ITT OLVASHATÓ
TE DEUM
Téged, Isten Dicsérünk
Az őskeresztény lelkiség nagy alkotása a "Téged, Isten, dicsérünk" (Te Deum) himnusz. Benne az ég és föld egyesül a Legszentebb dicséretében. Isten fölségének magasztalására és hálaadásul imádkozzuk különféle ünnepeken, ünnepi szertartásokon, zsolozsmában. Igen ajánlatos a közösségekben is. Sok katolikus hivő gyakran elimádkozza Isten dicséretére magán imádságként.
A Te Deum az Egyház legrégibb, egyben legszebb magasztaló hálaadó éneke. A IV. században keletkezett, sőt egyes részei, elemei még korábbra, a vértanúk korába vezethetők vissza. A szöveg a zsoltárok költészetéhez hasonlóan magasrendű, emelkedett próza, rím és szabályos ritmus nélkül, mégis szárnyaló, ünnepélyesen egyszerű nyelven, mint a Biblia és a liturgia többi szövegei is.
A Te Deumot őseink gyakrabban énekelték, mint manapság szokásos. Ezzel is arra nevelték magukat, hogy a liturgia szellemében Isten imádását tartsák a legszebb, az emberhez legméltóbb foglalatosságnak, abba egész önátadással bekapcsolódjanak. Mi is énekeljük minél gyakrabban: misék végén a nagy ünnepeken (pl. Húsvét, Szentháromság, Krisztus Király, más főünnepek), ájtatosságokon, vallásos összejövetelek, lelkigyakorlatok alkalmával.
Téged, Isten dicsérünk, * téged Úrnak ismérünk.
Téged, örök Atyaisten * mind egész föld áld és tisztel.
Téged minden szép angyalok * Kerubok és Szeráfkarok.
Egek és minden hatalmak * szüntelenül magasztalnak.
Szent vagy, szent vagy, * erősséges szent Isten vagy!
Nagyságoddal telve ég, föld,* dicsőséged mindent bétölt.
Téged dicsér, egek Ura * apostolok boldog kara.
Dicséretes nagy próféták * súlyos ajka hirdet és áld.
Jeles mártírseregek * magasztalnak tégedet.
Vall tégedet világszerte * szent Egyházad ezerszerte.
Ó Atyánk, téged *s mérhetetlen nagy Fölséged.
S azt, ki hozzánk tőled jött le * Atya igaz Egyszülöttje.
És áldjuk veled * Vigasztaló Szentlelkedet.
Krisztus, Isten Egyszülöttje * Király vagy te mindörökre.
Mentésünkre közénk szálltál * szűzi méhet nem utáltál.
Halál mérgét megtiportad * mennyországot megnyitottad.
Isten jobbján ülsz most széket: * Atyádéval egy fölséged.
Onnan leszel eljövendő: * mindeneket ítélendő.
(Itt meghajlunk vagy letérdelünk.)
Téged azért, Uram, kérünk,* mi megváltónk, maradj vélünk!
Szentjeidhez végy fel égbe * az örökös dicsőségbe!
Szabadítsd meg, Uram, néped, * áldd meg a te örökséged!
Te kormányozd, te vigasztald * mindörökké felmagasztald!
(Fölegyenesedünk vagy fölállunk.)
Mindennap dicsérünk téged, * szent nevedet áldja néped.
Bűntől e nap őrizz minket * és bocsásd meg vétkeinket!
Irgalmazz, Uram, irgalmazz; * híveidhez légy irgalmas!
Kegyes szemed legyen rajtunk * tebenned van bizodalmunk.
Te vagy Uram, én reményem, * ne hagyj soha szégyent érnem!
A himnusz első részében az ég és föld egyesül egy óriási karban, hogy egy szívvel énekelje a Legszentebbet. E rész középpontjában hangzik föl az Izaiás próféta látomásából ismert, Istenhez legméltóbb dicséret: SANCTUS -- Szent, szent, szent! Az énekben ez a vers mintegy Isten személyes jelenlétét idézi. Előtte a teremtés nagy műve zengi a dicséretet (az egész kozmosz, majd az angyalok, s az Isten trónjához legközelebb álló kerubok és szeráfok), a Sanctus után pedig a megváltás műve idéződik fel (először a megtestesült Istenhez legközelebb álló apostolok, azután azok, akiket Isten különleges szolgálatra kiválasztott - az ősegyház ezeket hívta prófétáknak -, majd a vértanúk, s az egész földön elterjedt Anyaszentegyház). Az első részt a Szentháromság magasztalása zárja le.
