Hír:
(Kategória: Egyéb)
Küldte: FKATI
vasárnap 14 július 2019 - 22:00:00

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Szeretettel köszöntöm, a Miskolc-Martinkertvárosi
Jézus Szíve Római Katolikus Plébánia honlapján!


Oldallagosan ellátott plébániák: Görömböly, Szirma, Filia:Kistokaj

Tekintsen be plébániánk életébe! Ajánljuk a honlap aktualitással foglalkozó részét, melyben nemcsak a szentmisék rendjét, hirdetéseket találja meg a kedves olvasó, hanem a plébániai közösségi életéről, eseményeiről is hírt adunk. Szolgáljon honlapunk arra is, hogy mindennapjaink forgatagában örömmel tudatosítsuk hovatartozásunkat és megvalósulhasson köztünk amit Jézus imában kért: "Legyetek mindnyájan egyek!" (Jn 17, 21)

Minden kedves látogatónak tartalmas időtöltést kívánok!

Tóth István
plébános



2019. július 21., Évközi 16. vasárnap




A szolgálat...

Abban az időben: Jézus és tanítványai betértek az egyik faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Ennek nővére, Mária odaült az Úr lábához, és hallgatta szavait. Márta sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt: „Uram – méltatlankodott –, nem törődöl vele, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen nekem.” Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, te sok mindennel törődöl. És téged sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha.” Lk 10,38-42

--------------------------------------------------


A szentmise olvasmánya Ábrahám magatartásával, az evangélium Mária és Márta történetével foglalkozik.

Ábrahám a déli forróság idején a sátora előtt üldögélt. A keleti ember a nagy hőség idején nem dolgozik, tekintetbe veszi az időjárási viszonyokat. Ilyen körülmények között vette észre a három közeledő személyt. Az Úr két angyal kíséretében érkezett. Eléjük sietett, és a szokásos keleti üdvözlési formának megfelelően földig hajolt. Néhány szóval azonnal kifejezi a készségét, sőt kérleli őket, hogy ne kerüljék el őt. A keleti szokásoknak megfelelően vizet hozat, ami a rekkenő melegben nagy ajándék, és a segítés igazi kifejezője. A szükséges mosakodások elvégzése után arra kéri őket, hogy telepedjenek le a fa alá, ő pedig kenyeret hoz nekik. Így felüdíthetik magukat, és folytathatják tovább az útjukat.
Ábrahám magatartásából kitűnik, hogy milyen készséges a váratlanul betoppanó vendégekkel szemben. A mindennapi élet szokása szerint mindent rendelkezésükre bocsát. Először azokat, amelyekre szükségük van az utazás után: mosdjanak meg, üdítsék fel magukat, majd telepedjenek le a fa alá az árnyékba. Természetesnek vette, hogy azért érkeztek hozzá, hogy az utazásuk így elviselhetőbb legyen. A három jövevény elfogadja a felkínált lehetőséget. Ábrahám pedig tovább intézkedik. Megfelelően vendégül akarja őket látni. Ezt is a legnagyobb körültekintéssel végezte. Õ maga megy kiválasztani azt az állatot, amelyből elkészítik a lakomát. Amíg a szolgák végzik a maguk munkáját, addig tejjel és vajjal látja el a vendégeket. Feltálalták az ételeket, és Ábrahám ott marad a vendégekkel együtt. Következik a kérdés: hol van a feleséged? Majd az Úr részéről elhangzik az ígéret: a jövő évben fia lesz Sárának.
Az evangélium ugyancsak a vendéglátásról szól. Itt azonban a hangsúly egészen máson van. Márta nem kérdezgeti a vendégét, hanem amit helyesnek gondol, azt megteszi. Látszik, hogy az evangélista leírásában nem azt akarta olvasóival tudatni, hogy Márta mit tett. Egészen mást akart hangsúlyozni. Ezért is csak tömören összefoglalja: sürgött-forgott a sok házi dologban. Számára ez volt a fontos, és ezért csattan fel az Úrnak: Nem törődsz azzal, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni? Szólj neki! Látszik ebből a kérdésből is, hogy Mártának ez az egyetlen, legfontosabb szempontja. Ő most vendégül látja Jézust. Jézus válasza is megfontolásra méltó. Elismeri Márta szorgalmát és buzgóságát. Ezért is említi neki, hogy sok mindennel törődöl, és sok minden nyugtalanít. De Jézus ezt nem tartja elégségesnek. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszti el soha – válaszolta neki Jézus.
Mit is jelent ez a válasz? Talán a tétlenkedő életmódot tartja Jézus elfogadhatónak? Csak ülni és hallgatni? A választ két részre kell bontani. Mária azért választotta jelen esetben a jobbik részt, mert lelkében felgyúlt a kívánság, hogy Jézus tanítását hallgassa. Azokat az értékes dolgokat tegye magáévá, amelyek nem a mindennapi élet gyakorlatához tartoznak. Tehát erre is kell időt szakítani.
Ez a két szentírási szakasz több, megfontolásra érdemes gondolatot ad nekünk. A mindennapi életben számtalan alkalom van, hogy emberekkel találkozunk. Milyen legyen a magatartásunk? Ábrahám példája éppúgy követendő, mint Mártáé. Lehet, hogy az élet azt kívánja, hogy gondosan kikérdezzük felebarátunkat. Amikor közeledünk hozzá, igyekszünk a bizalmába férkőzni azzal a szándékkal, hogy segíteni tudjunk. Sokszor visszautasítással és bizalmatlansággal találkozik az ember. Nem is lehet csodálkozni rajta, amikor a visszaélések legkülönbözőbb formáival találkozik azt ember. Amikor az első kérdés az: ebben az esetben is hogy akarnak becsapni?
A másik lehetőség, amit Márta tett. Saját belátása szerint cselekedett. Nem biztos, hogy aki segítségre szorul, saját maga tudja, hogy mire van szüksége. A kívülálló sokszor jobban fel tudja ezt mérni.
Nagyon sokszor a tanáccsal, meghallgatással is tudjuk szolgálni felebarátainkat. Hányszor találkozunk zátonyra futott életekkel, reménytelen helyzetben vergődővel, vagy kétségbeesett körülmények közé jutottal. Hányszor kell nagy türelmet gyakorolni a meghallgatással, és ugyancsak nagy megértéssel kell elsegíteni a megfelelő megoldáshoz. Talán nagyon sokszor kell a választ is megismételni.
Mi is ez a szolgálat, amiről az előbb beszéltünk? Az Apostol a kolosszei híveknek magyarázza, hogy aki ismeri a hit titkait, feladata az emberek közé vinni szolgálatával az Urat. Nem válogathat a személyekben, készségesnek kell lenni e reá bízott feladat elvégzésében. Ezt meggyőződéssel, a bölcsesség birtokában kell tanítani mindenkit. Az Isten üzenetét így képes nyilvánossá tenni a felebaráti szeretet gyakorlásával.
A mise könyörgései a tevékeny élet megvalósításáért könyörögnek. Az Isten kegyelmében bízó ember hittel, reménnyel, szeretettel és éberséggel teljesíti az Isten parancsait – elsősorban – a szeretet sokszínű lehetőségét kihasználva. Itt is kinyilvánul, hogy minden tevékenységünkben megvalljuk az Úr kegyelmét, és soha nem a magunk emberi bölcsességére hagyatkozhatunk, hanem az Isten segítségére. Krisztus Urunk egyetlen, tökéletes áldozatához a mindennapjaink különböző áldozatait ajánljuk abban a reményben, hogy mindezek képesek lesznek átvezetni a régiből az új életbe.



