár, és békét kér tőle. Tehát mindaz, aki közületek nem mond le mindarról, amije van, nem lehet a tanítványom.”


Vállalatok, iskolák, boltok és szekták, mind csábítanak: legyél velünk, csatlakozz hozzánk. Minden közösség új tagokat csábítana magához, és ennek fejében ígérnek fűt-fát. Néha persze az apróbetűs lábjegyzetekben elrejtve kellemetlen feltételek is lappanganak. Itt azonban Jézus határozottan az „apróbetűs” feltételekkel kezdi, sőt azokon van a lényeg. Nyilvánvaló, hogy nem a legnagyobb merítés a célja. Úgy is mondhatnánk, nem hálóval halászik, hanem horgászik. Három előfeltétele van annak, hogy Jézust követhessük: először, teljes odaadást követel, minden mégoly szent emberi kapcsot megelőzve. Az Úr előbbre van, mint bárki, beleértve önmagamat. Másodszor vállalni kell a nehézségeket, a szenvedést, Jézus szavaival a keresztet. Jézus nem csábít könnyítésekkel! Harmadszor nem lehet hirtelen szeszélyből nekigyürkőzni, „majd meglátjuk” alapon, Nagyon-nagyon alaposan meg kell fontolnunk, mire vállalkozunk. Az elköteleződés teljes, korlátlan és végleges. Egy nagy cserét ajánl: mindent az egyért: Krisztusért magáért.




„Lélegezz bennem Szentlélek, hogy szentül gondolkozzam, vezérelj Szentlélek, hogy szentül cselekedjek, ébressz vonzalmat szívemben, hogy a szentet szeressem, őrizz Szentlélek, hogy a szentet el ne veszítsem.”
Szent Ágoston




Veni Sancte Spiritus - Jöjj Szentlélek

A veretesen csengő latin szavak a Szentlélek hívását jelzik. A Szentlélek hívása nem csak a szentmisében (epiklézis), hanem minden szentségben megtalálható. A jelentése úgy foglalható össze, hogy valamire, ami a világból, vagy még inkább belőlünk, emberekből való, ami a munkánk gyümölcse, vagy akár még csak jó szándékunk összessége, arra szálljon le a Szentlélek, és tegye valami olyan többé, amit mi nem tudunk hozzáadni. Így lesz a keresztvízből új, kegyelmi életet fakasztó víz, a gyermekből Isten gyermeke.

Kedves Diákok, Tanárok, Hitoktatók és Szülők!


Mire hívjuk a Szentlelket az új tanév elején? Hívjuk az éves munkánkhoz, tanuláshoz, felkészüléshez. Kérjük a tanuláshoz szükséges értelem, tudás, bölcsesség adományát és a lelki erősséget.

A zsolozsmás könyvben van egy gyönyörű könyörgés:
„Kérünk, Istenünk, cselekedeteinket előzd meg sugallatoddal, és kísérd segítségeddel, hogy minden munkánkat mindig veled kezdjük, és amit elkezdtünk, segítségeddel be is fejezzük.”

A Szentlélek nélkül semmire sem számíthatunk, de erejében bízva minden álmunk valóra válhat. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nincs szükség megfeszített munkára, kitartásra. Szentlélek erejében elindulni és megérkezni. Ez legyen a feladat és kihívás ebben az új iskolai tanévben. Kövessük a keresztény értékrendet, és ahhoz méltón viselkedjünk az iskolán belül és kívül is.

Legyen Szent Pál zseniális gondolata az idei tanév mottója:
"A hit a remélt dolgok bizonyosságként való megélése."

Kívánom, hogy ez a bizonyosság vezessen mindannyiunkat az előttünk álló tanév folyamán.
FK





SZEPTEMBER 1. ÉVKÖZI 22. VASÁRNAP

Az egyik szombaton Jézus betért egy vezet farizeus házába, hogy nála étkezzék. Amikor észrevette, hogy a meghívottak válogatják az első helyeket, egy példabeszédet mondott nekik. „Amikor lakomára hívnak – kezdte –, ne ülj az első helyre, mert akadhat a hivatalosak közt nálad előkelőbb is. Ha ez megérkezik, odajön, aki meghívott titeket, és felszólít: „Add át helyedet neki.” És akkor szégyenszemre az utolsó helyet kell elfoglalnod. Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda odajön, így szóljon hozzád: „Barátom, menj följebb.” Milyen kitüntetés lesz ez számodra a többi vendég előtt! Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják. Ekkor a házigazdához fordult: „Amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne hívd meg barátaidat, se testvéreidet, se rokonaidat, se gazdag szomszédjaidat, mert azok is meghívnak, és viszonozzák neked. Ha lakomát adsz, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. Boldog leszel, mert ők nem tudják neked viszonozni. Te azonban az igazak feltámadásakor megkapod jutalmadat.” Lk 14,1.7-14


