DECEMBER 26. - SZENT ISTVÁN DIAKÓNUS
A katolikus egyház több István nevű szentet tart nyilván. A december 26-án ünnepelt szent nem azonos a magyar királlyal, István diakónus az első mártírhalált halt szent.
Jézus halála után a tanítványok megkezdték az igehirdetést, azonban a hívek között hamar konfliktus támadt az alamizsnaosztás miatt. Az apostolok felmérték, hogy párhuzamosan nem képesek a kereszténység tanítására és az ehhez kapcsolódó szervezési munkák koordinálására, ezért hét diakónust - más néven szerpapot vagy levitát - választottak. A diakónusok irányították a gyülekezetet, az apostolok pedig az imádságnak és a prédikálásnak szentelték az életüket. A Biblia István személyét emeli ki a diakónusok közül.
István meghatározó szerepe az egyházszervezésben mutatkozott meg: a zsinagógát alkalmatlannak nyilvánította keresztény misézésre, vagyis elősegítette az egyház önállósodását. Döntése ellenszenvet váltott ki a zsidóság körében, a főtanács elé állították káromlás vádjával. A tanács halálos ítéletének megfelelően Istvánt megkövezték. A katolikus egyház az első vértanúhalált halt szentként tartja nyilván.
Mire is tanít minket ez az ünnep, mi a legfőbb mondanivalója, s miért éppen karácsony másnapján ünnepeljük? Azért ünnepeljük karácsony másnapján, mert szorosan összefonódik magával az ünneppel. István diakónus élete példájával mutatott rá arra, hogy azt a szeretetet, amit a karácsonykor világba született Jézus hozott el nekünk, azt meg lehet valósítani. Meg lehet valósítani, hogyha rendelkezünk egy nagyon fontos és lényeges tulajdonsággal, erénnyel. Ez pedig nem más, mint az állhatatosság.
Élete tanúság, hogy az evangéliumot, a Jézus által hirdetett örömhírt meg lehet, és meg is kell valósítani, még életünk árán is.
Jézus mondja az evangéliumban: „Aki állhatatos marad mindvégig az üdvözül.”
Mi is az állhatatosság?
Úgy lehetne megfogalmazni, hogy személyiségünknek egy nagyon pozitív jellemvonása, sajátossága; tulajdonképpen egy lényeges emberi és keresztény erény, bár kifejezetten nem szokták a klasszikus erények (hit, remény, szeretet) közé sorolni. Valahogy úgy lehetne elképzelni, mint egy társerényt, kísérőerényt, ami az összes erénynek velejárója, hiszen az állhatatosság nélkül nem lehet sem hinni, sem remélni, sem szeretni. (Nem lehet ideig-óráig hinni, remélni, szeretni, hanem csak folyamatosan, állhatatosan.)
Nagyon érdekes magának a szónak az etimológiája, ugyanis az áll igéből származik. S ha az ember jellemét nézzük, akkor azt jelenti, hogy képes a saját lábán megállni, kitartani, hűségesnek, szilárdnak, kitartónak lenni valami pozitív érték mellett.
Ha pedig állhatatlan, akkor ingatag, ingadozó, változékony, labilis, megbízhatatlan. Ahogy a közmondás is mondja: „olyan mint, a széltől lengetett nádszál” - ide-oda csapódig, ahogy éppen az érdeke kívánja.
Sajnos a keresztény életünkre is nagyon jellemző az állhatatlanság. Ezért is hangzik a figyelmeztető szó: „Aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül.” Minden szónak nyomatéka és súlya van; csak az üdvözül, aki állhatatos marad, mindvégig, és nem az, akinek olykor-olykor vannak fellángolásai....
De nemcsak Jézus figyelmeztet minket az állhatatosságra, (fontosságát jelzi az is, hogy a szinoptikus evangéliumok mindegyikében megtalálható) hanem az Apostol, Szent Pál is, amikor ezt mondja: „Állhatatossággal fogjátok megőrizni lelketeket.”
Illetve, amikor a korintusiakhoz írt levelében: „Figyelmetekbe ajánlom testvérek az evangéliumot, amit hirdettem nektek. Elfogadtátok, és szilárdan kitartotok benne. Általa üdvösségre is juttok, ha megtartjátok úgy, amint hirdettem nektek. Különben hiába lettetek volna hívőkké."
Az Apostol szava ma a legaktuálisabb üzenetként hangzik felénk. Csak akkor érünk valamit, ha állhatatosan megtartjuk az evangélium, az örömhír minden szavát, - „különben hiába lettünk hívőkké.” Ha csak válogatunk, ha csak azt cselekedjük meg, ami nekünk tetszik, ami szerintünk könnyen megvalósítható..., akkor bizony állhatatlanok vagyunk.
S hogy meg lehet valósítani, hogy igenis lehet állhatatosnak lenni mindvégig, arra példaként idézzük szemünk elé az ősegyház vértanúit, 2000 év történelmének szentjeit, vagy azokat a hozzánk közel álló embereket, akik a 40 év üldöztetés alatt sem tagadták meg a hitüket....s nem hajlottak el széltől lengetett nádszál módjára a könnyebb lehetőség felé....
Jézus halála után a tanítványok megkezdték az igehirdetést, azonban a hívek között hamar konfliktus támadt az alamizsnaosztás miatt. Az apostolok felmérték, hogy párhuzamosan nem képesek a kereszténység tanítására és az ehhez kapcsolódó szervezési munkák koordinálására, ezért hét diakónust - más néven szerpapot vagy levitát - választottak. A diakónusok irányították a gyülekezetet, az apostolok pedig az imádságnak és a prédikálásnak szentelték az életüket. A Biblia István személyét emeli ki a diakónusok közül.
István meghatározó szerepe az egyházszervezésben mutatkozott meg: a zsinagógát alkalmatlannak nyilvánította keresztény misézésre, vagyis elősegítette az egyház önállósodását. Döntése ellenszenvet váltott ki a zsidóság körében, a főtanács elé állították káromlás vádjával. A tanács halálos ítéletének megfelelően Istvánt megkövezték. A katolikus egyház az első vértanúhalált halt szentként tartja nyilván.
Mire is tanít minket ez az ünnep, mi a legfőbb mondanivalója, s miért éppen karácsony másnapján ünnepeljük? Azért ünnepeljük karácsony másnapján, mert szorosan összefonódik magával az ünneppel. István diakónus élete példájával mutatott rá arra, hogy azt a szeretetet, amit a karácsonykor világba született Jézus hozott el nekünk, azt meg lehet valósítani. Meg lehet valósítani, hogyha rendelkezünk egy nagyon fontos és lényeges tulajdonsággal, erénnyel. Ez pedig nem más, mint az állhatatosság.
Élete tanúság, hogy az evangéliumot, a Jézus által hirdetett örömhírt meg lehet, és meg is kell valósítani, még életünk árán is.
Jézus mondja az evangéliumban: „Aki állhatatos marad mindvégig az üdvözül.”
Mi is az állhatatosság?
Úgy lehetne megfogalmazni, hogy személyiségünknek egy nagyon pozitív jellemvonása, sajátossága; tulajdonképpen egy lényeges emberi és keresztény erény, bár kifejezetten nem szokták a klasszikus erények (hit, remény, szeretet) közé sorolni. Valahogy úgy lehetne elképzelni, mint egy társerényt, kísérőerényt, ami az összes erénynek velejárója, hiszen az állhatatosság nélkül nem lehet sem hinni, sem remélni, sem szeretni. (Nem lehet ideig-óráig hinni, remélni, szeretni, hanem csak folyamatosan, állhatatosan.)
Nagyon érdekes magának a szónak az etimológiája, ugyanis az áll igéből származik. S ha az ember jellemét nézzük, akkor azt jelenti, hogy képes a saját lábán megállni, kitartani, hűségesnek, szilárdnak, kitartónak lenni valami pozitív érték mellett.