2019. július 14., Évközi 15. vasárnap


A tanítványok örömmel tértek vissza útjukról – hallottuk az elmúlt vasárnap evangéliumában. Lukács folytatja Jézus útjának elbeszélését.

A mai evangéliumi szakaszban (Lk 10,25-37) Jézus kinyilvánítja, hogy nem elégséges a tanítás. Hitele akkor van, ha a szavakhoz tettek is járulnak. Egy törvénytudó odalép Jézushoz. Az evangélista pontosan meghatározza a személyt, aki tanult ember, és vallási szempontból is műveltnek tekinthető. A szándékát is előre említi az evangélista. Azért ment Jézushoz, hogy próbára tegye. Az érdeklődő embernek mindig sajátja, hogy szeretne többet tudni, és ezt az igényt ki is kell elégíteni. A szándékával van baj. Jézus meghallgatja a kérdezőt, de egyben állásfoglalásra is kényszeríti.

Mit mond erről a törvény? Mit olvasol? – kérdezi Jézus. A törvénytudó feleletében összefoglalja az Isten és emberszeretet törvényét, amit ő nagyon jól ismert. A párbeszéd folytatódik Jézus bíztatásával: Jézus megdicséri őt, és feladatul adja: Tedd ezt, és élni fogsz! A törvénytudó azonban védi a maga igazát, és igazolni akarja a törvényben való jártasságát. Ezért egy újabb, az előzőekből fakadó kérdést tesz fel: de ki az én felebarátom? A farizeusok számára nagyon fontos volt önmaguk és magatartásuk igazolása. Tekintélyükből semmit sem veszíthettek az emberek előtt. Erről az újszövetségi iratok számtalan alkalommal meggyőzték az olvasókat.

Jézus példabeszéddel válaszol. A példabeszéd magán viseli a mindennapi élet lehetőségét. Példabeszéd akkor lesz belőle, amikor Jézus – tanítás céljából – hozzá kapcsolja a magyarázatát. Az eset a magasabban fekvő Jeruzsálemből Jerikóba vezető kb. 27 km-es úton történt, amely sziklás, szakadékos, kietlen vidék.

A történet elsősorban nem a rablók kezébe került, bajbajutott emberről szól, akinek nemzetiségét sem ismerjük, hanem a többi szereplő magatartásáról. Az élet bizonyítja, hogy az emberek különbözőképpen cselekszenek az adott körülmények között. Jézus úgy választja ki a három szereplőt, hogy magatartásukról a hallgatóknak elvárásai lehetnek. A három szereplő a pap, a levita és a szamaritánus. Az ószövetségi papról és levitáról van szó, akik testi származásuk szerint jutottak erre a tisztségre. Mégis jogosan elvárható, hogy úgy viselkedjenek, amely szolgálatuk nemes és szent voltából következik. A szamaritánusokról pedig a hallgatóság már eleve előítéletei voltak.

A példabeszéd azért lett nagyon éles hangú és feszült, mert mindegyik szereplő a tőle elvárható magatartással ellentétesen viselkedett. A pap és a levita is meglátta a szerencsétlen embert, és megállás nélkül tovább mentek. A feszültséget még azzal is fokozza Jézus, hogy a szamaritánus eljárását részletesen leírja. Megesett rajta a szíve – mondja róla Jézus, és minden szükséges dologgal ellátja. De még gondoskodik is róla, mert elviszi a közeli fogadóba, és felépüléséig gondját viseli.

Az ítéletet a törvénytudóval mondatja ki Jézus, amikor megkérdezi: ki volt az igazi felebarátja a bajbajutott embernek? Válaszából kiderül, hogy annyira gyűlölte a szamaritánust, hogy nevét sem mondja ki, csak ennyit: aki irgalmasságot cselekedett vele. Te is tégy hasonlóképpen – zárja le Jézus a beszélgetést.

Az olvasmányban (MTörv 30,10-14) Mózes buzdító szavait halljuk a törvény megtartásáról. A törvénynek a szívben kell lennie, mert ez jelenti az Istenhez való ragaszkodást is. Mózes megmagyarázza, hogy ez az embernek való. A képek és hasonlatok erről szólnak. Nem elérhetetlen, nem nehéz, nem az égben van, nem is a tengeren túl. Egészen közel van: a szádban és a szívedben – közvetíti Isten üzenetét Mózes. Ezért lehetséges az Isten törvényei szerinti élet.

A szentlecke úgy kapcsolódik a két szentírási szakaszhoz, hogy Jézus a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülötte, és ő az Egyház feje. Saját vére által békességet szerzett mindenkinek. Ennek a békességnek az alapja a szívbe írt törvény. Az általa szerzett kegyelmi élet hozzá segít a földi életben való boldoguláshoz és elvezet az örök életre.

A mise könyörgései is ebben a gondolatban erősítenek meg minket. Az emberi élet útján könnyen előfordulhat, hogy az ember eltévelyedik. Ezt a mise könyörgése tényként elfogadja az emberi gyarlóság miatt. A tévelygőnek a helyes útra való visszatalálás a legfontosabb. De ezt az ember a maga erejével nem tudja megtenni. Ezért kéri az Egyház, hogy az igazság fénye felragyogjon a tévelygőnek és meg kell maradni a helyes úton. Ezért mindent el kell utasítani, ami nem egyeztethető össze a keresztény névvel, és mindent el kell vállalni, ami méltó hozzá. A lelkiismeret nevelését is célul tűzi ki az imádság. Milyen sokféle módon tudja megítélni a hívő ember a tévedést, vagy a visszaút helyességét. Mit tartunk a keresztény névhez méltónak? Számtalan kérdés, amelynek megoldása és válasza sokféle, mindenkinek saját lelkiismerete szerint való. A helyes lelkiismeret kinevelése pedig soha véget nem érő feladat. Ma a szeretet parancsának a gyakorlását vizsgáljuk meg mindennapi életünkben.