A második szakasz Krisztusról szól. Őt jövendölte a 23. zsoltár: a "Dicsőség Királyát", aki majd megjelenik, s az angyali fejedelmektől megnyitott mennyei kapun át belép oda, emberi természete szerint is. A Te Deum erre gondolva már a beteljesülést hirdeti: a Dicsőség Királya kijött az Atyától, hogy az emberiséget megmentse; a halál és feltámadás győzelme után neki újból megnyílnak e kapuk, hogy oda már minket is bevigyen magával.
A harmadik szakasz kéri, hogy a megváltásban részesült, megkeresztelt hívőket is vigye be Krisztus az örök dicsőségbe, végül a negyedik rész zsoltárokból vett idézetekkel Isten segítségét kéri földi életünkre.
Téged, Isten Dicsérünk
Az őskeresztény lelkiség nagy alkotása a "Téged, Isten, dicsérünk" (Te Deum) himnusz. Benne az ég és föld egyesül a Legszentebb dicséretében. Isten fölségének magasztalására és hálaadásul imádkozzuk különféle ünnepeken, ünnepi szertartásokon, zsolozsmában. Igen ajánlatos a közösségekben is. Sok katolikus hivő gyakran elimádkozza Isten dicséretére magán imádságként.
A Te Deum az Egyház legrégibb, egyben legszebb magasztaló hálaadó éneke. A IV. században keletkezett, sőt egyes részei, elemei még korábbra, a vértanúk korába vezethetők vissza. A szöveg a zsoltárok költészetéhez hasonlóan magasrendű, emelkedett próza, rím és szabályos ritmus nélkül, mégis szárnyaló, ünnepélyesen egyszerű nyelven, mint a Biblia és a liturgia többi szövegei is.
A Te Deumot őseink gyakrabban énekelték, mint manapság szokásos. Ezzel is arra nevelték magukat, hogy a liturgia szellemében Isten imádását tartsák a legszebb, az emberhez legméltóbb foglalatosságnak, abba egész önátadással bekapcsolódjanak. Mi is énekeljük minél gyakrabban: misék végén a nagy ünnepeken (pl. Húsvét, Szentháromság, Krisztus Király, más főünnepek), ájtatosságokon, vallásos összejövetelek, lelkigyakorlatok alkalmával.
Téged, Isten dicsérünk, * téged Úrnak ismérünk.
Téged, örök Atyaisten * mind egész föld áld és tisztel.
Téged minden szép angyalok * Kerubok és Szeráfkarok.
Egek és minden hatalmak * szüntelenül magasztalnak.
Szent vagy, szent vagy, * erősséges szent Isten vagy!
Nagyságoddal telve ég, föld,* dicsőséged mindent bétölt.
Téged dicsér, egek Ura * apostolok boldog kara.
Dicséretes nagy próféták * súlyos ajka hirdet és áld.
Jeles mártírseregek * magasztalnak tégedet.
Vall tégedet világszerte * szent Egyházad ezerszerte.
Ó Atyánk, téged *s mérhetetlen nagy Fölséged.
S azt, ki hozzánk tőled jött le * Atya igaz Egyszülöttje.
És áldjuk veled * Vigasztaló Szentlelkedet.
Krisztus, Isten Egyszülöttje * Király vagy te mindörökre.
Mentésünkre közénk szálltál * szűzi méhet nem utáltál.
Halál mérgét megtiportad * mennyországot megnyitottad.
Isten jobbján ülsz most széket: * Atyádéval egy fölséged.
Onnan leszel eljövendő: * mindeneket ítélendő.
(Itt meghajlunk vagy letérdelünk.)
Téged azért, Uram, kérünk,* mi megváltónk, maradj vélünk!
Szentjeidhez végy fel égbe * az örökös dicsőségbe!