Ha pedig állhatatlan, akkor ingatag, ingadozó, változékony, labilis, megbízhatatlan. Ahogy a közmondás is mondja: „olyan mint, a széltől lengetett nádszál” - ide-oda csapódig, ahogy éppen az érdeke kívánja.
Sajnos a keresztény életünkre is nagyon jellemző az állhatatlanság. Ezért is hangzik a figyelmeztető szó: „Aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül.” Minden szónak nyomatéka és súlya van; csak az üdvözül, aki állhatatos marad, mindvégig, és nem az, akinek olykor-olykor vannak fellángolásai....
De nemcsak Jézus figyelmeztet minket az állhatatosságra, (fontosságát jelzi az is, hogy a szinoptikus evangéliumok mindegyikében megtalálható) hanem az Apostol, Szent Pál is, amikor ezt mondja: „Állhatatossággal fogjátok megőrizni lelketeket.”
Illetve, amikor a korintusiakhoz írt levelében: „Figyelmetekbe ajánlom testvérek az evangéliumot, amit hirdettem nektek. Elfogadtátok, és szilárdan kitartotok benne. Általa üdvösségre is juttok, ha megtartjátok úgy, amint hirdettem nektek. Különben hiába lettetek volna hívőkké."
Az Apostol szava ma a legaktuálisabb üzenetként hangzik felénk. Csak akkor érünk valamit, ha állhatatosan megtartjuk az evangélium, az örömhír minden szavát, - „különben hiába lettünk hívőkké.” Ha csak válogatunk, ha csak azt cselekedjük meg, ami nekünk tetszik, ami szerintünk könnyen megvalósítható..., akkor bizony állhatatlanok vagyunk.
S hogy meg lehet valósítani, hogy igenis lehet állhatatosnak lenni mindvégig, arra példaként idézzük szemünk elé az ősegyház vértanúit, 2000 év történelmének szentjeit, vagy azokat a hozzánk közel álló embereket, akik a 40 év üldöztetés alatt sem tagadták meg a hitüket....s nem hajlottak el széltől lengetett nádszál módjára a könnyebb lehetőség felé....
December 27. - Szent János Apostol és Evangélista
Az Úr tanítványai köréből János kiemelkedő személyiség: Péter után ő a legfontosabb az apostolkollégiumban. Az apostolok közül csak Szent Pál fogható hozzá fogékonyság és a teológiai gondolkodás mélysége tekintetében.
A négy evangélista közül az ő szimbóluma a sas, melynek szárnyalása, magas röpte és napra figyelő tekintete jól kifejezi János sajátságait. A negyedik evangéliumban csak úgy szerepel, mint "a tanítvány, akit Jézus szeretett", s ez olyan jelző, amelyet a tanítványok közül senki más nem visel.
A szentírás magyarázókat sokáig foglalkoztatta a kifejezés: "a tanítvány, akit Jézus szeretett". Kétségtelen, hogy János Péterrel és Jakabbal együtt kiemelkedő szerepet vitt az apostolok körében. Ők hárman alkotják azt a legszűkebb kört az Úr körül, akik vele lehetnek kiváltságos pillanatokban: a színeváltozás hegyén, Jairus házában és az Olajfák hegyén a vérrel verítékezéskor. De még e három közül is János áll a legközelebb az Üdvözítő szívéhez, mert az utolsó vacsorán nem Péter, nem is Jakab, hanem ő hajthatta a fejét Jézus keblére. És húsvét vasárnapjának reggelén, amikor Mária Magdolna futva hozta a hírt, hogy üres az Úr sírja, Péterrel együtt futásnak eredt, látni a mondottakat, s ő, a fiatalabb ért oda elsőnek.
És János valóban fiatal volt, ha meggondoljuk, hogy az evangéliumot 90-100 között írja, Krisztus nyilvános működése pedig 28-30 közé esett. Így János volt az apostolkollégiumban a Benjamin, akit az Úr a legjobban szeretett.
Élete utolsó időszakáról sajnos keveset beszélnek a hiteles történeti források. Sőt, e forrásokban megjelenik egy János nevű presbiter alakja, akiről nem lehet biztonsággal megállapítani, hogy azonos-e az apostollal, vagy másvalakiről van-e szó. A hagyomány azonban azt mondja, hogy János Efezusban munkálkodott, és igen magas korban halt meg. Az evangéliuma utolsó részéből is erre lehet következtetni (21,22 skk.).
Abból azonban, hogy ő volt a "kicsi", s hogy az Úr annyira szerette, nem szabad a kényeztetés felé szabadjára engedni a képzeletünket. Már akkor kemény munkásélet állt mögötte, amikor Jézus hívó szava hangzik feléje, hiszen halász volt a testvérével, Jakabbal együtt. A szülői házban, Zebedeus és Szalóme házában sem a puha kényelem uralkodott. Ugyanazt a nem is veszélytelen foglalkozást űzte napról napra, mint a másik testvérpár, Simon és András. Az evangélium elején pedig kiderül, hogy János már talált is magának egy szigorú mestert, és csatlakozott Keresztelő Jánoshoz, annyira szíven találta a mennyek országa közeledtét hirdető prófétai szó.
Nem sokkal később az Üdvözítő maga is kinyilvánította, hogy Jánost nem puhafából faragták: a bátyjával, Jakabbal együtt a "mennydörgés fiainak" nevezi őket (Mk 3,17). Ez a név jelzi, hogy nagyon is a cselekvés emberei voltak mindketten, s olykor dühös türelmetlenséggel ki is törtek. "Mester - jelentette az egyik napon János az Úrnak -, láttunk valakit, aki a nevedben ördögöt űzött, de nem tart velünk. Megtiltottuk neki, mert nem tartozik közénk!" (Mk 9,37). Vagy-vagy: ilyen radikálisan érti János a tanítványok jogait és kötelességeit.
Egy másik eset még jellemzőbb. Jézus tanítványaival együtt a szamaritánusok egyik falujához közeledett. A falubeliek, amikor látták, hogy Jeruzsálem felé tartó zarándokok, nem adtak nekik szállást. Akkor Zebedeus két fia megszólalt: "Uram, ha akarod, lehívjuk az égből az istennyilát, hadd pusztítsa el őket!" (Lk 9,54). Mindjárt ott helyben Isten büntető ítéletével akarja megtorolni a Mester irányában megmutatkozó ellenséges magatartást.
Azon sem csodálkozhatunk, hogy egy szép napon éppen ez a két tanítvány áll oda Jézus elé, hogy személyes várakozásuk és reményük beteljesedését kérjék tőle. A vágyuk pedig az, hogy Jézus intézze úgy, hogy egyikük a balján, másikuk a jobbján kapjon helyet dicsősége országában (Mk 10,30-37). De a megdicsőüléshez az út a szenvedésen át vezet, ezért a Messiásnak vissza kell utasítania a tanítványok kérését, akik még mindig a nép körében élő, harcos Messiás várásában gondolkodnak. A válasz most is a mennydörgés fiaira jellemző buzgóság: a szívükben égő szeretet meggondolatlanságával, nem számolva a következményekkel, föltétel nélkül hajlandónak mutatkoznak arra, hogy igyanak az Úr kelyhéből, a szenvedések kelyhéből, és részt vállaljanak a keresztségben, melyet Krisztus magára vesz (Mk 10,38-40).
Krisztus a maga Messiás voltának kinyilatkoztatását a kereszt felé vezető úton nyilvánította ki. A készség pedig, amelyet János mutatott, nem volt üres szólam. Szeretete hősies és hűséges volt, s ennek legszebb bizonyságát az evangélium akkor szolgáltatja, amikor elmondja, hogy a szeretett tanítvány követte Mesterét végig a keresztúton. Ott állt a kereszt alatt is Jézus anyja mellett, és ott hallotta a szót: "Asszony, íme a te fiad!... Íme, a te anyád!" (19,26).
Krisztus megváltó halála és föltámadása a mennydörgés fiainak temperamentumos tettrekészségét is megkeresztelte és megtisztította. Ettől kezdve János minden erejével és képességével a megfeszített, de megdicsőült Messiás örömhírét hirdeti.