2019. július 7., Évközi 14. vasárnap



Hogy örömmel induljon minden nap... – Lk 10,1–12.17–20


Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: Békesség e háznak! Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa!

De ha betértek valamelyik városba, és nem látnak titeket szívesen, menjetek ki az utcára, és mondjátok: Még a port is lerázzuk, ami városotokban a lábunkra tapadt, de tudjátok meg: Elérkezett hozzátok az Isten országa. Bizony mondom nektek: Szodomának könnyebb sorsa lesz azon a napon, mint ennek a városnak.” A hetvenkét tanítvány nagy örömmel tért vissza. „Uram – mondták –, a te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.” Ő így válaszolt: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek: Semmi sem fog ártani nektek. Mindazonáltal ne annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskedtek nektek. Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.”








JÉZUS SZENT SZÍVE
JÚNIUS 28. PÉNTEK


Az egyházi évben egymás mellett van három nagy és egy kisebb ünnep: Szentháromság vasárnapja, Jézus Szent Testének és vérének az ünnepe, Jézus Szíve ünnepe, és Mária Szeplőtelen szívének az ünnep.

A szív a szeretet középpontja, forrása, legfőbb motorja. A Szentháromság legbensőbb szeretetét Jézuson keresztül ismerhetjük meg. Szívének szeretetét mutatja a Nagypéntek, amelyen feltárult ez az irgalommal, könyörülettel, irántunk való szomjúsággal, szeretettel teljes szív. Ennek szeretetáramát nyújtja nekünk az Eucharisztia, az Úrnapja, minden szentmise és minden szentségimádás.
Akik ott voltak a kereszt alatt, Szűzanya, János apostol, és az a néhány asszony átélték ezt a szeretetet annak minden gyönyörűségével és fájdalmával, és ezt, főleg a Szűzanya, közvetíteni is tudják a többi embernek. És átélte ezt néhány misztikus szent is. Nagy Szent Gertrud egy misztikus párbeszédben kérdezte János apostolt.

Amikor az utolsó vacsorán az Üdvözítő áldott keblén nyugodtál, nem érezted ennek a szeretetnek az édes lüktetéseit?
De igen éreztem – válaszolt az apostol.
Akkor miért nem beszéltél róla evangéliumodban? – kérdezi szemrehányóan Gertrud
Mert az én feladatom az volt, hogy a testté lett Igét mutassam be a világnak. Ennek a titoknak a felfedése későbbi századok számára lett fenntartva – válaszolta az apostol.

Ez az idő a 2. keresztény évezredben jött el. Annak elején a Ciszterci rend második alapítójának tartott Szent Bernát (11. század) után Szent Bonaventura, a nagy ferences misztikus, a középkor nagy német misztikusai, Hackenborni Szent Mechtild, Szent Gertrúd (13. század), írnak róla, majd a 16-17. században a jezsuita Canisius Szent Péter, Szalézi Szent Ferenc tisztelték különösen Jézus Szívét. Majd nagy lendületet adott ennek a tiszteletnek ez utóbbi által alapított vizitációs nővérek rendjébe tartozó Alacoque Szent Margitnak a látomásai Jézus Szívéről. A jezsuiták dolgozták ki és népszerűsítették Jézus Szívének a tiszteletét.

Ugyanebbe a vonalba, áramba tartoznak a Fausztina nővér által a 20. században kapott kinyilatkoztatások, amelyeket elismert az egyház, nevezetesen szent II. János Pál pápa, aki előbb boldoggá, majd szentté avatatta Fausztina nővért, és bevezette az egyházban az Isteni Irgalmasság vasárnapját. Ugyancsak szent II. János Pál pápa kezdeményezte 2002-ben, hogy a Jézus Szíve ünnepe legyen a papok megszentelődésének a világnapja, amelyen az egyház világszerte imádkozzon a papok megszentelődéséért. És ugyanennek a szeretetáradásnak a folytatása a Szeretetlángról szóló kinyilatkoztatások – elsősorban a magyar Erzsébet asszony, de mások számára is. Éppen az az érdekes, hogy több csatornán keresztül is áradnak ugyanazok a kegyelmek. Ezek egyházi elismerése irányában még csak az első lépések történtek meg.

Az emberek közül a Szűzanya szíve állt a legközelebb Jézus Szentséges Szívéhez. Az Ő szíve fogadta be a legjobban Jézus Szívének a szeretetlángját és tudja azokra árasztani, akik neki szentelik magukat. Ez a Szeretetláng nem más, mint a Szentháromság Szívének a szeretetlángja, amelynek kiáradását éppen a mi nemzedékünk tapasztalja a leginkább. Ennek a szeretetlángnak óriási sodrása van. Ha átengedjük magunkat ennek a sodrásnak, magával ragad minket, mint az áradó folyó. Kimentem többször is a napokban az áradó Dunához, és szemlélődtem egy kicsit. Megfigyeltem, hogy hogyan viselkednek a sarkantyúk. Azt láttam, hogy ahol valami akadály, mondjuk egy fal nyúlt a vízbe, annak a végénél nagy volt a sodrás. De víz felszínén úszó levelek vagy egyéb tárgyak, ha a sarkantyú sodrás felőli szélétől távolabb voltak, közel a szárazhoz, előbb belekerültek egy visszaáramló örvénylésbe, és ott forgolódtak, ellentétes irányba is sodródtak, mint az ár. Egy jó időbe telt, amíg újra kijjebb sodródtak, és magával vitte őket az ár. Egy kis segítséggel, egy bottal megtaszítva őket, kevesebbet forgolódtak volna, előbb belekerültek volna a fő áramba.
Így látok ma sok embert, akik az ár szélén úsznak lassan, és fenn is akadnak ilyen-olyan okok miatt, és egy bizonyos körön belül forgolódnak csak. És közöttük van nagyon sok papi lélek is. Ha imáinkkal, engesztelésünkkel megtaszítjuk őket egy kicsit, magával fogja sodorni őket is ez az ár a Szentháromság Szívének mérhetetlen óceánja felé.

Nagy a felelősségünk! De ne feledjük, nekünk nem kell mást tennünk, mint hogy ezt a kis lendületet megadjuk a körülöttünk lévő lelkeknek, különösen a papi lelkeknek, mert ők magukkal fogják vinni a rájuk bízott lelkeket is. Ez a mai Jézus Szíve ünnep erre a küldetésünkre figyelmeztet minket.