Szabadítsd meg, Uram, néped, * áldd meg a te örökséged!
Te kormányozd, te vigasztald * mindörökké felmagasztald!
(Fölegyenesedünk vagy fölállunk.)
Mindennap dicsérünk téged, * szent nevedet áldja néped.
Bűntől e nap őrizz minket * és bocsásd meg vétkeinket!
Irgalmazz, Uram, irgalmazz; * híveidhez légy irgalmas!
Kegyes szemed legyen rajtunk * tebenned van bizodalmunk.
Te vagy Uram, én reményem, * ne hagyj soha szégyent érnem!
A himnusz első részében az ég és föld egyesül egy óriási karban, hogy egy szívvel énekelje a Legszentebbet. E rész középpontjában hangzik föl az Izaiás próféta látomásából ismert, Istenhez legméltóbb dicséret: SANCTUS -- Szent, szent, szent! Az énekben ez a vers mintegy Isten személyes jelenlétét idézi. Előtte a teremtés nagy műve zengi a dicséretet (az egész kozmosz, majd az angyalok, s az Isten trónjához legközelebb álló kerubok és szeráfok), a Sanctus után pedig a megváltás műve idéződik fel (először a megtestesült Istenhez legközelebb álló apostolok, azután azok, akiket Isten különleges szolgálatra kiválasztott - az ősegyház ezeket hívta prófétáknak -, majd a vértanúk, s az egész földön elterjedt Anyaszentegyház). Az első részt a Szentháromság magasztalása zárja le.
A második szakasz Krisztusról szól. Őt jövendölte a 23. zsoltár: a "Dicsőség Királyát", aki majd megjelenik, s az angyali fejedelmektől megnyitott mennyei kapun át belép oda, emberi természete szerint is. A Te Deum erre gondolva már a beteljesülést hirdeti: a Dicsőség Királya kijött az Atyától, hogy az emberiséget megmentse; a halál és feltámadás győzelme után neki újból megnyílnak e kapuk, hogy oda már minket is bevigyen magával.
A harmadik szakasz kéri, hogy a megváltásban részesült, megkeresztelt hívőket is vigye be Krisztus az örök dicsőségbe, végül a negyedik rész zsoltárokból vett idézetekkel Isten segítségét kéri földi életünkre.
Assisi Szent Ferenc imádsága
Uram, adj türelmet,
Hogy elfogadjam amin nem tudok változtatni,
Adj bátorságot, hogy megváltoztassam,
Amit lehet, és adj bölcsességet,
Hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.
Uram, tégy engem békéd eszközévé,
hogy szeressek ott, ahol gyűlölnek,
hogy megbocsássak ott, ahol megbántanak,
hogy összekössek, ahol széthúzás van,
hogy reménységet keltsek, ahol kétségbeesés kínoz,
hogy fényt gyújtsak, ahol sötétség uralkodik,
hogy örömet hozzak oda, ahol gond tanyázik.
Ó Uram, segíts meg, hogy törekedjem,
nem arra, hogy megvigasztaljanak, hanem hogy én vigasztaljak,
nem arra, hogy megértsenek, hanem arra, hogy én megértsek,
nem arra, hogy szeressenek, hanem hogy én szeressek.
Mert aki így ad, az kapni fog,
aki elveszíti magát, az talál,
aki megbocsát, annak megbocsátanak,
aki meghal, az fölébred az örök életre.
Ámen.
A hét főbűn leküzdéséért
A kevélység
Csodálatosnak alkottál Uram bennünket!
A gondolkodás eredetisége,
a mérlegelések egyéni látása,
a végzett munkánk egyedisége boldogsággal tölt el.
Az az egyéni is gyönyörűségünkre szolgál,
amit csak mi tudunk adni dolgainkhoz és feladatainkhoz.
Alázattal kérünk, add,
hogy ne ragadjon el bennünket
megszerzett ismereteink,
kialakított nézeteink,
velünk nőtt ízlésünk,
megformált ítéletünk
boldog birtoklása.
Add, hogy ne tegyen önhittekké
álláspontjaink hősiessége,
ne homályosodjék el magunk-látásától
mások véleményének és mások tetteinek egyedisége
és tökéletessége.