Szent Pál oszlopnak nevezi Jánost Péterrel és Jakabbal együtt, amikor arról beszél, hogy ők hárman a kéznyújtásukkal fejezték ki egyetértésüket a pogányok közötti evangelizációval, és hitelesítették a Pál által hirdetett evangéliumot (Gal 2,9).
A Tizenkettő közül Péteren kívül csak Jánost említi név szerint Szent Lukács az Apostolok Cselekedeteiben: "Ítéljétek meg magatok, helyes volna-e Isten előtt, hogy inkább rátok hallgassunk, mint Istenre!" - így válaszolt Péter, Jánossal együtt bátran a főtanácsnak arra a parancsára, hogy többé nem beszélhetnek Jézusról (3,1-11; 4,13-22; 8,14-25).
Mindarról, amit látott és hallott, János akkor sem hallgatott, amikor kitört a zsidó-római háború, és Jeruzsálem, valamint a templom pusztulása megpecsételte Izrael sorsát (Kr. u. 70). Annyi bizonyos, hogy mindaddig, amíg Szent Pál Efezusban működött, János nem járt ott (54-57 között). Annak azonban semmi nem szól ellene, hogy a zsidó háború kitörésekor János sok más kereszténnyel együtt elhagyta Palesztinát, és az akkori világ egyik nagyvárosában, Efezusban telepedett meg, ahogy ezt a hagyomány mondja.
Ünnepét a nyugati egyházban a 6. század óta, december 27-én ülik.
Istenünk, ki Szent János apostol által föltártad előttünk Igéd titkait, kérünk, add, hogy amit ő oly nagyszerűen megírt, azt értelmünk kellő fölkészültségével fogadjuk be!
A négy evangélista közül az ő szimbóluma a sas, melynek szárnyalása, magas röpte és napra figyelő tekintete jól kifejezi János sajátságait. A negyedik evangéliumban csak úgy szerepel, mint "a tanítvány, akit Jézus szeretett", s ez olyan jelző, amelyet a tanítványok közül senki más nem visel.
A szentírás magyarázókat sokáig foglalkoztatta a kifejezés: "a tanítvány, akit Jézus szeretett". Kétségtelen, hogy János Péterrel és Jakabbal együtt kiemelkedő szerepet vitt az apostolok körében. Ők hárman alkotják azt a legszűkebb kört az Úr körül, akik vele lehetnek kiváltságos pillanatokban: a színeváltozás hegyén, Jairus házában és az Olajfák hegyén a vérrel verítékezéskor. De még e három közül is János áll a legközelebb az Üdvözítő szívéhez, mert az utolsó vacsorán nem Péter, nem is Jakab, hanem ő hajthatta a fejét Jézus keblére. És húsvét vasárnapjának reggelén, amikor Mária Magdolna futva hozta a hírt, hogy üres az Úr sírja, Péterrel együtt futásnak eredt, látni a mondottakat, s ő, a fiatalabb ért oda elsőnek.
És János valóban fiatal volt, ha meggondoljuk, hogy az evangéliumot 90-100 között írja, Krisztus nyilvános működése pedig 28-30 közé esett. Így János volt az apostolkollégiumban a Benjamin, akit az Úr a legjobban szeretett.
Élete utolsó időszakáról sajnos keveset beszélnek a hiteles történeti források. Sőt, e forrásokban megjelenik egy János nevű presbiter alakja, akiről nem lehet biztonsággal megállapítani, hogy azonos-e az apostollal, vagy másvalakiről van-e szó. A hagyomány azonban azt mondja, hogy János Efezusban munkálkodott, és igen magas korban halt meg. Az evangéliuma utolsó részéből is erre lehet következtetni (21,22 skk.).
Abból azonban, hogy ő volt a "kicsi", s hogy az Úr annyira szerette, nem szabad a kényeztetés felé szabadjára engedni a képzeletünket. Már akkor kemény munkásélet állt mögötte, amikor Jézus hívó szava hangzik feléje, hiszen halász volt a testvérével, Jakabbal együtt. A szülői házban, Zebedeus és Szalóme házában sem a puha kényelem uralkodott. Ugyanazt a nem is veszélytelen foglalkozást űzte napról napra, mint a másik testvérpár, Simon és András. Az evangélium elején pedig kiderül, hogy János már talált is magának egy szigorú mestert, és csatlakozott Keresztelő Jánoshoz, annyira szíven találta a mennyek országa közeledtét hirdető prófétai szó.
Nem sokkal később az Üdvözítő maga is kinyilvánította, hogy Jánost nem puhafából faragták: a bátyjával, Jakabbal együtt a "mennydörgés fiainak" nevezi őket (Mk 3,17). Ez a név jelzi, hogy nagyon is a cselekvés emberei voltak mindketten, s olykor dühös türelmetlenséggel ki is törtek. "Mester - jelentette az egyik napon János az Úrnak -, láttunk valakit, aki a nevedben ördögöt űzött, de nem tart velünk. Megtiltottuk neki, mert nem tartozik közénk!" (Mk 9,37). Vagy-vagy: ilyen radikálisan érti János a tanítványok jogait és kötelességeit.
Egy másik eset még jellemzőbb. Jézus tanítványaival együtt a szamaritánusok egyik falujához közeledett. A falubeliek, amikor látták, hogy Jeruzsálem felé tartó zarándokok, nem adtak nekik szállást. Akkor Zebedeus két fia megszólalt: "Uram, ha akarod, lehívjuk az égből az istennyilát, hadd pusztítsa el őket!" (Lk 9,54). Mindjárt ott helyben Isten büntető ítéletével akarja megtorolni a Mester irányában megmutatkozó ellenséges magatartást.
Azon sem csodálkozhatunk, hogy egy szép napon éppen ez a két tanítvány áll oda Jézus elé, hogy személyes várakozásuk és reményük beteljesedését kérjék tőle. A vágyuk pedig az, hogy Jézus intézze úgy, hogy egyikük a balján, másikuk a jobbján kapjon helyet dicsősége országában (Mk 10,30-37). De a megdicsőüléshez az út a szenvedésen át vezet, ezért a Messiásnak vissza kell utasítania a tanítványok kérését, akik még mindig a nép körében élő, harcos Messiás várásában gondolkodnak. A válasz most is a mennydörgés fiaira jellemző buzgóság: a szívükben égő szeretet meggondolatlanságával, nem számolva a következményekkel, föltétel nélkül hajlandónak mutatkoznak arra, hogy igyanak az Úr kelyhéből, a szenvedések kelyhéből, és részt vállaljanak a keresztségben, melyet Krisztus magára vesz (Mk 10,38-40).
Krisztus a maga Messiás voltának kinyilatkoztatását a kereszt felé vezető úton nyilvánította ki. A készség pedig, amelyet János mutatott, nem volt üres szólam. Szeretete hősies és hűséges volt, s ennek legszebb bizonyságát az evangélium akkor szolgáltatja, amikor elmondja, hogy a szeretett tanítvány követte Mesterét végig a keresztúton. Ott állt a kereszt alatt is Jézus anyja mellett, és ott hallotta a szót: "Asszony, íme a te fiad!... Íme, a te anyád!" (19,26).
Krisztus megváltó halála és föltámadása a mennydörgés fiainak temperamentumos tettrekészségét is megkeresztelte és megtisztította. Ettől kezdve János minden erejével és képességével a megfeszített, de megdicsőült Messiás örömhírét hirdeti.
Szent Pál oszlopnak nevezi Jánost Péterrel és Jakabbal együtt, amikor arról beszél, hogy ők hárman a kéznyújtásukkal fejezték ki egyetértésüket a pogányok közötti evangelizációval, és hitelesítették a Pál által hirdetett evangéliumot (Gal 2,9).
A Tizenkettő közül Péteren kívül csak Jánost említi név szerint Szent Lukács az Apostolok Cselekedeteiben: "Ítéljétek meg magatok, helyes volna-e Isten előtt, hogy inkább rátok hallgassunk, mint Istenre!" - így válaszolt Péter, Jánossal együtt bátran a főtanácsnak arra a parancsára, hogy többé nem beszélhetnek Jézusról (3,1-11; 4,13-22; 8,14-25).