„Veletek vagyok minden nap, a világ végéig.” Mt 28,20




Úrnapja, Krisztus testének és vérének ünnepe június 20.
Megünneplése június 23.


Az emmauszi tanítványok kérésére, hogy velük maradjon, Jézus egy sokkal nagyobb ajándékkal válaszolt: az Eucharisztia szentségével

„Maradjatok bennem, és én tibennetek”
Az emmauszi tanítványok kérésére, hogy „velük” maradjon, Jézus egy sokkal nagyobb ajándékkal válaszolt: az Eucharisztia szentségével megtalálta annak módját, hogy „bennük maradjon”. Az Eucharisztia vétele azt jelenti, hogy mélységes közösségre lépünk Jézussal. „Maradjatok bennem, és én tibennetek” (Jn 15,4). E bensőséges és kölcsönös egymásban „maradás” bizonyos módon lehetővé teszi, hogy elővételezzük a mennyországot a földön. Vajon nem ez-e az ember legnagyobb óhaja? Nem ezt tűzte-e ki maga elé célként Isten, amikor üdvözítő tervét megvalósítja a történelemben? Ő oltotta az ember szívébe az Igéje utáni „éhséget” (vö. ám 8,11), azt az éhséget, amely csak akkor szűnik meg, amikor az ember teljes közösségre lép Ővele. A szentáldozás azért adatott nekünk, hogy „jóllakhassunk” Istennel itt a földön, beteljesedést várva az égben.

A szolidaritás útja
Az Eucharisztia nem csupán a kommunió kifejezése az Egyház életében, hanem a szolidaritás programja is az egész emberiség számára. Az Egyház az eucharisztikus ünneplésben állandóan megújítja annak tudatát, hogy nem csupán az Istennel való bensőséges egységnek, hanem az egész emberi nem egységének is „jele és eszköze”. Minden szentmise, akkor is, ha rejtekben vagy a föld egy eldugott sarkában mutatják is be, mindig az egyetemesség jegyét hordozza magán. A keresztény ember, aki részt vesz a szentmisén, megérti belőle, hogy a közösség, a béke s a szolidaritás előmozdítójává kell válnia az élet minden körülményei közepette. Meggyötört világunk, mely az új évezredet terrorizmussal és a háború tragédiájával kezdte, a keresztényeket minden korábbinál jobban arra szólítja fel, hogy az Eucharisztiát úgy éljék át, mint a béke nagy iskoláját, melyben a társadalmi, kulturális és politikai életben a felelősség különböző szintjein a dialógusért és a közösségért fáradozó férfiak és nők nevelődnek.
Kérdéseink, nyugtalanságaink olykor súlyos csalódásaink útján az isteni Zarándok ma is útitársunk, hogy az írások magyarázatával elvezessen Isten misztériumainak befogadásához. Amikor a találkozás Vele teljessé válik, az Ige világosságát követi az a világosság, amely „az élet kenyeréből” fakad, és Krisztus ezzel teljesíti leginkább ígéretét: „Veletek vagyok minden nap a világ végezetéig” (Mt 28,20).

(Szent II. János Pál pápa, Mane nobiscum Domine, 19., 27., 2.)




"Urunk, Jézus Krisztus, te ebben a csodálatos szentségben kínszenvedésed emlékét hagytad ránk. Add, kérünk, tested és véred szent titkát úgy tisztelnünk, hogy megváltásod gyümölcsét szüntelenül élvezzük. Aki élsz és uralkodol az Atyaistennel és a Szentlélek­kel egységben, Isten mindörökkön-örökké."

ÚRNAPJA ÜNNEPÉNEK EREDETE


Az ünnep teljes neve: Az Úr Testének és Vérének ünnepe. Az egyházi évben - a Húsvéti időt lezáró - Pünkösdvasárnap után két héttel tartjuk. Az ünnep eredete a XII. századi eucharisztia-kultusszal áll kapcsolatban, mely Jézus eucharisztikus jelenlétét hangsúlyozza. Mindenekelőtt az 1263-ban történt híres bolsenai eucharisztikus csodához kapcsolódik. Az Apostolfejedelem sírjához zarándokló cseh pap nem messze Rómától szentmisét mutatott be a bolsenai Szent Krisztina templomban. Az átváltoztatás pillanatában kétségek gyötörték afelől, hogy a kenyér és a bor valóban Krisztus testévé és vérévé válik-e. Ekkor a pap megdöbbenve vette észre, hogy a megtört ostyából vércseppek hullottak a korporáléra. A nagy tisztelettel körülvett ereklyét 1264. június 19-én átvitték Orvietoba, abba a városba, ahol éppen IV. Orbán pápa tartózkodott. Ő hirdette ki Úrnapja ünnepét az 1264. szeptember 8-án kelt Transiturus bullával, melyben a Pünkösd nyolcadát követő első csütörtökre tűzte ki Úrnapja megünneplését. A hagyomány szerint Aquinói Szent Tamás írta az ünnepre a liturgia szövegét. A szentmisében az "átváltoztatástól" kezdve Jézus teste és vére jelen van a kenyér és a bor "színében". Ez a jelenlét megmarad, ezért őrizzük a Szentostyát a Tabernákulumban, és az örökmécs jelzi, hogy Jézus itt van velünk. Az Oltáriszentségben jelenlévő Jézusnak térdhajtással adunk tiszteletet.

Forrás: Vatikáni Rádió




Szentháromság vasárnapja
június 16.


A Pünkösd utáni első évközi vasárnap a Szentháromság vasárnapja. Miután az üdvösség történetének eseményeit megünnepeltük, mintegy összefoglalóul hitünk legszentebb misztériumát ünnepeljük.

A Szentháromságról szóló tanítás:

Az örök Atya – az emberiség megváltását akarva – elküldi a Fiút a földre, s átad neki mindent („Minden, ami Atyámé, enyém is.”).
A Fiú beteljesíti az Atya akaratát („Engedelmes lett értünk a halálig.”).
Az Atya elfogadja Krisztus áldozatát („Ezért Isten felmagasztalta őt.”).
A feltámadásában megdicsőült Krisztus pedig elküldi az Atyától a Szentlelket.

A Szentháromság fogalma szinte megfoghatatlan, de lényege, hogy mindannyian, akik megkeresztelkedtünk, ezáltal az Atya gyermekeivé, a Fiú testvéreivé és a Szentlélek templomává váltunk.