És különösen add, ó Atyánk,
hogy meg ne feledkezzünk Veled kapcsolatban,
hogy emberek vagyunk,
csak embernyit ér a művünk
és embernyire ér el gondolkodásunk..
Embertársainkkal kapcsolatban pedig ne engedd,
hogy elveszítsük az arányérzéket:
egy vagyunk a sok közül.
Egy ember csak egy embernyit tud produkálni,
még ha körülötte sokan is vannak,
akik nem érik el az egy ember teljesítményét.
Add meg, hogy úgy élvezzük emberségünk diadalát,
hogy el ne feledjük emberségünk kicsiségét
és a magunk magányának szegénységét!
A fösvénység
Ments meg bennünket a lélek zsugorodásától,
mely ideges görccsel ragaszkodik mindenéhez, amije csak van.
Védj meg attól a félelemtől,
amely a maga biztonságát félti a minden nap áldozataitól!
Világosíts fel bennünket,
hogy ez a lélek betegsége,
olyan, mint a képzelt beteg baja!
Nincs senkinek sem kiadható pénzünk! - mondjuk,
és a pénzünk sohasem elég.
Nincs senki számára időnk,
mert sajnáljuk a figyelmességre, az áldozatra szükséges időt.
Nem akarunk senkin sem szívességből segíteni,
mert rengeteg a dolgunk,
és sohasem érjük utol magunkat.
,,Aki nem Veled gyűjt, az szétszór'' (Lk 11,23)
Jó lenne, Uram, Veled vallani
hittel és meggyőződéssel:
,,Ha a búzaszem nem hull a földbe és nem hal el,
egymaga marad,
de ha elhal, sok termést hoz.'' (Jn 12,24)
Taníts meg az élet
termékeny szabadságára és kockázatára!
A bujaság
Ne engedd, hogy romlásunkra legyen a test!
Építésre adtad,
az élet továbbadására,
és mi megrekesztjük magunkban.
Szenteld meg, Uram, nemiségünket,
s vele adj életerős, kiegyensúlyozott, szent házasságokat.
De vedd el a testiség felelőtlenségét,
mely megöl minden szellemi szárnyalást,
minden hűséget, és áldozatot,
elveszi a lélek tartását és az akarat erejét.
Óvj meg a rejtett vonzalmaktól,
az álcázott szeretetektől és barátságoktól,
a palástolt érdeklődésektől és szolgálatoktól,
mik kétszínűekké és hazugokká tesznek bennünket.
Hasítson át kegyelmed villáma
a szexualitástól telített mákonyos világ buja szendergésén,
tedd függetlenné lelkünket édes mérgétől!
Te mondtad: ,,Embernél ez lehetetlen!
Nem mindenki tudja felfogni ezt,
csak akinek Isten megadja'' (Mt 19,11)
Add meg nekem ezt az isteni értelmet!
Az irigység
Nyúlj le lelkünk mélyére, Uram,
oda, ahol az irigység lelke lakozik bennünk.
Mutasd meg, tapints rá,
- ha fájdalmas is -,
mennyi kárt tesz életünkben az irigységtől elferdült szem,
mennyi jó ötletnek és tanácsnak vagyunk akadályai és gátjai,
csak azért, mert nem mi találtuk ki,
mennyi tett és szolgálat nem kapja meg méltó elismerését és jutalmát,
mert nem mi voltunk azok végrehajtói,
és ha arra nem is érzünk elég gonoszságot magunkban,
hogy megöljük más jóságát,
de azt már nem mérjük le erkölcsiségünk mértékén,
hogy elhallgatjuk,
vagy észrevétlenséggel sújtjuk ,,versenytársunkat''.
Vedd le lelkünkről
a sértődöttségek, a dacosságok,
a keserűségek szempontjait
és óvj meg az ellenkezés és versengés
káros törtetéseitől és káros tevékenységeitől.
E bilincsektől felszabadult lelkünket
segítsd nemes szárnyalásra
és szívélyes emberségre!
A torkosság
Oltsd ki az étel-ital, s a narkotikumok vonzalmát,
hiszen ezek mindennap megaláznak bennünket győzelmükkel
és minden ellenkező akaratunk letörésével.