Mindarról, amit látott és hallott, János akkor sem hallgatott, amikor kitört a zsidó-római háború, és Jeruzsálem, valamint a templom pusztulása megpecsételte Izrael sorsát (Kr. u. 70). Annyi bizonyos, hogy mindaddig, amíg Szent Pál Efezusban működött, János nem járt ott (54-57 között). Annak azonban semmi nem szól ellene, hogy a zsidó háború kitörésekor János sok más kereszténnyel együtt elhagyta Palesztinát, és az akkori világ egyik nagyvárosában, Efezusban telepedett meg, ahogy ezt a hagyomány mondja.
Ünnepét a nyugati egyházban a 6. század óta, december 27-én ülik.
Istenünk, ki Szent János apostol által föltártad előttünk Igéd titkait, kérünk, add, hogy amit ő oly nagyszerűen megírt, azt értelmünk kellő fölkészültségével fogadjuk be!
Forrás: Szentek élete
December 28. - Aprószentek
A bibliai történet szerint a napkeleti bölcsek látogatása után, a hatalmát féltő Heródes megöletett Betlehemben minden két éven aluli fiúgyermeket, abban a reményben, hogy az újszülött Messiás is közöttük van. Bár nem tudnak Jézusról, mégis Jézusért adják életüket... Aprószentek napján rájuk emlékezünk.
Valószínűleg a legrégibb az ünnepek között, melyeket az egyház a mártírok tiszteletére rendelt; már a II. században említés történik arról (Szent Iren. adv. Haeret. III. 16.). A karácsonyhoz azért fűződik, mert mindjárt Krisztus születése után ontották vérüket ezen «virágai és zsengéi a mártíroknak».
Karácsony örömét és békéjét ma is mennyi békétlenség árnyékozza be. Ma is számtalan Heródes van, aki hatalmát féltve kegyetlen és kíméletlen a környezetéhez. Karácsony ünnepe erősítse bennünk a szeretetet, a tiszteletet a másik ember iránt.
Valószínűleg a legrégibb az ünnepek között, melyeket az egyház a mártírok tiszteletére rendelt; már a II. században említés történik arról (Szent Iren. adv. Haeret. III. 16.). A karácsonyhoz azért fűződik, mert mindjárt Krisztus születése után ontották vérüket ezen «virágai és zsengéi a mártíroknak».
Karácsony örömét és békéjét ma is mennyi békétlenség árnyékozza be. Ma is számtalan Heródes van, aki hatalmát féltve kegyetlen és kíméletlen a környezetéhez. Karácsony ünnepe erősítse bennünk a szeretetet, a tiszteletet a másik ember iránt.
DECEMBER 29. - SZENT DÁVID KIRÁLY
Dávid a magyar származású skót királyné, Skóciai Szent Margit és Kanmore Malcolm király utolsó gyermeke volt. 1093-ban, szülei halála után biztonsági okokból a testvéreivel együtt Angliába küldték, valószínűleg Ramsey-be. Itt élt egy nagynénjük, Krisztina, aki apáca volt. Hét évvel később, mikor egyik nővére, Matild I. Henrik angol király felesége lett, Dávidot is magával vitte a tudós király udvarába, ahol nagyon jó képzést kapott. 1107-ben meghalt a bátyja, Edgard, aki Malcolmot követte a trónon, és végakarata szerint az országot megosztották Dávid és a bátyja, Sándor között. Dávidnak Cumbria, Skócia délnyugati része jutott.
1113-ban feleségül vette Matildot, aki a szász northumbriai gróf, Waltheof leánya és örököse volt. Házassága révén az angol arisztokrácia tagja lett. 1124-ben meghalt a testvére, Sándor, s így ő lett egész Skócia királya. Egy barátja följegyezte, hogy csak nagy vonakodással fogadta el a koronát. 1127-ben, amikor I. Henrik meghalt, Dávid mint angol báró hűséget esküdött saját unokahúgának, Matildnak, aki az angol trón törvényes örököse lett. 1135-ben egy trónkövetelő elűzte Matildot, ezért Dávid harcba indult a védelmében, de eredménytelenül.
1138-ban saját országában vívott háborút, és győzött. Szent Aelredus szemére vetette Dávidnak, hogy nem tart elég fegyelmet a hadseregben, ezért a katonák gyakran fosztogatnak. Dávid híre ennek ellenére egyre nőtt, s országlását Skócia történelmének legjelentősebb szakaszai között tartják számon.
Egyházszervezet terén úgy is mint umbriai herceg, úgy is mint egész Skócia királya, önálló hierarchiát szervezett. Helyreállította a glasgow-i püspökséget, s visszaadta összes javait, és mint skót király megalapította Brechin, Dunblane, Caithness Ross és Aberdeen püspökségét. Ugyanebben az időben számtalan kolostort is alapított Cluny bencéseknek, cisztercieknek és az ágostonos kanonokoknak, s ezáltal az egész ország mezőgazdasági és szellemi kultúráját fölemelte. Szemére is vetették, hogy alapításaival elszegényítette a koronát.
Szent Aelredus, mikor Dávidról ír, hangsúlyozza a szűkölködők felé megnyilvánuló szeretetét és igazságérzetét, valamint áhítatát, alázatosságát és erkölcsi feddhetetlenségét. Egyetlen fia még az ő életében 1152. június 12-én meghalt.
Maga Dávid 1153. május 24-én Carlisle-ban halt meg szentként, és a dunfermline-i apátság királykriptájában, szülei mellé temették el. Bár formálisan nem avatták szentté, népe szentként tisztelte (január 11-én vagy május 24-én), s mint nemzeti hőst a ,,jó király'' és a ,,szent'' névvel illette.
1113-ban feleségül vette Matildot, aki a szász northumbriai gróf, Waltheof leánya és örököse volt. Házassága révén az angol arisztokrácia tagja lett. 1124-ben meghalt a testvére, Sándor, s így ő lett egész Skócia királya. Egy barátja följegyezte, hogy csak nagy vonakodással fogadta el a koronát. 1127-ben, amikor I. Henrik meghalt, Dávid mint angol báró hűséget esküdött saját unokahúgának, Matildnak, aki az angol trón törvényes örököse lett. 1135-ben egy trónkövetelő elűzte Matildot, ezért Dávid harcba indult a védelmében, de eredménytelenül.
1138-ban saját országában vívott háborút, és győzött. Szent Aelredus szemére vetette Dávidnak, hogy nem tart elég fegyelmet a hadseregben, ezért a katonák gyakran fosztogatnak. Dávid híre ennek ellenére egyre nőtt, s országlását Skócia történelmének legjelentősebb szakaszai között tartják számon.
Egyházszervezet terén úgy is mint umbriai herceg, úgy is mint egész Skócia királya, önálló hierarchiát szervezett. Helyreállította a glasgow-i püspökséget, s visszaadta összes javait, és mint skót király megalapította Brechin, Dunblane, Caithness Ross és Aberdeen püspökségét. Ugyanebben az időben számtalan kolostort is alapított Cluny bencéseknek, cisztercieknek és az ágostonos kanonokoknak, s ezáltal az egész ország mezőgazdasági és szellemi kultúráját fölemelte. Szemére is vetették, hogy alapításaival elszegényítette a koronát.
Szent Aelredus, mikor Dávidról ír, hangsúlyozza a szűkölködők felé megnyilvánuló szeretetét és igazságérzetét, valamint áhítatát, alázatosságát és erkölcsi feddhetetlenségét. Egyetlen fia még az ő életében 1152. június 12-én meghalt.
Maga Dávid 1153. május 24-én Carlisle-ban halt meg szentként, és a dunfermline-i apátság királykriptájában, szülei mellé temették el. Bár formálisan nem avatták szentté, népe szentként tisztelte (január 11-én vagy május 24-én), s mint nemzeti hőst a ,,jó király'' és a ,,szent'' névvel illette.
