Hír:
(Kategória: Egyéb)
Küldte: FKATI
hétfő 27 november 2017 - 05:45:00

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Szeretettel köszöntöm a Miskolc-Martinkertvárosi Jézus Szíve Római Katolikus Plébánia honlapján!
Oldallagosan ellátott plébániák: Görömböly, Szirma, Filia:Kistokaj

Tekintsen be plébániánk életébe! Ajánljuk a honlap aktualitással foglalkozó részét, melyben nemcsak a szentmisék rendjét, hirdetéseket találja meg a kedves olvasó, hanem a plébániai közösségi életéről, eseményeiről is hírt adunk. Szolgáljon honlapunk arra is, hogy mindennapjaink forgatagában örömmel tudatosítsuk hovatartozásunkat és megvalósulhasson köztünk amit Jézus imában kért: "Legyetek mindnyájan egyek!" (Jn 17, 21)

December 3-án megkezdődik a karácsonyi előkészület időszaka. Az Adventi időnek kettős jellege van. A karácsonyi ünnepekre való előkészület ideje ez, amikor Isten Fiának emberekhez való első eljövetelére emlékezünk. Egyúttal azonban olyan időszak is, amelyikben ez a visszaemlékezés ráirányítja figyelmünket Krisztus történelemvégi, második eljövetelének várására. E két ok miatt az adventi idő a bensőséges és örvendező várakozás ideje.


Minden kedves látogatónak, kegyelmekben gazdag adventi készületet kívánok!

Tóth István
plébános

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


December 17. Advent 3. Vasárnap ( B-év)




A próféta különleges ember. Szava felzúg, s a hallgatóságot szíven üti, megindítja, esetleges ellenséges érzelmekkel tölti el. Egy bizonyos: a próféta más, mint az átlag, kilóg a "normális" emberek sorából. A próféta egy jel, amely megszólít, amely arra kényszerít, hogy értelmezzem. Keresztelő János is ilyen próféta volt, s a zsidó papok és leviták ezért küldenek hozzá küldöttséget, hogy kérdezzék meg őt: "Ki vagy te?" Erről a találkozásról, s János válaszáról szól János evangéliumának Advent harmadik vasárnapján felolvasott részlete.

Érdekes és mély értelmű párbeszéd bontakozik ki a kérdezők és a válaszoló között. János ráérez a keresésre, a vágyra, a Messiás várásának lelkületére, így a ki vagy te-kérdésre azonnal ezt a feleletet adja: "Nem én vagyok a Messiás". Furcsán hangsúlyoz az evangélista: "megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta, hogy nem ő a Messiás", háromszoros állítmánnyal emeli ki, hogy János tudja: nem ő az, tiltakozik az ellen, hogy vallási lelkesedők vagy fanatikusok emberi érvek alapján őt Krisztussá kiáltsák ki.

Ugyanígy nyíltan megmondja, hogy ő nem Illés vagy a próféta. Ezzel kifejezésre juttatja egyfelől alázatát, de még inkább azt, hogy ő nem azt a küldetést kapta, hogy a messiás-királyi zsidó várakozásoknak megfelelő módon hirdesse meg a Megváltó elérkeztét. Már itt körvonalazódik a későbbi konfliktus a zsidók és Jézus között: bár a nép várja a Messiást, mégsem fogadják el Jézust, mert ő nem olyan, mint ahogyan az emberek azt elképzelték, sőt nem is akar olyan lenni, nem tesz engedményeket az emberek vallási indítású, evilági uralomra vonatkozó fantáziáinak.

Hogy milyen eleven volt ez a várakozás, a reménykedés, azt éppen a küldöttek juttatják kifejezésre: "Akkor ki vagy? Mert választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket..." János, a próféta föllépett, keresztel - s a várakozó népben különös érzés támad: vajon ő az? Lehetséges, hogy elérkezett az idő? Nem is sejtik, hogy az elkövetkező évek az emberiség egyik legtragikusabb történését hozzák: Isten küldöttének elutasítását azért, mert ő nem olyan, mint akit vártak. Ez fogalmazódik meg később János tanítványainak is a kérdésében, akik hasonló módon lépnek Jézus elé: "Te vagy-e a Messiást, vagy mást várjunk?"