Ekkor a házigazdához fordult. Már az is meglepő, hogy szombaton vendéget hívhat a farizeus, de a mai történet nem a szabbatról szól, hanem az alázatról és a nagylelkűségről. Meglepő, hogy itt a vendég veszi át a vezetést, és kioktatja vendéglátóját. Jézus az igehirdetést nem korlátozza a zsinagógára, sem a nagy alkalmakra, amikor tömegekhez beszél, hanem szinte minden alkalmat megragad, amikor joggal hiheti, hogy figyelnek rá. Az ünnepi vendégeskedések ilyen alkalmak. Művészek gyakori panasza, hogy ha meghívják őket vendégségbe, elvárják, hogy produkálják magukat, mondjuk, zenéljenek. Aki, mint VIP, elfogad egy „mondén” meghívást, az nem bánja ezt, sőt némelyik ezért is fogadja el a meghívást. Egyfajta PR neki. Nos, Jézus esetében számtalan példa mutatja, hogy nem habozott egy-egy ünnepséget tanítási alkalomnak látni, és rögtönözni. Nem hozott anyagból „készült”, hanem környezetére reagált, mint itt is. Előbb a magukat előtérbe tolókat feddte meg. A vendéglátó vajon mit gondolt erről? Lehet, hogy egyetértett Jézussal, de ezt ő nem merte volna nyilvánosan bevallani, miközben gyakorolta a tolakodók visszaszorítását. Elvégre ő tünteti ki a példabeszédben a később érkező előkelőségeket. Mielőtt azonban elbízná magát, megkapja ő is a magáét. Ő, aki Jézust hátsó gondolattal hívta meg, hogy háza tündököljön a közvélemény előtt, most leckéül kapja, hogy önzetlen vendéglátóként, nem a meghívottak hálájára bízza magát, hanem Istenre magára: ő jutalmaz majd.





Tűz Tamás: Szent István király


Jól megjelölte ezt az ezredévet:
kereszttel írta rá kemény nevét,
mint halhatatlan győzelmi ék.
Alapkő lett, de kőnél súlyosabban
vetette el az épülő falakban
toronyszökkentő, férfias hitét.

Amint alázatát mindegyre inkább
úrrá emeli roppant erején,
a bércre hág s egy országon tekint át,
hol hajnalpírban reszket még a fény.
Komor felhőkből bomlik ki a kék ég
s virrasztva várja népe ébredését
a századok szélfútta reggelén.

Nem tétován, de biztos mozdulattal
lendül előre tervező keze,
míg port kavar és szilaj kedvvel nyargal
a forró puszták zendülő szele.
Bölcs szemmel néz a fényes távlatokba
s pillantásával féltőn átkarolja
a frissen szántott szűzi földeket.

Kegyes jobbjával törvényt ír, keményet,
hogy megkösse a rónák vad porát,
szőlő teremjen és kenyér, fehérebb
s hogy mindenki meglelje otthonát.
Áldott szigor, rendet hozó szelídség!
Arany szív, mely eltékozolja kincsét,
hogy új szívekben ragyogjon tovább!

Hát róla zengjen most a lelkes ének!
Uram, téged dicsérünk általa,
mert ő volt a te választott edényed,
apostolod; híved s a föld sava.
És ő volt ama bibliai sáfár;
kire be jó, hogy éppen rátaláltál,
midőn megvirradt napunk hajnala!




2019. augusztus 25. Évközi 21. vasárnap


Isten országában napkelettől napnyugatig mindenkinek helye van.

Abban az időben Jézus Jeruzsálem felé tartott. Útközben tanított a városokban és falvakban, melyeken áthaladt.
Valaki megkérdezte tőle: ,,Uram, kevesen vannak, akik üdvözülnek?''
Ő így válaszolt: ,,Törekedjetek bemenni a szűk kapun, mert mondom nektek, sokan próbálnak majd bejutni, de nem tudnak.
A ház ura felkel és bezárja az ajtót, ti kint rekedtek, és zörgetni kezdtek az ajtón: »Uram, nyiss nekünk ajtót.« Erre ő azt feleli nektek: »Nem tudom, honnan vagytok.«

Akkor ti bizonygatni kezditek: »Veled ettünk és ittunk; a mi utcánkban tanítottál.« De ő megismétli: »Nem tudom, honnan vagytok. Távozzatok tőlem mind, ti gonosztevők!«
Ott majd sírás és fogcsikorgatás lesz, amikor látjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és mind a prófétákat az Isten országában, magatokat meg kitaszítva onnan.
Jönnek majd keletről és nyugatról, északról és délről, és helyet foglalnak az Isten országában.
Íme, így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók!'' Lk 13, 22-30



2019. augusztus 18. Évközi 20. vasárnap


Nem azt, hanem szakadást.

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon. Keresztséggel kell megkeresztelkednem. Mennyire vágyom, hogy ez beteljesedjék! Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek, nem azt, hanem szakadást. Ezentúl, ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás között: három kettő ellen, és kettő három ellen. Szembekerül apa a fiával és fiú az apjával, anya a lányával és lány az anyjával, anyós a menyével és meny az anyósával.” Lk 12,49-53





Szűz Mária mennybevétele – Nagyboldogasszony


A Katolikus Egyház augusztus 15-én Szűz Mária halálát és mennybevételét, vagyis Nagyboldogasszony napját ünnepli. Ferenc pápa így fogalmaz: Mária hite életút. A zsinat leszögezi, hogy Mária a „hit zarándokútját járta” (LG, 58). Ezért ő előttünk jár ezen a zarándokúton, elkísér és támogat bennünket.

Az ősegyházig visszanyúló hagyomány szerint a Megváltó édesanyjának, Máriának holttestét nem engedte át a földi enyészetnek, hanem röviddel halála után föltámasztotta és magához emelte a mennyei dicsőségbe.

Jeruzsálemben az 5. században már biztosan megemlékeztek a Boldogságos Szűz égi születésnapjáról. Az ünnepet Dormitio sanctae Mariae, azaz „a szentséges Szűz elszenderülése” névvel illették. A 6. század során egész Keleten elterjedt az ünnep. Róma a 7. században vette át, s a 8. századtól kezdve Assumptio beatae Mariae-nak, azaz „a Boldogságos Szűz mennybevételé”-nek nevezték. XII. Piusz pápa 1950. november 1-jén hirdette ki hittételként, hogy a „Boldogságos Szűz Mária földi életpályája befejezése után testével és lelkével együtt felvétetett a mennyei dicsőségbe”.