Forrás: katolikus.hu
December 29. - BECKET SZENT TAMÁS
BECKET SZENT TAMÁS 1118-ban Londonban született, apja gazdag normann kereskedő, anyja egy szaracén emírnek volt a lánya. Szülei a kiváló angliai alapfokú iskolák után Párizsba, a legkiválóbb iskolába járatták. A Canterburyi egyházmegyében volt pap, különböző kényes feladatait kiválóan látta el, majd a király, II. Henrik lordkancellárja lett, és a király megbízta fia nevelésével is. Munkáit ekkoriban is kiválóan látta el, sokszor még az Egyház jogainak feláldozása árán is. (Tiszta erkölcse, jószívűsége, erényessége ekkor is közismert volt!) A király feltétlen hívét látta Tamásban, elhatározta, hogy érsekké teszi. Tamás figyelmeztette a királyt, hogy mint érsek a király akarata ellen kell sok mindent tennie, ezért meg fog szűnni barátságuk. Mindezt a figyelmeztetést Henrik csak tréfának vette. 1162-ben ellenkezése dacára püspökké választották, ő lett a canterburyi érsek. Mivel az Egyház jogait nagyon határozottan védte II. Henrik király önkényével szemben, először súlyos pénzbüntetésre, majd börtönbüntetésre ítélték. Tamás nem ismerte el bírái illetékességét, ezért a Szentszékhez fellebbezett, ám biztonsági okokból Franciaországba menekült, és ott hat évig száműzetésben maradt. 1170-ben visszatérhetett, és a király is kibékült vele. Kapcsolatuk azonban az udvar ármánykodása miatt ismét elmérgesedett. Tamás sokat szenvedett. A felbőszült király uszítására zsoldosai 1170. december 29-én az esti zsolozsmáját végző érseket az oltár előtt, papjai szeme láttára ölték meg. III. Sándor pápa 1173-ban avatta szentté. Érdekesség, és a történelem szomorú tragédiája, hogy Tamást halála után még egyszer elítélték: VIII. Henrik király 1538-ban számvetésre idézte Tamást. Mivel a halott nem jelenhetett meg, a hatalmi őrületben tobzódó király lázadás, makacsság és felségárulás címén halálra elítélte: sírját feldúlták, ereklyéit elégették, a sírjában levő értékeket elkobozták, szobrait, képmásait és más emlékeket megsemmisítettek.
Forrás: katolikusradio.hu
DECEMBER 30. - A SZENTCSALÁD
JÉZUS, MÁRIA ÉS JÓZSEF ÜNNEPE
JÉZUS, MÁRIA ÉS JÓZSEF ÜNNEPE
A XIX. században vezették be Szent Család ünnepét. E napon az Egyház szeretettel szemléli a betlehemi barlangban a Szent Család tagjait, s a keresztény családokat oltalmukba ajánlja.
"Az irgalmas Isten, amikor elhatározta, hogy az ember megújításának régóta várt művét véghez viszi, ennek rendjét úgy intézte, hogy már a kezdet kezdetén fölmutassa a világnak a Szent Család képét, melyben minden ember a szentség és az erények példáját szemlélhesse. Mielőtt minden népek előtt fölragyogott volna teljes fényével, ebben a családban rejtőzködött Krisztus, az Igazság Napja. Az isteni Gondviselés úgy rendezte a dolgokat, hogy minden keresztény, bármilyen helyen és állásban, bármilyen erény gyakorlására törekszik, okot, meghívást, mintát kaphasson, ha a Szent Családra tekint." (Részlet XIII. Leó pápa enciklikájából)
Ezen Az ünnepen a szent Családot állítja elénk, követendő példaképül. Szent Család ünnepe mindannyiunk ünnepe, hisz mindenkinek van valami köze a családhoz. Bárhogyan is lenne, családból származunk, családban vagy egyházi közösségben élünk. Isten ajándékából, ez az éltető gyökerünk, amely egy életre szól. Az életünk szorosan összefonódik másokkal. Mindig is valakinek gyermeke maradunk, vagy valakinek testvére, szülője, nagyszülője, házastársa, rokona, vagy hozzá tartozója vagyunk. Ezt a kapcsolatot nem lehet könnyen megszüntetni, ez egy életre szól. Maga az Úr Jézus is ilyen kapcsolatban élt Szűz Máriával, szent Józseffel, rokonaival, az ő követőivel, különösen az apostolokkal.
A mai modern, megváltozott körülmények között is minta és példakép a Szent Család. Figyeljünk fel arra, hogy - mai fogalmaink szerint is - mennyire összeillő pár volt Mária és József. Mennyire azonos bennük az Isten szavának való azonnali, feltétel nélküli engedelmeskedés! A mennyei Atya nemcsak szeplőtelen szűz Anyát, hanem gondoskodó, jó példa-adó nevelőapát is választott Fiának, hogy harmonikus családi életben készülhessen munkájának elvégzésére.
Annak ellenére, hogy a változások korát éljük, és sokan kikezdik a házasságot, a család a társadalom és az Egyház alapsejtje marad. A személy benne és általa valósítja meg földi és örök hivatását. A család Isten tevékenységének a helye, és kiváltságos környezete és így Isten és ember találkozásának is a helye.
A Szent Család egy máig érvényes családmodellt mutat.
A család a szeretet tűzhelye, amely világít, melegít, éltet. Templom, ahol Isten lakik, a Szentháromság élő tükörképe. Tekintsük célnak saját családunk "szent családdá" alakítását, a boldogságos Szűz és szent József példája nyomán!
"Az irgalmas Isten, amikor elhatározta, hogy az ember megújításának régóta várt művét véghez viszi, ennek rendjét úgy intézte, hogy már a kezdet kezdetén fölmutassa a világnak a Szent Család képét, melyben minden ember a szentség és az erények példáját szemlélhesse. Mielőtt minden népek előtt fölragyogott volna teljes fényével, ebben a családban rejtőzködött Krisztus, az Igazság Napja. Az isteni Gondviselés úgy rendezte a dolgokat, hogy minden keresztény, bármilyen helyen és állásban, bármilyen erény gyakorlására törekszik, okot, meghívást, mintát kaphasson, ha a Szent Családra tekint." (Részlet XIII. Leó pápa enciklikájából)
Ezen Az ünnepen a szent Családot állítja elénk, követendő példaképül. Szent Család ünnepe mindannyiunk ünnepe, hisz mindenkinek van valami köze a családhoz. Bárhogyan is lenne, családból származunk, családban vagy egyházi közösségben élünk. Isten ajándékából, ez az éltető gyökerünk, amely egy életre szól. Az életünk szorosan összefonódik másokkal. Mindig is valakinek gyermeke maradunk, vagy valakinek testvére, szülője, nagyszülője, házastársa, rokona, vagy hozzá tartozója vagyunk. Ezt a kapcsolatot nem lehet könnyen megszüntetni, ez egy életre szól. Maga az Úr Jézus is ilyen kapcsolatban élt Szűz Máriával, szent Józseffel, rokonaival, az ő követőivel, különösen az apostolokkal.
A mai modern, megváltozott körülmények között is minta és példakép a Szent Család. Figyeljünk fel arra, hogy - mai fogalmaink szerint is - mennyire összeillő pár volt Mária és József. Mennyire azonos bennük az Isten szavának való azonnali, feltétel nélküli engedelmeskedés! A mennyei Atya nemcsak szeplőtelen szűz Anyát, hanem gondoskodó, jó példa-adó nevelőapát is választott Fiának, hogy harmonikus családi életben készülhessen munkájának elvégzésére.
Annak ellenére, hogy a változások korát éljük, és sokan kikezdik a házasságot, a család a társadalom és az Egyház alapsejtje marad. A személy benne és általa valósítja meg földi és örök hivatását. A család Isten tevékenységének a helye, és kiváltságos környezete és így Isten és ember találkozásának is a helye.
A Szent Család egy máig érvényes családmodellt mutat.