Hányszor fogadunk jobbulást, megtartóztatást!
Ne sodorjon el bennünket az ésszerűtlenség rohama
és a hiába üldözött mámor vélt boldogsága!
Hűtsd le a lázakat annak belátásával,
hogy ezek úgysem szűnnek meg a mértéktelenséggel.
De építsd le az ínyenckedést,
az étel-ital gondos keresését és válogatást is:
egyszóval a fontoskodást e világ dolgaiban,
mik leszűkítik lelkünk távlatait,
kegyelmed és országod vonzásait
és a szív szárnyalásait.
A harag
A tevékenység erejét
és az akarat törekvését adtad belénk,
hogy magunk alakítsuk a világot
és hogy alakítsunk a világon.
Erővel, - de nem erőszakkal,
tettekkel -, de nem kényszerítésekkel,
lelkesedéssel, - de nem tűzokádó szenvedéllyel és keserűséggel.
Szabadíts meg a saját tehetetlenségünkön érzett bűnünktől,
a mások mozdíthatatlanságán ébredt indulatainktól,
a körülmények kiváltotta elkeseredésünktől,
a törő-zúzó szenvedélyességünktől.
Az alkutlanságot eszményeinkben mutassuk,
az emberekkel válasszuk az alkudozás
- a párbeszéd - útját
a kényszerítés útja helyett.
A jóra való restség
Ments meg a kiábrándulástól,
a próbálkozások sikertelenségein támadó szomorúságtól,
a saját magát megerőltetni nem akaró terpeszkedő lustaságtól.
Igaz, emberfölötti erőkkel kell küzdenünk,
de azért hoztad megváltásodat,
hogy a gyönge ember ,,olyan tökéletes legyen, mint a Mennyei Atya'' (Mt 5,48)
Ments meg a sötét végzet érzésének szerencsétlenségétől,
a kikerülhetetlen sors egykedvű hordozásától,
a világűr kérlelhetetlen törvényein ébredt kilátástalanságtól!
A lélek erejét és a lélek uralmát
mindezek között,
mindenek fölött hinni
és hirdetni jöttél közénk,
és minket, hús-vér embereket harcba indítottál
,,a fejedelemségek és hatalmasságok,
ennek a sötét világnak kormányzói
és az égi magasságok gonosz szellemei ellen.'' (Ef 6,12)
Amint a pisla mécs legyőzi a sötétet,
a jótett győzelmének hitét
a bűnös világgal szemben, add meg nekünk!
A bűn négy sebének gyógyulásáért
(a tudatlanság, a rosszakarat, az érzékiség, a gyengeség sebe)
A tudatlanság
Hordozzuk, Uram, sebeit
az eredeti bűnnek
és más bűneinknek,
bár szeretünk róluk megfeledkezni.
Értelmünk
belefúrja magát a valóságba
és lámpájával csodálatos távlatokat tár fel a valóság
és az igazság világában.
A megismerés gyönyöreitől nem vesszük észre,
hogy milyen kicsi és vékony rétege a valóságnak,
amit megismerünk!
Mily kevéssé áll előttünk a világmindenség,
a történelem ezer rétegű folyása,
az ember számlálhatatlan szálú élete
és hány dologról rossz az értesülésünk,
és mennyire átszínezi
tárgyilagosnak vélt ismereteinket
az elfogultság,
a feledékenység...
Nem vesszük fontolóra,
hogy mennyire ki van téve értelmünk érdekeink,
vágyaink homályosító erejének...
Add, Uram, hogy betegségünk e fölismerésétől
ne bátortalanodjunk el,
de segíts bennünket szívós küzdelemre,
hogy állandóan tisztítsuk,
állandóan javítsuk értelmünk ismereteit,
ítéleteink pontosságát.
Add, hogy óvakodjunk
a megföllebbezhetetlen véleményektől
és a megföllebbezhetetlen fölfogásoktól,
amint apostolod is int:
,,Aki tetszeleg tudásában,
még nem értette meg,
mi a helyes ismeret'' (1Kor 8,2)
A rosszakarat
Bármennyire próbáljuk kendőzni,
van bennünk bűnös rosszakarat.