Részlet II. János Pál pápa egyik katekéziséből
„Néhány egyházatya leírása szerint maga Jézus jön el, hogy elvigye anyját a halál pillanatában, hogy bevezesse a mennyei dicsőségbe. Ezáltal Mária halálát úgy mutatják be, mint egy szeretetből fakadó eseményt, amely elvezette arra, hogy utolérje az ő isteni Fiát, s így osztozzon az ő halhatatlan életében. Földi létének végén – Pálhoz hasonlóan és nála erősebben – az a vágy tölthette el Máriát, hogy a testtől megváljon, s így örökre Krisztussal lehessen (vö. Fil 1,23).”




2019. augusztus 11. Évközi 19. vasárnap


Mindig álljunk készen a végső számadásra, bármikor szólít is az Úr!

EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből Lk 12, 32-48

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
,,Ne félj, te kisded nyáj, hisz Atyátok úgy látta jónak, hogy nektek adja az országot.
Adjátok el, amitek van, és osszátok ki a rászorulóknak. Készítsetek magatoknak kimeríthetetlen erszényt, kifogyhatatlan kincset a mennyben, ahol tolvaj nem fér hozzá, és a moly nem rágja szét. Ahol a kincsetek, ott a szívetek is.
Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki.

Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák.
Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.''
Péter megkérdezte: ,,Uram, csak nekünk mondod ezt a példabeszédet, vagy mindenkinek?''
Az Úr így válaszolt: ,,Ki a hű és okos sáfár, akit ura szolgái fölé rendel, hogy ha eljön az ideje, kiadja részüket az élelemből?
Boldog az a szolga, akit hazatérő ura ebben a tevékenységben talál. Bizony mondom nektek, hogy minden vagyonát rábízza.

De ha a szolga azt mondja magában: Uram bizonyára késni fog, és elkezdi verni a többi szolgát és szolgálót, eszik-iszik meg részegeskedik, akkor ennek a szolgának az ura megérkezik olyan napon, amikor nem is. várja, és olyan órában, amikor nem gondolja. Kegyetlenül megbünteti, és a hűtlenek sorsára juttatja.
Az a szolga, aki ismeri ura akaratát, de nem áll készen, hogy akarata szerint járjon el, sok verést kap. Aki azonban nem ismeri, s így tesz olyat, amiért büntetést érdemel, csak kevés verést kap.
Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.''

------------------------


Csak Lukácsnál találjuk a ,,maroknyi nyáj'' megjelölést. Először csak az apostolok csoportját jelentette. Ők kapták a küldetést, hogy szét vigyék az örömhírt az egész világra. Itt Jézus megmagyarázza, hogy mi lesz sikerük titka. Először adjanak példát arról, hogy az Isten országát, az örök életet tartják legnagyobb értéknek. Másodszor legyenek éberek, mint a hűséges szolgák, akik tudják, hogy számot kell adni viselkedésükről. Az éjjeli virrasztás erőfeszítést követel, így a keresztény élet is tele van áldozattal.

Éberség

Aki már virrasztott, vagy katonaként őrségben volt, tapasztalhatta, hogy az éjszaka közepén a legnehezebb ébernek lenni. Az evangéliumban szereplő második és harmadik őrváltás ideje éjfél és hajnali három óra éppen ez az időszak.

Jézus arra figyelmeztet, hogy mindig készen kell állnunk Urunk fogadására, de különösen kiemeli a jelzett időszakot.

Életünk elején, fiatalon, mi is tele vagyunk tűzzel, tervekkel, lendülettel, életünk vége felé pedig már gondolunk arra, hogy el kell számolnunk szolgálatunkkal. A legkritikusabb idő tehát életünk közepe. Éberségünk ekkor elfogyhat azért, mert úgy véljük, mindenhez van erőnk, nem szorulunk semmire és senkire, vagy mert azt gondoljuk, hogy úgysem történik velünk semmi érdekes, vagy erőt vesz rajtunk a csüggedés, hogy nekünk semmi sem sikerül.

Azért fontos életünknek erre az időszakára különösen is figyelnünk, mert ilyenkor vagyunk erőnk teljében. Ezt tudjuk leginkább irányítani, ezt kellene a leghatékonyabban kihasználni.

Ne veszítsük el tehát éberségünket, mert nem tudhatjuk „sem a napot, sem az órát” amikor számot kell adnunk életünkről!








2019. augusztus 6. KEDD – URUNK SZÍNEVÁLTOZÁSA


Urunk színeváltozása Jézus emberségének fölfénylő transzcendenciája
P. Vértesaljai elmélkedése

Az Anyaszentegyház augusztus hatodikán tartja Urunk színeváltozásának ünnepét. Az egykor jeles ünnepnap benső tartalma, ma éppúgy ragyog, mint Jézus arca és ruhája a Tábor hegyén. A megtestesüléssel Jézus valóban közel jött az emberhez, sőt belépett az emberbe, hiszen emberré lett, de azért, hogy a velünk egy embertermészetében ragyogtassa fel Atyjának megváltó szeretetét, az Isten dicsőségét. Jézus Színeváltozása az istendicsőség ünnepe. Angyalok és a teremtett világ, az egész kozmosz énekli az emberrel együtt a dicsőség himnuszát.


A zöld pinea tányérfenyőktől körülvett ravennai kikötőben áll egy magányos ókeresztény bazilika. Előtte Julius Caesar bronzszobra hirdeti a császári flotta keleti kikötőjének alapítóját. Ide horgonyzott le, Nagy Theodorik ariánus városába a Szentháromságot megvalló Kelet és Nyugat kereszténységének igaz hite. Belépve a háromhajós, tágterű bazilikába, az embert áramütésként érinti a csupasz téglafalak végén zölden fluoreszkáló szentélymozaik. Megrendül a hatalmas titoktól és megilletődötten indul feléje, óvatosan, sarutlan mózesi léptekkel. Isten aranysúlyos transzcendens világa vált át pinea-zöld emberi, természetes valóságba. Az isteni ragyogásba azonban csak az örök élet ígéretét hordozó földi pálmafák csúcsa ér át, ám törzsük a fűborította talajba gyökerezik. Mi kapcsolja össze a kettőt, eget és földet? Nemde ez a legfontosabb kérdés az ember számára, akinek görög neve – anthroposz – titokzatosan erre is utal: a fölfelé néző!