Isten hűséges az ígéretéhez, és megajándékozza önmagával a rá várakozó népet. Ám elutasításra talál, mert nem úgy jön, nem úgy érkezik, ahogyan azt az emberek előre elképzelték. Valóban, az ember számára a képzelet, az előítélet, önnön elvárásai és képei sokszor fontosabbak a valóságnál is. A hétköznapi életben épp úgy tapasztaljuk ezt, mint a hit területén. "Nem tudom elfogadni, hogy..."; "Képtelen vagyok elhinni, hogy...", "Nem tudok napirendre térni fölötte, hisz annyira mást vártam" - megannyi mondat, ami az emberi keresés és várakozás kudarcát mutatja. Ma divat keresni, de nem jó találni - hisz a keresés énrólam, képzeletemről, vágyaimról szól, ezzel szemben a megtalálás arról szól, akit megleltem, s aki gyökeresen más lehet, mint amilyennek elképzeltem.

Ez Advent harmadik vasárnapjának, az örvendezés vasárnapjának üzenete: a várakozás öröme hamarosan átvált a megtalálás örömébe - csak ne feledjem el: ne magamat keressem Istenben, ne a saját vágyaim és saját elképzeléseim beteljesülését. Hagyjam, hogy Isten úgy mutassa meg magát, amint neki tetszik. Mert a valóság mindig értékesebb, mint a képzelet, a megtalálás vágya és kockázata nélkül hiábavaló a várakozás.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


December 10. Advent 2. Vasárnap ( B-év)




Advent második vasárnapján Márk evangéliumának kezdetét hallhatjuk. Ezek a sorok alapvetően határozzák meg az utánuk következő egész könyvet - az evangéliumok első sorai már rávilágítanak a szent szerző központi gondolatára, szándékára. Ezt láthattuk a tavalyi év kezdetén már Máténál, de így van ez Lukácsnál és Jánosnál is.

Márk rögtön Jézus megkeresztelkedésével kezdi könyvét, szemben Mátéval, aki Jézus születésével, Lukáccsal, aki keresztelő Szent János születésével és szemben Jánossal, aki az Ige örökkévalóságával nyitja meg írását. Ebből is látszik, hogy Márk számára a lényegi üzenet, amelyet közvetíteni akar, az Jézus igehirdetése, s a csodák, amelyek az ő istenségét támasztják alá. Keveset foglalkozik az Ószövetséggel és a zsidókkal való jézusi vitákkal - hiszen célközönsége a pogány-keresztények népes tábora. Számukra akarja Jézus nyilvános működését, halálát és megdicsőülését közvetíteni, hogy az Istenemberbe vetett hitüket megerősítse.

Az első mondatok már efelé a cél felé mutatnak. A fenti megfontolásból érthető, hogy Máté számára az evangélium alapvetően a krisztusi igehirdetéssel, Isten országának meghirdetésével egyenértékű fogalom. Márk ezt rögtön egybefűzi a prófétai idézettel, amely egy érdekességet mutat fel. Bár az evangélista így fogalmaz: "Izajás próféta megírta", valójában előbb Malakiást, a legutolsó kisprófétát idézi: "Íme, elküldöm követemet színed előtt, hogy előkészítse utadat" (3,1), s csak ezután idézi magát Izajást: "A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit" (40,3). Miért csak az egyiküket nevezi meg Márk, miért írja a Malakiástól vett idézetet is Izajás neve alá? Minden bizonnyal nem arról van itt szó, hogy az evangélista hiányos ismeretekkel rendelkezett volna a prófétákról, hanem sokkal inkább arról, hogy a lényeges mondandó, a központi gondolat Izajásé - a Malakiástól vett idézet mintegy kiegészítés, kifejtés, rásegítés ehhez.

Mit is mond ki az izajási központi gondolat? Hogy ezt megérthessük, fel kell lapoznunk magát a prófétát. A szövegkörnyezet, amelyben ez a mondat szerepel, több bibliakiadásban azt az alcímet viseli, hogy "a próféta meghívása", vagyis Izajás kiválasztásáról, elküldéséről van szó. És mire szól a küldetés? Azt a Márknál leírt idézet előtti két sor mutatja meg: "Vigasztaljátok meg népemet, vigasztaljátok meg!ť - ezt mondja Istenetek. Szóljatok Jeruzsálem szívéhez és kiáltsátok oda neki: Véget ért szolgaságának ideje, bocsánatot nyert a gonoszsága, hiszen kétszeresen sújtotta az Úr keze minden bűnéért.ť" (40,1-2). Azért jön el a próféta, hogy vigasztaljon, hogy bejelentse a büntetés végét, a kegyelem és kiengesztelődés idejének beköszöntét. Ezt a feladatot tulajdonítja tehát Márk Keresztelő Szent Jánosnak.