Szentháromság vasárnapján abbéli hitünket ünnepeljük, hogy az Isten Szentháromság. Hisszük, hogy egyetlen Isten van, aki három személyben, ez a három személy az Atya, a Fiú és a Szentlélek.
Sokszor valljuk meg hitünket e rövid magasztalással: „Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen”.


Szent Lambert fohásza:

„Istenem, kérlek, áldd meg szolgáidat; Isten, ki hármas egységben áldott légy!

„Miközben uralkodik az élő Isten Háromsága teljességében s az egység fenségében, kinek dicséret legyen, s a szentek ujjongása; és folytonos hálaadás most és mindig a halhatatlan örökkévalóságon át. Ámen.”



Szűz Mária, az Egyház Anyja kötelező emléknapja



Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció dekrétumával 2018-ban elrendelte a Boldogságos Szűz Máriának, az Egyház Anyjának kötelező emléknapját, melyet a liturgiában a pünkösdvasárnap utáni hétfőn ünnepelünk.

Az Egyház Anyja titulus, mellyel 1980 óta a loretói litániában is megszólítjuk a Szűzanyát, közelebb hozza a hívők számára Mária istenanyaságának azt a „kiterjesztését”, melyet Fiának misztikus Teste, az Egyház irányában él meg, és amelynek köszönhetően mi magunk, Krisztusban megkeresztelt emberekként Máriára mint égi Édesanyánkra tekinthetünk.

Az Egyház szimbóluma itt „a szeretett tanítvány”, aki most már saját anyjaként is tekint Jézus Anyjára. Mária lelki anyasága egyetemes, mert az üdvösség műve is egyetemes. Mély lelki anyaság fűzi mindazokhoz, akik a keresztség által a kegyelem rendjében Fiának testvéreivé lettek, így a totus Christus irányában teljesedik ki igazán istenanyasága.
Forrás: MKPK






JÚNIUS 9. PÜNKÖSD ÜNNEPE


Pünkösd a harmadik legnagyobb egyházi ünnepünk húsvét után ötven nappal (ötven=pentekosztész=pünkösd).

"Amikor beteltek Pünkösdnek, vagyis az Ószövetségben már előre jelzett ötvenes számnak napjai,az apostolok mind együtt voltak ugyanazon helyen. Zaj támadt hirtelen az égből, mint heves szélvész és beteltek Szentlélekkel."

Krisztus tehát teljesítette ígéretét; " Kérni fogom az Atyát, és Vigasztalót küld nektek....".
A Szentlélek elküldése teljesíti ki a Húsvét ünnepét, mert Húsvét hatásai csak Pünkösd után a Szentlélek által kezdhettek érvényesülni.

A Szentlélek a harmadik isteni személy, az Atyát és a Fiút összekötő megszemélyesült szeretet. Az isteni végrehajtó, megvalósító erő különleges hordozója. Ezért méltán játszik kiemelkedő szerepet a Krisztus által megszerzett megváltás érvényesítésében, az emberekhez való közvetítésben, vagyis a megszentelés művében.

Az Egyház évről évre szent várakozásban tölti a pünkösd előtti napokat, mint az apostolok egykor Jeruzsálemben. A piros színű miseruhában mondott ünnepi mise énekei, olvasmányai, könyörgései az ünnepélyes szertartások segítenek abban, hogy teljesebben átéljük a Szentlélek eljövetelét és buzgóbban hangozzék a várakozás himnusza



Jöjj Szentlélek Úristen,
áraszd reánk kegyesen mennyből fényességedet, mennyből fényességedet.
Jöjj el, jöjj el, jöjj Szentlélek Úristen!


Pünkösd ünnepe az egyház születése, és ez a mondat mély tartalmat hordoz.

Hogyan is kezdődött valójában?

Az előkészület már nagycsütörtökön adva van, amikor Jézus saját testét és vérét hagyta ránk, megalapítva az Oltáriszentséget, az apostoloknak pedig megadta az átváltoztatás hatalmát.

„Ez az én testem, mely értetek adatik. Ezt tegyétek az én emlékezetemre!” Ezután következett nagypéntek tragikuma, amikor értünk bűnösökért Őt a bűntelent keresztre feszítették, s csúfos halált szenvedett. Ekkor az apostolok is úgy gondolták, hogy vége, nincs tovább, meghalt akit szerettek.....De nem, Jézus feltámadt a halálból, mert ennek így kellett lennie, hiszen Ő maga is megmondotta: „Mert ha nem megyek el, a Vigasztaló ( vagyis a Szentlélek ) nem jön el hozzátok, ha azonban elmegyek, elküldöm őt hozzátok ” Vagy ahogy ezt Szent Pál apostol csodálatosan kifejezi: „Ha pedig Krisztus nem támad fel, hiábavaló a ti hitetek és még mindig bűneitekben vagytok.” Feltámadása után Jézus megjelent és megadta nekik a keresztelő és bűnbocsátó hatalmat. „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneiket bocsánatot nyernek; akinek pedig megtartjátok, azok bűnei megmaradnak.” „Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Az Apostolok Cselekedetei csodálatos leírást nyújt az első pünkösdről, a keresztény közösségek életéről...amelyben sok, fontos és megszívlelendő dologról olvashatunk. Ezek közül most csak egyet emelek ki. A szó Jézus ajkáról hangzik el: „A Szentlélek eljövetele pedig erővel tölt el benneteket, hogy tanúságot tegyetek rólam...egészen a föld végső határáig.”

A Szentlélek erő (és még sok minden más) - ez az erő eltöltötte az apostolokat, különösen Péter apostolt akinek egyik prédikációja hatására 3000 ember lett keresztény.

Ezek után feltehetjük magunknak a kérdést:

Talán nincs meg bennünk ez az erő, nem kaptuk meg a Szentlelket? De igen, mi mindannyian megkaptuk a bérmálás szentségében, csak nem egyformán működik, attól függően, hogy mennyire átadott az életünk.

A Szentlélek csak úgy tud bennünk működni, ha életünket átadjuk Neki és rábízzuk magunkat az Ő vezetésére.

Talán a Szentlélek nem ugyanaz?

De igen, a Szentlélek 2000 éve egy és ugyanaz; az egyház pedig mivel a Szentlélek élteti egy, szent, katolikus és apostoli.

Vajon én hány ember vonzottam már Krisztus igazi egyházához, s hányat hagytam elfutni mert nem volt bennem igazi erő, hogy tanúságot tegyek Jézusról, aki maga az Út, az Igazság és az Élet.