De hol is van itt Urunk színeváltozásának jelenete? Jogos a kérdés, mert az arany és a zöld mezők között csak, drágakövekből rakott hatalmas kört látunk, benne ugyancsak kövekkel ékes latin kereszttel. A keresztet égszínkék mezőben pontosan 99 arany és ezüst színű csillag karéjozza. Az arany mezőben úszó rózsaszín felhőcsíkok között balra Mózes, jobbra Illés alakja tűnik fel. Bíborpalliumos tógájuk lendülettel fordul a körbe foglalt Kereszt felé és jobbjukat feléje nyújtják, azaz az ikonkép nyelvén beszélgetnek.

Az evangéliumok elmondják, hogy a Törvényt jelképező Mózes és a prófétákat képviselő Illés megdicsőülten jelenik meg, a drága fehér ruhában, ám dicsőség ide-oda, ők Jézus eljövendő haláláról beszélnek. Dicsőség, glória, arany és vakító fehér fény, az egyik oldalról és az eljövendő halál a másikon. Ez Jézus drámája. Élet és halál, örökké tartó élet és péntek délutáni lándzsadöfés. Tábor hegyén összeér az isteni mindenhatóság, az arany istentranszcendencia és a hűlt Krisztus-tetem.

A Táborhegyi színeváltozás az evangéliumi történés láncolatának elején valósul meg. Jézus tudatosan, időben jelzi tanítványainak, hogy milyen sors vár rá. Pontosan ez a jelenet előzi meg a színeváltozás drámain szép eseményét: Jézus megjövendöli szenvedését. Háromszor! Péter hallani sem akar róla. Az nem lehet! – mondja. Ám éppen ő szólal meg, fönn a hegyen is. Egyedül szól, többes számban, a többiek nevében: Uram, jó itt nekünk! Táborozni akar a Tábor hegyén. Maradandó sátrat is kész építeni Mózesnek, Illésnek, és Urának is egyet. Jézus azonban nem is válaszol a lelketlenül lelkes Péternek. Az evangélisták pontosítanak: azt sem tudta mit beszél. Pedig a szenvedés-jövendölés után pontosan nyolc nap telt el. Ez a nyolc nap fontos! Nem véletlenül jegyzik meg az evangélisták, mert hiszen a föltámadást ünneplő napok rendjére utalnak, ahogy Isten népe – mint a kép alsó részén álló, fehérruhás Apollinárisz püspök, Ravenna első püspöke – nyolcadnapon összegyűjti a hozzá igyekvő tizenkét bárányt. Az arany hátterű felhős égből, mely teofánikus istenkinyilatkoztatást jelent, szó hangzik: Őt hallgassátok! Az Atyaisten szava ez, melyet a felhősorból a Lélekisten szólaltat meg, az engedelmes Isten-Fiúra mutatva: Őt hallgassátok.

A kereszténység ez az Isten-Fiúra hallgatás. Először és lényegileg nem cselekvés és nem akció, hanem hallgatás. A Tanítás hallgatása. Mert van Mesterünk, akit hallgatnunk kell. A ravennai színeváltozás apszis-mozaikja pontosítja ezt a mestert. Arcképét – a mozaik egész méretéhez képest nagyon kicsire véve – a kereszt metszéspontjánál rögzíti. Az ikonográfiából jól ismert szakállas Krisztus arc. A kereszt vízszintes szára két betűt jelül. Alfát és Ómegát. Jézus kereszten kitárt karjai a Kezdetet és Véget mutatja. A kettő közt összenyalábol bennünket. Ez a mi hitünk: Krisztus ölelő szeretete tart egybe bennünket. Senkit nem hagy ki, után megy mindenkinek, anélkül, hogy bárkit is elhagyna. Ez így érthetetlen, de hittel hihető, mert Titok. A Titok szavai ott fénylenek a kereszt fölött: Ikhtüsz, a rejtett írású mozaikszó: Jézus Krisztus, Isten Fia Megváltó. Egybeolvasva a kezdőbetűket, a halat adják ki, a mi vizes, keresztvizes természetünket.

A kereszt alatt szintén írás fut: Ravenna népe görögül és latinul is beszélt. A latin szöveg: Salus Mundi. A Világ Üdvössége. Ezt a tanítást hirdette Sanctus Apolenaris (Apollinárisz) püspök, s a környezet paradicsomi zöldellés: virágok, fák, madarak. Aki hallgatja a Mestert, tőle tudja: „Azért jöttem, hogy életetek legyen és hogy bőségben legyen” (Jn 10,10).

Még egy szó! Kelet ikonfestői iskolás korukban az Színeváltozás ikonját tanulják. Amikor már meg tudják festeni, mehetnek tovább. Nem technikáról van szó! A szív készségéről: „Aki engem követni akar, tagadja meg magát és úgy kövessen engem” (Mt 16,24). Aki megtanulja ezt a Jézus-logikájú utat, a kereszténységet, annak az élet nem fanyar. Hogy is mondja az Ikhtüsz, a Salus Mundi, a Világ Üdvössége: „Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy az okosak és a bölcsek elől elrejtetted ezeket és a kicsinyeknek kinyilatkoztattad. Igen, Atyám, így tetszett neked. Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú kinyilatkoztatja. Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes, és az én terhem könnyű.” (Mt 11,25-30).