Az izajási idézet természetesen elsődleges síkján a nép babiloni fogságból való szabadulásának örömhírét, az Ígéret földjére való hazatérést jelenti. Ebben a fényben a pusztában kiáltó szó új értelmet kap - hiszen a puszta valójában a fogság földje és az Ígéret földje között terül el. Itt kiált a hang, hogy itt váljék egyenessé Isten ösvénye, amelyen majd az Úr megmutathatja erejét, s hazavezetheti népét.

Tehát Márk evangéliuma az üdvösség elérkeztének bejelentésével és a hazatérés, a fogságból való megszabadulás képével kezdődik. A pusztában felhangzik a szó, s az utak elkezdenek épülni az új Ígéret földje, vagyis az Egyház felé. Isten érkezik, s a próféta, Keresztelő János meghirdeti az eljöttét. A nép egybe fog gyűlni a szolgaság házaiból, s elindul, a próféta szavára a pusztán, a bűnbánaton át az Egyház földje felé. "Készítsetek utat a pusztában az Úrnak, egyengessétek Istenünk ösvényét a sivatagon át. Minden völgyet töltsetek fel, minden hegyet és halmot hordjatok el. Ami egyenetlen, váljék egyenessé, a hegyek ormai legyenek olyanok, akár a völgy. Akkor megnyilvánul majd az Úr dicsősége, és minden ember látni fogja." (Iz 40,3-5) - ez az izajási igehirdetés, s János épp ezt ismétli el, immár egyetemes értelemben.

Valójában a Márk evangéliumának elején Izajás szavain és Keresztelő János alakján keresztül megrajzolt elgondolás, program egészen adventi. Az Úr útja a pusztán át vezet - ez a magányosság földje, a magunkba szállás, a bűnbánat helye. Az Úr ösvénye a sivatagon át visz - ez a böjt, az önmegtartóztatás vidéke, a testi élet egyfajta misztikus meghalásáé, a szellemi, a Szentlélekből fakadó életért. A völgyeket fel kell tölteni - a hiányokat, az űrt életünkben orvosolni kell, a sebeket be kell kötözni, a mulasztásokat jóvá kell tenni. A hegyeket és halmokat el kell hordani - le kell hántani magunkról mindent, ami fölösleges, meg kell szabadulni a gőgtől, a hiúságtól, a beképzeltségtől, az elbizakodottságtól és az önzéstől. Az egyenetlen egyenes lesz, a hegyek orma és a völgyek mélye egy szintbe kerül - vagyis az emberben megteremtődik a belső egyensúly, a belső béke, az ember megízleli az üdvösség állapotát.

És mi ezen adventi úton levésünk célja? Nem más, mint az, hogy megmutatkozzék Isten dicsősége. Ezért is prédikálja Keresztelő János: "Aki utánam jön, hatalmasabb nálam". És miben áll Jézus Krisztus hatalmassága? Abban, hogy vízzel és Szentlélekkel meg fogja keresztelni az embereket - vagyis beteljesíti a megváltás művét, benne a keresztségben meghalunk, a vízbe temetkezünk, hogy vele együtt föl is támadjunk.

Ez az igazi Advent, a hatalommal érkező és megváltó, megmentő Krisztus eljöttére való várakozás. Az erre való felkészülésre az evangélium - Izajás próféta révén - útmutatást ad. Ha megfogadjuk, megtapasztaljuk majd a várakozás örömét, a megszabadulás vígságát, az örvendezést Isten gyengéd uralmában: "Vigasztaljátok meg népemet, vigasztaljátok meg! (...) Íme, a ti Istenetek! Isten, az Úr, íme eljön hatalommal, karjával mindent uralma alá vet. (...) Úgy legelteti nyáját, mint a pásztor. Karjába veszi bárányait, ölében hordozza őket, az anyajuhokat pedig nagy gonddal vezeti" (Iz 40,1.9-10.11).


----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


December 3. Advent 1. Vasárnap ( B-év)




Az új liturgikus évben, amelynek vasárnapi olvasmányos rendje a "B" jelzést viseli, Szent Márk evangéliumát követhetjük végig. Ez az evangélium a négy közül a legrövidebb, és szövegében igen közel áll Máté evangéliumához. Mivel kis terjedelmű, az olvasmányos rend kiegészül más evangéliumokból vett szakaszokkal is, ahogyan azt már az adventi vasárnapokon is láthatjuk majd.