Az apostolok a tanúságtételhez Jézus emberségéből merítették az erőt, személyes kapcsolatuk volt Jézussal, Ő hívta őket, s elhagyták mindenüket, hogy kövessék Őt. De nekünk még nagyobb adatott, egy misztérium, ez pedig a hit. „Boldogok akik nem látnak és mégis hisznek.”

A személyes találkozás pedig nekünk is megadatik - s ki merem mondani - talán sokkal csodálatosabb, mint az apostoloké, éppen azért, mert titok. A misztériumok (titkok) pedig a szentségek különösen is az Eucharisztia, amelyben Krisztus önmagával táplál minket, s mi belőle naponta erőt meríthetünk. Gondoljunk az evangéliumi vérfolyásos asszony történetére, mennyre vágyott arra, hogy Jézust hacsak egy pillanatig is de érinthesse. Futott, tolakodott, találkozott vele és megérintette, Jézusból pedig erő áradt ki és az asszony meggyógyult. Fut és tolakodik, mert neki fontos a találkozás Jézussal. Az asszonynak ez a találkozás csak egyszer adatott meg, de nekünk akár mindennap megadatik - ha élünk vele.

Mennyire fontos nekem Jézus? Akarom-e, hogy Jézus testével és vérével tápláljon, Szentlelkével erősítsen, hogy tanúságot tudjak tenni ebben a világban az igazi keresztény értékekről, amelyek Krisztus egyházában vannak jelen?

Pünkösd megünneplésének kiemelkedő magyar eseménye a csíksomlyói búcsú, amely az összmagyarság legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepe. A csíksomlyói búcsú története 1444-ig nyúlik vissza, amikor IV. Jenő pápa körlevélben buzdítja a híveket, hogy a ferencesek segítségére legyenek a templomépítésben. Az elvégzett munkáért cserébe búcsút engedélyezett. A székely nép Mária-kultusza azonban valószínűleg régibb időkig megy vissza, a „napba öltözött asszony” már a kereszténység felvétele óta a nép fő pártfogója és imáinak tárgya volt. Minden év pünkösd szombatján nagy búcsút tartanak, ahová évek óta több mint százezer ember érkezik, a világ minden tájáról.

Szentlélek jöjj, lobogó láng!
Szentlélek jöjj, a világ vár!
Szentlélek jöjj, viharos Szél!
Jöjj, áradj szét!







Reviczky Gyula:Pünkösd ünnepére

Piros pünkösd, juttasd tiszta fényed
Ma is minden bánkodó szivének,
Hogy ki tévelyg kétségbe', homályba':
Világitó sugaradat áldja.
Habozóknak oldjad meg a nyelvét,
Világositsd hittel föl az elmét.
Hogy az eszme szívből szívbe szálljon,
Diadallal az egész világon!
Piros pünkösd, szállj le a világra,
Tanits meg uj nyelvre, uj imára.
Oszlasd széjjel mindenütt az éjet,
Szeretetnek sugara, Szentlélek!





JÚNIUS 2. – URUNK MENNYBEMENETELE
(Húsvét 7. vasárnapja)




EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből (Lk 24,46-53)

Jézus elbúcsúzik tanítványaitól, megáldja őket, és visszatér a mennybe.
Feltámadása után Jézus utoljára jelent meg az apostoloknak, és így búcsúzott el tőlük:
„Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnapon fel kell támadnia a halálból. Az ő nevében Jeruzsálemtől kezdve minden népnek megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni. Ti vagytok ezeknek tanúi. Én meg elküldöm nektek Atyám megígért ajándékát. Maradjatok a városban, míg erő nem tölt el benneteket a magasságból.”
Ezután kivezette őket Betánia közelébe, és kezét fölemelve megáldotta őket. Áldás közben eltávozott tőlük, és fölemelkedett az égbe. Ők leborulva imádták.
Aztán nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe. Állandóan ott voltak a templomban, dicsérték és magasztalták Istent.

A húsvét utáni 40. napon ünnepli az Egyház, az V. század óta, Urunk mennybemenetelének napját. Ez csütörtökre esik. Áldozócsütörtök liturgikus ünnepét több országban, így Magyarországon is a következő vasárnapon tartják.

Húsvét 7. vasárnapjával, illetve a rá következő héttel befejeződik a húsvéti ünnepkör, amely pünkösdig tart. E hetekben az Egyház Jézus Krisztus kereszthalálára, feltámadására és végül dicsőséges mennybemenetelére emlékezik. Jézus valójában húsvétkor már testében is megdicsőülve átment az Atyához, de negyven napon át megjelent az apostoloknak, hogy megerősítse őket hitükben; megmagyarázza nekik az ószövetségi írásokat, a róla szóló jövendöléseket.
Lukács evangéliuma leírja Jézus mennybemenetelét: Jézus itt búcsúbeszédében mondja: „Meg volt tehát írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell és harmadnapon halottaiból föl kell támadnia. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni, Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek. Én pedig elküldöm rátok Atyám megígért ajándékát.” A Szentlélek majd megnyitja elméjüket, hogy megértsék az írásokat.

Lukács evangélista az Apostolok Cselekedetei elején, hosszabban, szemléletesebben írta le az Olajfák hegyi mennybemenetelt. Jézus előbb küldetést ad az apostoloknak, hogy az elküldendő Szentlélek erejében hirdessék az egész világon az örömhírt. „E szavak után szemük láttára fölemelkedett és felhő takarta el szemük elől. Miközben merően nézték, miként száll az égbe, egyszerre csak két fehér ruhás férfi termett mellettük: „Galileai férfiak, szólították meg őket, mit álltok itt égre emelt szemekkel? Ez a Jézus, aki közületek fölment a menybe, úgy jön el ismét, ahogy szemetek láttára mennybe szállt.”

E szemléletes leírás értelmét kell megragadnunk: Jézus megdicsőülése, átmenete az Atyához már feltámadásával megtörtént. Most végleg eltűnik az apostolok szeme elől. De tudjuk, hogy Isten nem ott fenn „lakik”, a felhők feletti „égben”, mert az ég nem fenn van, hanem ott, ahol Isten jelen van láthatatlanul. Közelebb van hozzám, mint én önmagamhoz („interior intimo meo”, ahogy Szent Ágoston mondja). Az ég, a menny szellemvilág Istennél, akit körülvesznek a megdicsőültek. Jézus az Atya „jobbján ül”, vagyis vele együtt a mindenségen uralkodik. Végleg megvonta látható jelenlétét övéitől, de Szentlelkével jelen van a benne hívők közösségében, az Egyházban, amely az ő titokzatos Teste. A világ végéig folytatja megváltó és megszentelő művét az igehirdetés és a szentségek kiszolgáltatása révén.