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán




2019. augusztus 4., Évközi 18. vasárnap


Mi jut az embernek mindabból, amit szerzett a nap alatt?

Abban az időben, amikor Jézus tanított, valaki megszólalt a sokaságból: „Mester, szólj testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!” Ő így válaszolt neki: „Ember, ki hatalmazott fel engem, hogy bírátok legyek, és elosszam örökségeteket?” Majd a tömeghez fordult: „Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete”.
Példabeszédet is mondott nekik: „Egy gazdag embernek a földje bőséges termést hozott, így okoskodott magában: Mit tegyek? Nincs hová gyűjtenem a termésemet. Tudom már, mit teszek: lebontom csűrjeimet és nagyobbakat építek, oda gyűjtöm majd a termést és minden vagyonomat. Aztán majd elégedetten mondom magamnak: Ember, van elég vagyonod, eltart sok évig. Pihenj, egyél, igyál, és élvezd az életet! Ám az Isten így szólt hozzá: Esztelen, még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél? Így jár az, aki kincset gyűjt magának, ahelyett hogy Istenben gazdagodnék!” Lk 12,13-21


A mai evangéliumi szakaszban (Lk12,13–21) egy ember azért lép oda Jézushoz, hogy megkérje, legyen közvetítő közte és fivére között úgy, hogy az atyai örökség egyenlően legyen szétosztva. Jézus válaszában áthelyezi a hangsúlyt és messzebbre megy, a lényeghez: a két testvér közötti probléma nem akkor oldódik meg, ha az örökséget egyenlően osztják majd el, hanem ha mindegyikük szíve szabaddá válik a birtoklásvágytól és attól, hogy mindig többet akarjanak. Egyébként kapcsolatukat mindig fenyegetni fogja a sóvárgás, a kapzsiság, ami soha nem elégszik meg, aminek soha semmi nem elég. Nem erkölcsi tanításról van szó, hogy szegények legyenek, szakadjanak el a javaktól és adják azokat másoknak, hogy jussanak egyességre, hogy legyenek jók. Az értelem kereséséről van szó, annak megértéséről, hogy mi az élet, mi az igazi gazdagság, mi nyújt biztonságot: birtokolhatunk mindent, de nem emiatt van életünk. „Őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert ha valaki bővelkedik is, élete nem attól függ, amit birtokol.” (Lk 12,15) Ennek kifejtésére Jézus egy példázatot mond, és azt az őt körülvevő sokaságnak címezi, nem csupán annak, aki hozzá fordult kérésével. Azért, mert nyilvánvalóan olyan problémáról van szó, ami nem csak egyvalakié: ez mindnyájunké.

Van egy gazdag ember, aki túl azon, hogy gazdag, még szerencsés is a bő termés miatt. Mi több, tehetséges és előrelátó: azt latolgatja, hogy mit tegyen, hogy ezt a gazdagságot megőrizze.
Azt teszi, amit valószínűleg mi is tennénk: csűröket épít, ahová mindent behord, ott gyűjti össze azt, amije van, és azt feltételezi, hogy azután majd örülhet javainak.
Jézus szemében ez az ember balga. Miért? A válaszos zsoltárban ott van a bölcs ember jellemzése:„Taníts meg számba venni napjainkat úgy, hogy bölcsességgel telítsük szívünket.” (Zsolt 90,12). A balga ember javait és gazdagságát számlálja, míg a bölcs ember az, aki napjait veszi számba, vagyis tudatában van annak, hogy napjai végesek, hogy az élet mulandó. Bölcs az, aki ismeri a határt, a kicsinységet, saját gyöngeségét. Aki javait számon tartja, de napjait nem, ostoba, mint a példázat gazdag embere, aki miután akkora gazdagságot halmozott fel, úgy véli, hogy eltörölte a határt, eltávolította a halált. „Én lelkem! Van sok javad sok esztendőre eltéve; nyugodjál, egyél, igyál, élvezd az életet!” (Lk 12,19). Természetesen, ez nem így van: a halál nem távozik el, a halál győz. Sőt, aki attól az illúziótól vezetve halmoz fel javakat, hogy a halált távolabbra tolja, valamiképpen épp ahhoz közeledik: a példázat embere már végzett az élettel, csak önmagával beszél, behúzza az evezőket a bárkába, már nem fektet be semmit. Számára megállt az idő, többé már nem úton lévő ember. De nem csupán nem kell felhalmozni: az olykor magától adódik. Jézus néhány verssel később abszurddá válik, amikor a 33. versben azt mondja, hogy adjanak, el mindent, amijük van és adják oda adományként, hogy ráleljenek az igazi gazdagságra: a bizalom és az ajándékozás tere annak az igazi gazdagságnak a helye, ami örök életet ad. Az egész evangéliumban két mozgás keresztezi egymást: azok mozgása, akik maguk tartják fenn magukat (a gazdag ember, a gazdag ifjú, Júdás...), ez mindig a halál mozgása. És azok mozgása, akik számolgatás nélkül adnak (a szegény özvegy, a bűnös asszony, aki bocsánatot nyert, Zakeus...), ami mindig az élet mozgása. Az első, aki ebbe a mozgásba belép, maga Jézus: ő a gazdag, aki szegénnyé lesz, aki kiüresíti önmagát (Fil 2), hogy mindent odaadjon, amije van. Az önkiüresítésnek ezt a mozgását egy örökkévaló név dicsősége követi, a halált legyőző „Úr” nevének dicsősége. És ott újra megvalósul az igazi testvériség: nem az, amely megelégszik azzal az igazságossággal, hogy egyenlően osszák el javaikat, ahogy a Jézushoz forduló ember szerette volna; hanem az, amelyik ingyen ajándékozza az örök élethez vezető utat, mely mindenkinek adatott.