Lázadozásainkat, Uram, próbáljuk palástolni,
de lelkünk mélyéből csak fel-fel tör elkeseredésünk óráiban,
és át-átszivárog, bármivel kötözzük is át, mint a vér a mély seben.
A sátáni igézet: ,,lesztek, mint az Isten'' -
annyi csalódás után is ott ég bennünk,
s szent Fölséged ellen
mindig készen állunk kisebb-nagyobb pártütésre.
Végzéseid homálya,
indítóokaid rejtettsége
szembeállít Veled,
és számonkérőkké tesz bennünket.
Szent hallgatásod csöndje,
a rajtunk uralkodó kérlelhetetlen törvények,
mik a test, a természet kiszolgáltatottjaivá tesznek.
Szent ígéreteidnek
- a mi elgondolásunk szerinti -
teljesületlensége
dacosakká tesz minket Veled szemben.
És bűneinkkel, gyarlóságainkkal vívott harcunk
kilátástalansága és eredménytelensége
sokszor elkeserít és megkeményít Veled szemben,
és a bűn kínálta talmi vigasztalás megragadására,
parancsaid megtagadására késztet.
Adj, Uram, lelkünknek ,,ösztökét'',
,,mely ellen nehéz legyen rugdalóznunk'' (ApCsel 9,5)
és kegyelmeddel ,,hajlítsd kegyesen Hozzád lázadó akaratunkat is.'' (Secr.)
Érzékiség
Hozzákötötted Uram lelkünket a testhez,
s rajta keresztül az érzéki világhoz.
Minden ismeretünk az érzékekből indul ki,
s azt akartad, hogy az érzékek hálójából lassan kibontakozva
meglássuk a valóságot.
De látod, a bűn által mennyire megsérültünk!
Megelégszünk
a szem látásával, a fül hallásával, benyomásaink első képével.
Elkábít a világ színeivel, hangjával, hatalmával,
s azok, amiket az igazság köntöséül rendeltél,
az igazság helyébe tolják magukat.
A külső világ érzékeinken keresztül
kérlelhetetlen uralmat gyakorol felettünk:
megtévesztenek a külsőségek,
megcsalnak a látszatok,
lenyűgöznek az eredmények,
győznek a számok.
E világ tömegének nyomására így sodródunk el Tőled.
Mikor adod meg a józanító látást, mely a Tiéd volt?
,,Ami az emberek szemében nagy érték,
az az Isten előtt megvetést érdemel'' (Lk 16,15)
és ha ezt nem is kell megvetésként értékelnünk,
tudnunk kell - mert Te jelentetted ki nekünk -
,,ami ott - e világon - dicsőséges volt,
ennek - a kegyelem világnak - túláradó dicsőségéhez képest
valójában nem is dicsőséges.'' (2Kor 3,10)
Világosítsd meg bensőnket,
hogy ne az érzékek szerint ítélkezzünk,
hanem a mélybe látó lélek szerint,
mely ,,mindent átlát,
még az Isten mélységeit is.'' (1Kor 2,11)
Gyengeség
Mi ez a betegség rajtunk,
mely nem engedi, hogy azt a kevés jót is,
amit megértünk,
amit szeretnénk,
nem tudjuk megvalósítani?
Keserűen kell apostoloddal megállapítanunk:
,,Azt sem tudom, mit teszek,
hiszen nem azt teszem, amit szeretnék, hanem amit gyűlölök'' (Róm 7,15)
Lelkünk mélyén, a lelkiismeret szaván keresztül halljuk hangodat,
kiépítjük terveinket, megfogalmazzuk jórafordulásainkat,
és annyi vereség, annyi szégyen,
annyi megaláztatás után sem tudunk
Hozzád térni, Urunk!
És miért van az, hogy a megkezdett jóban olyan könnyen elfáradunk?
Milyen torzulásokat hoz életünkbe, hogy nem tudunk elszántan kitartani
a fogadott és a megkezdett jóban!
Az igazságot majdnem hazugsággá merevítjük,
a szeretetet pedig majdnem gyűlöletté,
a fogadott és ígért áldozatokba belefáradunk,
az erényeknek látszatával megelégszünk.