Advent első vasárnapjának evangéliuma Szent Márk könyvének végéről való. Jézus már bevonult Jeruzsálembe, s bár nem ott lakik, hanem a közeli Betániában, naponta elmegy a szent Városba, imádkozik a templomban, s példabeszédekben tanít, jeleket művel. A mi perikópánk az utolsó beszéd, Jézus utolsó megszólalása a szenvedéstörténet előtt - utána már a főtanács határozata, Júdás árulása következik.

Azért fontos ezt tudatosítani magunkban, mert így az elhangzó szavak erősebb hangsúlyt, mélyebb színezetet kapnak. Nem pusztán egy tanító bölcs gondolatai ezek a nem tudott, nem ismert világvégéről, hanem Jézus utolsó buzdítása a virrasztásra önnön halála és feltámadása előtt. Mondhatjuk azt is, hogy Márk evangéliumában ez Jézus utolsó tanítói megszólalása, az utolsó intés, a Mester végszava.

Ezt azért lényeges átéreznünk, mert így ráébredünk, hogy a virrasztás nem puszta következménye annak a ténynek, hogy nem tudjuk, mikor jön el az idő. Több ennél - a virrasztás a Krisztus által meghirdetett evangéliumi hit középpontja, belső lángja. Kereszténynek lenni annyit tesz, mint virrasztónak lenni. Kereszténynek lenni annyit tesz, mint kapusnak lenni a világban, olyan szolgának, akire az eltávozó úr a többi szolga gondját bízta.

Ezáltal elkezd körvonalazódni a keresztény hit adventi jellege. Ugyanis Advent nem pusztán a Kisded születéséről való megemlékező ünnep készülete - hanem újra átélése annak a ténynek, hogy az Úr még mindig nem lépett a földre másodszor, még mindig nem jött el dicsőségben. Egyszer már itt volt csendben, szegényen; a Szentlélek erejében hitet, egyházat hagyott hátra, amelynek ellent lehet mondani, amelyet meg lehet tagadni. De ő még egyszer eljön, amikor már nem lesz ellene mondás és kétkedés, csakis a végső igen vagy a végső nem. Az Úr az egyszer már Eljött, de ugyanakkor a folyton Érkező is. Az Úr az, akire visszaemlékezünk, s az Úr az, akit emlékezve várunk. Ő az egyszer már Eljött, de Mennybement, mégis itt Maradt, akinek újra el kell jönnie, hatalma teljességében.

A keresztény hívő ezen pólusok, ezen paradox kijelentések gyújtópontjában él. A már beteljesült, a most jelenlévő, s a jövőben várt, remélt dimenzióiban létező, valóban adventi ember. Máté evangéliumának szakasza azonban rávilágít, hogy ez a furcsa és sajátos létmód egyszersmind felelősség is a többiekért. Az egész világ, minden egyes ember Isten szolgája - ez a második Úrjövetkor válik majd nyilvánvalóvá. De addig vannak szolgái, akiket különös módon kiválasztott. Ők azok, akikre a világért, a többi emberért való felelősségvállalás gondjait bízta, akiket kapusnak tett, kapusnak anyagi és szellemi, időbeli és örök mezsgyéjén. Kapusokká tett ő minket, hogy virrasszunk.

A hit figyelmeztet: a mindenség örök kapui, hatalmas kapuszárnyai fel fognak tárulni, a Király át fog lépni rajtuk, ő lesz az, aki győztes és hatalmas a csatában, ahogyan azt a Zsoltáros énekli (vö. Zsolt 23,9). Ugyanezen zsoltárszakaszt fejtegetve Szent Irenaeus rávilágít arra, hogy a kaput, az anyagi és az isteni világot elválasztó kaput föltáró erők az angyalok voltak, amikor Jézus emberré lett, majd amikor felment a mennybe. Mi, keresztények, ennek a kapunak a túloldalán állunk - mi ezen az oldalon, társulva a mennyeiekhez, várjuk a kapu harmadik feltárulását. Küldöttei, őrzői vagyunk a titoknak, a világért, amelynek virrasztói vagyunk.

Advent első vasárnapjának evangéliumi szakasza emlékeztessen tehát arra, hogy virrasztók vagyunk a világban, a világért, s a szent adventi időszak kezdetén szítsa fel bennünk a vágyat: szemeinkből, szívünkből a várakozás öröme sugározzék fényként az egész világra - hisz mi vagyunk itt e földön a kapusok, a titok, a fény őrzői.