2019. július 28., Évközi 17. vasárnap




„Uram, taníts meg minket imádkozni…”

Az állhatatos imádság meghallgatást nyer.

Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát. Ekkor egyik tanítványa arra kérte: „Uram taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.” Jézus erre így szólt hozzájuk.

,,Amikor imádkoztok, ezt mondjátok:
Atyánk! Szenteltessék meg a te neved.
Jöjjön el a te országod.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.
Bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétőnek.
És ne vígy minket kísértésbe.''


Aztán így folytatta: „Tegyük fel, hogy valamelyiketeknek van egy barátja, aki éjfélkor bekopog hozzá, és ezt mondja: „Barátom, adj nekem kölcsön három kenyeret! Útról érkezett egy vendégem, s nincs mivel megkínálnom.” De az kiszól: „Ne zavarj engem! Az ajtó be van zárva, én is gyermekeim is ágyban vagyunk. Nem tudok fölkelni, hogy adjak neked.

” Mondom nektek: Ha nem is kelne fel, hogy adjon neki barátságból, erőszakosság miatt mégis fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van. Mondom hát nektek: Kérjetek, és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek, és ajtót nyitnak. Van-e közületek olyan apa, aki követ ad fiának, amikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, akkor hal helyett tán kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, akkor talán skorpiót nyújt neki? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.”

„Ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.”

Érthető, ha a tanítványok az ismert példaképhez hasonlították saját helyzetüket. Nem akartak elmaradni János tanítványai mögött! Ne felejtsük el, János és András a Keresztelő tanítványai voltak, mielőtt Jézushoz csatlakoztak volna. Hiányérzetük lett volna? Feltehetően igen. Hogyan is mérhették volna fel, hogy az együttlét Jézussal minden imát felülmúl? Meg aztán: látták, ahogy Jézus maga imádkozik, elmerülve az imában. Ez is vonzhatta őket. E kettős elvárásban kérték, hogy tanulhassanak meg „helyesen” imádkozni. Vajon csalódottak voltak az ima rövidsége és tömörsége miatt?

Jézus példabeszéde arra utal, hogy meg akarta értetni velük, hogy nem a fogalmazás költőisége, vagy filozófiai mélységei számítanak, hanem a vágyakozás intenzitása. Csak aki őszinte hittel kér, legkisebb kétely nélkül, az nyer meghallgatást, de az mindig. Ez a különös kígyós-skorpiós hasonlat lényege. S persze Jézus szinte mellékesen elárulja, hogy végső soron csak egyetlen egy dolgot kell kérni: a Szentlelket. Ő a megbocsátás lelke, Ó szentel meg, Ő hozza el közénk Isten országát!

S vajon a mindennapi kenyerünk?

Isten és a kenyér elválaszthatatlan. Tőle fogadjuk, őelőtte fogyasszuk. Becsüljük meg, mint Isten ajándékát. A kenyér nem teljesítményfüggő. Mindenkinek jár, mint a napfény. Jézus nem írt könyvet a szociális kérdésről. Egy utasítást adott: a mindennapi kenyeret mindenki számára kérjük. A kenyér és a hálaadás összetartozik. Elhagytuk az asztali imát, és az asztal a találkozás, a béke alkalma helyett a rohanás eszköze lett. Gyorséttermek – megszűnik a kenyér méltósága. Régen, ha leesett a kenyér a földre, föl kellett venni, megcsókolni és megenni. A kenyér tisztelete az Isten tiszteletének a mércéje egy házban, egy népnél.

Jézus kenyérből épít emlékművet magának: „Vegyétek egyétek, ez az én testem, mely értetek adatik…Én vagyok az élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él…”
Az eucharisztia, az égi kenyér átvezet minket a földi létből az öröklétbe.






2019. július 21., Évközi 16. vasárnap




A szolgálat...

Abban az időben: Jézus és tanítványai betértek az egyik faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Ennek nővére, Mária odaült az Úr lábához, és hallgatta szavait. Márta sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt: „Uram – méltatlankodott –, nem törődöl vele, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen nekem.” Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, te sok mindennel törődöl. És téged sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha.” Lk 10,38-42

--------------------------------------------------


A szentmise olvasmánya Ábrahám magatartásával, az evangélium Mária és Márta történetével foglalkozik.