A család a szeretet tűzhelye, amely világít, melegít, éltet. Templom, ahol Isten lakik, a Szentháromság élő tükörképe. Tekintsük célnak saját családunk "szent családdá" alakítását, a boldogságos Szűz és szent József példája nyomán!
Január 1. - ISTEN ANYJA, A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA
A Boldogságos Szűz -- akit nyelvünk nem egyszerűen szentnek, hanem Szentségesnek mond -- a legnagyobb a szentek között, mert neki adatott az a kegyelem, hogy anyja lett a megtestesült Igének. Míg a szentek az Úr Krisztus teljességéből merítik az állapotukhoz szükséges kegyelmeket, addig a Boldogságos Szűz ugyanebből a Forrásból megkapott minden kegyelmet, amit teremtmény egyáltalán kaphat: ő a ,,kegyelemmel teljes''. Szűz anyasága öröktől fogva ott volt Isten megváltó tervében, s amikor elérkezett az idők teljessége, megtörtént az, ami a természet rendjében sem azelőtt, sem azóta nem fordult elő: anya lett a szűz és fia született: Jézus, a mi Megváltónk.
Az Egyház tanításában négy dogma szól Isten Anyjáról, azaz aki üdvözülni akar, annak ezt a négy alapigazságot el kell fogadnia Máriáról:
1. Mária Theotokosz, mondják a görögök, Mater Dei, mondják a latinok, Isten Anyja, mondjuk magyarul a dogmát, amit az efezusi zsinat 431-ben fogalmazott meg. Minden, amit Máriáról hiszünk és hirdetünk, e misztériumban gyökerezik. Ezt ünnepeljük ma, január elsején.
2. Mária szűzen foganta és szülte Szent Fiát, szüzessége örökre megmaradt. Már az apostoli hitvallás mondja: ,,Születék szűz Máriától''.
3. Mária szeplőtelenül fogantatott, azaz az eredeti bűn nem érintette őt. E dogmát 1854-ben hirdette ki IX. Pius pápa. Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepe december 8-a.
4. Halála után Mária fölvitetett a mennybe, anélkül, hogy teste romlást látott volna. 1950-ben hirdette ki ennek dogmáját XII. Pius pápa. Ünnepe Nagyboldogasszony napja, augusztus 15-e.
Így az Egyház egyetlen más szentről sem beszél. Mindezzel együtt Mária, a Boldogságos Szűz valóságos ember, akinek története, sorsa, életrajza, élete van. Élete, amely teljesen Istenből ered, Őérte van, és Őbenne van.
A Ószövetségi Szentírásban jövendölések hangzottak el a Megváltó anyjáról:
-- Kígyótipró asszony lesz:
A bűnbeesés után a kígyó vereségét jelzi előre az isteni szó: ,,Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka köze. Ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba'' (Ter 3,15). -- Ez a kígyótipró asszony Mária.
-- Szűz anya lesz:
Ácház király kapta a jövendölést, ami a szabadulás jele: ,,Íme, anya lesz a szűz és fia születik, és Emmánuelnek fogják hívni''(Iz 7,14-- 16). -- Mária ez a szűz anya, akinek fiában Velünk az Isten (ez az Emmanuel szó jelentése).
-- Betlehemben fogja szülni a fiát:
,,És te, efratai Betlehem, kicsiny vagy ugyan Júda fejedelmei között, mégis belőled származik nekem az, aki uralkodni fog Izrael fölött. Származása az ősidőkre, a régmúlt időkre megy vissza. Ezért elhagyja őket az Úr, míg nem szül az, akinek szülnie kell, és testvéréhez, Izrael fiaihoz vissza nem tér a maradék'' (Mik 5,1--5). - - Mária az a Szűz, akinek Betlehemben kell majd világra hoznia Őt, akinek származása, mert Isten Fia, az örökkévalóságból való.
-- A Megváltó anyja egy lesz az Úr szegényei közül:
A Messiás országa ugyanis a kicsinyeké, a szegényeké lesz, akik nem hadakozással, hanem engedelmes szolgálatukkal nyerik el részüket ebben az országban (vö. Szof 3,12; Zsolt 149). Mária, a Messiás édesanyja, ,,az Úr szolgáló leánya'' az első a kicsinyek között, akinek alázatos szolgálata megnyitotta az utat a megváltás előtt.
-- Ujjongani fog a boldogságtól:
Jövendölések szólnak Sion leányának, Jeruzsálem leányának boldogságáról, ami abból fakad, hogy benne lakik az Úr (vö. Szof 3,14- -15; Mik 4,8,10; Jer 31,22). Ez a Szűz anyaságában vált valóra, akit ezért mond boldognak minden nemzedék, s hívjuk így mi is: Boldogságos!
A Újszövetségi Szentírás a következőket mondja el:
Születését és gyermekkorát csak apokrif források mondják el. Az evangéliumokban először élete nagy fordulópontján tűnik fel a názáreti szűz, kinek neve Mária.
Az első, akit Máriának, héberül Mirjamnak hívnak az Ószövetségben, Mózes nővére. Később kedvelt női név, Mária kortársai közül is sokan viselték. A név jelentést hordoz, de ma már nehéz pontosan meghatározni, mert közel 60 lehetőség kínálkozik. A legvalószínűbb jelentések a következők:
Mária = szép (a héber márá = kövér szóból. Keleten, pl. az araboknál a női szépség egyik feltétele);
Mária = lázadás (a héber máráh szóból, Mária a Sátán ellenlábasa);
Mária = keserves (a héber márar = keserű, fájdalmas szóból);
Mária = Istentől szeretett (az egyiptomi mri = szeretett és a héber iam = Isten szavakból) -- Ez nemcsak nyelvészeti szempontból valószínű, hanem teológiailag is a legszebb és legtalálóbb neve annak, akit Isten a leginkább szeret a teremtmények közül, mert a legszebb, s épp ezért a legszebb.
Az evangélium tanúsága szerint Mária jegyese volt már a Dávid házából való Józsefnek, amikor Isten elküldte hozzá Gábor angyalt a Megtestesülés örömhírével.
Az angyali üdvözlet után Mária sietve útra kelt, hogy meglátogassa Erzsébetet. Három hónapig maradt ott, majd visszatért Názáretbe.
József az álmában kapott angyali intés szerint magához vette őt, majd hamarosan útra keltek Betlehembe, hogy a népszámlálás császári parancsa szerint a származási helyükön írják össze őket. Miközben ott tartózkodtak, beteltek Mária napjai és megszülte a Fiút. Így teljesedett az Úr szava: a Megváltó Betlehemben, Dávid városában született.
Nyolc nap múlva körülmetélték a Gyermeket és miként Mária is, József is hallotta az angyaltól, Jézusnak nevezték el.
Amikor Jézus hat hetes lett, a törvény előírása szerint fölvitték Jeruzsálembe, ahol Mária a tisztulásáért, József az elsőszülött fiú megváltásáért áldozatot ajánlott fel. Mária ekkor hallotta Simeon ajkáról a jövendölést Fiáról és a maga sorsáról.
Az Úr megmutatta az ő üdvösségét, nemcsak a pásztoroknak, nemcsak Simeonnak és Annának, hanem a pogányságot képviselő napkeleti bölcseknek is, akik az ég jeleit figyelve látták meg a csillagot, mely elvezette őket Betlehembe, a házba, ahol megtalálták Máriát és a Gyermeket. E látogatás következménye lett a betlehemi gyermekgyilkosság, amelyben Heródes megölette a 2 év alatti fiúgyermekeket Betlehemben és környékén (lásd december 28-án, Aprószentek ünnepén).
Józsefet azonban az Úr angyala időben figyelmeztette: ,,Fogd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba...''
Mikor pedig Heródes meghalt, a Szentcsalád visszaköltözött, de nem Betlehemben, hanem Názáretben telepedtek meg. Amikor Jézus 12 éves lett, szülei fölvitték magukkal Jeruzsálembe, ahol a Gyermek elveszett. Hosszasan keresték, mert nem tudták, hogy Jézus ,,Atyja dolgaiban van'', végül megtalálták a templomban. Hazatért Máriával és Józseffel Názáretbe és engedelmes volt nekik.