----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------




----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------










----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


Kacsó Sándor: Advent a lágerben

Ó, gyere be, kicsi Jézus,
Ó, gyere be, béke,
Hajszolt lelkem hajlékába,
Fáradt lábam, hajlott hátam
Bús Betlehemébe.

Nagyon rossz a világ most itt.
Zárva ajtó, ablak,
Mindhiába kopogtatnál,
Előkelőbb lakásokban
Aligha fogadnak.

Nem is nagyon hiszem, hogy jobb
Szállásod akadna,
Mint ez az én fáradt testem
Karácsonyi békét váró
Rozzant istállója.

Igaz, itt az idegenben
Elhagyatott, árva,
Kóbor kutyák vonítnak rá,
S hosszú puskák, szöges drótok
Állnak ajtajába.

Igaz, búval vert födelét
Komisz szél cibálja,
S nincsen semmi, semmi fény már
Hideg éjbe vakon néző
Két kis ablakába.

De az alázat szalmáját
Hintettem le a földre,
S meleg párát lehel majd Rád
Türelmességem szamara,
Jámborságom ökre.

Gyere bé hát, kicsi Jézus,
Karácsonyi béke!
Rozzant testem kis ablakán
Hadd tekintsen ki az öröm
Meleg lámpafénye.


----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


NOVEMBER 26. VASÁRNAP - KRISZTUS, A MINDENSÉG KIRÁLYA




Az évközi harmincnegyedik vasárnapot, a liturgikus év utolsó vasárnapját a nyugati egyház Krisztus Király ünnepének szenteli. A Máté evangéliumából vett szakasz mintegy lezárja az eddigi vasárnapok jézusi példabeszéd-sorozatát. A Megváltó, aki eddig hasonlatokkal mondta el, milyen lesz a világ vége, a végítélet, most egyenesen megmondja: "Az Emberfia eljön az ő dicsőségében (...) helyet foglal dicsőséges trónusán". Krisztus, aki eddig egy bizonyos távolságtartással, a példabeszédek közvetítése révén szólt a végső dolgokról, most kimondja: én vagyok az, a Király, aki eljön majd ítélni.

Ez az evangéliumi szakasz képezi a hidat a lezáruló év és a megkezdődő Advent között, amely Advent nem pusztán az emlékező készületé, vagyis nem csak az Istenfiú első eljövetelére emlékező Karácsony előjátéka. A nagy Advent, a hatalmas Advent a második eljövetel lesz, amelyről a mostani evangéliumban is hallunk.

Ez az eljövetel-elbeszélés két év, az idő meghatározott fordulópontján hangzik fel - jelent lezárást, de jelent kezdetet is. Jelzi ezáltal, hogy Krisztus eljövetele áthatja, belülről "át-uralja" (durchherrscht) az emberi történelmet - ahogyan azt Johann Baptist Metz német teológus kifejezte. Krisztus Király ünnepén tehát nem kizárólag afölött örülünk, hogy a mi Istenünk milyen hatalmas, milyen gazdag, milyen erős - ez egy pusztán külsődleges ünneplés lenne. Sokkal inkább azt a tényt ünnepeljük, hogy a világ és történelme, s benne a személyes ember is, bele van foglalva a Mindenható erőterébe.

Létünknek ez alapadottsága, amelyet az Újszövetség sokféleképpen kifejez. Ezt jelenti Jézus mondata: "Nélkülem semmit sem tehettek", de ezt fejti ki Pál is, amikor így fogalmaz: "Benne élünk, mozgunk és vagyunk". Azonban ez a természetünkből, teremtettségünkből fakadó Istenbe való belefoglaltságunk nem pusztán egy tény, egy valóság, amely előre adott számunkra: így születtünk, így létezünk, így vagyunk. Ez egyszersmind állandó erkölcsi kihívás és felelősség is. Erre világít rá a vasárnapi evangéliumi perikópa.

Ebben mit is kér számon Jézus, az ítélő Király? Adtunk-e az éhesnek enni, a szomjasnak inni, befogadtuk-e az idegent, felruháztuk-e a ruhátlant, fölkerestük-e a beteget és meglátogattuk-e a börtönben sínylődőt? Ezek a gondolatok visszavezetnek bennünket egészen Máté evangéliumának elejére, ahol a nyilvánosság előtt a Messiás elkezdi kifejteni - nem csak szóval, de mindenekelőtt cselekedetivel - küldetésének célját, lényegét.