Ábrahám a déli forróság idején a sátora előtt üldögélt. A keleti ember a nagy hőség idején nem dolgozik, tekintetbe veszi az időjárási viszonyokat. Ilyen körülmények között vette észre a három közeledő személyt. Az Úr két angyal kíséretében érkezett. Eléjük sietett, és a szokásos keleti üdvözlési formának megfelelően földig hajolt. Néhány szóval azonnal kifejezi a készségét, sőt kérleli őket, hogy ne kerüljék el őt. A keleti szokásoknak megfelelően vizet hozat, ami a rekkenő melegben nagy ajándék, és a segítés igazi kifejezője. A szükséges mosakodások elvégzése után arra kéri őket, hogy telepedjenek le a fa alá, ő pedig kenyeret hoz nekik. Így felüdíthetik magukat, és folytathatják tovább az útjukat.
Ábrahám magatartásából kitűnik, hogy milyen készséges a váratlanul betoppanó vendégekkel szemben. A mindennapi élet szokása szerint mindent rendelkezésükre bocsát. Először azokat, amelyekre szükségük van az utazás után: mosdjanak meg, üdítsék fel magukat, majd telepedjenek le a fa alá az árnyékba. Természetesnek vette, hogy azért érkeztek hozzá, hogy az utazásuk így elviselhetőbb legyen. A három jövevény elfogadja a felkínált lehetőséget. Ábrahám pedig tovább intézkedik. Megfelelően vendégül akarja őket látni. Ezt is a legnagyobb körültekintéssel végezte. Õ maga megy kiválasztani azt az állatot, amelyből elkészítik a lakomát. Amíg a szolgák végzik a maguk munkáját, addig tejjel és vajjal látja el a vendégeket. Feltálalták az ételeket, és Ábrahám ott marad a vendégekkel együtt. Következik a kérdés: hol van a feleséged? Majd az Úr részéről elhangzik az ígéret: a jövő évben fia lesz Sárának.
Az evangélium ugyancsak a vendéglátásról szól. Itt azonban a hangsúly egészen máson van. Márta nem kérdezgeti a vendégét, hanem amit helyesnek gondol, azt megteszi. Látszik, hogy az evangélista leírásában nem azt akarta olvasóival tudatni, hogy Márta mit tett. Egészen mást akart hangsúlyozni. Ezért is csak tömören összefoglalja: sürgött-forgott a sok házi dologban. Számára ez volt a fontos, és ezért csattan fel az Úrnak: Nem törődsz azzal, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni? Szólj neki! Látszik ebből a kérdésből is, hogy Mártának ez az egyetlen, legfontosabb szempontja. Ő most vendégül látja Jézust. Jézus válasza is megfontolásra méltó. Elismeri Márta szorgalmát és buzgóságát. Ezért is említi neki, hogy sok mindennel törődöl, és sok minden nyugtalanít. De Jézus ezt nem tartja elégségesnek. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszti el soha – válaszolta neki Jézus.
Mit is jelent ez a válasz? Talán a tétlenkedő életmódot tartja Jézus elfogadhatónak? Csak ülni és hallgatni? A választ két részre kell bontani. Mária azért választotta jelen esetben a jobbik részt, mert lelkében felgyúlt a kívánság, hogy Jézus tanítását hallgassa. Azokat az értékes dolgokat tegye magáévá, amelyek nem a mindennapi élet gyakorlatához tartoznak. Tehát erre is kell időt szakítani.
Ez a két szentírási szakasz több, megfontolásra érdemes gondolatot ad nekünk. A mindennapi életben számtalan alkalom van, hogy emberekkel találkozunk. Milyen legyen a magatartásunk? Ábrahám példája éppúgy követendő, mint Mártáé. Lehet, hogy az élet azt kívánja, hogy gondosan kikérdezzük felebarátunkat. Amikor közeledünk hozzá, igyekszünk a bizalmába férkőzni azzal a szándékkal, hogy segíteni tudjunk. Sokszor visszautasítással és bizalmatlansággal találkozik az ember. Nem is lehet csodálkozni rajta, amikor a visszaélések legkülönbözőbb formáival találkozik azt ember. Amikor az első kérdés az: ebben az esetben is hogy akarnak becsapni?
A másik lehetőség, amit Márta tett. Saját belátása szerint cselekedett. Nem biztos, hogy aki segítségre szorul, saját maga tudja, hogy mire van szüksége. A kívülálló sokszor jobban fel tudja ezt mérni.
Nagyon sokszor a tanáccsal, meghallgatással is tudjuk szolgálni felebarátainkat. Hányszor találkozunk zátonyra futott életekkel, reménytelen helyzetben vergődővel, vagy kétségbeesett körülmények közé jutottal. Hányszor kell nagy türelmet gyakorolni a meghallgatással, és ugyancsak nagy megértéssel kell elsegíteni a megfelelő megoldáshoz. Talán nagyon sokszor kell a választ is megismételni.
Mi is ez a szolgálat, amiről az előbb beszéltünk? Az Apostol a kolosszei híveknek magyarázza, hogy aki ismeri a hit titkait, feladata az emberek közé vinni szolgálatával az Urat. Nem válogathat a személyekben, készségesnek kell lenni e reá bízott feladat elvégzésében. Ezt meggyőződéssel, a bölcsesség birtokában kell tanítani mindenkit. Az Isten üzenetét így képes nyilvánossá tenni a felebaráti szeretet gyakorlásával.
A mise könyörgései a tevékeny élet megvalósításáért könyörögnek. Az Isten kegyelmében bízó ember hittel, reménnyel, szeretettel és éberséggel teljesíti az Isten parancsait – elsősorban – a szeretet sokszínű lehetőségét kihasználva. Itt is kinyilvánul, hogy minden tevékenységünkben megvalljuk az Úr kegyelmét, és soha nem a magunk emberi bölcsességére hagyatkozhatunk, hanem az Isten segítségére. Krisztus Urunk egyetlen, tökéletes áldozatához a mindennapjaink különböző áldozatait ajánljuk abban a reményben, hogy mindezek képesek lesznek átvezetni a régiből az új életbe.



2019. július 14., Évközi 15. vasárnap


A tanítványok örömmel tértek vissza útjukról – hallottuk az elmúlt vasárnap evangéliumában. Lukács folytatja Jézus útjának elbeszélését.

A mai evangéliumi szakaszban (Lk 10,25-37) Jézus kinyilvánítja, hogy nem elégséges a tanítás. Hitele akkor van, ha a szavakhoz tettek is járulnak. Egy törvénytudó odalép Jézushoz. Az evangélista pontosan meghatározza a személyt, aki tanult ember, és vallási szempontból is műveltnek tekinthető. A szándékát is előre említi az evangélista. Azért ment Jézushoz, hogy próbára tegye. Az érdeklődő embernek mindig sajátja, hogy szeretne többet tudni, és ezt az igényt ki is kell elégíteni. A szándékával van baj. Jézus meghallgatja a kérdezőt, de egyben állásfoglalásra is kényszeríti.