MÁJUS 26.
GYERMEKNAP

"S ha jövendőt tudok is mondani és minden titkot és minden bölcsességet ismerek is, és olyan teljes hitem van, hogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincsen énbennem: semmi vagyok."
Pál 1. levele a korinthusiakhoz 13, 2



Május 26. HÚSVÉT 6. VASÁRNAPJA


Aki szeret engem ...

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat, Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála. Aki nem szeret, az nem tartja meg tanításomat. A tanítás pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött. Ezeket akartam nektek elmondani, amíg veletek vagyok. S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek. Nem úgy adom, ahogy a világ adja nektek. Ne nyugtalankodjék szívetek, és ne csüggedjen. Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam: Elmegyek, de visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. Előre megmondtam nektek, mielőtt megtörténnék, hogy ha majd bekövetkezik, higgyetek.” Jn 14, 23-29

Ki szereti Jézust?

Jézus erre egyértelmű választ ad: csak az szereti őt, aki megtartja tanítását. Aki szereti őt, azt is tudja, minden habozás és kétség nélkül, hogy ez egyetlen egy dolgot jelent: szeretni kell, úgy ahogy ő szeretett. Egyszerű lecke. Nehéz elfelejteni, Lehetetlen! De megfeledkezni róla annál könnyebb. S ugye, naponta tesszük, pont ezt? Szerencsére küld egy emlékeztetőt. S ez maga a Lélek, melyről Jézus azt mondja: eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.



Tanítsd szeretni gyermeked,
szívén ne égjen gyűlölet.
Lobbantsa fel tűz, rőzseláng,
lelkének üdvét, csillagát!



ELSŐ SZENTÁLDOZÁS ÜNNEPE TEMPLOMAINKBAN
2019. május 19.


„öltöztessem díszbe a szívemet...”
Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg 21. fejezet


Az elsőáldozás a katolikus egyház egyik jelentős állomása, kezdete egy életre kiható folyamatnak. Ilyenkor találkoznak először a gyermekek az Oltáriszentséggel, hitünk szent titkával Jézus Krisztussal, aki a szent ostyába rejtőzködve jön el hozzájuk.
Húsvét 5. vasárnapján a Martinkertvárosi Egyházközséghez tartozó templomokban 32 gyermek – Szirmán kilenc, Martinkertvárosban a Kistokaji gyermekekkel együtt tizenhét és Görömbölyön hat – járult először szentáldozáshoz.

Az elsőáldozásra jelentkezők már az elmúlt év októberétől minden pénteken szentségi előkészítő hittanóra keretében készültek erre a napra. Május közepén sikeres vizsgát tettek, elvégezték első szentgyónásukat, majd – a gördülékeny lebonyolítás érdekében – főpróbát is tartottak a templomokban.

Martinkertvárosban …

… a gyermekek a plébánia közösségi termében készülődtek a szentmisére. A hagyományokhoz hűen egyforma fehér ruhában, baloldalra kötött piros övvel a derekukon, fehér kálával a kezükben – a lányok élővirágdísszel a fejükön –, az asszisztenciával és szüleikkel együtt vonultak be a templomba, az oltár elé.
A szentmise olvasmányait és a könyörgést az elsőáldozók szülei olvasták fel. A szentáldozás minden jelenlévő számára meghitt pillanat volt. A gyermekek közös imádsággal adtak hálát az Oltáriszentség ajándékáért.
Az áldás után versek következtek, majd köszönetet mondtak szüleiknek, hittanáraiknak és plébánosuknak.
A plébánia megújult udvarán megterített asztalon meleg kakaó és foszlós kalács várta őket.
A templomból kijövő hozzátartozókat és híveket süteménnyel kínálták az előáldozók szülei, ez a szép hagyomány szeretetteli befejezése volt a közös ünneplésnek.
Zárásként a elsőáldozók emléklapot és könyvet kaptak, majd közös fotók készültek az oltárnál, ily módon is emlékké téve elsőáldozásuk napját.


Az elsőáldozás kapcsán érdemes arra is gondolnunk, mivel jár egy ilyen családi ünnep? Mennyi mindenre kell ügyelni, odafigyelni a szülőknek, hogy a gyermekük érezze, ez a nap az övé, róla szól, a családtagok, rokonok és mindenki aki eljött a Szentmisére őt köszönti, ünnepli. De nem hagyható figyelmen kívül az sem: mi mindent kell a plébánián és a templomban tenni ahhoz, hogy megszépített környezetben, méltósággal és felszabadult örömmel fogadhassuk az elsőáldozó gyermekeket.

Mindezekért a hála és köszönet szavai is ide kívánkoznak!

- Köszönet az Úr Jézus Krisztusnak, hogy kiválasztott minket a Vele való közösségre és ebbe a közösségbe elsőáldozóinkat is befogadja.
- Köszönet plébánosunknak, a hittanároknak és azoknak, akik hivatásukhoz tartozó kötelességüket szívvel-lélekkel, nagy odafigyeléssel tették.
- Köszönet a szülőknek a katolikus hitünkben való újbóli tanúságtételért, és
- köszönet a templomi szolgálatért mindazoknak, akik szabadidejüket áldozták az ünnep sikeréért.

Nekünk felnőtteknek a Jézussal való együtt-vándorlásról már saját történetünk van. Az évek alatt kialakul a rendje, hogy hogyan, hol és mikor járulunk szentgyónáshoz, és hogyan vesszük magunkhoz az Eucharisztiát, amelyben közösségre lépünk Istennel, aki minden szentmisében felajánlja ezt nekünk. Erre az útra lépett most ez a 32 elsőáldozó is, akik izgalommal, láthatóan nagy igyekezettel, büszkén, hála telt szívvel tették ezt.


Szép és méltó ünnep volt, hála legyen érte a Mindenható Istennek!

FK.




Május 19. HÚSVÉT 5. VASÁRNAPJA


Ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást... (Jn 13, 31–33a. 34–35)

Bibliánk alcíme is új parancsként emlegeti Jézus utolsó vacsorán elmondott szeretetparancsát. De mitől, miért új ez a parancs? Hiszen az emberi együttélés szabályai egyidősek az emberiséggel... Mi ez a kétezer év a megközelítőleg 30 ezerhez képest? A tízparancsolat is valamiképpen az emberi szívbe van belevésve. Az ember mindig is tudta, érezte, hogy ha meg akar maradni, akkor nem ölnie kell a másikat, hanem összefogni, támogatni, szeretni. Így győzi le az állatot, a természet erőit. Miért új akkor a szeretet parancsa, ha az ószövetség is kifejezetten beszél róla? Mind az Isten, mind az ember szeretetéről.