Amikor állanunk kellene, hagyjuk magunkat sodortatni,
de nem a Te erőiddel,
hanem az ember,
a világ,
a bűn erőivel.
Sérültek vagyunk, Uram,
sebesültek vagyunk.
És ha gyógyító kegyelmeddel beláttatod velünk,
hogy üdvösségünk munkálása ,,embereknek ez lehetetlen'',
érleld meggyőződésünkké, hogy
,,Istennek azonban minden lehetséges'' (Mt 19,26)
A bűn okozta hiányok megszűnéséért
Uram, Te mindent tökéletesre alkottál:
így bennünket is!
Meghatároztad énünk
és cselekedeteink alkotó elemeinek számát,
az egybefogott erők arányát,
és rendre törekvő lendületét.
És mindezt felborítja
az eredeti bűn
és a személyes bűneink átka.
1. Emberség hiánya
Uram, mennyire szenvedjük,
hogy tetteinkben nem vagyunk egész emberek!
Uralkodik rajtunk
vagy az értelem hidegen fénylő világa,
vagy az akarat erőszakosan törtető rohama,
vagy az érzelmek partatlanul ömlő, fülledt légköre.
Pedig úgy ,,ember'' az ember, ha mindhárom erő benne van
eljárásaiban és megnyilatkozásaiban.
Szabadíts meg bennünket az esztelenségtől,
az értelem teljes kikapcsolódásától!
Ments meg az ész és ésszerűség beteges hajhászásától,
a gyilkos ész kérlelhetetlen kritikájától,
az előre kigondolt agyrémek kínpadjától,
az előre összeállított rendszerek és elképzelések borzalmától!
Törd meg bennünk az észtől nem kormányzott akarat garázdálkodását,
mely egyeduralomra tör életünkben!
De oldd fel az akaratnélküliség senyvesztő bilincsét rajtunk!
És vedd el belőlünk az érzéstelenség, az érzéketlenség kietlenségét is,
de úgy, hogy óvj meg bennünket az érzelmek szabad hullámzásaitól!
Távoztasd el tőlünk a rokon- és ellenszenveket,
a talmi ábrándozásokat és reménytelen levertségeket,
érthetetlen lángadozásokat és nyirkos szomorúságokat!
Ne járjon bennünk külön utakon
se ész, se érzelem, se akarat,
hanem fogd össze azokat szent kezeddel, a Te mértéked szerint!
2. Aránytalanság
Jellemünk sokféleségét
képességeink és magatartásaink együtthatásából
tudod megszámlálhatatlan sokaságúvá,
ismételhetetlenül egyedivé alkotni,
mégsem akarod, hogy
aránytalanság legyen bennünk.
Gyógyítsd meg az emberség
bennünk levő erőinek elrendezetlenségét,
és szent kegyelmed sugallja
a teremtő kezed kimérte formákat:
add azt a ,,fehér követ,
a kövön új név van, amelyet senki más nem ért,
csak aki megkapja.'' (Jel 2,17)
Értsek meg Belőled és a világból annyit,
amennyit nekem kell megértenem.
Akarjam alkudozás nélkül megtenni mindazt,
amit általam akarsz végbevinni
- a magam lelkében és környezetemben.
Virágoztasd érzéseimet
úgy és addig,
amíg mértékük be nem telik.
3. A lendület hiánya
Micsoda törekvés jellemzi a növény és állatvilágot,
- különösen tavasszal -
hogy betöltse helyét és rendjét!
Micsoda erők és feszülések tárulnak fel a parányok világában!
És - milyen renyhe bensőnk törekvése
emberségünk kialakítása felé!
Eldarabolnak bennünket széthúzó erők,
és visznek
majd a külső világ,
majd embertársaink felé.
De hiányzik belőlünk az előretörés
a harmonikus,
teljes emberségnek
tökéletesülése felé.
Gyógyíts meg minket, Urunk, gyógyító kezeddel!
Legalább bocsásd ránk
,,az egész természet együttes vajúdását és sóvárgását'' (Róm 8,22)
istenfiúságunk után.
VIDEÓ VÁLOGATÁS
TARTALOMJEGYZÉK
1-11 OLDAL
1-11 OLDAL
Oldal: >>