Mit mond erről a törvény? Mit olvasol? – kérdezi Jézus. A törvénytudó feleletében összefoglalja az Isten és emberszeretet törvényét, amit ő nagyon jól ismert. A párbeszéd folytatódik Jézus bíztatásával: Jézus megdicséri őt, és feladatul adja: Tedd ezt, és élni fogsz! A törvénytudó azonban védi a maga igazát, és igazolni akarja a törvényben való jártasságát. Ezért egy újabb, az előzőekből fakadó kérdést tesz fel: de ki az én felebarátom? A farizeusok számára nagyon fontos volt önmaguk és magatartásuk igazolása. Tekintélyükből semmit sem veszíthettek az emberek előtt. Erről az újszövetségi iratok számtalan alkalommal meggyőzték az olvasókat.

Jézus példabeszéddel válaszol. A példabeszéd magán viseli a mindennapi élet lehetőségét. Példabeszéd akkor lesz belőle, amikor Jézus – tanítás céljából – hozzá kapcsolja a magyarázatát. Az eset a magasabban fekvő Jeruzsálemből Jerikóba vezető kb. 27 km-es úton történt, amely sziklás, szakadékos, kietlen vidék.

A történet elsősorban nem a rablók kezébe került, bajbajutott emberről szól, akinek nemzetiségét sem ismerjük, hanem a többi szereplő magatartásáról. Az élet bizonyítja, hogy az emberek különbözőképpen cselekszenek az adott körülmények között. Jézus úgy választja ki a három szereplőt, hogy magatartásukról a hallgatóknak elvárásai lehetnek. A három szereplő a pap, a levita és a szamaritánus. Az ószövetségi papról és levitáról van szó, akik testi származásuk szerint jutottak erre a tisztségre. Mégis jogosan elvárható, hogy úgy viselkedjenek, amely szolgálatuk nemes és szent voltából következik. A szamaritánusokról pedig a hallgatóság már eleve előítéletei voltak.

A példabeszéd azért lett nagyon éles hangú és feszült, mert mindegyik szereplő a tőle elvárható magatartással ellentétesen viselkedett. A pap és a levita is meglátta a szerencsétlen embert, és megállás nélkül tovább mentek. A feszültséget még azzal is fokozza Jézus, hogy a szamaritánus eljárását részletesen leírja. Megesett rajta a szíve – mondja róla Jézus, és minden szükséges dologgal ellátja. De még gondoskodik is róla, mert elviszi a közeli fogadóba, és felépüléséig gondját viseli.

Az ítéletet a törvénytudóval mondatja ki Jézus, amikor megkérdezi: ki volt az igazi felebarátja a bajbajutott embernek? Válaszából kiderül, hogy annyira gyűlölte a szamaritánust, hogy nevét sem mondja ki, csak ennyit: aki irgalmasságot cselekedett vele. Te is tégy hasonlóképpen – zárja le Jézus a beszélgetést.

Az olvasmányban (MTörv 30,10-14) Mózes buzdító szavait halljuk a törvény megtartásáról. A törvénynek a szívben kell lennie, mert ez jelenti az Istenhez való ragaszkodást is. Mózes megmagyarázza, hogy ez az embernek való. A képek és hasonlatok erről szólnak. Nem elérhetetlen, nem nehéz, nem az égben van, nem is a tengeren túl. Egészen közel van: a szádban és a szívedben – közvetíti Isten üzenetét Mózes. Ezért lehetséges az Isten törvényei szerinti élet.

A szentlecke úgy kapcsolódik a két szentírási szakaszhoz, hogy Jézus a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülötte, és ő az Egyház feje. Saját vére által békességet szerzett mindenkinek. Ennek a békességnek az alapja a szívbe írt törvény. Az általa szerzett kegyelmi élet hozzá segít a földi életben való boldoguláshoz és elvezet az örök életre.

A mise könyörgései is ebben a gondolatban erősítenek meg minket. Az emberi élet útján könnyen előfordulhat, hogy az ember eltévelyedik. Ezt a mise könyörgése tényként elfogadja az emberi gyarlóság miatt. A tévelygőnek a helyes útra való visszatalálás a legfontosabb. De ezt az ember a maga erejével nem tudja megtenni. Ezért kéri az Egyház, hogy az igazság fénye felragyogjon a tévelygőnek és meg kell maradni a helyes úton. Ezért mindent el kell utasítani, ami nem egyeztethető össze a keresztény névvel, és mindent el kell vállalni, ami méltó hozzá. A lelkiismeret nevelését is célul tűzi ki az imádság. Milyen sokféle módon tudja megítélni a hívő ember a tévedést, vagy a visszaút helyességét. Mit tartunk a keresztény névhez méltónak? Számtalan kérdés, amelynek megoldása és válasza sokféle, mindenkinek saját lelkiismerete szerint való. A helyes lelkiismeret kinevelése pedig soha véget nem érő feladat. Ma a szeretet parancsának a gyakorlását vizsgáljuk meg mindennapi életünkben.




2019. július 7., Évközi 14. vasárnap



Hogy örömmel induljon minden nap... – Lk 10,1–12.17–20


Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: Békesség e háznak! Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa!

De ha betértek valamelyik városba, és nem látnak titeket szívesen, menjetek ki az utcára, és mondjátok: Még a port is lerázzuk, ami városotokban a lábunkra tapadt, de tudjátok meg: Elérkezett hozzátok az Isten országa. Bizony mondom nektek: Szodomának könnyebb sorsa lesz azon a napon, mint ennek a városnak.” A hetvenkét tanítvány nagy örömmel tért vissza. „Uram – mondták –, a te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.” Ő így válaszolt: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek: Semmi sem fog ártani nektek. Mindazonáltal ne annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskedtek nektek. Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.”










Ezen hír származási helye:
( http://martinkertvaros-plebania.hu/news.php?extend.94 )