Ezután eltelt közel 20 év imádságban, munkában, s közben Jézus felnőtt. József halála után Mária Jézussal együtt leköltözött Kafarnaumba, s egy ideig úgy ismerték őket mint a názáreti ácsot és özvegy anyját. Amikor pedig Jézus 30 éves lett, s elhangzott az Úr szava János felett, aki hirdetni kezdte a bűnbánat keresztségét (lásd június 24-én), Jézus elbúcsúzott Máriától és megkezdte nyilvános működését. Az evangélisták, amikor nyilvánvalóan Jézus Krisztusról írnak, Mária jelenlétét is tapasztalják és érzékeltetik:
-- Mária ott van az első csodánál: a kánai menyegzőn;
-- az emberek tudnak róla: ,,Boldog a méh.....'';
-- a háttérben kíséri Jézust: ,,...anyád és rokonaid beszélni akarnak veled...'';
-- ott van a kereszt alatt, ahol az Egyháznak is anyja lett;
-- ott van a pünkösd várásában;
-- ő a Napba öltözött asszony (Jel 12), kinek mennybevétele a bűn és a halál fölötti győzelem teljessége (lásd augusztus 15-én).
A Szentséges Szűz Mária mindezen kiváltságával és nagyszerűségével példaképünk és reménységünk. Példaképünk a hitben, reménységünk abban, hogy ami vele történt, az velünk is -- az Egyházzal és az Egyház minden tagjával -- megtörténik: részünk lehet a bűn és a halál fölötti teljes győzelemben.
Az Egyház tanításában négy dogma szól Isten Anyjáról, azaz aki üdvözülni akar, annak ezt a négy alapigazságot el kell fogadnia Máriáról:
1. Mária Theotokosz, mondják a görögök, Mater Dei, mondják a latinok, Isten Anyja, mondjuk magyarul a dogmát, amit az efezusi zsinat 431-ben fogalmazott meg. Minden, amit Máriáról hiszünk és hirdetünk, e misztériumban gyökerezik. Ezt ünnepeljük ma, január elsején.
2. Mária szűzen foganta és szülte Szent Fiát, szüzessége örökre megmaradt. Már az apostoli hitvallás mondja: ,,Születék szűz Máriától''.
3. Mária szeplőtelenül fogantatott, azaz az eredeti bűn nem érintette őt. E dogmát 1854-ben hirdette ki IX. Pius pápa. Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepe december 8-a.
4. Halála után Mária fölvitetett a mennybe, anélkül, hogy teste romlást látott volna. 1950-ben hirdette ki ennek dogmáját XII. Pius pápa. Ünnepe Nagyboldogasszony napja, augusztus 15-e.
Így az Egyház egyetlen más szentről sem beszél. Mindezzel együtt Mária, a Boldogságos Szűz valóságos ember, akinek története, sorsa, életrajza, élete van. Élete, amely teljesen Istenből ered, Őérte van, és Őbenne van.
A Ószövetségi Szentírásban jövendölések hangzottak el a Megváltó anyjáról:
-- Kígyótipró asszony lesz:
A bűnbeesés után a kígyó vereségét jelzi előre az isteni szó: ,,Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka köze. Ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba'' (Ter 3,15). -- Ez a kígyótipró asszony Mária.
-- Szűz anya lesz:
Ácház király kapta a jövendölést, ami a szabadulás jele: ,,Íme, anya lesz a szűz és fia születik, és Emmánuelnek fogják hívni''(Iz 7,14-- 16). -- Mária ez a szűz anya, akinek fiában Velünk az Isten (ez az Emmanuel szó jelentése).
-- Betlehemben fogja szülni a fiát:
,,És te, efratai Betlehem, kicsiny vagy ugyan Júda fejedelmei között, mégis belőled származik nekem az, aki uralkodni fog Izrael fölött. Származása az ősidőkre, a régmúlt időkre megy vissza. Ezért elhagyja őket az Úr, míg nem szül az, akinek szülnie kell, és testvéréhez, Izrael fiaihoz vissza nem tér a maradék'' (Mik 5,1--5). - - Mária az a Szűz, akinek Betlehemben kell majd világra hoznia Őt, akinek származása, mert Isten Fia, az örökkévalóságból való.
-- A Megváltó anyja egy lesz az Úr szegényei közül:
A Messiás országa ugyanis a kicsinyeké, a szegényeké lesz, akik nem hadakozással, hanem engedelmes szolgálatukkal nyerik el részüket ebben az országban (vö. Szof 3,12; Zsolt 149). Mária, a Messiás édesanyja, ,,az Úr szolgáló leánya'' az első a kicsinyek között, akinek alázatos szolgálata megnyitotta az utat a megváltás előtt.
-- Ujjongani fog a boldogságtól:
Jövendölések szólnak Sion leányának, Jeruzsálem leányának boldogságáról, ami abból fakad, hogy benne lakik az Úr (vö. Szof 3,14- -15; Mik 4,8,10; Jer 31,22). Ez a Szűz anyaságában vált valóra, akit ezért mond boldognak minden nemzedék, s hívjuk így mi is: Boldogságos!
A Újszövetségi Szentírás a következőket mondja el:
Születését és gyermekkorát csak apokrif források mondják el. Az evangéliumokban először élete nagy fordulópontján tűnik fel a názáreti szűz, kinek neve Mária.
Az első, akit Máriának, héberül Mirjamnak hívnak az Ószövetségben, Mózes nővére. Később kedvelt női név, Mária kortársai közül is sokan viselték. A név jelentést hordoz, de ma már nehéz pontosan meghatározni, mert közel 60 lehetőség kínálkozik. A legvalószínűbb jelentések a következők:
Mária = szép (a héber márá = kövér szóból. Keleten, pl. az araboknál a női szépség egyik feltétele);
Mária = lázadás (a héber máráh szóból, Mária a Sátán ellenlábasa);
Mária = keserves (a héber márar = keserű, fájdalmas szóból);
Mária = Istentől szeretett (az egyiptomi mri = szeretett és a héber iam = Isten szavakból) -- Ez nemcsak nyelvészeti szempontból valószínű, hanem teológiailag is a legszebb és legtalálóbb neve annak, akit Isten a leginkább szeret a teremtmények közül, mert a legszebb, s épp ezért a legszebb.
Az evangélium tanúsága szerint Mária jegyese volt már a Dávid házából való Józsefnek, amikor Isten elküldte hozzá Gábor angyalt a Megtestesülés örömhírével.
Az angyali üdvözlet után Mária sietve útra kelt, hogy meglátogassa Erzsébetet. Három hónapig maradt ott, majd visszatért Názáretbe.
József az álmában kapott angyali intés szerint magához vette őt, majd hamarosan útra keltek Betlehembe, hogy a népszámlálás császári parancsa szerint a származási helyükön írják össze őket. Miközben ott tartózkodtak, beteltek Mária napjai és megszülte a Fiút. Így teljesedett az Úr szava: a Megváltó Betlehemben, Dávid városában született.
Nyolc nap múlva körülmetélték a Gyermeket és miként Mária is, József is hallotta az angyaltól, Jézusnak nevezték el.
Amikor Jézus hat hetes lett, a törvény előírása szerint fölvitték Jeruzsálembe, ahol Mária a tisztulásáért, József az elsőszülött fiú megváltásáért áldozatot ajánlott fel. Mária ekkor hallotta Simeon ajkáról a jövendölést Fiáról és a maga sorsáról.
Az Úr megmutatta az ő üdvösségét, nemcsak a pásztoroknak, nemcsak Simeonnak és Annának, hanem a pogányságot képviselő napkeleti bölcseknek is, akik az ég jeleit figyelve látták meg a csillagot, mely elvezette őket Betlehembe, a házba, ahol megtalálták Máriát és a Gyermeket. E látogatás következménye lett a betlehemi gyermekgyilkosság, amelyben Heródes megölette a 2 év alatti fiúgyermekeket Betlehemben és környékén (lásd december 28-án, Aprószentek ünnepén).