Ő az, aki meglátogatta a beteget, a szenvedőt, a bűn és a betegség, a megszállottság börtönében sínylődőt: "Jézus bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógákban, hirdette országa evangéliumát, s gyógyított minden betegséget és fogyatékosságot a nép közt. Híre elterjedt egész Szíriában. Elvittek hozzá minden szenvedőt, olyanokat, akiket különféle betegségek és bajok gyötörtek, ördögtől megszállottakat, holdkórosokat, bénákat, és meggyógyította őket." (Mt 4,23-24). Az elesett, a kiszolgáltatott és a bűnös ember ürességét, fájdalmát, elhagyatottságát jött ő enyhíteni: "Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket" (Mt 9,13) - mondja.

Jézus az, aki enni ad az éhezőknek a kenyérszaporítás csodájakor (vö. Mt 14,13-21; 15,29-39). János evangéliumában így fogalmaz: "Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha" (Jn 6,35). Ennek a gondolatnak a legcsodálatosabb kifejtésére az Utolsó Vacsorán kerül sor, ahol Jézus így fogalmaz: "Vegyétek és egyétek, ez az én testem! - Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára" (Mt 26,26.27-28). Jézus az, aki táplálja az éhezőt, itatja a szomjazót.

Vagyis az evangéliumi szakaszban Jézus önnön küldetésének kritériumaival szembesíti az előtte állókat. Kérdéseit megfogalmazhatnánk így is: ti megtettétek-e az emberekért, amit én megtettem értük? Ti olyanokká lettetek-e, mint én? Az én királyságom nem csak mint adottság, hanem mint beteljesített küldetés is uralomra jutott szívetekben? Királyotok voltam-e nektek életetekben?

Krisztus Király vasárnapján ezekkel a kérdésekkel szembesülünk, ezekre kell választ adnunk. Ahogy Jézus sem pusztán szavakkal, de életével, gesztusaival, cselekedeteivel válaszolt, úgy nekünk is ezt kell tennünk. Kész vagyok Krisztus királyságát nem csak elfogadni, felismerni, de teljessé is tenni emberségemben? Elköteleződöm én mellette?

Advent, Úrjövet előtt állunk. A fenti kérdésekre életünkkel adandó válaszoktól függ, hogy az Úrjövet számunkra külsődleges forma, liturgikus időszak, vagy pedig eleven, személyes találkozás lesz-e. Adja Isten, hogy ez utóbbit jelentse életünkben!

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


"Elnézést kérek! Ne haragudj!"


Gyakran kiejtett szavaink ezek. Így intézzük el gyorsan azt a pillanatnyi zavart, amely az együttélésben keletkezett. Miközben kimondjuk a szavakat, megsejthetjük, megérezhetjük, hogy egymásnak akaratlanul is megnehezítettük az életét.

Bocsánatkérésünkkel kifejezhetjük szándékunkat, hogy rendezzük az összekuszálódott kapcsolatot. Ilyenkor a másikkal való kapcsolat alakulása, jövője a tét. A bocsánatkérés és a megbocsájtás az emberi együttélés állandóan ismétlődő kihívása. Megbántok valakit és keresem, mi az én részem abba, hogy újra rendeződhessen a kapcsolat.

Vagy engem bántanak meg és megbántottságom fájdalmával küszködöm, vagy a megbocsátás nehézségeivel. Egy életen át tanuljuk, milyen az a bocsánatkérés, amely lehetővé teszi a kapcsolat folytatását, és milyen az a megbocsátás, amely felszabadít a félelem, a harag szorításából. Hogy újra jóindulattal tudjunk nézni önmagunkra és egymásra.
Hogy újra tudjunk szeretni.
(részlet Mustó Péter SJ atya Megszereted, ami a tiéd c. könyvből)


Sokszor nem könnyű bocsánatot kérni, illetve megbocsájtani. De kérjük Istent, hogy segítsen.

Bocsásd meg bűneinket...

Uram, bocsásd meg vétkeinket. Nem úgy, ahogy mi szoktunk megbocsátani, kényszeredetten, vagy számítgatva, hanem a Te irgalmasságod szerint. Bocsáss meg úgy, hogy szelíd jóságoddal és gyöngeségeddel találkozzunk. Ments meg, Uram, minden gőgös moccanástól, a lenézéstől, méltatlankodástól és a képmutató jóságtól is. Segíts hozzá, hogy magamnak is meg tudjak bocsátani.
Add meg, hogy egymásnak adott bocsánatunk a tiédhez legyen hasonló. Uram, bocsásd meg a mi vétkeinket!






----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------












Ezen hír származási helye:
( http://martinkertvaros-plebania.hu/news.php?extend.94 )