Azért új parancs, mert Jézus látva a közelgő keresztet, amelyen a maga részéről megdicsőíti az Atyát és visszavezeti hozzá az embereket – kiüresíti önmagát. Odaadja életét szeretetből. Belehal az Atya iránti szeretetbe. A válasz tehát ebben a szócskában van: amint én szerettelek titeket. Ne csak úgy szeressétek egymást, hanem legyetek képesek meghalni egymásért. Szeretetünk mindig meg van jelölve a halállal. Szeretni mindhalálig, szeretni akkor is, ha belehalunk. Isten nem úgy győzi le a rosszat, hogy bosszút áll, és látványosan elnémítja, kiiktatja, hanem „kiszenvedi” belőlünk, meghal értünk. Magára veszi annak gyalázatát, átkos következményeit, és segít minket felemelni, hogy el ne vesszünk. Ez a jézusi szeretet. Ez győzi le a világot. Ilyen a keresztény szeretet. Óriási újdonság ez ma is, ha az üzleti korrektséget, a politikai, jószomszédi viszonyok és megnemtámadási szerződések kényes békéjét vesszük alapul.
De akár azért is új lehet, mert emberi természetünk ösztönösen tiltakozik ellene. Ezért magunkat is szüntelenül le kell győznünk, ahhoz hogy szeressünk. Túllépve vonzáson és szimpátián, érdeken és hasznossági szempontokon, sutba dobva az olyan kérdést, hogy: érdemes egyáltalán, megéri?

Amint én szerettelek titeket... – ez különböztessen meg titeket az átlagembertől. Mintha csak azt mondaná: ebben legyetek többek, mások, tartóra tett mécsesek. Haljatok meg mindennap önzéseteknek, haljatok bele mindennap a világ elvárásaiba, és szeressétek ki belőle az istenarcot, amelyet belerejtettem. Úgy szeressétek a másik ember, hogy mentsétek is meg. Mentsétek meg önmagától, mentsétek ki a gonosz karmaiból...

Ha meg akarjuk érteni, tanulni, mi a szeretet, nézzünk Jézus Krisztusra. Az ő földi története, a szentek élete révén beavatást nyerhetünk a titokba. És megszűnnek a kérdéseink: hogyan, miért... Nem lesz értelme akadékoskodni, és egérutat keresni: csakhogy, de hát, igen de... – hanem tetten érjük bennük a szeretet titkát. Nagypéntek és húsvét titkát. Akár már egy családban is, ahol a szeretet nem alkalmi hőstettek vagy fellángolások sorozata, nem a világnak szánt bűvészmutatványok esetleges, amatőr próbálkozásai, hanem: életet adni a másikért... megvalósulhat a krisztusi szeretet. Odaadni magunkat kölcsönösen, elégni a hűség, a bizalom és az „értelmetlen” szeretet oltárán. Jézus erre nem példa, hanem maga az alap, az erőforrás és a jutalom egyben.




[color][size]
Május 12. HÚSVÉT 4. VASÁRNAPJA


Húsvét negyedik vasárnapján a jó pásztor perikópája hangzik fel. Azt ünnepeljük ilyenkor, hogy Isten pásztorként érkezik hozzánk, pásztorként vezeti népét.

EVANGÉLIUM Szent János könyvéből

Juhaimnak örök életet adok.

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak:
,,Juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Örök életet adok nekik, nem vesznek el soha, és senki nem ragadja ki őket kezemből.
Atyám, aki nekem adta őket, nagyobb mindenkinél: Atyám kezéből nem ragadhat ki senki semmit. Én és az Atya egy vagyunk.''


[i]A jó pásztor Jn 10,11–18

A jelkép ősi, már az Ószövetség is át van szőve vele: kezdve Ábeltől, az első pásztortól a pátriárkák, a bírák és a királyság korának megannyi pásztoráig, akikből nemegyszer próféta vagy uralkodó lett. A Szentírásnak eleven tapasztalata volt tehát arról, milyen ember az, aki jól tudja pásztorolni a rábízottakat. Vannak rablók, akik nem az ajtón át mennek be az akolba, vannak béresek, akik haszonért és nem önfeláldozó lelkesedésből végzik feladatukat. Nemcsak általános hasonlatként, hanem nagyon is konkrét valóságként kell ezeket a képeket olvasnunk, felidézve olyan alakokat, mint például a pásztorból királlyá lett, s végül hűtlenné vált Saul, vagy a bűnbánatban hivatásához felnövő, de eredetileg szintén a mezőn legelő állatok mellől elhívott Dávid.

Jézus első szava, első mondata ebben a távlatban nyer különös jelentőséget: Én vagyok a jó pásztor. Egyes szövegvariánsok így hozzák ezt: Én vagyok az, aki a jó pásztor, még jobban nyomatékosítva azt, amit Jézus a hallgatóval közölni akar: volt sok pásztorotok, éltetek sok terelővessző alatt. Volt olyan, amely édes volt, de végül romlásba vitt. Volt olyan, amely kemény volt, de éreztétek, hogy megőriz. Volt olyan, amely kegyetlenül sújtott, s végül csak pusztulástokra, nem épüléstekre vált. Én vagyok a jó pásztor. Akik előttem voltak, akik utánam lesznek, mind hozzám való viszonyukban értékelhetők.

Melyek a pásztor jézusi jóságának ismertetőjegyei? Életadás – egyfelől a jó pásztori szolgálat révén a juhok életének bőségre juttatása, másfelől az élet feláldozása értük. Ismeret – nem egyszerűen annak tudása, ki tartozik a nyájhoz, és ki nem, hanem valódi, mély és belső ismeret, ahogyan azt másutt, ugyancsak Jánosnál olvassuk: Jézus „tudta jól, hogy mi lakik az emberben”. Nyitottság – a más akolból való juhok gondolata alapvetően a zsidóságon túl a pogányokhoz is intézett meghívást tartalmazza, ugyanakkor eszünkbe juttatja, hogy a világban, az egyházi lét látható keretein túl is folyton előttünk jár Jézus. Egység – az „egy akol és egy pásztor” gondolatában nem csupán arról van szó, hogy Jézusban többé nincs zsidó és nincs pogány, hanem valami jóval többről, arról az éltető és életadó egységről, amelyet az utolsó vacsorán mondott beszédében Jézus a szőlőtőke és a szőlővesszők hasonlatával ír le. Így értjük me


Ezen hír származási helye:
( http://martinkertvaros-plebania.hu/news.php?extend.94 )