Józsefet azonban az Úr angyala időben figyelmeztette: ,,Fogd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba...''
Mikor pedig Heródes meghalt, a Szentcsalád visszaköltözött, de nem Betlehemben, hanem Názáretben telepedtek meg. Amikor Jézus 12 éves lett, szülei fölvitték magukkal Jeruzsálembe, ahol a Gyermek elveszett. Hosszasan keresték, mert nem tudták, hogy Jézus ,,Atyja dolgaiban van'', végül megtalálták a templomban. Hazatért Máriával és Józseffel Názáretbe és engedelmes volt nekik.
Ezután eltelt közel 20 év imádságban, munkában, s közben Jézus felnőtt. József halála után Mária Jézussal együtt leköltözött Kafarnaumba, s egy ideig úgy ismerték őket mint a názáreti ácsot és özvegy anyját. Amikor pedig Jézus 30 éves lett, s elhangzott az Úr szava János felett, aki hirdetni kezdte a bűnbánat keresztségét (lásd június 24-én), Jézus elbúcsúzott Máriától és megkezdte nyilvános működését. Az evangélisták, amikor nyilvánvalóan Jézus Krisztusról írnak, Mária jelenlétét is tapasztalják és érzékeltetik:
-- Mária ott van az első csodánál: a kánai menyegzőn;
-- az emberek tudnak róla: ,,Boldog a méh.....'';
-- a háttérben kíséri Jézust: ,,...anyád és rokonaid beszélni akarnak veled...'';
-- ott van a kereszt alatt, ahol az Egyháznak is anyja lett;
-- ott van a pünkösd várásában;
-- ő a Napba öltözött asszony (Jel 12), kinek mennybevétele a bűn és a halál fölötti győzelem teljessége (lásd augusztus 15-én).
A Szentséges Szűz Mária mindezen kiváltságával és nagyszerűségével példaképünk és reménységünk. Példaképünk a hitben, reménységünk abban, hogy ami vele történt, az velünk is -- az Egyházzal és az Egyház minden tagjával -- megtörténik: részünk lehet a bűn és a halál fölötti teljes győzelemben.
DECEMBER 28. - NEUMANN JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA - 1903
Matematikus, matematikai fizikus, a számítógép-tudomány megteremtője. A princetoni Institute of Advanced Study professzora, az amerikai Atomenergia Bizottság tagja. A halmazelmélet, a kvantummechanika, az atomenergia és a számítógép-tervezés lángelméje. Az Eötvös Társulat tiszteleti tagja.
A számítógép atyja margittai Neumann János Lajos néven született jómódú bankár zsidócsaládba Budapesten, 1903. december 28-án. Iskolai tanulmányait 1913-ban kezdte meg a Fasori Evangélikus Gimnáziumban, mit akkoriban a világ egyik legjobb középiskolájának tartottak. Ez az intézmény nem csak magas szintű képzéséről volt ismeretes, hanem toleranciájáról is. Amikor Neumann János 1921-ben leérettségizett, már hivatásos matematikusnak számított, de ő nem elégedett meg ennyivel, több tudásra vágyott.
Beiratkozott a budapesti tudományegyetem bölcsészkarára, fő tárgyul a matematikát, melléktárgyul a fizikát és a kémiát választva. Ezzel párhuzamosan tanult a berlini egyetemen, vegyészmérnöknek pedig Zürichben. A zürichi vegyészi diplomájával azonos időben szerezte meg a summa cum laude matematikai doktorátust a budapesti tudományegyetemen. Ösztöndíjasként ment a német matematika fellegvárának számító Göttingenbe, ahol a Bolyai-díjas David Hilbertnek lett a munkatársa. Feltűnt, hogy nagyon gyorsan tudja a problémákat megoldani. Ez - feltehetőleg - mérnöki tanulmányaival függött össze. Akkori 23 évével ő számított a berlini egyetem legfiatalabb tanárának. 1927-től ott, 1929-től pedig a hamburgi egyetemen tanított matematikát.
1930-ban vendégprofesszornak hívták az Egyesült Államokba, a princetoni egyetemre. Mivel akkor már nem volt biztonságos a Németországban való tartózkodás, elfogadta az egyetem ismételt felkérését, s harminc éves korában kinevezték a princetoni Felsőfokú Tanulmányok Intézetének (IAS) matematika professzorává. Családjával együtt Amerikába költözött Amerikai állampolgár 1937-ben lett. A második világháború idején ő is bekapcsolódott a haditechnikai kutatásokba. Tanácsadó volt Los Alamosban, ahol az első atombomba megépítésével kapcsolatos titkos programban vett részt. 1955-ben az öttagú Atomenergiai Bizottság (Atomic Energy Commission)tajává nevezték ki, mi egy tudós számára a legmagasabb szintű kormánymegbízatásnak számított.
Érdeklődése egyre inkább az alkalmazott matematikai problémák, ballisztikai, hidrodinamikai kérdések felé fordult. Számítástechnikával és az első amerikai számítógéppel (ENIAC) 1944-ben került kapcsolatba. Akkoriban a "Manhattan- terv" keretén belül kellett nagyon sok numerikus számítást elvégeznie, amihez gépet keresett. 1945-ben már ő volt a Princetoni Egyetem Felsőfokú Tanulmányok Intézetében az elektronikus számítógép-program igazgatója. Ott tervezte és építette meg Hermann Goldstine barátjával és munkatársával közösen az akkori legkorszerűbb IAS- vagy Neumann- számítógépet. Ma is az általa kialakított elven működik a világ valamennyi számítógépe. Olyan előrelátó és humánus volt, hogy elvét sosem engedte szabadalmaztatni. Azért, hogy azt megakadályozza egy publikációban nyilvánosságra a Neumann -elméletet, ami a szabadalmi védettséget lehetetlenné tette. "A számítógép nem egy vagy több ember tulajdona, hanem az egész emberiségé."- mondta.
Ezzel sikerült megakadályoznia, hogy ebből néhány ember üzletet csináljon vagy hasznot húzzon. Bár Neumann Jánost többnyire matematikusként emlegetjük, jelentős eredményeket mutatott fel más területeken is. Ő vetette meg a numerikus matematika alapjait, közgazdászként Oscar Morgenstrennel közösen írt könyvet a játékelméletről, mi a közgazdasági tudományoknak ma is meghatározó elmélete. Fizikusként a lökés- és robbanáshullámok fizikájának vezető szakértője volt, de a folyadékok és gázok hangsebességnél gyorsabb turbulens áramlásának kutatásában elért eredményei is jelentősek. De egyre időszerűbbé válnak filozófiai és morális nézetei is.
Tagja az USA Nemzeti Tudományos Akadémiájának, az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémiának, az Academia dei Linceinek, a Holland Királyi Akadémiának, a Perui Tudományos Akadémiának stb. Az Eötvös Társulat tiszteletbeli tagja (1940). Az Amerikai Matematikai Társaság elnöke (1951-1953). Tiszteletbeli doktor a Princetoni Egyetemen (1950), a Harvard Egyetemen (1950), az Isztanbuli Egyetemen (1952), a Case Műegyetemen (1952), a Marylandi Egyetemen (1952), a Müncheni Műegyetemen (1953). Megkapta: a Fermi-díjat (1956), az USA érdemrendet (1947), az Einstein-érmet (1956), az USA Szabadság Érmét Eisenhower elnöktől (1956). 1957-ben Washington-ban halt meg, Princetonban van eltemetve. A Repülés és Rakéta Úttörőinek Dicsőségcsarnokában bemutatott 15 személy egyike az USA Légierejének Űrparancsnoksági Központjánál a Peterson Légibázison, Colorádóban. A Holdon kráter van elnevezve róla. Budapesten és Székesfehérváron Neumann János-utca van. A Magyar Számítástudományi Társaság Neumann-érmet ad ki.
Forrás: sulinet.hu
Oldal: >>